Egy átgondolás mind felett

...lejött torrentről a Gyűrűk Ura 4.
Na, jó, nem is 8D.

Viszont múlt hétvégén jutottam el oda, hogy megnézem a Gyűrűk Ura bővített kiadást. Nem is tudom már, mit néztem, vagy mi vitt ismét hangulatba, egyszerűen félredobtam mindent, és elővettem a régóta porosodó bővített változatokat (ráfért 1 DVD-re, huhú, most mit gondoltok rólam - mentségemre szóljon, hogy haver hozta /a többi 90 GB-ról nem nyilatkozom/). Szerencsére full eredeti nyelven, így még csak a kísértés sem volt meg, hogy átlökjem magyar szinkronra. Minek is tenném, amúgy is? Talán Aragorn magyar hangja miatt, meg azt hiszem, Denethor hangjaként feltűnik még Szakácsi Sándor is. De összességében elmondható, hogy szerintem jó lett a Gyűrűk Ura szinkronja! Főleg Gollam sikerült kiválóra, szerintem. Alig volt különbség az eredeti és a magyar között. Egyedül Boromir és Szauron magyar hangjai nem tetszett, meg a lich king-ekéi (Nazgulok, na).
De ez most itt OFF (BAN me plz). Azért az eredeti az "igazi" (micsoda baromság ezt kijelenteni, mi?), ott valóban kiderül, ki, hogy játszik. Néhány gyengusabb szereplőtől eltekintve az összes kiváló alakítást nyújt, szerintem. Nekem Arwen és Smith ügynök (Elrond) voltak kicsit műf/műp, de ez elf-jellegükből is fakad. Na, meg Orlando Bloom, a szépfiú. Bár azért vannak jó pillanatai.

Viszont a lényeg: ez a bővített változat aztán odabasz, emberek! Az alapfilm, a moziváltozat ezek után számomra, kijelentem bátran, semmi. Olyan jelenetek lettek kihagyva többségében, melyek sokkal élőbbé és érthetőbbé teszik az egész világot. Például Moira bányája sokkal hosszabb, ezáltal érthetőbbé teszi az egész vonatkozást. A viszonyok feltárulnak, olyan dolgokat tudunk meg, mint pl., hogy Aragorn kisfiúként látta Theoden királyt. Tehát Gondor királya jóval idősebb, mint Theoden, aki a regényben emlékeim szerint 60 éves. Aragorn meg a Two Towers-ben Eowyn-nel folytatott beszélgetésében megjegyzi, hogy "87 éves". Azon megrökönyödtem kissé. A legjobban az tetszett viszont, mikor Boromirt láthatjuk még Gondorban, egy flashback keretében. Illetve a Return of the King-ben az Isengard-ba lovaglás egy teljes alternatív jelenet lett szinte, hiszen a moziváltozatban nem láthatjuk Szarumánt malomkeréken forogva belebugyogni a vízbe.
Persze voltak jelenetek, melyeken ásítoztam. Ilyen pl. az entes rész a Two Towers-ben. Igaz, vannak itt is poénos részek, de alapvetően itt örültem, hogy elég sok jelenet ment a kukába inkább. Rém unalmas számomra amúgy is ez a fás rész, hát még jó 10 perccel megtoldva.

Szóval rengeteg dolog feltárult most előttem. Sokkal jobban megértettem az egész világot a film által (a könyvek közül csak az elsőt olvastam - de ezek után ki fogom olvasni, mert ismét Gyűrűk Ura rajongó lettem). S a 3,5-4 óra hoszákat csak úgy ittam. Az entes részeket leszámítva nagyon élveztem az egészet, egész nap Középföldén lenni azért egy elég fasza dolog. Más filmnél irtóra zavart volna, hogy ennyire hosszú, de ez a világ szórakoztat, magába szippant, egyszerűen kiemel az időből, és csak iszod magadba az egész történetet, a karaktereket, érzéseiket. Mit sem érne az egész, ha nem lennének ilyen kiválóan megkomponálva a képek, illetve nem ilyen kidolgozott karakterekkel lenne tele az egész. Na, meg persze a zene. Ha valami gagyi szar lenne alatta, lehetne itt szép kép, meg minden, nem lenne ekkora katartikus élmény az egész. Így, hosszú idő után nézve, ismét átéltem azt, mikor először láttam a filmeket. Némelyik jeleneten könnyeztem, olyan kurva jó volt! Nem sírás ez, tehát nem elérzékenyültem. Ez a katarzis, a műélvezet egyik megnyilvánulása, a befogadó visszacsatolása az alkotás iránt. Az ember libabőrös lesz, elvigyorodik, és szeme könnybe lábad, átfut rajta a hideg, felpezsdül a vére. Ezt, bár mindig átélem a Gyűrűk Urával kapcsolatban, de leginkább az első megtekintésnél. Én ismét "először" tekintettem rá, s katartikus élmény volt ismét. Ez a film nem olyan, hogy csak úgy el lehet tőle fordulni, vagy legyinteni rá. Egyszerűen kikényszeríti a hatást, nem ereszt. Szinte rád szegez valamilyen fegyvert, és döntésre kényszerít. Nem lehet nem együtt ordítani Gondor falainál, mikor mindenki kiáltja a rohani seregből, hogy "DEATH!!!", vagy mikor halljuk Theoden beszédét a Helms Deep-ben "Where is the horse and the rider?". Gyönyörű párhuzamos montage-ok, summázva az egészet, és asszociációt teremtve kép és kép között. Láttunk már hasonlót sokszor, mivel a fantasy-k főleg a Gyűrűk Urát vették alapul, de ilyen megvalósításban nem hinném, hogy valaha is. Annyira együtt tudok érezni a karakterekkel, mind a jókkal, mind a gonoszokkal, hogy tényleg ott érzem magam. OTT VAGYOK, mikor nézem a filmet. "A new power arising!" - mondja Saruman Isengard-ban, s beleborzong az ember, mikor a kamera végigpásztázza totálban az uruk-hai sereget.
De ott van Boromir halála is, mely zseniálisan lett megcsinálva. Tényleg szinte megsiratja az ember. Vagy Moria bányái, mikor menekülnek a Balrog elől.

Sokszor elgondolkodik az ember, hogy mi a művészet? Mit lehet jogosultan művészetnek, és mit csupán "szórakoztatásnak" nevezni. Sokan tévedésben leledzenek, és azt hiszik, hogy a populáris filmek, blockbuster-ök csak szórakoztatnak, látványosak, s csak a művészfilmek, a szerzői filmek az igaziak. Pedig ez nem így van. Van magas kultúra a popkultúrán belül is. Művészet az szerintem, ami képes többé tenni, képes hatni rád, s legalább egy pillanatra képes megkóstoltatni magát veled, hogy utána ellökjön ismét magától, és ráébredj dolgokra. A Gyűrűk Ura is ilyen. Azt továbbra is tartom, hogy olyan művészi mélysége nincs, mint egy... ...akráminek. De itt a képek és a történet formába öntése az, ami az emberre hatni képes, és valamit megmozgat benne. Nem kell itt gondolkodni. Sok "magas kultúrát" képviselő filmben azt tartjuk erénynek, ha elgondolkodtat, és nyitott vége lesz. De nem oly fontosá-e az a film és alkotás is, ami az érzelmeket veszi célba, és mintegy "megtisztít". Persze vannak a "giccses", "patetikus" filmek, melyek szintén az érzelmekre hatnak. De ezekben semmi felemelő nincs. A sok nő pl. zsebkendőket vesz elő, és bőg a szappanoperákon, olcsó melodrámákon, de ennyi. Akkor, ott átérzi a helyzetét a hősöknek, néhány percig úgy érzi, ő Esmeralda, és könnyezik. A Gyűrűk Uránál nem azért könnyezünk, mert szar kedvünk lesz mondjuk Gandalf halálától. Lehet attól is, persze hogy. De a képek kompozíciója, a megszerkesztettség, a filmes eszközök használata és a gyönyörű, Howard Shore által komponált zene "szimfóniája" egyszerűen megmozgatja minden érzékünket, és valóban "megtisztulunk" a katarzis által. Szóval a Gyűrűk Ura, ha nem is jogosult arra, hogy szerzői filmek közé emeljük (mert Peter Jackson jó rendező és producer is, de azért meg is marad e kategóriában - legalábbis nem köti össze filmjeit semmilyen közös, személyes, nagyon mély stílusjegy), de művészet. A tömegkultúra művészete. Nem, nem így kellene filmet csinálni, mert ez a film nem egyenfilm, nem lehet prototípus és minta sem. Ez egy egyedi trilógia, akár önmagában is megállja helyét mindegyik rész.

Tehát alaposan átértékeltem a filmet, és innentől kezdve nagybetűs F.A.S.Z.S.Á.G.-nak tartom azt, hogy a Star Wars mellett nem rajonghatok ezért is. Dehogynem, mert mindkettő kiváló alkotás-sorozata a filmtörténetnek.