Na nem: nem a cigányokkal kapcsolatos nézeteimet akarom felülbírálni. Azt tartom továbbra is, főleg a héten történt "youtube"-os eset miatt, ami még rá is erősített erre (ami lehet végülis, hogy megrendezett - nekem is nagyon kilógott azért a lóláb, de felháborított, így vagy úgy). De úgy gondolom, hogy ezzel kapcsolatban már csak ismételni tudnám önmagam, illetve átvenné helyét a "minden második szó ocsmány szó" és elismerten fasiszta ócsárlás - amit meg is tettem, mikor először meghláttam a videót. De ebbe ne menjünk bele, mert nem szeretném a jó ízlés határait áthágni. Véleményem erről: vascsövekkel kellene kidekorálni a mocskos pofájukat, akár megrendezett volt, akár nem, akár cigányok az elkövetők, akár nem.
Még csak nem is azt a nézetemet kívánom felülvizsgálni, hogy az ebben az országban élő emberek kiégettek, széttartóak, és elidegendettek, akikkel képtelenség már összefogni, s megtalálni velük a közös nevezőt, identitást. Mindezt tartom.
Azt írtam, hogy az identitás már nem ragadható meg, csupán a múltra alapozottan. Nos, pont ez a lényeg! A jelen "magyarság" lehetséges, hogy nem jelent többet puszta szónál, azonban pont itt jön be a mai nap, az évforduló is! 1848. tavaszán nemcsak a jelenért harcoltak a magyarok, a népek. Nem. A XIX. században kezdtek el feléledni a nemzetek, kezdték megtalálni az identitásukat, a romantika stílusirányzata is segített ebben. A MÚLT adta az erőt ahhoz, hogy harcoljanak a jelenért. De nemcsak a jelenért harcoltak azok az emberek. Akik kiálltak akkor a magyar népért, Magyarországért, azok Árpádért, Istvánért, Zrínyiért, Balassiért, Ianus Pannoniusért, a magyar népviseletért, a magyar tájakért, vagyis röviden: a dicső múltért tették. Mert akármilyen reménytelen, pokoli volt is a helyzet, ők azt tartották szem előtt, hogy a nagy hőseink halála NE LEGYEN HIÁBAVALÓ!
Pedig akkor sem volt fenékig tejfel az élet. Főnemesek, nemesek, polgárok érdekei ütköztek. Mindenki máshogy képzelte el a változást. Széchenyi az udvar keretein belül képzelt el reformokat, Kossuth alkotmányos monarchiát akart, Petőfiék pedig radikális változásokat. Csomó széttartó nézet volt. Ráadásul a magyar nyelvvel és elismerésével is voltak problémák. A század elején nem volt még önálló, a magyar tudományos és kulturális életet támogató intézmény, sőt, színház se nagyon, amire azt mondhatta a nép: ez csak a miénk. Feladhatták volna? Persze hogy. Hiszen a főuraknak meg voltak a kiváltságaik, nekik volt mindenük, s a feudális rend szerint ők képviselték a "nemzetet" (nemesi nemzet). Tehát tök értelmetlen volt a legfelsőbb vezetés számára, hogy forrongjon. Mit érdekelte őket, hogy a népnek milyen nyűgjei vannak, nekik volt birtokuk, a Habsburg udvarba jártak szopni, ha esetleg kellett valami. Mindenük meg volt. Szar volt a helyzet akkor is. De nem adták fel, mert tudták, miért harcolnak, akik fegyvert ragadtak ('48 márciusában még képletesen, ősztől pedig ténylegesen is meg kellett tenniük).
Igen is a múltból merítettek erőt, merítek erőt én is! Az nem lehet, hogy én csak úgy feladjam. Nem szabad. Én tisztelem, vérrokonomnak érzem az összes magyar hőst, aki az országért harcolt. Zrínyi Miklós 1566-ban életét adta azért, hogy legalább veszteségeket okozzon a töröknek. Én meg csak így kijelentem, hogy "nincs remény". BASSZAM MEG, amiért ilyet kijelentettem! Gyenge szar voltam, mikor ezt leírtam. Ilyen gondolatokkal Dobót és a többi hőst köpöm le, akik hősiesen helyt álltak a magyarságot eltörölni és beolvasztani akaró ellenséggel szemben.
Persze az idegenség, a széttartás megfoghatatlanabb, a láthatatlan ideológia, amit általánosságban ont a média, meg minden hazug, alávaló politikus, sokkal alattomosabb ellenség. A megosztás: egy nép halála is lehet, ideiglenesen legalábbis. Ott van a németek példája: a II. Világháború után szépen csináltak két német államot, s gyakorlatilag nem létezett többet olyan, hogy "német nemzet". Szóval veszélyes ellenség ez, mely így fertőz, hogy lecsüggeszt és baszott kijelentéseket tesz az ember miatta. Engem is megkísértett, pedig én gyerekkorom óta nemzeti érzületű vagyok - pedig még csak nem is neveltek különösebben ilyennek, tehát magamtól, tapasztalatokból alakult ki ez bennem. De mi ez a törökökhöz képest? Mi ez az özönlő oroszok viszonylatában? Mi ez a tatárok dúlását nézve? Semmi, mondjuk ki. Ez egy álca, egy álarc.
Ez egy sátáni kísértés. Csupán fel kellene ismernünk jellegét, és nemet mondani. Ez a nehezebb dolog. Felismerni az "ördögöt" a dolgokban.
Persze ez csak egy lépcsőfok, igazából egy reklám miatt nem hatódok meg. Hanem én minden nap elmegyek a Nemzeti Múzeum előtt (fujj, nem félreérteni!), s látom Toldi Miklós szobrát.
Emellett keresgéltem valamit régi DVD-ken, s megakadt a szemem a Nagy Magyarország térképen.
Illetve zenéken. P. Mobil, Edda, Bikini, Ossian, KFT. stb.
S agyamba vágott: BASSZA MEG, ÉN MAGYAR VAGYOK!!!
Ez a sok seggfej minket rettegett régen! Mi voltunk a "zergek": ha valakinek nem tetszett a pofája, a magyarokat eresztették rá. Az ősi vallás szerint a Hadúr vezette a csapatokat, az ő dühe forrt az ősmagyarokban.
Ma meg kételkedünk, meg tengünk-lengünk? A tökömet, elég volt!
Magyar vagyok! Magyarnak születtem! Múltamban sok a vereség, a káosz, de pont ezek edzték meg a "génjeinket". Kit érdekel, hogy a jelenben egyeseknek már semmit nem jelent ez? Ki nem szarja le, hogy XY már "lemondott" az országról? Kit érdekel, hogy egyesek utálnak, csak mert nem ismernek, pedig ők is magyarok? Kit érdekel a sok irigykedés? Petőfit is megdobálták egyszer (az Apostolban ezt meg is örökíti), mégsem adta fel! Pedig ő szarabb helyzetben volt. Nem volt neki fix lakása, meg néha éhezett. Mi meg tömjük az agyunkat minden nap, gépet verünk, farkat verünk, és mégis nyafogunk, hogy "jaj, de szar ez a Magyarország már, meg a magyarság". HÁT NEM! Dörrenjen ez a NEM, mint az ágyú dörgött a mocskos törökökre 500 és német-horvát csapatokra 161 évvel ezelőtt!
Ha egyedül maradok is MAGYAR, akkor is itt fogok maradni és harcolni fogok. Ha nem a mai emberéért, hát azért, hogy Szent István, Árpád, Bulcsú, Géza, Koppány neve fennmaradjon mindörökké! S emlékezzen rá ez a sok szar, hogy egykoron ki védte meg puccos úrhölgyeiket attól, hogy török basák padlóját súrolják!
Úgyhogy előző bejegyzésemben a siránkozásomat semmisnek tekintem. Megerősödtem, és tudom, miért kell küzdenem ismét. Csak emlékezni kell: a "pogány" ősök vére ott csörgedezik mindannyiunk ereiben, hiába mondják a "ténykutatók", hogy már sok néppel keveredett a magyar. Ahogy Ádám és Éva génjeit magunkban hordjuk mind, úgy bennünk van Árpádés és Istváné is. S tudom, hogy szellemük jelen van ma is, látnak minket, és figyelik cselekedeteinket. Ne hozzunk hát szégyent rájuk! MERJÜNK MAGYAROK LENNI!
Ne érdekeljen, hogy a liberális-bal ideológia fasiszta jelképnek titulálta az Árpád-ház színeit, a vörös-fehéret. Ne érdekeljen, hogy faszszopó nácibérencek annak idején nyilaskereszttel csúfították el őseink színeit, jelképeit, a Turulmadarat. Ne hagyjuk, hogy politikai ideológiák, politikusi suggallatok miatt tántorodjunk el a kokárda kitűzésétől és nemzeti tricolorunk viselésétől! Vagy bólogassak Trianonra, csak mert egyesek azt mondják, nincs értelme a "VESSZEN TRIANONNAK"? SZAROK A POFÁJUKBA ezeknek! Legyek fasiszta, neonáci, neonyilas: LESZAROM! Én viselni fogom a magyar színeket, jelképeket, és az összes magyarnak ezt kellene tennie!
Ne hagyjuk, hogy a politika megosszon minket! Öljenek le engem, mert magyar vagyok, vagy tituláljanak szélsőjobbosnak és égessenek el máglyán! De én MAGYAR VAGYOK! S az leszek, még a túlvilágon is.
De ez sem érdekel mostantól. Én magyar vagyok, ismét felébredt bennem az ősi identitás, s nem hagyom többet, hogy elhagyjon. Az ilyen szarságok leperegnek rólam. Megtörnek rajtam, mint víz a sziklákon.
Mert nem történhetettek hiába sem 1000 államalpítása, sem a Honfoglalás, sem a tatárok utáni feléledés (akkor a német történetírók eltemették Magyaroszágot!), sem a törökök ellen vívott hősies küzdelmek, sem 1848 (pedig Herder, német filozófus szintén megjósolta, hogy a magyarság el fog tűnni! - de nem tűnt!!!), sem 1956. A MI felelősségünk ezek hírének továbbvitele! Hagyhatjuk-e, hogy ezek a hősi tettek elkallódjanak? Hagyhatjuk-e, hogy míg őseink vére bennünk folyik, addig mi "vígan" elfelejtsük, hogy valaha is létezett ez az ország? NEM!
Szar a helyzet gazdaságilag? Biztos. Szarban van az ország? Ugyan már, mióta tudjuk, hogy igen. Megosztott a magyarság? Az. De pont ezért kell tenni ellene! Azok, akik ezt felfedezik, már jó úton haladnak.
Választás előtt állunk. Választhatunk: gyáva módon arra hivatkozunk, hogy "úgy se tehetünk semmit", és elvonulunk, "amint lehet, itt hagyjuk ezt a wc csészét". Vagy: itt maradunk, és ahogy Pai Mei mester mondta a Kill Bill 2-ben "Belevágjuk az öklünket az ellenségbe". Én ezt választom: maradok és harcolok, a végsőkig. Sablonszöveg már, de igaz: "ember küzdj és bízva bízzál".
Tehát: visszatért magyar identitásom, s el nem engedem többet! Pont kellő alkalommal érkezett ez el, stílusosan március 15-én. Sőt, újjászületésként is lehetne ezt értelmezni, mert holnap leszek 23 éves, tehát minden szempontból szimbolikus, jól időzített volt.
Gondolatmenetemet egy idézettel zárnám, melyet egy elég gyűlölt császár, I. Ferenc mondott, de azért van benne igazság: "Az egész világ megbolondult és ábrándos alkotmányokat követel [...] Ti boldogok vagytok, mert apáitoktól rátok hagyott alkotmányotok van [...] Azt akarom, hogy szeressétek, mint ahogy én is szeretem [...] Remélem, nem fogtok semmilyen veszélyben magamra hagyni."
Végezetül álljon itt egy vers, mely a mához kapcsolódik (direkt nem Petőfit választok, az túl közismert):
Berzsenyi Dániel: A Magyarokhoz I.
----------------------------------
Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorozó kezeit hazádon?
Sok századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
Ámbár ezerszer vak tüzedben
Véreidet, magadat tiportad.
Elszórja, hidd el számkivetett ösi
Erkölcsöd átka, s mostani veszni tért
Romlott fajultság, s nemsokára
Ércfalain viperák süvöltnek.
Nem ronthatott el tégedet, oh magyar!
A vad tatár kán xerxesi tábora
S világot ostromló töröknek
Napkeletet leverő hatalma.
Nem vert le téged Zápolya öldöklő
Századja s Betlen vérbe merült kora
Rákoczi vérengző haragján
S rettenetes tüze közt meg álltál.
Mert régi erkölcs, spártai férfikar
Küzdött, vezérlett fergetegid között:
Birkózva győztél, Herculesként
Achaji kard rezegett kezedben.
Most lassu méreg, lassu halál emészt,
S mint egy kevély bikk, mellyet az északi
Szélvész le nem ront, benne termő
Férgek erős gyökerit megőrlik,
Bátran merül most a buja ifjuság
Undok bűnében, s úszva folárkodik,
Még gyenge a szűz, s már kacéros
Gerjedező tüzeit kinálja.
A férfi - ó bűn! - már ma kereskedik
Szép párja testével, maga alkuszik
Gazdag folárral, s gyenge társát
Fajtalanul teregetni hagyja.
Vallástalanság rút szüleményei,
Erkölcstelenség, s minden utálatos
Fertelmek áradnak hazánkra,
Régi nemes magyarok porára!
Fegyverre termett szép, deli ifjuság
Kardforgatásban nem gyakoroltatik,
Nem tud nyeregben, nem tud ugró
Gyors paripán leragadva szökni.
Ó, más magyar kard mennyköve villogott
Atilla dícső harcai közt, midőn
A félvilággal szembe szállott
Nemzeteket tapodó haragja!
Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője, Árpád a Duna partjain,
Ó, más magyar kard verte vissza
Hunyadival Mahomet hatalmát!
Akkor vitéz hírt, s bajnoki érdemet
Szerzett az ifjú Pélides útjain,
Most íme - oh, szégyen, mivé lett -
Módi majom, gunyolásra méltó.
Átok reátok, Harpya fajzati!
Erkölcseinket vesztegető fenék!
Fessen le hív Gvadányi tolla,
Nemzetemet csufoló bolond korcs.!
De jaj! csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
Tündér Szerencsénk változandó,
Hol mosolyog, hol utálva néz ránk.
Felforgat a nagy századok éjjele
Mindent, leomlott a magos Ilion,
S a büszke Karthago hatalma,
Mint az erős Babylon, leromlott.
Volt olly idő már, melybe' nemes hazánk
Fénylő dicsőség polca felett virult,
Jön olly idő még, melybe' gyászos
Hamvaiból gyülevész kavarc kél.
----------------------------------
Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorozó kezeit hazádon?
Sok századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
Ámbár ezerszer vak tüzedben
Véreidet, magadat tiportad.
Elszórja, hidd el számkivetett ösi
Erkölcsöd átka, s mostani veszni tért
Romlott fajultság, s nemsokára
Ércfalain viperák süvöltnek.
Nem ronthatott el tégedet, oh magyar!
A vad tatár kán xerxesi tábora
S világot ostromló töröknek
Napkeletet leverő hatalma.
Nem vert le téged Zápolya öldöklő
Századja s Betlen vérbe merült kora
Rákoczi vérengző haragján
S rettenetes tüze közt meg álltál.
Mert régi erkölcs, spártai férfikar
Küzdött, vezérlett fergetegid között:
Birkózva győztél, Herculesként
Achaji kard rezegett kezedben.
Most lassu méreg, lassu halál emészt,
S mint egy kevély bikk, mellyet az északi
Szélvész le nem ront, benne termő
Férgek erős gyökerit megőrlik,
Bátran merül most a buja ifjuság
Undok bűnében, s úszva folárkodik,
Még gyenge a szűz, s már kacéros
Gerjedező tüzeit kinálja.
A férfi - ó bűn! - már ma kereskedik
Szép párja testével, maga alkuszik
Gazdag folárral, s gyenge társát
Fajtalanul teregetni hagyja.
Vallástalanság rút szüleményei,
Erkölcstelenség, s minden utálatos
Fertelmek áradnak hazánkra,
Régi nemes magyarok porára!
Fegyverre termett szép, deli ifjuság
Kardforgatásban nem gyakoroltatik,
Nem tud nyeregben, nem tud ugró
Gyors paripán leragadva szökni.
Ó, más magyar kard mennyköve villogott
Atilla dícső harcai közt, midőn
A félvilággal szembe szállott
Nemzeteket tapodó haragja!
Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője, Árpád a Duna partjain,
Ó, más magyar kard verte vissza
Hunyadival Mahomet hatalmát!
Akkor vitéz hírt, s bajnoki érdemet
Szerzett az ifjú Pélides útjain,
Most íme - oh, szégyen, mivé lett -
Módi majom, gunyolásra méltó.
Átok reátok, Harpya fajzati!
Erkölcseinket vesztegető fenék!
Fessen le hív Gvadányi tolla,
Nemzetemet csufoló bolond korcs.!
De jaj! csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
Tündér Szerencsénk változandó,
Hol mosolyog, hol utálva néz ránk.
Felforgat a nagy századok éjjele
Mindent, leomlott a magos Ilion,
S a büszke Karthago hatalma,
Mint az erős Babylon, leromlott.
Volt olly idő már, melybe' nemes hazánk
Fénylő dicsőség polca felett virult,
Jön olly idő még, melybe' gyászos
Hamvaiból gyülevész kavarc kél.
Ja, és tervezem, hogy mostantól jelentkezek olyan postokkal a szabadságharc
160. évfordulója alkalmából,
melyben a forradalom és szabadságharc személyeit, szerepüket fogom elemezgetni.
Plusz ezt arra is szánom, hogy edzésben tartam az identitást!
Megjegyzés: Címer-forrás
Ja, és egy kérdés! Csak, hogy ne teljesen komoly legyen a post.
Még gyerekkoromban vettem észre, hogy mennyire hasonlít arcra Petőfi dagerrotípiájára Sylvester Stallone :D. Szerintetek?