Kissé rendhagyó, kissé vízválasztó, kissé pedig megszokott bejegyzés lesz ez. Megszokott, mert régi problémát fogok feszegetni ismét, mely életemet kezdettől fogva meghatározza, illetve bizonyos mederbe terelte (ezért is a dühöm, mert én nem így akartam). Rendhagyó lesz, mert ezúttal kifejezetten úgy írom ezt, hogy az olvasóknak szól, illetve aktivitásra szólítom fel blogom olvasóit majd a bejegyzés végén. Vízválasztó is bizonyos szempontból, mert lehet, hogy elkap a hév, és kimondom az eddig ki nem mondottat. Mindenesetre egy biztos, hogy az egyik kommersz film címét idézzem: „most már elég!”.
De mindenekelőtt egy személyesebb dologgal kezdeném. Idén fejeztem be egyetemi
éveimből a 4-et, jelenlegi szakomon a 3-at. Érdekes, hogy ismét eltelt 4 év, de
ez alig tudatosult bennem. 4 évvel ezelőtt még kis pöcs voltam, úgymond, aki
semmit nem tud semmiről. Akkor még röghöz kötötten léptem ki a középiskola
padjaiból, hogy szeptemberben hatalmas ugrással berobbanjak az ország egyik
legjobb egyetemére - felkészületlenül, mint arra előző bejegyzésemben is
sokszor utaltam már. Most pedig itt vagyok, szinte államvizsgára készen, túl a
8. vizsgaidőszakomon, rengeteg tapasztalattal, s őszintén megmondom: büszkén
is. Ugyan fingom sincs róla, hogy sikerült az utolsó vizsgám, s vajon meg
lesz-e az utolsó kötelező BA képzéses, főszakos tárgyam, de egy biztos: a
nehezén túl vagyok! Kisebb-nagyobb bakik miatt elmaradt az idei államvizsga
(önhibámon kívül, tehát a „buzgálkodók” nem vághatják a fejemhez, hogy lézengő
fasz vagyok, aki rabolja ennek a seggbe kúrt államnak a pénzét), így legfeljebb
télen tehetem ezt meg. De inkább jövő tavasszal. Ugyan korai még itt
következtetéseket levonni, minthogy azért a szakdolgozat és az államvizsga
hátra van még, de annyit elmondhatok: kiváló volt! Amilyen szarul indult a joggal,
olyan jóra fordult minden végülis ezen a kitűnő bölcsészkaron. Jöhetnek itt
nekem azzal, hogy nehéz lesz az elhelyezkedés (pont leszarom), meg nem
jövedelmező a film-esztétika (pont leszarom), de én akkor is élveztem, nagyon
is - s úgy gondolom, ez számít. A leendő pályaválasztóknak is csak azt tudom
ennek fényében tanácsolni, hogy ne azt nézzék, mi a jövedelmező, meg miből
lehet profitálni. Ne hasznossági alapon válasszatok szakot magatoknak, ha
tovább tanultok. A szempont az legyen: mit szeretnétek csinálni! Olyan nincs,
hogy ne találd fel magad valamivel, mindennel lehet valamit kezdeni, csupán
akaraterő kell. Lehet ezt cáfolni, meg minden, de gondolom középiskolában
mindenkinek az a tárgy ment könnyebben, amit szeretett, az pedig
nyögvenyelősen, amit nagyon utált. Higgyétek el: hatalmas baklövés csak azért
orvosi vagy jogi pályára lépni, mert ezek a divatos, felkapott szakok. Ha
valaki nem szívvel-lélekkel van oda ezekért, annak úgy sem fog menni. Hiába
kell nekem a filmszakon is olykor több száz oldalt elolvasni vizsgákra, mint a
jogon, ha egyszer engem a művészetek lekötnek, érdekelnek, megmozgatják a
fantáziámat, akkor ezekre vagyok fogékonyabb, könnyebben megy a tanulás rá. A
jogtól agybaszt kaptam, s bár néha az esztétikától is azt kapok, de azt megértem,
felfogom, s tényleg gondolkodásra ösztönöz. Inkább eleosz és phobosz, mint ius
és fas.
Így a további napokban az egy hátra maradt vizsgám eredményére várok, ami
remélhetőleg nem lett szar (tanultam rá sokat - bár ez sokszor szart nem ér
;D). Ebben az évben viszonylag könnyű is volt, vagy legalábbis rutint szereztem
már és nem akadtam annyira ki egyes tanulások alkalmával. 8 tárgyat vettem fel
idén (4-3 kreditesek), ebből eddig 5 db 5-ös, és 2 db 4-es, így átlagom 4,71,
tehát jeles. Egyelőre. Ezek alapján jöhetne az ösztöndíj. Szóval sok múlik ezen
az utolsó vizsgán. De tényleg nem volt necces a többi. Egyedül az utolsó
előttinél követtem el egy balfaszságot, de szerencsére ki tudtam jönni belőle.
Egy 1500 oldalas regényt kellett elolvasni rá, 3 kötetes, s a tanár azzal
kezdte a vizsgát mindenkinél, hogy „na, mit olvasott kolléga?”. Nos, kicsit
ellámáskodtam a dolgot és így csak 2 kötetet sikerült elolvasni belőle. Azonban
sokan úgy mentek el vizsgázni, hogy 1 fejezetet tettek magukévá az 1500 oldalból
(ez jó, ha 50 oldalt jelent), s mégis 4-est kaptak. Ok, akkor próbáljuk meg!
Pechemre ráadásul egyedül mentem be (általában 3-asával hívott be a tanár),
mert 2 fasz nem jött el, valószínűleg beijedtek, vagy nem tudom. A lényeg az,
hogy egyedül voltam. Felteszi a tanár a kérdést, én meg hülye fasz módon
megmondom, hogy csak 2 kötetet olvastam el. Erre a tanár: „Hú, hát az halál…
Akkor miről fog most beszélni?”. Nem kaptam szívbajt, mert ez az ipse rendes,
eddig mindig 4-est kaptam nála (igaz, sokszor 5-öst is érdemeltem volna, mert
rengeteget készültem a vizsgáira - de szerintem az az elve, hogy esztétika
minoros nem tudhatja 5-ösre…), így mondom neki: „de én ebből is le tudtam
szűrni a lényeget!”. Így mondtam mindenfélét, állítom, többet beszéltem, mint az
előttem levő 9 vizsgázó együttvéve. Úgyhogy sikerült végül is, de megfogadtam,
hogy máskor bólogató kutyát fogok alakítani.
Na, de ennyit a vizsgákról, mert e bejegyzést nem ezért kezdtem el. De
kapcsolódik a vizsgákhoz! Ugyanis a pohár nálam akkor telt be, mikor hazafelé
menet múlt szerdán megvettem az e havi Filmvilágot. Ez egy filmes szaklap,
nagyon szeretem, kiváló írások vannak benne, tanáraim nagy része publikál
benne. Viszont most kissé feldühített, mert megjelent egy olyan írás benne,
mely szerintem nem igazán filmes lapba való. De nem is ez a baj, hanem az, hogy
a filmet, mint lázadó médiumot mintegy megsértették azzal véleményem szerint,
hogy egy igencsak aktuális szociális konfliktusban mintegy állást foglaló cikk
jelent meg benne. Igen, az engem és sok magyar társamat igen érzékenyen érintő
cigánykérdésről volt szó benne. Természetesen filmek kapcsán: hogyan
reprezentálódtak eddig a vizuális médiumokban. Egy egész rovatot szenteltek
nekik, kitérve szociológiára, médiára és természetesen a filmre magára.
Érdekesség, hogy aktualitása is volt a vizsgáimmal kapcsolatban, hiszen két
olyan film is felmerült benne, mely pont a vizsgámat képezte (Sára Sándor:
Cigányok és Feldobott kő).
Alapvetően nekem nincs bajom azzal, ha szó van erről a témáról, sőt, én igen is
meg akarom ismerni a „roma” kultúrát, történelmet (már, ha ilyen valójából
létezik). Pont azért, hogy a rovat egyik részében keményen ostorozott „cél
nélküli gyűlöletre” rácáfoljak. Azért akarom megismerni ezt a „kultúrát”, vagy
„etnikumot” (1971, a cigánykongresszus óta „nemzetet”), hogy ismerjem. Ez
kicsit tautologikus, tudom, de pont ez a lényege: nem akarom, hogy engem
azokkal az agybaszottakkal soroljanak egy kalap alá, akik csak a balhé miatt
„gyűlölködnek”, vagy lenácizzanak, rasszistázzanak. Nem azért, mert érdekel a
véleményük, hanem mert sértő, hogy megkérdőjelezik az érzelemvilágomat, a
személyes emberi történetemet. Illetve meg akarom ismerni e kultúrát, mert
tudni akarom, hol romlott el. S nem utolsó sorban: látni szeretném, hogy vajon
igaz-e a szociológusok állítása, miszerint ez egyoldalú gyűlölet, rajtunk
múlik, sőt, semmi alapunk rá.
Mindenesetre egy biztos, s ezt a Filmvilág cikke, interjúsorozata sem tagadja:
ma kemény szociális konfliktus van a magyar és a cigány etnikum között. Nem
véletlen, hogy már egy ilyen művészi lap is effajta banális problémákkal
foglalkozik, hiszen mára, akár elismerik, akár nem, akár engednek róla
beszélni, akár nem, akár elnémítanak minket, akár nem, igen is kiéleződött az
ellentét, s világosan látszik a mostani választásokból is, hogy valakiknek
nagyon kezd tele lenni a töke. Mi sem bizonyítja ezt jobban a Jobbik
megerősödése, melyről sokan, mint mumusról beszélnek (nem kívánok állást
foglalni, se politizálni, szóval itt meg is állok). De a médiában is ezt
láthatjuk, s valószínűleg ez ihlethette az interjúsorozatot, ami betette nálam
a kaput végleg. A „Képegettó” című cikkben az áll, hogy a média legnagyobb bűne
az: a romák „extremitásokban jelennek meg”, soha nem mutatják békés, boltba
menő, vásárló, asszimilálódott emberként őket. Tehát kirekesztés megy, már a
TV-ben is, pedig régen még viszonylag pozitív képet adott a cigányokról.
Idézek: „De azért elég furcsa a trend, mert a dolog közbe n nem abba az irányba
ment, hogy a romák, mint bárkihez hasonló hétköznapi magyar állampolgárok
lennének jelen a színen.”. Kérem szépen: mi a faszról beszélnek? Asszimiláció?
Ezen érdekes módon egyik okostojás szociológusmókus sem gondolkodik el, hogy
vajon miért. Vagy: nem merik ők se kimondani, ki tudja, miért (nem szeretném
leírni inkább, mit gondolok, túl állatias lenne). „A többségi társadalom
mindennapjait jellemző helyzetekben egyszerűen nem látjuk őket.”. De miért?
Erre nem gondolnak? Vajon nem-e azért, mert ők maguk nem akarnak alkalmazkodni?
Boltban, nyugodtan kenyeret vásárló cigányok? Ugyan már, hölgyeim-uraim, miféle
álomvilágban élünk? Ez kb. olyan utópia, mint a kommunizmus, vagy a cyberpunk.
Csak egy példa: egyszer a Lidlben vásároltunk, s beálltunk a sorba. Elénk
betolakodott egy cigányasszony és a családja, s hatalmas pátáriát csapott
valami tej vagy egyéb baromság miatt. De elég csak a ***i vásárra kinézni (***
= falum neve, de inkább nem írom le, aki tudja, tudja, aki nem, az jobb is, ha
nem), máris látszik a dolog. Sőt, a hangok alapján meg lehet különböztetni, ki
a cigány és ki a magyar. Kinek van a legnagyobb hangja? Ki veszekszik
állandóan? Vagy kik játsszák a vonaton örökké azt, hogy elbújnak WC-ben, vagy
járják a vonatot, menekülve a kalauz elől? Kérem szépen: ők rekesztik ki saját
magukat! Miért? Mert nem tudnak viselkedni, azért. Miért nem láthatjuk őket
boltban vásárolni, mint egy magyar embert? Mert nem is akarják a látszatát se
kelteni annak, hogy ők magyar emberek. Át se fut az agyukon, hogy esetleg a
vonaton azért kell jegyet venni, mert nem a két szép szemükért utaztatja őket
az amúgy általam nagyon leköpött MÁV. Természetesen a magyar ember is tud hülye
lenni (hajaja!), de vásárokon 10-ből 9 cigány patáriázott, boltokban jellemzően
ezek furakodnak eléd, mintha legalábbis valamilyen előjoguk lenne. Nem mi
vagyunk a kirekesztők, kedves szociomókus barátaink, hanem ŐK MAGUK rekesztik
ki magukat a viselkedésükkel. Csak ezt ugyebár nem lehet kimondani, mert hujuj…
Csak azt nem tudom, akkor miféle megoldást találnának arra, hogy a médiában olyan
reprezentációjuk lenne, ami egy Verne-regénybe is beillene…
Ez is „tetszett”: „Nézőként vagy azon sajnálkozunk, hogy emberek ilyen
körülmények közt élnek, ráadásul a tálalás szerint csak a cigányok élnek ilyen
körülmények között, ami természetesen nem igaz, vagy azon háboroghatunk, hogy
körülöttük -fogalmazzunk egyszerűen- bűnügyek fordulnak elő, holott a bűnügy is
az élet extremitásai közé tartozik.”. Először is: maga a cigányság is egy
extremitás. Ugyan nem könyvben, hanem a Wikipedián olvastam, de jellemző, hogy
ők maguk egy peripatetikus nép (nagyjából: nomád, utazó), akik már a XI-XII.
századtól megindult vándorlásuk óta az egyéb nemzetekkel való találkozáskor
mindig extremitásként tűntek fel. Muzsikálás, jóslás, jellegzetes öltözet,
karavánok. Vajon ezek nem extremitások mondjuk egy alapvetően reneszánsz
berendezkedésű magyar udvarban a XV. században? Dehogynem. A cigányzene, a
cigánykultúra mindig is extremitás volt, melyet nem a XX. század II. fele előtt
nem létező TV mutatott így, vagy a rasszizmus tett azzá, hanem magukból a
„roma” etnikumok, népcsoportok kultúrájából, szokásaiból ered. Nem mellesleg
szintén az említett történeti összefoglalóban olvashatjuk, hogy a XVIII.
századi magyar asszimilációs kísérletek elől több cigány el is menekült inkább.
Tehát a történelem is azt igazolja, hogy a vérükben van az
asszimilációellenesség, egyszerűen ők nem is akarnak alkalmazkodni. S ebből a
szemszögből a sok „liberális” szociomókus lesz az, aki igazából rosszat tesz a
cigányoknak, hiszen mindenki erőszakosan asszimilálni akarja őket, holott ők
maguk ennek nagyon ellene vannak. Látni kell a társadalmi szinten való
megnyilvánulásaikból is, hogy ők abszolút nem akarnak elvegyülni, büszkék rá,
hogy mások, mint mi. Egy blogon például azt írta nem régiben az egyik, hogy „a
mi ereinkben igazi rajos vér csörgedezik, míg nektek, parasztoknak [mi,
magyarok] csak káposztalé”. Kíváncsi lennék egy átlagos cigány véleményére, mit
gondol arról a mozgalomról, akik a cigányságot, mint egységes „nemzetet” fogják
fel, és romáknak nevezik őket. Kíváncsi vagyok, mit gondol egy ***i telepi
cigány arról, amit e kedves szociomókusok dörögnek. Valószínűleg azt, hogy
„geci magyarok”, mert mi az ő szemükben a gecivel vagyunk egy szinten,
tudniillik. Nekem hiába próbálják beadni ezt a maszlagot, hogy a cigányok
kisebbség, és ezért szenvedő alanyok. Azt aláírom, hogy volt cigányholokauszt,
s ezért (is) alakulhatott ki egyfajta passzív, áldozati szerepkörű kép róluk. „1944-ben a nemzetiszocialisták Németországban és máshol, így
Magyarországon is népirtást követtek el a romák ellen. A porajmos(„elemésztés”) során 30-70 000 dunántúli roma embert, köztük gyerekeket,
nőket és öregeket vittek németországi koncentrációs táborokba, ahol kínhalált
szenvedtek. (Karsai László történész - a magyarországi holokauszt legjelesebb
kutatója - a magyarországi cigány holokauszt áldozatainak számát lényegesen
kevesebbre, maximum 1000 főre teszi, s kb. 5000-re azon cigányokét, akiket
bármilyen zaklatás ért a német megszállás alatt.)”. Viszont ez lassan 70 éve
volt, s ennyi idő alatt azért történt egy s más, voltak átrendeződések.
Társadalmi szinten koránt sem demokratikus viszonyok uralkodnak. Az iskolákba
nem látnak be a szociomókusok, ahogy az utcákra sem, a mindennapokban, vagy a
klisés „nyóckerbe”, Kőbányára, ***i „cigánytelepre”. Itt már nagyon nem arról
van szó, hogy mi vagyunk a bűnösök, amiért meghaltak (ártatlan) romák is a II.
Világháború alatt (adatokkal természetesen itt is van játék, mint ahogy az
fentebb is látszik - ebben is rejlik az egyik összeesküvés-elméletem), hanem
arról, hogy a cigányokban van bizonyos agresszió, melyet levezetnek. Bizonyos
ösztönök, melyek ki tudja, honnan fakadnak. Eredhet ez onnan, hogy otthon hogy
nevelik őket, de eredhet onnan is, hogy a hazug, mindent felnagyító „liberális
politika” maszlagát sokan magukénak tekintik. De eredhet onnan is, hogy sokan
emlékeznek Hitlerre és úgy gondolják, most visszavághatnak. Érdekes lenne
egyszer ezt felmérni, bár fogalmam sincs, hogy lehetne, én nem vagyok
pszichológus vagy szociológus.
Szóval számomra inkább egy szerepcsere áll fenn. Ma nem az a kérdés szerintem,
hogy vajon miért volt akkor cigányholokauszt, miért tették, s mi legyen akkor
azokkal, akik esetleg emellett álltak. Arról van szó, az a kérdés, hogy a
cigányok miért agresszívak velünk, magyarokkal szemben, sokszor ok nélkül?
Miért lökdösődnek boltokban, tömegközlekedésen, miért támadnak meg olykor az
utcákon, iskolákban? Tehát mondjuk ki a ki nem mondottat: miért van a cigányok
körében magyargyűlölet? Én miért tehetek esetleg arról, hogy neki szar a
helyzete esetleg? Vagy mit tehettem én arról tizenéves koromban, hogy 60 évvel
ezelőtt Hitler kiirtatott pár romát is? Általános iskolában emlékszem, egyik
cigány osztálytársam azt mondta, hogy reméli, én nem szimpatizálok Hitlerrel
(mikor tanultuk történelemből éppen), mert akkor nagyon megbánom. De miért is
tenném? Nem is értettem akkor még a kérdését… Ebből következtetek arra, hogy
sokukban él valami torz, zárt gondolkodású kép erről. Mondjuk véleményem
szerint csak szimplán vérükben van az agresszió, a „szompolygás”, mely a korai
nomád életmódból is következik.
Másik idézet, melyet a cikk írója hányt papírra: „Tömegével jelennek meg a
zsidózó-cigányozó honlapok, elszaporodtak a szélsőjobboldali paramilitáris
szervezetek, politikai párt építi a népszerűségét a cigányellenességre, ma már
a cigányokkal szemben nemcsak verbális, hanem fizikai agresszió is
rendszeresnek mondható. Mindez értelmezetlen hírtömegként ott van a
nyilvánosságban, és mellette elenyésző a súlya az értelmező-tiltakozó
megszólalásoknak.”. Kontra a rovat bevezetőjében erre: „Ezt a növekvő cigány
underclasst és a társadalomtól teljesen kiszakadt, elvadult embereket látva
hivatkoznak arra, hogy ezek menthetetlen esetek, már az is bűnös, aki védelmébe
veszi őket - bizonyos körökben a „cigánybérenc” jogvédőket is gyűlölet övezi.”.
Kérdezem én: bennünket ki a halál fasza véd? Emberek, gondolkodjunk már! A
cigányokat orrba-szájba védik, már „fizikai agresszió áldozatai” is. S engem ki
védett meg akkoriban? Vagy azokat a lányokat, akiket pl. Hatvanban molesztálnak
cigányok, ki védi meg? Azt a szerencsétlent, akit cigányok cseszegettek és
aláztak meg egy videofelvételen, ki védte meg? S azt a lányt, akit megrugdostak,
orrba vertek az elmúlt hetekben, ki védte meg? Az olaszliszkai tanárt ki védte
meg? Senki. Le vagyunk nagy ívben szarva, a romák a fontosak, mi meg dögöljünk
csak meg, mert úgyis többségben vagyunk. Mit számít az, hogy én egy életre
lelki sérült lettem az általános iskolai lelki és testi terror miatt, én úgy is
a „szerencsés” többség tagja vagyok. A cikk nagyon tudja ostorozni azokat, akik
gyűlölködnek és nem cigányok, de bezzeg az elfogadható, ha egy roma lop, öl.
Aki cigány, annak bűne, ingyenélése megmagyarázott a mai magyar politikában
(direkt nem társadalmat írok, mert szerintem kevés olyan ember él, akinek nem
volt még ezekkel konfliktusa), a nem cigányoké (gádzsók, ahogy ők hívnak
minket) többszörösen megtorlott.
Az olaszliszkai per kapcsán például sok agymosott azért szólat fel, mert
szerintük túl szigorú a büntetés. S ez a büntetés abból következik, hogy az
elkövetők cigányok. Úristen! Hol élünk ma, emberek? Mi a fasz történt a
világgal, hogy mindenki mindent kiforgat, és már lassan azért védjük a
gyilkosokat, mert cigányok és őket nem szabad bántani, mert az rasszizmus,
hitlerizmus, és a 60 éve történt események megismétlődhetnek. Az általam amúgy
nem nagyon szívlelt Naplóban volt egy tényfeltáró riport az esetről, ahol
rekonstruálták a történteket. Nos, mi derült ki? Az, hogy a cigányok szépen
megrugdosták a szerencsétlen tanárt tizenéves gyerekeinek szeme láttára, majd
szépen elmentek átöltözni, megfürödtek, s utána betelefonáltak a rendőrségre,
hogy a tanár „kapott egy-kettőt”. S ami utána történt, ismerjük: hatalmas
cigánybál, Olaszliszkán. Nos, a büntetés úgy vélem, túl enyhe lett, s azokkal
értek egyet, akik így tartják. Ez brutális, szemét gyilkosság volt, mely csak
azt fejezte ki, hogy a cigányság nagyon is leköp minket, utál minket, nem akar
asszimilálódni, s valószínűleg az állatnál is kisebb számban tartja a magyar
embereket. Véleményem szerint minket diszkriminálnak, csak azért, mert van egy
paranoiás történelmi emlékezet. Nincs igazságszolgáltatás, legkevésbé
demokratikus igazságszolgáltatás. Aki cigány, az enyhébb büntetést kap
véleményem szerint, csak azért, mert cigány. Észre sem veszi a liberalizáló
politika, de ők maguk diszkriminálják a cigányokat. Ha ugyanolyan büntetést
kapnának, mint a gádzsó gyilkosok, ha ugyanúgy jegyet kellene venniük a
vonaton, mint a gádzsóknak, ha ugyanúgy munka- és tankötelesnek kellene
lenniük, mint a „parasztoknak”, akkor lenne demokratikus, egyenlő bánásmód. De
így sokkal inkább a cigányok kivételezettek, s mi vagyunk hátrányos helyzetűek.
Jelszavakkal, jelzőkkel („rasszista”, „szélsőséges”, „gyűlölködő”) illetnek
minket, s megkötik a kezünket. Így, ha támadás ér minket, nemcsak a támadónktól
kell félni, hanem attól is, hogy mi lesz, ha nem halunk meg, vagy nem hagy
helyben minket, hanem mi kerülünk ki győztesen. Milyen meghurcoltatásban lesz
részünk, ha véletlenül cselekszünk?
Ahogy végigolvastam a történetét a cigányságnak a Wikipedián (mely valószínűleg
szintén tele van elfedésekkel természetesen - igaz történetírás régen nem
létezik már), egyre inkább az kristályosodott ki bennem, hogy itt arról van
szó, hogy egy olyan népet próbáltak meg évszázadokon át letelepíteni, beépíteni
erőszakosan a társadalomban, amely nem építhető be. Sára Sándor filmjei is ezt
jelzik, bár sok mindenben nem értek velük egyet (főleg a hangvétel miatt, bár a
’60-as évek elejei cigányok és a mai romák között nagyon nagy különbségek
vannak). A Feldobott kő egyik csúcsjelenete, amikor látjuk a cigányok
hajvágását. Ugyebár a ’60-as években nagy fokú akciók indultak a rendszer
részéről a cigányság munkára fogásában, betagozásában. Többek között így ilyen
alapdolgokra is nagy hangsúlyt fektettek, mint például a „tisztogatás”.
Láthatjuk a filmen, milyen körülmények között élnek: koszban, bűzben, bár
szabadon. A Feldobott kőben a tetvek miatt nyírják le a hajukat, nőknek és
férfiaknak egyaránt, egyenarcokká téve őket ezzel, melyre még a fehér
„fertőtlenítőpor” is rátesz egy lapáttal. Mint mondtam, sok sarkítás van a
filmben, mely Sára ifjúkori heves természetéből is adódhat, de a cigány-létet
ebben az egy jelenetben kiválóan megragadta. S ez az, amit a sok okoskodó,
elemző ember nem láthat, csakis a kamera kíméletlen objektíve. Az arcuk, az
általános szomorúság jól mutatja, hogy a cigányok nem azért búslakodnak, mert
törődnek velük, vagy mert „kirekesztik” őket. Sokkal inkább azért, mert a haj
levágásával, a nomád, szabadban élésük megszüntetésével pont azt veszik el
tőlük, ami a vérükben van évszázadok óta. Ha nagyon szimbolikus és lírai akarok
lenni, akkor azt is mondhatnám: dühük pont abból ered, hogy a rendszerek,
politika asszimilálni akarja őket a társadalom nevében (persze ez nem
magyarázza, hogy miért kell ránk támadni, vagy meglopni minket). Pont ezt nem
szabadott volna! Magyarországon például Zsigmond király adott nekik valamilyen
kiváltságlevelet, s szorgalmazta ezzel letelepedésüket. Hiba volt, s nemcsak
magunk miatt: őmiattuk is. A cigányság, legyen akármilyen fajtájáról szó
(romungro, beás, magyarcigány, oláhcigány), a szabadság, vagy inkább a
szabadosság népe. Nem hiába nincs önálló nemzetük, államuk, vagy nem hiába
járták az országokat és még ma is létezik sok, aki járja az országokat lovas
kocsikkal, lakókocsikkal, fojtatva a peripatetikus életmódot. Egyszerűen az
európai, nyugati gondolkodásmód teljesen faszul értelmezi a „cigány-létet”, s
ebbe a hibába estek bele a „cigány értelmiségiek”, mikor 1971-ben egységesen
romának nevezték őket (mellyel szemben az átlagcigány mai napig kiáll amellett,
hogy ő igen is cigány). Ők nem egységesek, ők nem kényszeríthetők semmilyen
fogalmi keretek közé. Míg a sok szociomókus arról beszél, hogy mekkora nagy baj
a kirekesztettségük, vagy a szabados életmódjuk, magyaroktól elütő
életformájuk, viselkedésmódjuk, addig a cigányok egészen mást gondolnak és
tesznek. Hiába akarják rájuk kényszeríteni az asszimilációt, vagy azt, hogy
tiszteljék kultúránkat: nekik csak a saját kultúrájuk van, ők csak azt
hajlandók tisztelni. Egy olyan helyzet állt elő, melybe belekényszerítették
őket, s amellyel sem ők, sem a politika nem tud mit kezdeni, csak hurrogás van
a politika oldaláról és féktelen agresszió a cigányok oldaláról. Csak egy
alapvető dolgot nem képes észre venni senki: a magyar és a cigány nem
összevalók, nem tudnak egymás mellett békében élni, mert alapvetően különböző
népcsoport mindkettő, nem kellene kényszeríteni az egymás mellett élést. Én is
megpróbáltam jóban lenni cigányokkal általános iskolában, de mikor a kezemet
nyújtottam, csak arcul csapást kaptam - néha szó szerint.
A felhívás
Éppen ezért tele lett a faszom ezzel a szemét, agymosott maszlaggal, amit sokan
nyomatnak a sajtóban, s a médiában is - hiába, hogy pont arról van szó a
cikkben. Elegem van abból, hogy örökösen szorongva kelljen hazafelé utazni,
hogy vajon Máriabesnyőn, Pécelen, vagy Bagon felszáll-e valami cigánybanda és
inzultál-e, míg a szociológisok szerint mi vagyunk a kirekesztők, s ez a mi
hibánk. Elegem van abból, hogy ok nélküli gyűlölködőnek titulálnak engem, csak
mert látom, hogy ez így nagyon nem jó, és a cigányság abszolút nem is akar
békében élni velünk, hiába is akarnánk. S gondolom, nem vagyok egyedül a
témával. Ezért cselekvésre szólítok fel mindenkit, aki olvassa ezt az írásomat.
Nem, nem agresszív cselekvésre, pont, hogy ezt akarom elkerülni. A háború, a
harc, a fizikai erőszak mindig csak a végső megoldás, s úgy gondolom, a
primitívek eszköze is. Én az ilyen hazug írások ellen szeretnék háborút
indítani, ezekkel szemben szeretnék egy másik pólust létrehozni, mellyel
megmutatnánk az igazságot, vagy legalábbis megpróbálnánk megértetni ezekkel az
idiótákkal, miért is gyűlölködünk, miért nem szeretjük a romákat.
Ezért kérnék minden olyan vállalkozó kedvű egyént, aki nem fél, akinek elege
van már, és aki cselekedni akar, hogy írjon.
Mit kell írni? Egy történetet, mely a valóságon alapszik. Vagyis inkább egy
dokumentarista leírást arról, hogy milyen élményei voltak eddig a cigányokkal
való találkozásokkor. Hangsúlyozom: nem csupán negatív élmények kellenek, s
legyen objektív az írás! Tehát mindenféle gyűlölettől, indulattól mentes,
objektív leírás legyen gyerekkori, vagy akár mostani élményekről is. Tőlem
lehet egy történet, vagy egy egész sorozat - mindegy, a lényeg, hogy a romákkal
való találkozásaitokról szóljon.
Mi a célom? Ezeket kiadni egy könyv formájában. Címet még nem tudok, de a
lényeg, hogy ez egy gyűjtemény lenne, mely végre megmutatja, hogy a közéletben,
a mindennapokban hogy zajlanak a dolgok, szemben azzal a hazug, mézes-mázos
maszlaggal, amit a média, sajtó és egyes filmek próbálnak az emberek agyába
vésni, seggükbe kúpként felnyomni.
Nem gyűlöletkeltés, vagy a szélsőséges eszmék fokozása lenne ez az iromány.
Pont ezért van szükség az objektív, pontos leírásokra. Tulajdonképpen ez egy
„interjú”, egy felmérés lenne, melyben én vagyok a kérdező (én is megszólalok
természetesen), s a kérdést a magyar társadalom tagjaihoz intézem, akiket
esetlegesen értek cigány atrocitások. De, ha nem volt ilyen, hanem nagyon jó
barátságban van romákkal, akkor pont, hogy ezért kell: oszlassuk el akkor a
kételyeket, én erre is hajlok, s nyilvánítsuk Olaszliszkát vagy Marian Cosma
esetét „extremitásnak”.
De úgy gondolom, mindenképp fontos, hogy végre azok szava is hallatszódjon,
akikről szó van, vagyis rólunk, a gyűlölködőkről.
Tervezem egyébként, hogy cigányokat is megkérdezek, megszólaltatok, de ehhez
még erőt kell gyűjteni, na, meg kiválasztani olyanokat, akik nem „basszák meg
az anyámat”, ha csak a közelükbe megyek is. De elsősorban ez rólunk szólna,
hiszen mi vagyunk beállítva rasszista mocsadékoknak. S pont ezért kell az
objektív hangvétel.
Jelzem azt is, hogy én ezt nagyon komolyan gondolom, s esetleg más oldalra is
kirakom ezt a felhívást, mert szeretnék minél több mindenkit megszólítani.
Tehát csak az írjon, aki hozzájárul, hogy e készülő „könyv”, vagy inkább
„gyűjtemény” része lesz, és vállalja, hogy esetleg megjelenjen. Én nagyon
elszánt vagyok, és örülnék, ha végre összefognánk, s tennénk is valamit. Nem
nagy feladat: írni egy kicsit. Regényt, novellát mindenki úgyis szeret írni, ez
is olyasmi lenne, csak éppen a legobjektívebb hangvételben. Nem kell csinálni
semmit, nem kell engem szeretni, nem is rólam van itt szó, ne is az én
kérésemnek tekintsétek ezt. Ez mindannyiunk ügye, hogy végre megszólaljunk, s
kilépjünk a némaságból.
Összegezve tehát:
Mit kérek? Objektív leírás valamilyen cigány/roma/cigány származásúval való
találkozás, élmény leírása, legyen az negatív vagy pozitív. Lehet élettörténet,
de lehet csak egy epizód az életedből
Mi a cél? Összegyűjteni minél több ilyen írást, és nyilvánosság elé tárni, hogy
végre megtisztítsuk magunkat attól a maszlagtól, amit a média, politika,
szociológia akar ránk húzni, magyar emberekre „gyűlölködők” címen.
Ki írjon? Mindenki ;D.
Írásokat hová küldjétek?johncho60@gmail.com
Kié kerül be? Mindenkié.
Ja, és kiegészítésképp még valamit: aki akarja, persze a nevét is adhatja, de nem kell. Esetleg a település neve, de még az sem. Elég a megye, de az mindenképp, mert szerintem azért fontos a helyi behatárolás.
Előre is köszönöm azoknak, akik részt vesznek ebben.
Felhasznált források:
Romákról általában
Cigány népcsoportok
Magyarországi cigányság
A magyarországi cigányság életkörülményei
A film, amiről volt is szó (legálisan megtekinthető - Real Media Player kell hozzá) : Sára Sándor: Cigányok (1962)
Utóirat:
Ha a filmet nem is nézitek meg (max 10 perc, szóval nem hosszú) , illetve a forrásokat nem olvassátok végig, de arra mindenképp kérek mindenkit, hogy a Filmvilágos cikket olvassa el, amit képekben beraktam, mert enélkül eléggé érthetetlen az írásom. Tudom, sokan fárasztónak találják az egészet már önmagában is, de ezek nélkül nem sok értelme van a felkérésemnek sem... (S mellesleg: katta a képre és megjelenik - remélhetőleg. Thx to arby ;D. )
