Elsőként akkor kezdjük a már ismerttel: Stallone és Petőfi. Még általános iskolában figyeltem fel erre, mikor először megláttam Petőfi dagerrotípiáját. Akkoriban ugye rengeteg Stallone-filmet láthattam még, mert 1993-ban még bőven kultusza volt, s akkoriban láttam a Rambot is először. Meg gondolom haverokkal mindenkinek ismerős az élmény, mikor kiröhögtek kiskorukban régies öltözékű embereket, s az volt a poén, hogy ha valami teljesen nagy tahót hasonlítottak hozzájuk. (Pl. én haverommal annak idején azzal szórakoztam, hogy az általános iskolánk egyik falán fenn volt Kodály Zoltán képe, s az annyira idióta beállításban volt lefotózva, hogy szegény zenegyűjtőnk képe nagyon tenyérbemászó lett. Így mindig azzal szórakoztunk, hogy ki tudja pofon vágni. Ennek azért volt tétje, mert akkoriban még nem értük fel a képet. Egyszer le is sikerült szakítani, ha jól emlékszem. Hogy mit kaptunk érte, az már nem rémlik. Lehet, úgy fejbe basztak érte, hogy kiesett az a momentum :D.) Így ez a képe belém égett. Bár lehet, hogy mindkét személy megsértődne eme összehasonlítás miatt, hiszen egy költő magasabbra tartaná magát, mint egy idétlen akciófilmes, de lehet, hogy a nagy akciósztár meg lesajnálna egy magyar szakadt költőt :D. Persze Petőfi más képe teljesen eltérő, de azért mégiscsak ez a "fénykép", tehát szerintem ez a leghitelesebb Petőfiről, ami fennmaradt, a festők kicsit túloztak. (A Barabás-féle képet szeretem a legjobban: az alig huszonéves költő úgy néz ki rajta, mint egy beszívott 40 éves alkoholista katona.)
Másik "áldozatom" Charles Baudleaire, a híres francia szimbolista költő (Dög című verse a kedvencem tőle). Ez a hasonlóság egyik unalmas irodalomórán jutott eszembe még általános iskolában. Itt a "magyartanárnak" az volt a szokása (aki egyben az osztályfőnökünk is volt), hogy elkalandozott, s az osztály lelkét nevelte a magyar irodalom tanítása helyett. Hát baszd meg akkor, az én lelkemet ne pátyolgasd, úgyhogy ilyenkor vagy bajszokat firkálgattam az alkotóknak haverral, vagy pedig valami saját irományon törtem az agyam. Éppen Baudleaire-t pingáltam, mikor hirtelen ránéztem a képére, és fejemben felcsendült az egyik régi videokazettán hallott/látott Bikini szám (címét sajnos már nem tudom - ha valaki esetleg, akkor leírhatja! :D), mely a berlini fal ledöntéséről szólt és egy jó nagy kalapáccsal bontották azt. Na, mondom, ez a Bikini frontembere, D. Nagy Lajos! Persze ő csak így, szemből, ezen a képen hasonlít igazán, de ez így nagyon megragadt bennem. Amúgy kedvenc együtteseim között van a Bikini, szóval lehet, csak én láttam bele. Annyiban mindenképp hasonlíthatnak, hogy D. Nagy Lajos öregkori fejét elnézve ő is nagy piás volt. Hogy abszintot ivott-e, nem tudom, de tény, hogy Baudleaire és társai főként azt vedeltek ihletszerzés érdekében. Én is kipróbáltam amúgy már, milyen bebaszva alkotni. Persze csak úgy, hogy nem tudathasadásig. Szerintem tényleg jó, hatásos! Olyan vad képek jutottak eszembe, melyek, ha be bírom fejezni az akkor elkezdett regényemet, tuti siker lesz (vagy nem :D).
Harmadik áldozatunk a nagy Robert De Niro, kedvenc színészem. Számos filmből ismerhetjük, mint mondjuk a kibaszott nagy Taxisofőr, vagy a szintén zseniális Godfather 2, Heat, Volt egyszer egy Amerika, s egy igen igénytelen, de nagyon jó szerepben a Jackie Brownban is. Fábryval való hasonlósága először egy nagyon fos műsorral kapcsolatban tűnt fel nekem. Emlékszik még valaki esetleg Friderikusz Sándorra? Tudjátok, az a... khm. khm. Mindenesetre mindegy, hogy milyen ember most, meg kiknek nyal jelenleg, meg milyen nézetei vannak, én a Friderikusz Showt annak idején szerettem nézni anyámékkal. Egyetlen fiatalos, könnyed szórakoztató műsor volt a '90-es évek elején, talán az első amcsi mintára készült talkshowként tarthatjuk ma számon. Nos, ez a Friderikusz Show kb. a 1997-8 körülre befuccsolt, vagy nem tudom, mi lett vele (valószínűleg kifogytak az ötletekből), s ekkortájt indultak a Retekklub és a TV 2 is. Az RTL-en tűnt fel egy műsor, mely Friderikuszt hivatott volna visszahozni valahogy, ez pedig a Meglepő és Mulatságos volt. Nos, én ebben láttam először Fábry Sándort, s akkor rögtön az futott végig 11 éves hülye fejemen, hogy "ez a Friderikusz meghívta Robert De Nirot?". Akkoriban maximum a Lánglovagokban láttam még, szóval az volt az összehasonlítási alap. Szerintem nagyon hasonlít, Fábry orcáján is vana valami bibircsók, csak a másik oldalon mely olyan jellegzetessé teszi Robet De Nirot is. S akkor még lett is volna ok hasonlítgatni őket, mert Fábry legalább olyan jó showműsort csinált annak idején, mint amilyen jó filmeket De Niro. Mondjuk sajnos most is egyre jobban kezdenek már közel kerülni egymáshoz, mert a Fábry Show is langyos és De Niro is egyre gyalázatosabb fosokban járatja le magát (újabban Al Pacinoval karöltve - pedig a két kedvenc színészemről van szó :D). Megöregedtek mindketten sajnos...
Következő alanyunk sem kevésbé híres színész, bár szerintem De Niro magasságába azért nem emelkedik fel, de tény, hogy ő is kultikus alak. Kutyaszorítóban, Ponyvaregény, Alkonyattól pirkadatig, Zongoralecke, na és persze Scorsese vizsgafilmje/elsőfilmje a Ki kopog az ajtómon nyomán ismerős számomra. Ő pedig Harvey Keitel. Első szerepei között volt az alábbi képen is szereplő "Who's that knocking at my door?", mely filmet szerintem is érdemes megnézni. Ha másért nem, hát a végső jelenetért, melyben Jimmy (Harvey Keitel, a főszereplő) egy templomba megy meggyónni bűneit, ám javulni nem tudását egy tök jó montázsszekvencia tudatosítja a nézőkkel, melyben vallásos szobrokat mutat, mely alatt a The Genies legendás, címadó zenéje megy, a "Who's that knocking...". Zseniális, már emiatt is! Na, de nem is ez a lényeg most (de már csak azért is belinkelem ezt a zenét - a jelenet sajnos nincs fenn a köcsög YouTube-on)! Ebben a félévben van egy olyan kurzusom, mely az 1960-as magyar filmtörténettel foglalkozik. Ez a fonalat értelemszerűen azután a kurzus után veszi fel, melynek címe "Magyar filmtörténet 1957-ig". Tehát még az '50-es évek végéről is beestek alkotások. Egyik órán a tanár a Külvárosi legenda című Máriássy Félix rendezte filmből mutatott jeleneteket. Nos, mikor megláttam a főhőst, pedig akkor szemből volt, majdnem hangosan elröhögtem magam. Na, mondom, ez a Harvey Keitel! Pedig nem, mert Tordy Géza volt. Ma már nem hasonlítanak szinte egyáltalán, de e két filmben szinte kiköpött másai egymásnak. Még a szerepük is nagyon hasonló.
Szerk.: Mivel ez a fasz-fos-genny YouTube nem volt hajlandó engedélyezni ennél a video berakását, ezért linkelek. De csakazértse a YouTube-ról, ami egy ócska, fos szennylap. Következő flame-elős bejegyzésem amúgy róla és a Google Videoról fog szólni. Na, de itt a szám linkje, hallgatása ajánlott, miközben nézitek a Harvey Keiteles - Tordy Gézás képet. Legalábbis én rászoktam arra, hogy benyomom ezt a számot minden Harvey Keiteles filmnél, jelenetnél :D. The Genies - Who's that Knocking Én biztos imádtam volna erre táncolni a '60-as években egy lázadó szórakozóhelyen, felzselézett hajjal, napszemüvegben, trapéznadrágban, valami szexi csajjal, néha a seggére csapva. De komolyan, minden irónia nélkül! Kurva jó!
Elijah Wood leginkább Frodoként ismert szerintem, legalábbis én más jellegzetes szerepére kevésbé emlékszem, mint egyik kedvenc filmemben látottra. A Lord of the Rings kétségtelenül felemelte e kicsit nyálasképű, ma már azért komolyabb szerepeket is kapó ifjú színészt. Vagy nem tudom: ti emlékezetesnek találtátok Deep Impact-es nyáladzását liberális tudóspalántaként? A Sin City Kevinjeként meg inkább csak nevetséges volt, hogy Frodo ilyen gyilkos elmebetegként karmolássza szegény Mickey Rourke-ot. Nos, a lényeg az, hogy ma volt egy filmvetítésünk szintén az előbb említett 1960-as kurzus alapján, ahol Sándor Pál: Bohóc a falon című filmjét néztük meg. Ritka unalmas alkotás, gyakorlatilag nem történik benne semmi, csak vígan elvannak a gyerekek a sok hülyeséggel, ami ismerős-ismerős, de valahogy már nem tud meghatni így 4 év távlatából az érettségire való készülődés láza és a felnőtté válás problémái (minthogy én eldöntöttem, lélekben örök gyerek maradok - így úgy vagyok a felnőtté válással, hogy "értem én, csak leszarom").
A nagy unalomban mindenre tudtam koncentrálni, csak a filmre nem. Már gondolkodtam a Diablon, régi szerelmeimen (na, jó, az a film miatt jutott eszembe :D), mikor egyszer csak, már a film vége felé ránéztem a főszereplőre, és az vágott a fejembe: ez a Frodo! Tök olyan bárgyú nézései voltak, meg főleg a szeme nagyon azt sugallta, hogy ez tiszta Elijah Wood. Illetve Elijah Wood tiszta "bohóc a falonos srác" (nevét nem tudom - annyira nem figyeltem oda a filmre ;D - talán Kiki), mert vagy 30-40 év korkülönbség van köztük utóbbi javára. Év végén lesz ilyen filmismereti teszt a látott filmekből, s ha mást nem, legalább ezt megjegyeztem a Bohóc a falonból, hogy a főszereplő úgy néz ki, mint Frodo.
A most következő színész igazából csak 1 filmből kedvencem (bár többen is láttam), az pedig a kultikus Vissza a jövőbe! Igaz, a Roger nyúl a pácban, általam szintén nagyon szeretett műben is láttam, de ott, mint főgenyó tűnt fel, és igazából csak a mai napon tudatosult bennem, hogy az is ő. De kétségtelenül mint dr. Emmet Brown ismerős mindenkinek, aki találkozott már Christopher Lloyd nevével. Nos, ezúttal szerintem nem is olyan véletlen a hasonlóság, mert talán a magyar szinkronrendezők is észrevették, mikor a Vissza a jövőbe szinkronja készült. Ugyanis Rajhona Ádám, aki a Doki magyar hangja volt, szintén nagyon hasonlít Lloydra. A hangjuk nem annyira, szóval szerintem itt inkább külsőségekre mentek.
Viszont van két további férfi is, aki nagyon hasonlít Emmetre, sőt, csakis rá, magára Crhistopher Lloydra nem annyira. Az egyiket senki nem ismerheti, csak aki szintén Aszódra járt az EGA-ba, vagy a Gábor Dénes Főiskolára. Ő a fizikatanárom volt 2003-2005 között, s leginkább hajban hasonlított a Dokira, de fizika iránti megszállottsága sem volt semmi. Sajnos az időgépet nem találta fel (még? :D). Kép sajnos nincs róla, csak a tablómon, de az kurva kicsi. Talán még előkotorok egy régi CD-ről egy csoportképet, amin rajta lehet.
A másik egy magyar (? nem vagyok biztos benne, lehet, hogy német) színész szintén, csak azon prózai okból nem kerül ki, mert egyszerűen nem emlékszem a nevére most hirtelenjében, s már vagy 2 óra hosszája próbálom megtalálni. Fogalmam sincs, melyik filmben láttam, de ő hasonlít igazán Emmet Brown doktorra. Akinek esetleg beugrik, megdobhatna vele, hogy ne legyenek ilyesféle lelki sérelmeim a színész meg nem találása miatt.
Viszont van két további férfi is, aki nagyon hasonlít Emmetre, sőt, csakis rá, magára Crhistopher Lloydra nem annyira. Az egyiket senki nem ismerheti, csak aki szintén Aszódra járt az EGA-ba, vagy a Gábor Dénes Főiskolára. Ő a fizikatanárom volt 2003-2005 között, s leginkább hajban hasonlított a Dokira, de fizika iránti megszállottsága sem volt semmi. Sajnos az időgépet nem találta fel (még? :D). Kép sajnos nincs róla, csak a tablómon, de az kurva kicsi. Talán még előkotorok egy régi CD-ről egy csoportképet, amin rajta lehet.
A másik egy magyar (? nem vagyok biztos benne, lehet, hogy német) színész szintén, csak azon prózai okból nem kerül ki, mert egyszerűen nem emlékszem a nevére most hirtelenjében, s már vagy 2 óra hosszája próbálom megtalálni. Fogalmam sincs, melyik filmben láttam, de ő hasonlít igazán Emmet Brown doktorra. Akinek esetleg beugrik, megdobhatna vele, hogy ne legyenek ilyesféle lelki sérelmeim a színész meg nem találása miatt.
Egyelőre ennyi jutott eszembe most, de még van egy rakat, sok ilyen hasonlóság ugrott be annak idején. Ha esetleg bevillanna még egy-kettő, illetve jönnek újabbak is, akkor mindenképp felkerülnek egy újabb bejegyzésbe. Ja, és persze nem maradhat le innen sem:
Volt már - volt már, tudom, de kit érdekel? :P Büszke vagyok eme hasonlóságra! ;D Bár remélem, Locustokkal nem kell összezördülnöm soha.
Jaj, és egy nagyon szar régi analógiát sem hagyhatok ki. Bár a múltbéli dagadt-disznós képeimet dugom, mint szovjetek elől a magyar nőket 1945-ben, de azért álljon itt néhány régi, idétlen fotó még azokból az időkből, mikor bekötötték a szélessávú netet ;D (ez legyen a mentségem). Nos, ekkoriban vettem meg a Diablo 2 + LoD-ot is (2005), s rögtön beleszerettem a barbár karakterébe. Ugyebár az ember kövér, s azzal nyugtatgatja magát a sok zsírdisznó ilyenkor, hogy "ah, úgyis leveremazösszesmocskotígylegalább", meg "vastag csontú", és hasonló idétlen, lusta marhaságok. Én azzal nyugtatgattam magam, hogy tök úgy nézek ki, mint a Diablo barbára. Nyers erő, semmi susmus, mindenkit a puszta kezével basz agyon. Így próbáltam barbárként pózolni. Jó, elismerem régi dagadt énemről, hogy én nem voltam igazából elhízott ekkor még, volt rajtam jócskán izom is, hiszen előtte évekig gyúrtam, mielőtt lelazítottam volna. Tehát mellben és bicepszben azért nemcsak zsírpárnák díszítettek. De akkor is gasok ezek a képek, mentség nem nagyon van rá :D. Szóval én akkor azt mondtam, hogy képben is hasonlítani akarok a barbárra, így fogtam általános iskolából visszamaradt (akkor már 6 éve a padláson porosodó) vízfestékkészletem, és befestettem a pofám, a pincéből meg felhoztam a samukalapácsot, minthogy akkoriban Mauler karival játszottam, aki kalapácsot használ (most is meg van még, csak nonladderes lett sajnos a reset miatt - de van egy baltás ladderes, csak akkora baltánk meg nincs itthon, meg le is fogytam már ;D). Alapvetően jól sikerültnek láttam akkoriban ezeket a képeket, viszont azt láttam, hogy azzal a mocskos tokával nem tudtam mit kezdeni. Pedig igyekeztem a fejemet minél feljebb húzni, és azt a szürreális mutatványt megcsinálni, hogy egyszerre biccentek, a kamerába nézek, meg a plafonra is, mert csak úgy lehetett azt a malactokát eltüntetni. Ez lett belőle...;D
Jaj, és egy nagyon szar régi analógiát sem hagyhatok ki. Bár a múltbéli dagadt-disznós képeimet dugom, mint szovjetek elől a magyar nőket 1945-ben, de azért álljon itt néhány régi, idétlen fotó még azokból az időkből, mikor bekötötték a szélessávú netet ;D (ez legyen a mentségem). Nos, ekkoriban vettem meg a Diablo 2 + LoD-ot is (2005), s rögtön beleszerettem a barbár karakterébe. Ugyebár az ember kövér, s azzal nyugtatgatja magát a sok zsírdisznó ilyenkor, hogy "ah, úgyis leveremazösszesmocskotígylegalább", meg "vastag csontú", és hasonló idétlen, lusta marhaságok. Én azzal nyugtatgattam magam, hogy tök úgy nézek ki, mint a Diablo barbára. Nyers erő, semmi susmus, mindenkit a puszta kezével basz agyon. Így próbáltam barbárként pózolni. Jó, elismerem régi dagadt énemről, hogy én nem voltam igazából elhízott ekkor még, volt rajtam jócskán izom is, hiszen előtte évekig gyúrtam, mielőtt lelazítottam volna. Tehát mellben és bicepszben azért nemcsak zsírpárnák díszítettek. De akkor is gasok ezek a képek, mentség nem nagyon van rá :D. Szóval én akkor azt mondtam, hogy képben is hasonlítani akarok a barbárra, így fogtam általános iskolából visszamaradt (akkor már 6 éve a padláson porosodó) vízfestékkészletem, és befestettem a pofám, a pincéből meg felhoztam a samukalapácsot, minthogy akkoriban Mauler karival játszottam, aki kalapácsot használ (most is meg van még, csak nonladderes lett sajnos a reset miatt - de van egy baltás ladderes, csak akkora baltánk meg nincs itthon, meg le is fogytam már ;D). Alapvetően jól sikerültnek láttam akkoriban ezeket a képeket, viszont azt láttam, hogy azzal a mocskos tokával nem tudtam mit kezdeni. Pedig igyekeztem a fejemet minél feljebb húzni, és azt a szürreális mutatványt megcsinálni, hogy egyszerre biccentek, a kamerába nézek, meg a plafonra is, mert csak úgy lehetett azt a malactokát eltüntetni. Ez lett belőle...;D
