Bizonyára, aki olvassa blogomat, vagy ismer korábbról is a fórumról, az meglepődve állhat a bevezető sorok előtt. Már március-április környékén is írtam egy postot erről, de akkor elég elfoglalt voltam és nem volt se időm, se energiám feltöltögetni a szakdolgozatom miatt. Az utóbbi időben legalábbis megváltozott az álláspontom sok dologban. Érdekesen jöhet le, ha azt írom, hogy bizonyos filmek hatására. S nem, ezeknek köze nincs a mai magyar helyzethez, mivel úgynevezett „revizionista műfaji filmek”, illetve „amerikai művészfilmek”. ;D Persze ezen lehet méltatlankodni, de a film a valóság lenyomata, a legtöbbet ezek taníthatnak a korszakról, illetve az emberről. S nemcsak a „művészfilmek”, hanem a populáris mitológiák is, vagyis a „tömegfilmek” is. Számomra a Szelíd motorosok, a Bilincs és mosoly, a Kis nagy ember, a Chato földje, a Bonnie és Clyde, Az utolsó mozielőadás, Az öt könnyű darab és még sorolhatnám hosszasan, rengeteget adtak. Miért, s mi kapcsolata van ennek a hozzáállásbeli változásommal? A közös ezekben a ’60-as évek végi és ’70-es évek eleji amerikai filmekben, hogy mindegyik az addigi dicsőséges amerikai individualizmust ünneplő attitűddel számolt le. Mert mit hirdetett az addigi mainstream hollywoodi film? Azt, amit az állami ideológia, a cenzúra és az öncenzúra (volt ilyenje is Hollywoodnak) elvártak tőle. Mindenki jól él, a kertvárosban béke és nyugalom honol, s aki ezellen lázad, az bolond, mentálisan sérült vagy szörny. Még az olyan „újító szellemű” alkotások is, mint a Haragban a világgal (Nicholas Ray - nagyon jó film) „ok nélkül lázadónak” tekintették a kertvárosi nyugalom ellen fellépő, randalírozó kamaszokat (eredeti címe is erre utal: Rebel without a Cause). Illetve, hogy saját „háztájról” hozzak példát, a western klasszikus formája azt hirdeti, hogy a társadalommal megalkuvó individualista hős csak még magasabb szintre juthat egyéniségében, hiszen képes áldozatot hozni a közjóért, vagyis feladni a mesés Nyugatot a civilizált Kelet kapitalizmásnak progressziója érdekében. (Azért „háztájról” a példa, mert a westernből írtam a szakdolgozatomat ;D.) Tehát a mainstream filmek is azt hirdették, hogy mindenki susulyka jól él, mindenki szeret mindenkit, s az ellenséges elemek bizonyosan nem evilágiak vagy őrültek.
A fent említett, sokszor műfajilag behatárolhatatlan filmek (habár a Bonnie és Clyde pl. gengszterfilm, a Kis nagy ember pedig westernnek tekinthető, de pl. a Mechanikus narancsot vajon ki, hova sorolná be?) e hazug ideológia „igazi” arcát kívánták bemutatni. Persze van ezekben is szélsőséges sarkítás, de pl. a Szelíd motorosok utolsó képsora hihetetlen és megrázó. SPOILER: Ugyebár a „nagy amerikai ideál”, a farmer lövi szét a békésen motorozgató két főhőst, csak mert „fun”, illetve mert elütnek az átlagtól. SPOILER Ahogy a Bilincs és mosoly is szemérmetlenül szembesít azzal egy börtöntábor keretében, hogy valójából az egyéniségek vannak kikiáltva veszélyesnek a társadalom számára, illetve a „törvény emberei” talán még a bűnözőknél is szemetebbek. De mindben közös, hogy felnyitják a néző szemét: a nemzet csupán mítosz, ideál, valójából ez is klikkekből, csoportokból áll össze. S ha ezek „normáitól” bárki is eltér, ha bárki is próbál kiemelkedni, arra halál vár. Nincs olyan, hogy „amerikai”, vagy esetünkben „magyar”. Ezek csak papíron léteznek. Valójából vannak „redneckek”, vannak „vidékiek” és „városiak”, vannak „indiánok” és „fehérek”, s, hogy ide vonatkoztassam, vannak „emeszpések” és „fideszesek”. Úgyhogy ezek a filmek abszolút nem „elévültek”, csak mert 40 éve készültek. (Sajnos) abszolút aktuálisak.

Ezt csupán megvilágító példának szántam, illetve magyarázatként arra, hogy miért is indítok ilyen sorozatot. Egyszerűen hányok ettől, ami ma Magyarországon, s igazából az egész Világon megy. Nem mai keletű dolog, talán pont ezért is van a fent említett filmeknek aktualitása. Az elidegenedés, a képmutatás, az „elképzelt közösség” stb. már nagyon régen jelen van. Az okait nehéz meghatározni, mert sok lehet. Sorozatos csalódások, modernizáció, gépiesítés, háborúk, nyersanyaghiány, a kapitalizmus maga stb. Nem is erről kívánok írni. Csupán olyan eseteket írok itt le, s véleményezek, melyek „léte” saját maga bontja le ezt a hazug, fals nemzeti identitást. Tehát nem is én leplezek le. Az élet maga leplezi le az ember hazugságait. S igen, elismerem, hogy én is ebben a rózsaszín ködben éltem, a cukormázas felszín rabja voltam. Természetesen nemcsak a filmek miatt változott meg az álláspontom, ezek csupán katalizátorok voltak. Nem akarok nagyon magánéleti mélységekbe belemenni, de a lényeg, hogy így, az egyetem elvégeztével sok olyan dologgal szembesültem, melyek felerősítették bennem a kiábrándultságot. Felerősítették, mert már korábban is jelen volt, csak éppen még hittem benne, hogy valaki ezt a „magyar nemzet”-dolgot komolyan veszi még. Hűvös história, atyámfia! (Aka: Cool story, bro!)

De térjünk is mindezek után a tárgyra. Egy körlevél ihlette e postot, melyet IWIW-en, e-mailben egyaránt megkaptam. Ugyebár mostanában terjeng az a hajcihő, hogy „mondjunk le a tűzijátékról az árvízkárosultak javára!!!!!444”. Már önmagában ezt is meg lehetne vitatni, hogy vajon mennyit érne, ha lemondanának erről a már amúgy sem sokakat érdeklő -véleményem szerint- baromságról, de ez talán még „nemes cél”. A következő köremail viszont szerintem eléggé felháborító, és jól mutatja, hogy milyen egyes (?) magyar emberek gondolkodásamódja.

"Az elmúlt napokban megszámolatlan körüzenetet kaptam, ami arról tanúskodik, hogy a nép egyszerű gyermekei nemes cél érdekében hajlandóak lemondani a cirkuszról. Az árvízkárosultak javára felajánlották, hogy nem kérnek idén tűzijátékot. Olvasom az újságokat, nézem a televíziót, falom a blogok, hírportálok írásait. 2-7 milliós havi fizetésekről olvasok egyes honpolgáraink vonatkozásában. A környezetemben jelentős számú ismerősöm, barátom egész évben nem keres ennyit. Honfitársaimról, akik ezt az elképzelhetetlen mennyiségű pénzt újabb és újabb ingatlanokba fektetik, külföldi bankszámlákra menekítik. A szerzés öröme. A kuporgatás a gyűjtögetés élménye. Feltételezem, kéjes örömmel készítenek időről időre számvetést, mennyi mindent sikerült ismét összeharácsolni. Történelmi tanulmányaimból rémlik egy igaz nagy magyar emléke, (Széchenyi István), aki egy évi jövedelmét ajánlotta fel egy általa nemesnek vélt cél érdekébe. Úgy emlékszem felajánlását a nemzet üdvére tette, nem a saját vagyonát gyarapította vele. A nép egyszerű gyermekei tettek egy nagyvonalú felajánlást. Nekik semmibe sem kerül. "Idén nem kérünk cirkuszt." Ennyi. A kormány kivár, még nem döntött, hogy lesze-e augusztusban tűzijáték. Persze valaki a brancsból, jó pénzért szolgáltatta volna ezt a szórakozást, és a cimbi most elesik a létől, ha nincs rá állami megrendelés. Hagyjuk is ezt a témát. Én ugyanis valami olyat olvastam volna szívesebben, hogy hazánkban azok a "mágnások" akiknek a havi fizetése meghaladja az egymillió forintot, létre hoznának egy számlát, amire az egymillión felüli összeget nagyvonalúan ráutalnák az árvízkárosultak javára. Istenem, mi történne? Ebben az évben nem vennének egy újabb ingatlant? Pár millióval kevesebb gyűlne a svájci bankszámlán? Ez a gondolatom tegnap fogant meg a kobakomban. Nem küldöm körbe kitörlésre szánt körüzenet formájába. Azonban aki megtisztelt a türelmével, hogy végigolvasta, klikkeljen már rá az "én is megosztom" ikonra. Köszi."

A körszarságokat amúgy is utálom, közvetlen ismerőseim tudják, hogy azért törlés járna tőlem, így mérsékeltebben kapom őket. Ez viszont eléggé elszomorító hozzáállás szerintem. Vagyis nem elszomorító, mostanában már nem tud az ilyen „elszomorítani”, csupán kissé dühítő és szánalmas. Hogy úgy mondjam, tipikusan magyar hozzáállást tükröz. Mert mi a levél felszínes tartalma? Elemezzük: segítsünk másokon. Minő nemes cél! Az elképzelt közösség kirajzolódni látszik: megkárosodtak magyarok, segítsünk hát rajtuk! Mert ugye amúgy leköpnék őket, vagy, ha esetleg lassabban haladna előttük kocsival, már a jó susulyka anyjába küldenék el és mondanák rá a szitkokat. De most susulykáraátérzi hirtelenjében mindenki a helyzetüket, és még egy olyan abszolút felesleges dologról is lemondana, mint a tűzijáték.

Na, egyelőre maradjunk ennél. Mert ugyebár a tűzijáték mit is jelent? Azt, hogy sok ember kimegy este, vagy ledöglik a TV elé, és néz ki a fejéből, hogy „jajj, milyen szép” <ásít>, aztán meg, ha jön a vihar, agyontapossa „honfitársát”. De amúgy tök jól meg van nélküle, mert, ha nincs, akkor nem is megy ki rá, nem igaz? ;D Bibliai példa ez szerintem. Az olyan dologról nagyon könnyű lemondani, ami igazából nem a miénk, vagy nem létszükséglet. Mindenki bőszen és mellét feszítve jelöli be fészbúkon meg iwiwen meg a sok többi igénytelen közösségi képmutató oldalon a „mondjunk le az árvízkárosultak javára!”-klubot. Ismerősei látják, láthatják, micsoda jó ember ő. Micsoda faszagyerek. Pedig ez is csak a képmutatásról szól. Mert, ha az illetőnek esetleg a hétvégi bekúrásról kellene lemondania, az már fájna. Ha esetleg a hülye csicsókanem vehetne 600. rózsaszín bugyit magának, az már annyira nem schmackolna. Érdekes, az szerintem keveseknek merült fel a fejében, hogy a saját pénzéből segítsen az árvízkárosultakon - akiket igazából leszar, s lehet, hogy soha az életben nem találkozik velük. Mert az már annyira nem kivitelezhető. Egy tűzijátékról könnyű lemondani, bátya! A napi ételről a másik emberért - na, az már annyira nem könnyű, ugye?
Nem akarok demagóg lenni: én semmivel nem segítettem az árvízkárosultakon, bevallom. Sőt, mikor a Galga kiöntött, jómagam csak fotózni mentem ki, homokzsákokhoz egy ujjal nem nyúltam. Valószínűleg leköptem volna magam, ha esetleg az én házam lett volna bajban. Segítenem kellett volna? Igen. Megtehettem volna? Ugyan az államvizsgára készültem, de attól még lapátolhattam volna én is a homokot a zsákba. Hogy úgy mondjam, én is „bűnös” vagyok. Ám én nem csatlakoztam ilyen shitgrouphoz, és nem hangoztatom, hogy ezzel majd minden susulyka jól megoldódna. Na, de most nem rólam van szó! A lényeg, hogy könnyű úgy lemondani valamiről, ha az igazából nincs jelentős befolyással az életedre. Egy ilyen tűzijáték semmi. Luxus. Sőt, tulajdonképpen pazarlás, hiszen… De ne is folytassuk! Egyszerűen nincs olyan jelentősége, ami miatt esetleg ez a lemondás annyira nehezen menne. Illetőleg én minek csatlakozzak ilyenhez, ha 24 év alatt egyszer nem mentem ilyen robbantós baromságra. Számomra az ilyen a szarnál is kevesebbet ér, mivel utálom a nagy tömeget, illetve semmilyen szinten nem tud lekötni, hogy vörös meg kék meg zöld stb. fények gyúlnak ki az égen.

De ennek a körlevélnek nem ez az igazi „mondanivalója”. Jó magyar virtushoz híven a segítő szándék mellett ezúttal is megbújik egy offenzív. "Én ugyanis valami olyat olvastam volna szívesebben, hogy hazánkban azok a "mágnások" akiknek a havi fizetése meghaladja az egymillió forintot, létre hoznának egy számlát, amire az egymillión felüli összeget nagyvonalúan ráutalnák az árvízkárosultak javára. Istenem, mi történne? Ebben az évben nem vennének egy újabb ingatlant? Pár millióval kevesebb gyűlne a svájci bankszámlán?" Már megint… Már megint ugyanaz a fogalom, a métely, ami a mai szociális válság hátterében áll. Mert szociális válság van, ezt el kell ismerni. S nem, nem a cigányok miatt, bátya! Nem. Ebben azért nagyokat tévedtünk/tem, mikor ilyen egyoldalúan gondolkodtunk/tam. A kisebbség problémája csak egy részlete a válságnak. Sőt, megkockáztatom, a fehér ember sokkal inkább visszataszító a képmutatásával. A cigány legalább nem próbálja takargatni azt, ami - legyen szó negatív vagy pozitív dolgokról. A fehér ember viszont aszerint változtatja maszkját, hogy éppen mi a kedvezőbb. Na, ez a képmutatás, amitől jobban hányok, mint a „megélhetési bűnözéstől”. De kanyarodjunk vissza: szóval egy fogalom az, ami ennek a szociális válságnak a hátterében áll. Irigység. Ez az, ami szempillantás alatt semmisíti meg a „nemzet” mítoszát. Mert a segítő szándékból mi következik? Mi következik abból, hogy vannak árvízkárosultak? Az, hogy vannak olyanok, akik „szemét módon” nem károsodtak meg. Már ez „igazságtalanság”, főleg, hogy a híradó olyan embereket mutatott nagyrészt, akik szegények voltak, s az árvíz még jobban megnyomorította őket. (S akkor még merje valaki mondani, hogy a híradó pártatlan és tényeket közöl… Aham.) A nagyobb viszont az, amit a marxista ideológia vert az emberekbe 40 év alatt itthon és más szoci országba: egyenlőség! Csak ezt éppen a kommunizmus bűvöletében egész másként valósították meg. Minthogy általános jóllétet teremteni nem lehetett, mivel a baloldali eszme alapjaiban elcseszett, így a szocialista diktatúrák vezetői inkább általános szegénységet teremtettek a kollektivizálással, meg az 5 éves tervekkel, illetve a „burzsoázia” üldözésével. Ha nem lehet mindenki gazdag - hát legyen mindenki szegény. S aki kicsit is tehetősebb, az burzsoá, kulák és internálni kell…

Nos, sokan mondják, hogy 1989-ben nem történt rendszerváltás. Politikailag. Ebben lehet egyetérteni és nem egyetérteni, de annyi bizonyos, hogy szociálisan semmiképp sem történt ez meg. A fejekben sajnos még így 20 évvel az esemény után is a beteg szélsőbaloldali eszmék élnek. (A másik fele meg átfordult a még betegebb szélsőjobboldali eszmék felé… Gratulálok.) „Aki gazdag, az dögöljön meg”. Kb. ezt tükrözi ez a „magas IQ”-tól buzgó körlevél is. S ezért ellentmondásos. Mert miután felajánlja a segítséget az árvízkárosultaknak, már hárítja is a felelősséget. Széchenyivel példálózik, pedig szerintem azt sem tudja, hogy ő miért ajánlotta fel a jövedelmei bizonyos részét. Nagy tévedés, hogy párhuzam vonható a Reformkor és a „ma mocska” között. Akkoriban gyakorlatilag abszolút monarchia működött, ami annyit jelentett többek között, hogy az ember van az államért, az állam viszont nem tartozik felelősséggel a népért. A nemzet a nemeseket jelentette, akinek nem volt ilyen rangja, az nem számított a nemzet tagjának. A „nemzet” maga is csak a ’30-’40-es évek (mármint az 1800-as évekről van szó) terméke, a forradalmak „találták ki” a nemzetállamok létrejöttét. Akkoriban kb. senkit nem érdekelt, hogy kit, mi árasztott el. De ezért a király nem is tartozott felelősséggel, mivel nem volt „segíjek”.
Széchenyi pedig pont azért ajánlhatta fel vagyonát a magyar kultúra ügyében, mert a főurak politizáltak Magyarországon.
Ma egy „mágnás” aligha kötődik az országhoz. Aki teheti, az transznacionális kapcsolatokban és vállalkozásokban gondolkodik, esze ágában sincs a globalizáció korában egy helyhez, nemzethez kötődni. Így nem is értem eleve, hogy miért várják el a „gazdagoktól”, hogy majd itt milliókat ajánljanak fel idegen emberek számára…

De a legjobban az szúrja az ember szemét az ilyennél, amit még egyszer hangsúlyozok: a tomboló irigység. Mert itt nem az fáj a levél írójának, és tapasztalataim szerint a magyar embernek, hogy nem kap segítséget egy névtelen, szürke ember, akit valószínűleg amúgy leköpne, ha nem a tévében látná jól beállított felvételen és érzelmes zenével valamelyik idétlen bulvárműsorban. Nem. Itt az fáj a népnek, hogy ők nem vihették olyan sokra, mint azok, akik megtehetnék, hogy milliókat adnak szegényeknek. Természetesen nem vagyok hülye, tudom én, hogy bizonyára az is fáj az embereknek, hogy a politizáló gazdagok az ő pénzüket sikkasztják el. Hiszen a híradó ezt fújja, az internet is erről szól. A „magyar” pedig hajlamos az általánosításra, a zárt gondolkodásra. Mert mi a zárt gondolkodás? A végletekben való gondolkodás. Ezesetben: vannak a kiszolgáltatott szegények és vannak a köcsög, pénzéhes gazdagok. Az fáj itt sokaknak, hogy nem lehet két medencéjük, meg telkeik halomra stb. Irigyek arra, hogy van, aki többre vitte, mint ők. S abba persze senki nem gondol bele, hogy az az illető esetleg megdolgozott/megtanult azért, amit elért. Nem. Itthon már mindenki, aki kimagaslik a szürke tömegből akár vagyonával, akár tehetségével, az vagy csalt, sikkasztott, faszt szopott stb. A sikeres nő egy kurvának van beállítva, a sikeres férfi szemét csalónak. Az emberek kárörvendnek, ha Stohl András bedrogozva balesetet szenved, mert még a saját sztárjaikra is irigyek. Nem hiába a sok szar valóságshow vagy „megaszar”: mindenki sztár akar lenni, mindenki ki akar magaslani. Ha ez nem sikerül, akkor megy az áskálódás, az irigykedés. Én is voltam/vagyok irigy, szóval nem az van, hogy a saját szememben nem veszem észre a gerendát. Az irigység a kövérség, a rák, a cukor stb. mellett az egyik népbetegség.

Másik kérdés, hogy miért is a gazdagnak lenne kötelessége segíteni, mikor a kevésbé tehetősek is nyugodtan megtehetnék. Mert, ha már támadás érte azokat, akik a sokadik ingatlant veszik, akkor érje csak azt is, aki kisebb „haszontalanságokat” vesz meg. Mert kérdezem én, aki az ilyen interneten terjengő körleveleket írogatja, az vajon az internet-hozzáférését miből fizeti? Nekünk például havi 6-7 ezer Ft, a kábeltévét és a telefont is beleszámítva. Ha mindenki valóban olyan susulyka nagy érzelmeket táplálna embertársai, honfitársai iránt, akkor vajon erről nem lemondhatna-e egy hónapig? Vagy a sok szarságot, amit magukba tömnek az emberek (értem ezalatt a sok fos kólát, meg igénytelen és egészségtelen chipset, édességet, tökömtudjamit), vajh’ miből veszik meg? Mert ezek aztán nem kellenek a megélhetéshez, úgy gondolom… Biciklizéseim alkalmával erdőkben, út szélén halomban áll a sok ócska kólásüveg, sőt, olykor még alig megharapott zsömlék is. Régi szöveg, és demagóg is, de akkor is van igazságtartalma: vajon annak az árából nem lehetett volna megsegíteni az árvízkárosultakat? Ahelyett, hogy önmagát és a környezetét szennyezné az ilyen genyó módon eldobált ételekkel és flakonokkal, nyugodtan szánhatna ebből a luxusból a rászorultaknak…

Érdekes tehát ez a felfogás. Mindenki nagyon észre tudja venni, hogy a „gazdagok” fényűző életet élnek, luxus, felesleges cuccokat halmoznak fel. De bezzeg azt nem veszik észre, hogy az a sok ócskaság, amit megvesznek, mert naivan elhiszik a szar reklámok demagóg és manipulatív hazugságait, ugyanúgy luxus és felesleges, ahogy a gazdagok 600. telke… Ugyanazt csinálja mindenki, csak kicsiben. Ha teheti, megvesz minden marhaságot, mindegy, hogy tényleg kell-e neki vagy sem. Mert minek a chips? Az éhséget nem csillapítja, az épkézláb meleg ételen túl pedig csak hízlal. „Luxuskalória”. Abszolút felesleges. De bezzeg ez mindenki számára oly’ természetessé vált, hogy fel sem merül, csak a gazdagok pénze, mert a köcsög média azt fújja, hogy vannak, akik sikkasztanak, és abból szereznek vagyont. Senki sem látja át a média mennyire sarkít, mert mindenkinek ott van a szobájában az ördögi masina, a tévé, s napi strapáját az előtte való zombiállapotú vegetálással vezeti le. S mivel nincs ideje és/vagy affinitása, hogy esetleg más hírforrás után nézzen, így ez az egypólusú marad számára, melyből kap egy koncepcionális álláspontot - amit igazságként fogad el. Így persze, hogy az ilyen szar körleveleknek is bedől, és nem látja meg a fától az erdőt.

Most biztosan mindenki, aki ezt olvassa, valami „megoldást” vár tőlem. Hát nem ;D. Ezzel szakítok. Csupán leírok és felháborodok. Erre sajnos nincs megoldás. Véleményem szerint az emberi butaság sajnos elérte azt a pontját, ahonnan csak lejjebb van, de visszaút nincs. Ahhoz ugyanis túl sok áldozat kellene, hogy ismét egy tiszta társadalmat kapjunk. Nem tömeggyilkosságot értek ezalatt. Csupán a médiának, a fogyasztói társadalomnak kellene megszűnnie. De mivel ez bizonyára sok érdekcsoportnak célja, hogy fenntartsa, illetve a baloldali alternatívák mind csúfosan elbuktak, így jelenleg épeszű lebontásra nincs lehetőség. Márpedig, ha ebben a tengelyben halad tovább a magyar társadalom, illetve az emberiség, akkor a primitívség, a középszerűség, a beszűkült gondolkodásmód stb. csak még jobban kikristályosodik. Ez a körlevél ugyan látszólag csak „fun”, meg hülyeségnek tűnik, de ami mögötte van, az elég borús képet mutat a mai társadalomról. S ez csak egy szelete ennek, mert az irigység csak 1 főbűn a 7, a sok közül…