Én nem hiszek ebben. Hiszek benne, hogy ki lehet törni valahogy. Ennek a módját kell keresni.
***
A beveztő leírása bár tartalmas, de mégsem tudja visszaadni azt, amit egy John Woo filmben láthatunk. Ki látott már ilyet? Én. A hongkongi filmjeivel mondjuk eléggé le vagyok maradva, eddig csak a Bérgyilkost láttam, de a Tökéletes célpont, és az Ál/arc meg vannak. E két amcsi filmje közül mondjuk az Ál/arc tipikusabb, abban szinte egy-az-egyben adaptálta azt, amit Hongkongban csinált. De a Bérgyilkost látva azonban ez a viszonylag jó film is giccsé és olcsó másolattá degradálódik. Egyszerűen Woo addig volt jó, míg Hollywood be nem kebelezte. Abban olyan természetességgel „táncolnak” a golyók záporában, olyan művészien van megkomponálva minden egyes akciójelenet, hogy az ember gyermekien belefeledkezik a látványba. Az Ál/arc sem rossz, de ott sokkal inkább domináns a megszokott amerikai rendőrfilmes séma. Mindenesetre John Woo, legyen akár Amerikában, akár otthon, egy nagyon markáns, sajátos stílussal rendelkezik, illetve rendelkezett.
Játékban ez elsőként talán a Max Payne-ben jelent meg. Sokan a Mátrixból és az akörüli hisztériából eredeztetik eme zseniális alkotást, de tudni kell, hogy Wachowskiék többek között Woo-tól „loptak”, vagyis inkább belőle építkeztek a japán animációs filmek mellett. Hiszen mik John Woo kódjai? Galambok, jellegzetes ruhák (fekete általában a pozitív figuráknak, fehér pedig a gonoszoknak - hogy ezzel is kontrasztot mutasson, bonyolítsa a dolgokat - vagy lehet úgy is értelmezni, hogy a jó azért van feketében, mert neve bemocskolt, illetve mélyponton van - innen kell kikerülnie), napszemüveg, beretta mindkét kézben, s persze a lassított felvételben komponált, intenzív pisztolypárbajok. A Mátrix ezt épített be, és fokozta fel „korszerű” technikával. A Max Payne pedig adaptálta ezt (hacsak a Hitmant nem számítjuk, amibe megcsinálták a „bullet time”-ot már a Remedy játéka előtt). Ugyebár Maxet ott is jellegzetesen fekete dzsekiben látjuk, általában két berettából ontjuk az ólmot, galambok vannak jelen itt is stb. Azonban jóval bonyolultabb, szövevényesebb, személyesebb történeteket tár elénk mindkét Max Payne, s szerintem ez az, amiben föléemelkedik Woo műveinek. Persze a hongkongi rendező filmjeiben is van bőven lelki vívódás, de Maxnél ez sokkal komorabb, depresszívebb, melankólikusabb.
Nos, ez az a momentum, ami miatt többek között nem érhet a nyomába a Stranglehold. John Woo játéka ez, mint már ismeretes. A bevezetőben leírt jelenet is e program első pályájában szerepel. A mester, gondolom felbuzdulva a sok „bullet time”-os játékon, úgy döntött, ő is csinál egy ilyet, kipróbálja magát videojáték-fronton is. Sok ponton persze sikerült überelni a Max Payne-t, de tudjuk, hogy a látvány nem minden. Megfelelő atmoszféra is kell hozzá, illetve egy olyan mélység, ami miatt folyton eszedbe jut. A Stranglehold viszont nem ilyen: egy igazi akciójáték, mely vizuálisan és technikailag is megaláz minden eddigi hasonló terméket, ám Már most, 2 nappal a végigjátszás után halványodik „emléke”. Lehet, Woonak meg kellett volna próbálnia valami sokkal egyedibbet alkotni…
Mint ebből is látszik, a történettől nem dobtam hanyatt magam. A Bérgyilkos tetszett, de valahogy játékban többet vártam. 2007-ben valahogy nem jön már át ez az eléggé klisés sztori. Annyira fájdalmasan kiszámítható volt, hogy még. Számomra semmilyen izgalmat nem okozott. Jól volt megkomponálva, érződött rajta, hogy Woo műve, ám így monitoron, pixelesen annyira nem tetszett, mint amennyire filmen bejött volna. A Max Payne is hasonló séma volt: egy zsaru, aki határpozícióba kerül. Egyaránt üldözték a rendőrök és a gengszterek is. A Bérgyilkos sémáját használta szinte. Ám úgy sikerült mindezt elmélyítenie, hogy mégis belefeledkezett a játékos. Hogy a 2. részről ne is beszéljünk. A nonlineáris narráció (gondolok itt arra, hogy a játék végéről indulunk a prológusban, majd a bevezetőszakasz a közepére ugrik, s az 1. fejezet csak ezután jön), a meglepő fordulatok, és persze a két főszereplő játéka mindent vitt. Itt Woo hozza azt, amit a ’70-’80-as években már mesterien tudott. Filmen talán még el is fogadnám, de itt valahogy csak ásítoztam rajta. Persze ettől még jó játék marad, csak éppen egy programban jobban szereti az ember, ha teljes mértékben el tud merülni. Itt a lövöldözéseket megszakító sztorirészek inkább csak untattak. A lezáráson pedig még el is röhögtem magam, annyira nagy klisé volt. SPOILER: Tequila lánya lövi le a főgonoszt, ezzel megmentve apja életét. Azok ketten elvonulnak, majd hirtelen a főhős megfordul, belelő a kamerába, ráközelít, s látjuk, ahogy a golyó, amolyan Harcosok klubja-szerűen elindul a pisztolycsőben. Bwáááhh. SPOILER
Ami viszont tényleg nagy erénye a Strangleholdnak, az a játékmenet. Tényleg minden szirszarra felmászhatunk, s vetődhetünk akármilyen bizarr módon. Az egész környezetet kihasználhatjuk, hogy ellenségeinket el tegyük láb alól. A legjobban az tetszett, amikor egy guruló tálcára ráfeküdve osztjuk az észt. Na, ilyet a Max Payne-ekben nem lehetett megcsinálni. Itt a vetődés csak egy gyenge feature, csupán 3 csillagot kapsz érte az 5-ből (igen, érdekes módon a játék osztályozza, mennyire vagyunk filmszerűek… érdekes ötlet). Minimum fel kell szaladni egy korláton, majd onnan vetődni, s a földön még körbegurulva lőni. Nincs megállás egy pillanatra sem, mert annyi ellenfél jön, hogy ha csak 1 mp-re is megállsz, véged van. S szerencsére mindezek kivitelezése nem lett pofonegyszerű. Olyan értelemben igen, hogy rendkívül rugalmas a rendszer, és könnyen kezelhető, PC-re kivételesen jól sikerült adaptálni. Ám pont a sok ellenfél miatt, s karakterünk nagyfokú sérülékenysége okán elég nehéz egyensúlyozni a „látványos mozdulatok” és az életben maradás között. Én például középső nehézségi szinten játszottam, de már itt is elég húzós a Stranglehold. Ha a falon futással pöcsöltem, akkor könnyen fűbe haraphattam volna, ha nincsenek a különleges képességek. Tehát jó-jó a rendszer, viszont a nehézség miatt igen problematikus használni is. Mondjuk ennek ellenére azért nem nehéz A+-ra teljesíteni egy-egy pályát, de a vége felé az ember már örül a B-nek is. (Főleg, ha már kurvára unja, mint én ;D.) Mindenesetre az maximálisan meg van, amit ígértek, illetve John Woo szajkózott: itt mi rendezzük a filmet! Tényleg olyan, mintha az ő egyik akcióorgiájába kerültünk volna, s most mi határozzuk meg a jelenetek vérességét, látványosságát. Felugrok a korlátra, szórom az ólmot, vetődök, közel kerülve leütöm az ellent, majd felfutok a falra, s onnan elrugaszkodva, átváltva gépfegyverre szarrá kaszabolok mindenkit. Frenetikus érzés!
Mindezt pedig csak tetézik a különleges
képességek, melyek nem kevésbé látványosak. Hogy honnan vannak ezek,
mik ezek, azt senki ne kérdezze. Minthogy a játék amúgy is igen távol
áll a realitásoktól, így ezeket sem szabad firtatni. Vannak, mi meg egy
számítógépes programban vagyunk - fogadjuk el, hogy több fejlövést is
kapunk, de vérzünk minden testnyílásunkból, ám az ’1’-es gombot
megnyomva fittek és egészségesek leszünk ismét. De ez csak egy a négy
képesség közül - melyeket amúgy viszonylag gyorsan kézhez is kapunk.
Van itt pontosabb célzás (ekkor a Max Payne sniperéhez hasonlóan
elkezdi a golyót követni a kamera, és láthatjuk, amint becsapódik
szerencsétlen ellenfelünk testébe), „rage mode” (sérthetetlenek leszünk
és nagyobbat sebzünk) is. De a legnagyobb „cheat” egyértelműen a John
Woo-s „körbepörgős” mutatvány. Ekkor egy filmjelenetet látunk, amint
Tequila megpördül, közben természetesen lő, a golyók lassítva,
levegőperspektívával röpködnek, s a körülöttünk levő köcsögök mind
kifingnak. Rendkívül hasznos. Sőt, talán a „heal” mellett a
leghasználhatóbb. A rage-t legalábbis én nem annyira használtam, mert
sok „Tequila time”-ot fogyaszt, másrészt pedig elég gyorsan kimúlik, s
csak akkor tudjuk igazán hatékonyan alkalmazni, ha tiszta, nyílt
terepen vagyunk. Ilyen pedig ritkán lesz, minthogy jórészt szűk
pályákon, „csőben” döngetünk előre. A pontosabb célzás pedig megint
csak speciális helyzetekre való, minthogy egyszerre egy ellent tudunk
vele hatástalanítani. Apropó Tequila time: ugyebár ezek a képességek
nem ingyér vannak. Minél ügyesebbek vagyunk, annál többet kapunk
belőle. Persze, ha lelövünk egy ipsét, akkor is töltődik, csak éppen
ilyenkor kapunk 1 csillagot és csókolom, alig megy feljebb a zöld csík.
Mindenesetre ezek az extrák tetszetősek, látványosak, ha nem is annyira
hasznosak. Inkább csak a játékélmény fokozása miatt kerültek bele. Bár
a bossharcokat, illetve a játék utolsó két pályáját igencsak ezekre
építették, tehát látszik, hogy tudatosan kerültek bele, nem pedig
öncélúságból.
Ha már a bossfightoknál tartunk: ezek szarok. Én magam annyira nem vagyok „főellenség-párti”, nem tudom miért. Talán, mert legtöbbször ezek erősen butítottak, illetve a ló másik oldala, hogy frusztrálóak. A Strangleholdban túlságosan is egyszerűek, s érezhetően csak azért kerültek bele a játékba, hogy ilyen is legyen. (Illetve bizonyára azért, mert elsősorban konzoljáték, ha jól tudom.) Az utolsó harc volt talán hangulatos, bár sok agy oda sem kellett, illetve a 2., ahol a „rage mode”-dal kellett taktikázni. Az összes többi nagyjából arról szólt, hogy le kellett lőni a gonosz genyót, még mielőtt ő végzett volna velünk. Túl sokat nem izzadtam ezeken, az is biztos. A legnevetségesebb és legfeleslegesebb egyértelműen a helikopteres pálya volt. Konzolon bizonyára ez nehezebb, de itt rendkívül primitív volt egérrel irányítva.
A rengeteg ellenféllel sem vagyok megelégedve. Jó-jó, élvezet ennyit irtani, meg nyilván nem lehetne másképp felfokozni egy ilyen játékot, de mégis: annyira szürreális, hogy pályánként egy egész hadsereget kiirtunk. A Max Payne-ben is sokat kellett ölni, de meg voltak az arányok. Ez itt még John Woohoz képest is túlzás. De még ez sem volt annyira nagy baj, sokkal inkább zavart, hogy tényleg minden kis picsa helyről özönlöttek. Így legtöbbször azért ment le az életerőm fele, mert keresni kellett, hogy egyáltalán honnan lőnek. Mert itt egy látszólag sík ajtóra azt hinnéd, hogy az csak dísz. De nem, mert kivágódik, és vagy 10 ellen robban ki belőle, rögtön shotgunnal beléd trafálva. Irtóra idegesítő bír lenni, ha éppen 10 másikkal küzdesz közben.
Ha már a fegyverek: ezekkel sem voltam megelégedve. Az ok, hogy 2 lehet nálunk, így „reális” (mondjuk nem értem e döntést - ennyi erővel lehetett volna nálunk végtelen számú is, hiszen hősünket kilyuggatják, meg még az egérlyukból is ellenségek másznak elő, így már nem számított volna e kis „baki”). Viszont nem voltak valami fantáziadúsak. Az egyedüli, ami tetszett, az az aranypisztoly, de ugyebár ilyet is láthattunk már sokfelé. Jó, persze kortárs fegyverek, túl sokat nem lehet kihozni belőlük. Meg végülis a JohnWoo-szintet hozták e téren is, hiszen nagyjából ezek tűntek fel a mester munkáiban. Irrealitásukról meg már szót sem ejtek, hiszen a Stranglehold maga az irrealitás.
A pályák felépítésére és a látványra viszont egy szavunk sem lehet. Ok, olvastam már pár helyen, hogy a fizikát kifogásolták. Az Unreal Engine 3 ilyen. Aki játszott a Bioshockkal, az tudhatja. Én ebbe a kategóriába tartoztam, úgyhogy nem zavart a kissé idétlenül gördülő törmelékek látványa. Viszont a hangsúly pont ezen van: itt nem fogunk elszütymögni azon, hogy milyen irreális a fizika. Ugyanis minden szart szétrombolhatunk! A Mátrix óta vártam egy olyan lövöldözős játékra, ahol tényleg ilyen szinten lebonthatjuk a környezetünket. Itt nem vagy biztonságban egy fedezék mögött sem: még egy oszlopot is szétbonthatnak körülötted. Fedezékbe vonulni persze lehet, de nem sokáig, és nem is érdemes, mert rögtön szétszedi 1-2 shotgunlövés. A legszebb pedig egyértelműen a széttörő vázák és akváriumok látványa: mintha csak egy Woo-filmben lettem volna. A golyózáporról, a lassított felvételekről pedig már szóltam, azok is elsőrangúak. Szóval, mint film, maximálisan megállta a helyét ;D. Kár, hogy ez egy játék, így én e pontját csak másodlagosnak tekintettem.
De úgy általában a változatosságra sem lehet panasz: annak ellenére, hogy tulajdonképpen mindig egy csőben haladunk, nagyon másfajta, és különleges helyszíneket szedhetünk szét. Kínai étterem, múzeum, dohos sikátorok, zuhogó esőáztatta városnegyed stb. Ismertek, de mégis élvezet volt ezeken rombolni. Talán egyetlen ilyet nem bírtam, az a bombás pálya volt. Ez kb. a 4. fejezet, ahol egy épülettömbben kell felfelé haladnunk. Itt az aktuális boss lézersugaras bombákat rakosgat szerteszét, s a legváratlanabb pillanatokban aktiválja őket. Így, ha nem kapcsolsz időben, azonnal felrobbansz, és kezdheted elölről a pályát, hála az idióta checkpoint-rendszernek, ami csak bizonyos szakaszok letudása után ment. Nem lett szerencsére frusztráló, de elég idegőrlő volt vagy 5X nekiugrani csupán azért, mert nem kapcsoltál időben, vagy véletlenül túlszaladtál.
Összességében tehát egy rendkívül intenzív, jól megkomponált, szerethető játék a Stranglehold. Akár többször is neki lehet ugrani, mert rohadt rövid (vagy 6 óra alatt simán letudható), és megfelelő kikapcsolódást nyújt a maga kiszámítható történetével. Forradalmat nem hozott, nem is lesz az a játék, amire évek múltán is emlékszik az ember, de ilyen fostos időben, ami mostanában van, nyugodtan elő lehet venni, és levezetni a köcsög időjárás miatt felgyülemlett feszültséget. Nekem kifejezetten jól jött így, szakdolgozat-leadás után. ;D (S lehet, előveszem újból, ha megtudom a jegyemet ;D.) Várom a Max Payne 3-at, mert most annak játékmenet szempontjából erre is rá kell licitálnia valamelyest. Legalábbis e rendkívüli interakció után én elvárom, hogy más akciójátékok is adaptálják a mechanizmust.
A tulajdonképpen véleményezésbe nem akartam
belevenni a hazai megjelenést, mert ez nem a játék készítőinek hibája,
ezért külön tárgyalom.
Hogy én mennyire nem szeretem a
lokalizációkat, azt már bizonyára tudhatják azok, akik ismernek,
illetve olvassák a blogomat, kommentjeimet. Nem az a bajom velük, hogy
léteznek, hanem az, hogy: 1. igénytelen szarságok többségében, 2. rám
kényszerítik, ha itthon szeretnék vásárolni (milyen marhaság, nem? - az
irónia remélem érződik). Természetesen nem rossz dolog magyar nyelven
játszani egy játékot, hiszen magyarok vagyunk, ez az anyanyelvünk,
miért ne preferálnánk ezt. Illetőleg bizonyára vannak emberek, akik nem
ismerik a nemzetközi angolt, vagy netán semmiféle más nyelven nem
beszélnek (ilyen is elég sok van, hiába, hogy ma már alapkövetelmény
lenne 1 nyelvvizsga…). Meg a játék az játék: ilyenkor ki akarunk
kapcsolódni, nem tanulni (pedig nem ártana, én is programok
segítségével tanultam meg jól angolul). Viszont a magyar
forgalmazóknak, fordítóknak figyelembe kellene venniük, hogy bizonyára
vannak olyanok, akik: a.) nem akarnak, b.) nincsenek rendelkezésükre
álló eszközök ahhoz, hogy tudjanak külföldről rendelni. Meg nem is
értem, hogy ha én itt élek Magyaroszágon, miért kellene külföldről
rendelnem (persze az árbeli lényeges különbségeket leszámítva), mikor
nap mint nap ott megyek el a CD Galaxis előtt. Sokkal kényelmesebb
bemennem a boltba, fizetnem, mint bevállalni az internetes rendelés
veszélyeit. De nem, mert itthon az a „jó szokás” vált elterjedtté az
utóbbi 4-5 évben, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben sok játékból
kiveszik a többi nyelvválasztási lehetőséget, és erőszakkal csak
magyarul játszhatunk az adott produktummal. Ez enyhén szólva is
baromság véleményem szerint. De legalább a nemzetközi, angol nyelvet
rajta hagyhatnák, az a kínai tradicionálist vagy az oroszt le is veszik.
Ám jó, legyen, magyarítsunk mindent! Végülis a Witcher szinkronja sem volt annyira borzalmasan rossz, hogy a világból kiszaladjak, illetve a Panzers ripacskodó színészei már szórakoztatóan gagyi munkát hoztak össze (apropó Panzers: ennél még lehetett nyelvet választani, pedig magyar játék… LOL?). Ok, megdolgoznak vele, s legalább tényleg szinkronban vannak, ott az illúziója, hogy magyarul szólnak hozzánk. Szerencsére mondjuk a Witchernél és a Clear Skynál is meg van már a módja, hogy angolul játszunk, úgyhogy végülis ezzel sincs baj.
Viszont azért egy bizonyos szinten álljon már meg a lagzismenet! Mert az rendben van, hogy ócska feliratozást kapunk (pl. Jade Empire), de legalább angolul szólal meg a játék. Az is ok, hogy lefordítják, és csak magyarul hallhatjuk a karaktereket. De legalább szinkronban vannak! A Stranglehold fordítása viszont minden eddigit alulmúl. Egyszerűen nem hittem el, mikor a prológust néztem. Jó halkan megszólalt az egyik gonosz, majd hirtelen valami magyar hang közbeszólt. Először azt hittem, ez valami baki, vagy vicc, vagy esetleg bugos. Na, mondom, bassza meg, egy újabb igénytelen magyar szinkronmunka. De nem! EZ EGÉSZ VÉGIG ÍGY LESZ! Egy kikúrt hang szinkronizál a maga monoton, idióta módján. Férfit és nőt, öreget és fiatalt egyaránt. Ráadásul a kedves fordítók még arra sem voltak képesek, hogy az eredeti hangokat legalább normálisan lehalkítsák. Nem. Ehelyett a játék átvezetői alatt ez a bugyuta húzás uralkodik. Nem tudom, ez direkt lett így elkúrva, hogy a ’80-as évek illegálisan behozott videóinak minőségét imitálják, de mindenesetre úgy szar és idegesítő, ahogy van. Mert míg a Conan, a pusztítót már csak azért is megnéztük annak idején számtalanszor, hogy röhöghessünk az idétlen „nyóckeres” herélt hangján, addig itt ez nem vicces. Ebből az igénytelenség sugárzik, nem a nosztalgia. Állítólag a CD Projekt (egyre inkább unszimpatikus számomra…) nem tudott megbirkóznia a feliratozással, azért választotta ezt a módszert. Hát csókolom, akkor inkább hagyni kellett volna a getszybe, nem gondolják? Én legalábbis úgy vagyok, hogy ha valamit nem tudok maximálisan teljesíteni, pedig ezt várják el, akkor inkább azt mondom, hogy „nem csinálom meg”. Főleg, ha opcionális. A magyarítás márpedig opcionális dolog. Sőt, szvsz egy amatőr csapat ezt sokkal jobban megoldja, mint arra már évekkel ezelőtt is volt pár példa. Értem én, hogy technikai problémák adódtak, meg ilyenek, de akkor kérem: nem kell lefordítani. E játéknál úgysem a sztori a lényeg. Így pedig aztán az a kevés élvezeti értéke is elveszik a narrációnak, ami volt. Én komolyan alig értettem a történetet, mert egyszerűen erre a förtelmes „hangalámondásra” nem tudtam koncentrálni. Pedig magyarul volt… Nagyon remélem, hogy ilyen igénytelen szarságot nem adnak ki a kezük közül többet. Mert ez nemhogy 990 Ft-ot nem ér meg, hanem még 1-et sem. Komolyan kezdtem sajnálni azt az 1000-est, amit kiadtam a Strangleholdért. S arra buzdítok mindenkit, hogy inkább külföldről rendelje, ha teheti. Azt is, aki nem tud angolul. Higgyétek el: agyzsibbasztó a minősége így…
Apropó, külföldről rendelés: nem olyan rég jött meg a GAME-től (game.co.uk) a Dragon Age-em. Kb. 3200 Ft körül volt. Angol, eredeti. Mindenféle fos magyar felirattól mentes. S mindezt 3000 Ft-tal olcsóbban kaptam meg, szállítással együtt, mintha itthonról vettem volna. Azt hiszem, a közeljövőben nagyon fontolóra veszem, hogy itthonról vagy külföldről vegyek-e játékot. Ha nem változnak a magyarországi állapotok (aka = lokalizáció-diktatúra), akkor nagyon úgy fest a helyzet, hogy inkább a külföldi boltokat támogatom.
