VT4

…ahogy Trianon is. Talán az 1956-os forradalom diktatúrabeli státuszához tudnám hasonlítani a 89 éve történt események mai felfogását, legalábbis egyesek részéről. Mindenki szereti ezt is átértelmezni. Van, aki azt mondja ma is, hogy „Vesszen Trianon!”, mások szerint viszont az vesszen, aki ezt kiabálja. Sokan 0 utánanézés után követelik még ma is a revíziót, s ugyanúgy kevés körüljárás után mondják sokan azt, hogy baromság ezzel foglalkozni. A tény viszont az, hogy akárhogy is fogjuk fel, s akármennyire is nagyobb csapás volt nekünk a II. Világháborúban „szerzett” teljes vereség, azért a trianoni diktátum rányomta bélyegét a XX. századi magyar történelemre és megpecsételte hazánk sorsát.

Hiszen ez volt az a fordulópont, ahol gyakorlatilag rögzült a mai országhatár is. Sokan elfelejtik, hogy bizony akármennyire is EU-tagok lettünk, s ezzel „elmosódtak” a határok (a nagy lófaszt, mellesleg - csak át kell menni Ausztriába, és meglátja az ember, hogy de bizony vannak határok, melyet a „hőn szeretett” sógorok emeltek virágcserepekből…), azért ha a térképre nézünk, még ma is a trianoni határokat látjuk. Évekig ezeken jártunk át, ha külföldre mentünk, s ezeknek köszönhettük, ha útlevelet kellett felmutatnunk mondjuk Csíksomlyó gyönyörű tájainak bebarangolásához, vagy Komárom Dunán túli részének megtekintéséhez. Trianon itt van ma is, ha akarjuk, ha nem. Itt tornyosul felettünk, ha tudomást veszünk róla, ha nem. Az EU határokkal ez persze enyhült, de csak névlegesen. Ha elmegyünk Kassába, már nem Magyarországon vagyunk, melyet éreztetnek velünk már távolról is, mikor magyarok ellen mozgolódó szélsőséges szlovák miniszterelnökről és kormányról hallunk. A Vajdaságban nem azért vertek/vernek magyarokat ma büntetlenül, mert eleve elrendelt, hogy ott magyarok éljenek, hanem azért, mert 1920-ban egy országunkra kényszeríttet „békeszerződés” miatt testvéreinken átlépett a határ, szó szerint.

Éppen ma 89 éve írták alá ezt az igencsak megalázó, de sokak szerint jogos „pacifikációs cetlit”, melyről, mint magamat mélyen magyarnak érző embernek, írnom kell, meg kell emlékeznem.

De mindenekelőtt tekintsük át, mi is vezetett oda! Ugyebár Magyarország a háború előtt az Osztrák-Magyar Monarchia tagja volt, az 1867-es Kiegyezés értelmében félig-meddig egyenrangú királyságként működött a Habsburgok császársága mellett. Volt rendes magyar kormány, minisztériumok, tehát egy alkotmányos monarchia látszata (melyet Gárdonyi Géza például színjátéknak nevezett az 1896-os millenniumi ünnepségek apropóján). „Csupán” a hadügy, a külügy és a pénzügy volt közös, s így értelemszerűen a Habsburgoknak nagyobb beleszólása volt ezekbe. Mikor kitört az I. Világháború, nem nagyon volt az országnak választása, habár voltak ellenzők, de az akkori kormány végülis beleegyezett (Tisza István miniszterelnök eleinte vonakodott, de később a németek meggyőzték arról, hogy Románia sakkban lesz tartva bolgár részről…). S úgy gondolom, itt indulhatna az összeesküvés-elméletek gyártása, meg a Pillangó-effektus felvázolása. Mi lett volna, ha nem lépünk be a háborúba? Vagy mi lett volna, ha nyerünk? (Ami a haderőt felmérve azért igen nagy képtelenség volt. Rendkívül korszerűtlen felszereléssel rendelkezett az osztrák-magyar hadsereg, gyakorlatilag a háborút ’48/’49-es szabadságharcos zubbonyokban kezdték el eleve a források tanúsága szerint.) Viszont az belátható, hogy a békeszerződés, legyen az színjáték vagy valós békekötési okmány, egyértelműen a háború eredménye.

Én általában, mikor gondolkodok erről a marhaságról (mert végülis a trianoni szerződés egy nagy maszlag, egy faszság), mindig visszamegyek a történelemben, szinte az őrületig keresni kezdem az okokat, hogy mik vezethettek idáig. Ha nem vesztjük el a ’49-es szabadságharcot, akkor lehet, hogy független lesz az ország, és lesznek olyan épeszű emberek az élén, akik nem lépnek be ebbe a barom háborúba. Vagy mi lett volna, ha annak idején Szapolyai biztosítani tudja a trónörököst, és így nem kerülünk a Habsburgok fennhatósága alá. Vagy mi lett volna, ha akkoriban a nemesek nem veszik félvállról az oszmán támadást, s rendesen felvonulnak Mohácsnál, így visszaverve talán a törököt. Vagy, ha nem hal meg II. Lajos, a király. Tényleg őrjítő, szinte láncszerű események ezek, melyek elvezettek addig, hogy a szemétláda Habsburgok magyargyűlölő trónörököse miatt mi is belépünk a háborúba.

Mert mi másért léptünk volna be? Semmi oka nem volt Magyarországnak arra, hogy elkezdjen egy értelmetlen háborút, teljesen korszerűtlen fegyverekkel. Persze az tudvalevő, hogy Szerbiát előtte jelentősen cseszegette a Monarchia, s meg is szállta az ország területét, tehát az tény, hogy Ferenc József terjeszkedni szeretett volna, a Balkán ura akart lenni, a trónörökös legyilkolása csak katalizátor volt. Sőt, inkább csak egy ürügy. Ha nincs a merénylet, lehetséges, hogy más okot találnak, ami miatt le kell rohanni Szerbiát. Mindenesetre akkor is nevetségesen dühítő, hogy Magyarország gyakorlatilag egy olyan trónörökös miatt szállt harcba, aki egész életében megvetette országunkat és legszívesebben visszaállította volna a Kiegyezés előtti állapotokat.

Viszont azt is meg kell jegyezni, hogy nem mindenki volt ennyire elvakult. Ferenc József 1916-ban meghalt, s ekkor új uralkodó lépett a trónra IV. Károly személyében. Nos, ő megpróbált békét kötni, persze hiába. Eközben persze már megszületett az összeesküvés országunk ellen, mely mind a béketárgyalások sikertelenségében, mind a románoknak tett ígéretekben megnyilvánult (az antant azt ígérte, hogy Románia a háború után megkapja Erdélyt és a Tiszántúlt - jó, mi?). Kilépni a háborúból úgy, hogy fennmaradjon a közép-keleti nagyhatalom? Ugyan már… Ez fájt volna a nyugati puccos seggfejeknek, kérem szépen.

Számomra egyértelművé vált, a történelmi forrásokat átnyálazva, hogy ez az egész nem szólt másról 1916-17 után, mint arról, hogy Anglia, Franciaország és szánalmas kis kelet-európai szövetségeseik hogy prédálják fel az „ellenpontot”, és építsenek ki együtt hegemóniát Európában. Nyilvánvalóan kapóra jött nekik az is, hogy Oroszország kiugrott a háborúból, így már az orosz medvét is betámadhatták. Mire hivatkoztak? Baloldali megerősödésre! Érdekes módon a cárizmussal semmi bajuk nem volt, ahol az orosz uralkodó valóságos zsarnok volt és 1905-ben például simán lelövette a békés tüntetőket. De nem, Lenin és barátai voltak a rosszak, gonoszak éppen. Félreértés ne essék: nem védem én a baloldalt, hiszen utálom magam is, de ez azért nevetséges ürügy volt a nyugati nagyhatalmak részéről az 1917-18-as támadásoknál. (Odesszában ’18-ban görög szövetséges csapatok szálltak partra például.)

De e spekuláció nemcsak e tényekből következtethető ki, hanem nyugati politikusok nyilatkozataiból is. Például Wilson elnök sem szívlelte túlságosan ezt a nagyon durva békeszerződést, melyet azzal is jelzett, hogy külön kötött békét Magyarországgal az USA. De ott van két nyugati politikus nyilatkozata is, melyet a Csonka ország c. könyvben olvashatunk. „Kötelességem tudatni Önnel, hogy szombaton eltűnök eme rémes színjáték színhelyéről (…). Még az elmúlt néhány borzalmas hétben is reméltem, hogy Ön megtalálja a módját, hogyan lehetne a szerződésből igazságos és használható dokumentumot faragni, de a jelek szerint most már túl késő.” - John Keynes, brit politikus. „A békekonferencia, amelyből a trianoni békeszerződés megszületett, nem volt más, mint azoknak az uraknak az összejövetele, akik a cselszövéseket, titkos alkudozásokat és az egész rendkívülien visszatérő légkört lelkiismeretükkel össze tudnák egyeztetni.” - Henry Pozzi, francia politikus. Van-e ezeknél árulkodóbb bizonyíték arra, mekkora összeesküvés is volt ez az egész?

Mellesleg Németországot közel sem csonkították így meg, mint Magyarországot és Ausztriát. 283000 km*2-ről kb. 93000-re csökkentették országunkat. Persze Németország is kapott bőven „pofont”: csak nézzük meg a Danzigos megoldást, s máris láthatjuk a nyugati puccos szemetek ármánykodását. Ennél nagyobb surmókságot legalábbis nem nagyon láttam még, elvileg „etinkai” alapon… Ugyebár szépen kijelöltek egy területet, amit Lengyelországnak adtak, majd utána ismét német terület következett. Vicc a köbön…

Ráadásul mindezek tetejébe nagyban hangoztatta a sok képmutató, hogy népeloszlási alapon húzták meg a határokat, melynél nagyobb hazugságot keresve sem találhatnánk. Csak rá kell nézni a korabeli eloszlási térképre, és láthatnánk, hogy ilyen alapon Erdélyből jelentős rész, a Felvidék déli része, a Vajdaság az országhoz kellett volna, hogy tartozzon. Amit a németeknél megcsináltak, azt Magyarország esetében nem tettek meg. Ha ott érdekes módon belefért a „feldarabolás” és a „megszakítás”, akkor itt miért nem fért bele, hogy a Kolozsvár-Csíkszereda közé eső terület is Magyarországhoz tartozzon továbbra is?

Akár szeretjük firtatni Trianont, akár nem, a békeszerződés igazságtalan volt, saját maga által felállított téziseit és elveit döntötte meg. Kimondták, hogy a határok nemzetiségi alapon lesznek meghúzva, erre milliók rekedtek határon kívülre. A szerbeknek, románoknak, szlovákoknak, horvátoknak és ukránoknak meg volt a „nemzetiségi határ”, míg nekünk nem. Pár majom csupán hatalmi okokból pecsételte meg emberek sorsát a mai napig ezzel a hülyeséggel. A radikális szlávbarát francia politika tette tönkre magyar családok életét, s miattuk vernek magyarokat manapság a trianoni határokon túl.

Én azt teljes mértékben elfogadom a „szomszédoktól”, hogy ha azt mondják: mi vagyunk a bitorlók. Őseink kemény harcok árán szerezték meg a Kárpát-medencét, a „kalandozások” során lett vége a független Morva Fejdelemségnek, illetve Szent László király ideje alatt lett Horvátország mai területének egy része is meghódítva (Szlavónia). Az is igaz, hogy Erdély igazából soha nem volt teljesen az ország része, mindig élvezett kisebb-nagyobb különállóságot (pl.: 1526-tól), igazából csak a Kiegyezés után lett az ország része. Tehát bennünket lehet bitorlónak, betolakodónak nevezni, mert azok is vagyunk tulajdonképpen. A „kár” csak az, hogy ugyan a csehek és szlovákok már bírtak állammal a Honfoglalás idején, de a románok követelőzése abszolút nevetséges. Főleg annak fényében, hogy elméleteket gyártanak maguknak arról, hogy milyen kapcsolatban állnak ők a rómaiakkal. Egyértelműen annak eredménye ez véleményem szerint, hogy ezzel kívánják igazolni Erdély feletti uralmukat. Meg kell valamivel mutatniuk, hogy ők nem csupán hatalmi ármánykodás és magyargyűlölet miatt tehettek szert magyartöbbségű területekre. Legalábbis én úgy gondolom, hogy egy elhivatott történész nem vesz be ilyen maszlagot, mint a dáko-román elmélet. Félreértés ne essék: a sumér-magyar rokonságot, vagy azt, hogy Jézus magyar volt, ugyanúgy fatális baromságnak tartok, nemcsak a mély nacionalizmusom beszél belőlem. Szánalmasnak tartom, hogy például Kolzsváron is látható több helyen a Romulust és Remust szoptató farkas, miközben történelmileg igazolt a románok vlachokkal való rokonsága. Ezzel szemben a római származást semmivel sem tudják alátámasztani, pusztán találgatások és hamis bizonyítékok felmutatásának eredménye. A történetírások a Wikipedia tanúsága szerint a XIII. század környékén említik először a románokat „oláh” néven, mely a vlachokból származtatott. A vlachok pedig pásztornép voltak, s a Balkán-hegységben éltek jó ideig. A tatárjárás után lettek ők is letelepítve az elnéptelenedés miatt. Tehát királyaink balga módon még szívességet is tettek azoknak, akik felrobbantották 1916-ban Árpád szobrát, és 1918-ban feldúlták városainkat, s kis híján kirabolták Budapestet (Bandholtz tábornok akadályozta meg őket e gaztettekben).

Természetesen azt is elismerhetjük, hogy a „szomszédok” gyűlölete nem alaptalan, hiszen az Osztrák-Magyar Monarchiában a magyar kormány szent kötelességének tartotta az erőszakos emancipálást, mely bizonyára a nemzeti öntudatra ébredt etnikumoknak nem derogált. Nyilvánvalóan én magam is felháborodnék, ha itt elkezdenének rám kényszeríteni egy idegen kultúrát, idegen nyelvvel és idegen szokásokkal, idegen történelemképpel (ja, bocs, ez manapság is megtörtének, csak ma ezt multikulturalizmusnak vagy transznacionalizmusnak hívják…).

Viszont e szerződés, csapás akkor is mérhetetlenül igazságtalan és kikényszerített volt. A Vix-jegyzék, a Clemenceau-jegyzék, mind olyan ultimátumok voltak a magyarországi ideiglenes kormányokhoz, melyeknek kimenetelét előre láthatták a nyugati seggfejek. Pedig Károlyi Mihály működőképes kormányt volt képes felállítani, és megpróbált olyan politikát folytatni, mellyel nyíltan elhatárolódott a Habsburgoktól és a háborútól. Megmutatta, hogy Magyarország e háborúba bele lett kényszerítve, s nem az ország akarata teljesült akkor, mikor 1914 nyarán lerohanták Szerbiát. De az antantot ez nem érdekelte, és mintegy „basszátok meg!” felkiáltással elküldte eme undorító és aljas felszólításokat, melyek mind az I. Köztársaság, mind a mocskos Tanácsköztársaság bukását okozták.

S tulajdonképpen e tiranoni összeesküvés kényszerített minket a teljes pusztulásba, egy másik háborúba is. Hiszen, ha nincs békeszerződés, nincs revíziós törekvés, irredentizmus, s akkor nincs szükségünk ilyen söpredékek támogatására, mint Hitler és Mussolini (1. és 2. bécsi döntések, melyek visszaadták a Vajdaságot, a Felvidék egy részét és Észak-Erdélyt - persze durván, de kb. ezek voltak a nagyobb egységek, melyek visszakerültek). Így Trianonnak köszönhető, hogy beléptünk ebbe az értelmetlen háborúba. Trianonnak köszönjék a liberálisok a Holocaust-kezdeményezést, és Magyarország nyilas őrületbe kerülését. Trianon miatt kerültünk távol Európától, Trianon miatt kényszerítették Árpád országát vörös rongyokba az ’50-es években és persze utána is 40 éven keresztül. A nyugati hatalmak ármánykodásának és „kedves szomszédinknak” köszönhető, hogy 1956-ban fiatal gyerekeket is agyonlőttek, mert szabadulni kívánt az ország népe egy olyan hatalomtól, ami egy újabb igazságtalan háború és békeszerződés eredményeként kebelezte be országunkat. S mint már fentebb is említettem, Trianonnak „adjunk hálát”, amiért büntetlenül verhetik magyar felebarátainkat a posványos szlovák, szerb és román szélsőséges faszkolbászok.

Vesszen Trianon! Hülyeség? Revíziót követelni ma: az. De azzal, hogy azt állítom, „vesszen Trianon!”, közel sem erre célzok. Hanem arra a sok igazságtalanságra, ami Magyarországgal történt a XX. században, s melynek nagy részben Trianon az okozója. Természetesen nem mondom, hogy csupán az. Hiszen nem kellett volna belépni az I. Világháborúba, s akkor nem kell békét kötni. Persze bennem felmerül a kérdés, hogy vajon nem találták volna-e meg a módját a francia kutyák és a szomszéd ebek annak, hogy valamiként belekössenek az országba, vagy az esetlegesen fennmaradt Monarchiába? De tételezzük fel, hogy nem, nyugton maradtak volna (biztosan nem). Mondjuk azt, hogy 50-50%, csak, hogy ne legyünk igazságosak.

Részemről gyűlölöm, utálom 1920. június 4-ét, és ha lehetne, megváltoztatnám az eseményeket. Nem érdekel, hogy jobb-e így nekünk vagy sem (mármint kisebb országterülettel), az meg aztán abszolút nem, hogy így van külön állama a nemeztiségieknek. Mondhatnám: levehet maggal a sok „szabadságharcos”. Engem csak az érdekel, hogy valamilyen kapcsolatot azért csak érzek honfitársaimmal, akármilyen degenerált, húgyagyú is némelyik. Ez a kapcsolat pedig hatványozottan érvényes a határon túli magyarokra, akiknek helyzetét mélyen átérzem, s bár hál’ Istennek, én Magyarországra születtem (igen, hálát adok ezért - baszok én arra, hogy egyes fatökűek milyen mélyre rántották gazdaságilag, politikailag és szociálisan - én akkor is szeretem a hazámat), így nem láthatom a mindennapi életet egy idegen országban, de a hírek alapján mégis sejtem keménységét, nehézségeit. S ők nem azért vannak nehéz helyzetben sokszor, mert Isten így akarta, vagy mert ez a „sors”, hanem egy nyavalyás hatalmi harc igazságtalan és részrehajló hadidiktátuma miatt. Mert bár fontosak a történelmi tájak és az épületek is, de ki nem szarja le ezeket, ha emberek szenvednek, akik mellesleg ugyanúgy Árpád vérei, mint mi? A revízióval már elkéstünk*, viszont az a minimum, hogy megemlékezzünk erről az eseményről és ne csak legyintsünk rá, mert éppen egy politikai párt azt tűzte ki kampánya céljául, hogy minden, ami magyar és nem a nyugatiak vagy a cigányok picsáját nyalja, az rasszista szutyoknak és kirekesztő szemétnek van titulálva. A Holokausztra emlékeznünk kell, hogy ne történhessen meg többet - állítják sokan. Nos, ilyen alapon emlékezzünk Trianonra is mindörökké, hogy tudjuk, mit tettek országunkkal azok, akikkel ma „Unióban” vagyunk, s ne engedjük, hogy még egyszer megtörténjen hasonló eset, vagy rosszabb. Magyarország a miénk, ne engedjük veszni, ne engedjük, hogy Európa játékszerei vagy szeméttelepe legyünk!

Ja, és a félreértések elkerülése végett: én nem azt mondom, hogy révedjünk a múltba és lovagoljunk Trianonon, töltsük ezzel napjainkat, meg ordítozzunk "Vesszen Trianon!"-t. Ez hülyeség, a jövő felé kell tartani, azért kell cselekedni, hogy jobb legyen, mind individuálisan, mind társadalmilag, kollektíven. Viszont az előrelépéshez való tudás csakis a múltból, a múlt hibáiból, s úgy egészében a tapasztalataiból szerezhető. Ennek része Trianon is. Ha pedig elfelejtjük, vagy szándékosan eltussoljuk, csak mert éppen manapság "ciki" ilyenről beszélni, azzal csakis a rosszat teszünk és kiszolgáltatjuk magunkat egy újabb hülyeségnek. Nem területi revízió, meg ilyenek kellenek, hanem saját magunk revíziója kell, ilyen évfordulók apropóján is, mellyel felülvizsgáljuk cselekedeteinket, s utunkat, amin járunk. Persze el lehet menni innen, el lehet felejteni Magyarországot, s kimenni "El Doradoba", külföldre, meg baszni Trianonra, s idiótának titulálni azokat, akik foglalkoznak vele, mindegy, hogy szélsőségesen teszik ezt vagy épeszű kereteken belül. Én viszont nem fogok e kategóriába tartozni, lázadóbb, harcosabb egyéniség vagyok én annál, hogy csak így feladjam. Tehát számomra a "Vesszen Trianon!" egyáltalán nem a revíziót, hanem az emlékezést jelenti, mely hozzájráulhat ahhoz, hogy Magyarországot kirántsuk a mostani szarból. Tudom, tudom, elsődlegesen gazdasági válság van, de a szociális is itt van a nyakunkon, melynek eredője az egymás ideológiai alapon való gyűlölete. Trianon emlékeztessen rá minket, hogy akik a határon túlra szorultak, azoknak nincs baloldal vagy jobboldal, csupán ők vannak, és a "többség", akikkel olykor igencsak durván kell szembe nézniük.

*A revízió kérdése amúgy érdekes dolog annak fényében, hogy Benes annak idején a Morva Fejedelemségre alapozva követelte függetlenedésüket. Nézzük csak még: kb. a IX-X. században dúlták fel elődeink az országukat, és a testvérharcokban meggyengült Birodalomnak megadták a kegyelemdöfést. Tehát egy jó 1000 éven keresztül sehol nem volt se Csehország, se Szlovákia. Számoljunk tehát! Ők 1000 évig nem is léteztek, míg Magyarországot 89 éve csonkították meg. Benes és társai mindenféle arcrezdülés nélkül követeltek revíziót 1000 év távlatából, minket meg lehurrognak csak azért, még saját honfitársaink is, ha csak annyit mondunk: „Vesszen Trianon!”. Végtelenül butának, elmaradottnak, és begyöpösödöttnek titulálnak minket, ha ilyet kiejtünk a szánkon, vagy leírunk. Nos, rendben, legyen, de akkor Csehország és Szlovákia létezése a legnagyobb baklövés a világon… Még egyszer hangsúlyozom: én nem hiszek se a revízióban, se abban, hogy utólag kellene bosszút állni (abban persze igen, hogy fel kellene már frissíteni az „A sagittis Hungarorum, libera Nos Domine!” imádságot Nyugat-Európában, mert nagyon kezd elszaladni velük a ló), de azt enyhén szólva butaságnak és igazságtalanságnak tartom, hogy nekünk el kellene felejteni Trianont, le kellene nyelnünk a nyugati spermiumot, míg a csehszlovákok annak idején mindenféle szívbaj nélkül hangoztathatták 1000 éve szétesett államuk helyreállítását…

Forrásaim:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Versailles-i_b%C3%A9ke
http://hu.wikipedia.org/wiki/Trianoni_b%C3%A9keszerz%C5%91d%C3%A9s
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagymorva_Birodalom
http://hu.wikipedia.org/wiki/Erd%C3%A9ly
Salamon Konrád: Éljen a háború? - A trianoni békediktátum. In.: Salamon Konrád: A csonka ország. Budapest, Magyar Könyvklub, 1997. pp. 5-33.