Az étel is kiváló volt amúgy. Itt ismertem meg a rókagombát és a puliszkát. Mindkettő kiváló eledel. A rókagombának van egy különleges íze, amit nem igen lehet leírni. Kicsit vaníliás, kicsit pedig a hagyományos étkezésre alkalmas gomba ízét idézi. Mégis egyedi. A puliszka meg jó régi parasztétel - ezek a legjobbak. Manapság is szoktam enni ilyet reggelire, persze zsír nélkül, tejföllel és fonnyasztott hagymával. Mennyei. Persze mások arra esküsznek, hogy szalonnával és kolbásszal az igazi ;D.
Békás-szoros
Na, de térjünk vissza 2008-ra! Elég kaotikusnak tűnt az első komolyabb
vizsgaidőszak itt, a BTK-n. Ott lebegett fejem felett a jogos kudarc, s
féltem tőle, hogy itt is elvérzek majd. Ám csodák csodájára sikerült
minden. Illetve nem csoda volt az, hanem egyszerűen csak odafigyeltem a
dolgokra, és tanultam normálisan. Persze hozzá kell tenni, azt jóval
könnyebb tanulni, ami kevésbé száraz, és főként, ha érdekel is. De
egyértelműen a 4. félév lett a keményebb menet. Ekkor kellett felvenni
a kötelező tárgyak nagy részét. Csomó filmtörténet, filmelméleti tárgy,
melyek annyira nem könnyűek, mint amilyennek hangzanak. Főleg a sok
szöveg nehezíti meg ezeket. Persze én nem vettem annyira halálosan
komolyan, minthogy bevághatónak éreztem. Az is, csak éppen nem 10 nap
alatt ;D.
Illetve már az elején rengeteg filmet kellett meglesni
egyik kurzusra, BTK-n addig szokatlan módon megszaporodtak a félév
folyamán írt ZH-k. Jobb is volt így, mert legalább megtanultam, hogy
nemcsak játszani kell évközben, hanem foglalkozni is a tanulmányokkal.
Igaz, filmeket lestem dögivel, de filmszakon olvasni is kell, nemcsak
nézni. Ez a nehezebbik oldala, hiszen filmet elemezni szerintem
mindenki tud, ha elmagyarázzák neki, milyen szempontok szerint kellene.
Na, meg, ha elemzett más műveket is már életében, márpedig magyarból
kellett, nem olyan nagy ördöngősség.
Nagyobb a szövegek befogadása,
és azok értelmezése, valamint az összefüggések felfejtése. Hogy az az
adott filmelméletíró milyen környezetben, miért fogalmazott meg olyan
gondolatokat, illetve az utódok hogyan, kire hivatkoznak. Ez jelenti a
nehézségét mind a filmtörténetnek, mind a filmelmélettörténetnek.
Ezekhez ráadásul hozzájöttek az esztétikai tárgyak, melyeknél, mint
korábban említettem, olvasni kell „nem-tananyagot”. ;D Igen ám, de ez a
„nem-tananyag” (tudjátok, olyan, mint Chuck Norris és Nemcsák Károly
viszonya) sem egy könnyen befogadható. Mikor görög betűkkel van tele
fél oldal, és keresgélni kell, hogy mi, mit jelent, nem annyira mókás.
Jó, mondjuk szerencsére csak Heidegger durvul be ilyen szinten, a többi
még emészthetőbb. De a lényeg, hogy nem könnyű művészetelméleti
szövegeket olvasni. Ne higyjetek a külső „cikizőknek”, akik azt
mondják, hogy a bölcsészkar egy vicc. Lehet, hogy nehéz elhelyezkedni
az itt kapott diplomával, de azért meg kell szenvedni érte rendesen.
Persze egy jogász vagy orvosi szakhoz természetesen nem mérhető,
azokhoz képest itt tényleg „Hawaii” van.
Böff... ;D
Mindenesetre voltak rendkívül érdekes kurzusok, melyek szerencsére
feldobták a viszonylagos szárazságot. Na, meg ilyen „Némafilmtörténet”
c. kurzusokat nagyon élveztem, már csak azért is, mert imádom a
némafilmeket. Rendkívüli érzés egy több, mint száz éves alkotás elé
leülni, és befogadni mai aggyal. S tényleg érdekes látni, hogy már
akkor is léteztek bizonyos megoldások, melyeket később „forradalminak”
tartottak, pedig csupán pénz kérdése volt az egész elterjedése. Például
ilyen a szín. Nagy tévedés azt hinni, hogy ezek fekete-fehér filmek
voltak. Igen, a fennmaradt kópiák nagy része valóban nem színes. De a
mozira szánt darabokat többnyire színezték, legtöbbször a
fényviszonyoknak megfelelően, vagy például az éjszakai jelenetek
kompenzálására (ugyebár akkoriban nem lehetett éjszakai felvételt
készíteni, mivel a fényérzékeny nyersanyag egyszerűen nem reagált a
félhomályra úgy, hogy az nézhető minőségű legyen). De ott van a 3D
gondolata is: már a legkorábbi vetítéseken próbákoztak térhatású
filmmel, vásznak variálásával, sőt, még szagot is próbáltak szimulálni
(mondjuk ettől remélem azért megkímélnek minket a jövőben - nem
szeretném érezni az alvadt vér szagát mondjuk egy zombifilmnél, vagy
esetleg egy ókori Rómában játszódónál az utcák bűzét magamba szívni sem
lenne kellemes ;D). Tehát a mai filmesek nem találták fel a spanyol
viaszt a 3D-vel, mindez a némakorszakban kezdődött el.
De
nagyon érdekes volt az az órám is, ahol filmlegendákat vizsgáltunk,
hogy mennyiben tükrözik vissza azt, hogy nem valóságok, hanem csupán
annak leképzései. Ez is nagyon jó volt, de tényleg olyan klasszikusokat
tekinthettünk meg itt, mint az 1931-es Drakula, Lugosi Bélával, vagy
szintén Lugosi Bélával A vámpír jele című nagyon LOL álvámpírfilmet.
Boris Karloff a Frankensteinről és a Múmiáról vált híressé, de van egy
közös filmje Lugosival, a Láthatatlan sugár című. Na, ez nagyon nagy!
Egy Rukh János (LOL! látszik, hogy magyar emigránsokból álltak
akkoriban a hollywoodi stúdiók) nevű tudós megszállottan kutatja az
égboltot, az Unvierzum keletkezésének rejtélyét. Míg egy nap rá nem
akad egy különleges kőzetre Afrikában, mely a nagy talányt felfedheti.
Ám ez egy veszélyesen sugárzó anyag, afféle „X-Ray”, mely a
szuperhősöket hozza majd létre a Marvel univerzumban. Itt viszont pont,
hogy az ősgonoszt teremti meg. Hiszen ezzel Rukh János egy sugárzó,
fénylő figura lesz, aki a sötétben látszik, a fényben viszont
láthatatlan (ugyebár a film is ilyen volt akkoriban, nem hiába folyt a
vetítés sötét teremben, különben semmit nem láttak volna a nézők). Akit
megérint, meghal. Igaz, ő egy áldozat tulajdonképpen, akit Lugosi, az
ármánykodó tudóstárs kosaraz ki. Így Rukh bosszút esküszik ellene és
tudós társasága ellen. A film priceless! ;D Igazi, kultikus darab
1936-tól. Nem egy nagy ördöngősség a sztorija, de a klasszikus
elbeszélés szempontjából, és a mozimítosz miatt emlékezetes. Na, meg
nekem nagyon tetszett Rukh János, már csak a neve miatt is. Így abban
az időben Boris Karloff volt az avatarom fórumokon ;D. (YouTube-on mai
napig megmaradt a profilomban.)
Bélánk, Ed Wood nagy "szerelme"
De előkerült az órán a Terminator 2, az All that Jazz, az Interjú a
vámpírral, A vámpír árnyéka, a Rocky Horror Picture show, meg még sok
más kultfilm is. A tanár meg zseniálisan, szórakoztatóan tartotta az
órát, így élvezet volt bejárni rá. (Mai napig fanja vagyok a
kurzusainak ;D.)
Amúgy a filmszakra úgy általában jellemző,
hogy olyan, mintha egy álomban lennél. Legalábbis a filmrajongók
számára ez ilyen. Régebben gondolni sem mertem volna arra, hogy filmről
tanuljak, hogy a film tananyag legyen. Már az ünnep volt, ha egy
rozzant videókazettán megnéztünk valamit mondjuk karácsony alkalmából,
utolsó napon az iskolában. Aztán itt meg erről tanulhatok. Tényleg egy
álom volt ez a 4 év, mely remélem, folytatódik majd, ha felvesznek a MA
szakra.
Ám sajnos júniusban mindenki leszáll a földre:
számonkérések jönnek ;D. Legkritikusabb pontja ezeknek a filmes
beugrók. Ez annyit jelent, hogy a kötelezően megtekintendő filmekből
kérdéseket tesznek fel, s ha 70%-nál rosszabrra sikerül, akkor nem
kapsz jegyet. (S általában 2X lehet próbálkozni.) Mondjuk ez nem olyan
vészes, mint amilyennek hangzik. Szerencsére a tanárok nagy része nem
szivatni akar, és tényleg csak a lényegesebb dolgokra kérdez rá. Igaz,
azért 1-2 megkérdezett olyat, hogy milyen színű a függöny Wong Kar-Wai
Szerelemre hangolva című filmjének egyik jelenetében, vagy, hogy hívták
a Hyppolit, a lakáj (1931) című filmben a főhős lányát ;D. De azért aki
nézi a filmet, és nem alszik rajta, azoknak ilyenek is eszébe jutnak.
Nekem mindenesetre eddig soha nem kellett ismételnem, egy-két szar
filmtől eltekintve mindet élveztem, amit leadtak. Azok már szarabbul
jártak, akik annyira szenvedtek a filmek alatt, hogy jegyzetelniük
kellett. Tényleg szánalom, az ilyen nem is tudom, hogy kerül
filmszakra… (Mármint nem a jegyzetelés miatt, hanem mert fujjog a
legtöbb leadott filmre, és így jegyzetelnie kell, hogy megjegyezze. Az
ilyen nem értem, mire gerjed. Álom.net vagy Amerikai pite-szintű
faszságokra?)
Dr. Rukh János - vagyis Boris Karloff
A legkeményebb vizsgám ekkor a Filmelmélettörténet volt. Vagy 600 oldal
szöveget kellett elolvasni. Mondjuk, ha ez egy könyv lett volna, az még
könnyebb, de e mennyiség több, különálló szövegből tevődött össze. A
tanár meg részletesen kérte számom, 100 pontos, rövid kérdésekkel
operáló dolgozat képében. Sokan buktak rajta. Én ezen annyira
beparáztam, hogy itt kikészültem, férfiasan bevallom. Igaz, 5-ösre
megírtam, de nagyon sok ideget megettem. Ráadásul meleg volt. Június
vége felé ugyebár vagy 30 fok a szobában is, ha nem több. Ilyen
körülmények között tanulj! ;D Tény, hogy ekkor a legnehezebb, de mit
tehet mást az ember? A jogon 2006-ban próbáltam készülni szigorlatra,
akkor is hasonlóan szarul ment, a meleg felforralta az agyam.
Szerencsére itt azért meg is maradt bennem valami. De az biztos, hogy
ha arra az időszakra visszagondolok, hányingerem lesz.
Mindenesetre tény, hogy ez elindított egy folyamatot. Ugyanis a sok
olvasástól kikészült a szemem is, melyre az ideg is rátett egy
lapáttal. Így úgy feszített a szemgolyó körül, mintha felpeckelték
volna. Ha a monitort néztem, akkor volt igazán szar. Így azt hittem,
lőttek annak, hogy szórakozással töltsem a nyarat. Részben ez igaz is
volt.
Minthogy én egy hypochonder alkat vagyok, így mindenfélét
beképzeltem már magamnak. Hályog, vakság, retinabetegség - szóval
minden finomság. Ráadásul utánuk is olvastam, így totálisan beparáztam,
hogy a sok közelről olvasás, meg az ideg tönkrevágta a szemem.
Szembetegség = látásromlás = filmes és játékos rajongásnak is búcsút
lehet inteni. Mert ugye ilyenkor beindul az ember idióta fantáziája. ;D
Persze mindezt egy orvos gyorsan eloszlatta volna. Ám én utálom az
orvosokat olyan szempontból, hogy nem szeretek hozzájuk járni még
annyira sem, mint más ember (aki szintén utál orvoshoz járni). Végül
anyám unszolására elmentem. Természetesen lófasz bajom sem volt, csak
kissé megerőltettem, és emiatt a szemizmok megfeszültek. Szemtorna,
távolba nézés, meg, ha folyamatosan fennáll, esetleg egy -0.75
dipotriás szemüveg olvasáshoz. Viszont az orvos rám nézett és azt
mondta: vigyázzak, fogyjak le, mert a cukorbetegség, magas vérnyomás
ilyen testsúllyal kockázatos lehet, a szemre is.
Mindent a
szem irányít, irányított nálam ;D. Tehát gondoltam, ha már elindult egy
folyamat, akkor járjunk is a végére. Tudni kell, hogy én vizsgaidőszak
előtt megfogadtam, hogy életmódot fogok váltani. Ugyanis akkor már
engem is zavart, hogy a fotókról egy deformált, hájfejű fasz néz vissza
rám. S ez bizon nem játék, ahol csak úgy újra lehet kezdeni mindent.
Ezzel elbaszhatom az életemet. Így elmentem vérvizsgálatra, hogy
kiderüljön, van-e alapja annak, amit az orvos mondott. Volt. A cukor
szerencsére ideális volt, a többi viszont nem. Koleszterin, vérzsír,
májenzimek - mind elég magasak voltak, 1-2 kereszttel. Nos, igen, ez
aztán löketet adott ;D. Ezektől aztán tényleg annyira befostam, hogy
azonnal leálltam édességről, zsíros ételekről, cukros üdítőkről.
A "csúcs", itt még 111 kilósan. Fujj ;D.
Második lépcső: elkezdtem sportolni. Ugyanis mióta nincs testnevelés
óra, azóta szinte semmit nem mozogtam a gyalogláson kívül. Jó-jó, a
Gellért-hegyre fel-felmásztam, de az picsa. Mondjuk rossz kondiban soha
nem voltam, de a futást, a kardioedzést nem bírtam túl jól. Így
elkezdtem biciklizni. Itthon, a szobabiciklin is, egy 1 órás edzéssel
együtt (hasizom, lábizom, karizom), illetve mentem 10 kilométert
eleinte. Majd ez szépen nőtt. Persze lelkileg kurvára mélyponton
voltam, én hülye azt hittem, hogy ez valami halálos kór előjele már,
hogy ilyen szarok voltak az adataim. (Az orvos megnyugtatott pedig,
hogy a mai fiataloknak mindnek ilyen a vérképe, csak nem tudnak róla.
Megnyugtató, tényleg ;D.) Ezért elvonultam, a legtávolabb mindentől.
Természetbe menekültem.
Tudni kell, hogy 2005 szeptemberében
kezdtem el ezt. Vagyis a természetbe menekülést. Mint írtam korábban,
erre felénk sok a mező, illetve a fás terület. Ezért van bőven hová
menni akár biciklivel, akár gyalog. A jogi lelki terror elől is a
természetbe menekültem, elfelejteni a problémákat, eggyé válni az
állatokkal és a fákkal. Ugyanezt tettem 2008 nyarán is. A letargiából
egyre inkább a szépség újrafelismerése kezdett előtűnni. Felfedeztem az
igazi értékeket, mintegy lelkileg kezdtem megtisztulni a szépség
hatására. Napokat gyalogoltam le, késő esténként értem haza, mikor már
nyáron is sötétedett. Mellette diétáztam persze, de biztos, hogy ez a
sok mozgás segített.
111 kiló voltam amúgy a kezdetkor, s
augusztus végére elértem a 98-99-et. Mikor tükörbe néztem egyszer,
meglepődtem, hogy az a mocsok toka, amit annyira utáltam, elkezdett
eltűnni. Szinte magamat sem ismertem föl. De kit érdekelt? Csodás érzés
és látvány volt.
Az igénytelenség magas foka... Ráadásul a filmünk apropóján már megint szar junkfoodot eszek. Ejj-ejj.
Ezután belelkesültem. Az evésre való odafigyelés mellett még
intenzívebb sportra váltottam. Minden nap lenyomtam egy egyórás edzést,
s amíg tehettem, bicikliztem is 20-30-40 kilométereket. Isteni volt. Ez
a szabadság, kérem szépen! Mikor megszabadulsz a mocsok konzumista
korlátoktól, beleértve igazából az internetet, a számítógéphez
láncoltságot is ugyanúgy, mint az ócska mirelitkajáktól és a
nassolástól való függést. Csak te vagy, az országút és a bicikli. Egyre
jobban bírtam.
Emlékszem, itt a fórumon olvastam valakitől, hogy
nem bírja a futást, meg zilál tőle 5-10 perc után, s valaki javasolta
neki, hogy biciklizzen. Na, én ezt megfordítottam, és elgondolkodtam,
milyen lenne futni. Futni, mert régen, testnevelés órákon nagyon nem
bírtam. De belekezdtem. 95 kilósan nem szerencsés. Legalábbis akkor 20
kiló felesleg volt még rajtam, az pedig nagyon megterheli az
izületeket. Éppen ezért az első alkalom után alig bírtam lábra állni
;D. De nem adtam fel. Az akaraterő hajtott végig. Hogy igazából akkor
még a vérkép réme ösztönzött-e vagy már valami más, nem tudom. De tény,
hogy Isten segítségével, nagy akaraterővel sikerült megcsinálnom. Egyre
jobban ment a futás. December környékén már két utcát körbefutottam,
utána meg a közeli vasútig jártam ki, hóban, fagyban is. Rendkívül
hatásos volt. Gyakorlatilag ekkorra 85 kilóra lementem. Isteni érzés
volt.
Mondjuk így, visszatekintve őrült is voltam kissé, mert
a 7 nap + a megvont táplálkozás egy ideig még elmegy, de hosszú távon
nem tartható. Aki hasonló problémákka küzd, mint én akkor, és szeretne
fogyni, annak a következő a tanácsom: maximum 1 hónapig minden nap
edzen keményen, és legyen visszafogott evésben, mondhatnánk, diétázzon,
utána viszont inkább arra törekedjen, hogy minden nap mozogjon valamit,
de ne megerőltetőt (max. 5 nap legyen a keményebb, 1,5 órás edzés),
illetve próbáljon átállni az egészséges életmódra a fogyókúráról. Nekem
csak így ment.
2008 karácsonyán. Azért itt már jóval emberibb fejem van. S nemcsak azért, mert megborotválkoztam ;D.
Hogy mi az egészséges életmód? Sok zöldség, gyümölcs, de emellett
mindent, csak mértékkel. Ja, és a mesterséges fosokról le kell mondani.
Illetve rendszeresen, legalább naponta 3X táplálkozni. Régen leszartam
a reggelit, az ebédet, éheztem az iskolában. Aztán hazamentem és
onnantól estig csak ettem. Legrosszabb, mert utána nem is mozogtam, így
szinte minde felrakódott. Elosztva kell: reggel bőségesen, ebédre
normálisan, vacsorára szolídan. Persze ezt nehéz megtartani, de nekem
sikerült mai napig, és ez a kulcsa annak, hogy nem hízok vissza. Hosszú
távra, élethosszra kell gondolkodni, nem időszakokra. Nem fogyókúrázni
kell! Téveszme. ÉLETMÓDOT KELL VÁLTANI! Csak így lehet fogyni. Az
egészséges életmód pedig nemcsak a helyes táplálkozásból, hanem a
rendszeres sportból is áll.
Tévedés, hogy nem lehet kolbászt vagy
szalonnát enni: a vitaminok miatt szükség van zsírokra, telítettekre
is, illetve (bár ezért a vegetáriánusok megerőszakolnak) a húsokban
levő tápanyag miatt húsra is szükség van. Csak mértékkel. Karácsonykor
nem kell lezabálni az asztalt, vagy nem kell húsvétkor minden helyen
teletömni magunkat. Ennyi. Semmi update1, meg fitnessbaromság - ez csak
felborítják a szervezet működését, megzavarják, és így, ha
„visszaállunk”, akkor akár a kétszeresét is visszahízhatjuk.
Apropó Update: nem hülyeség! Anyám megvette a
könyvét a Norbinak. Én legyintettem rá, mert lenéztem. De nem ír
hülyeségeket! Sok dolgot abból néztem el, és orvosi tanácsok, illetve
némi valódi szakmai anyag befogadása mellett az Update is nagy
segítségemre volt. Ír benne értelmes dolgokat, hiába önreklámszagú az
egész.
Tehát 2008-ban tényleg újjáéledtem, szó szerint is.
Régi ismerősök nem ismertek meg, sokan elámultak tőlem, és ez is számít
amellett, hogy saját egészségemért tettem, illetve rendbe tettem azt.
Mellesleg itt a válasz is, hogy miért tűntem el akkoriban a PGO-ról és
más fórumokról is: ezért. A nyafogást én utálom. Maximum szűk családi
körnek öntöm ki bánatomat, de azt sem szeretem. Fórumra viszont végképp
nem, utálom, ha valaki „emozik”, főleg, ha én teszem azt. Igaz, most
ezt itt elmondom, de ez nem nyavalygás. Az nyavalygás, ha elkezdek
sopánkodni, hogy „jaj, mi lesz velem”. Nem. Cselekedni kell, cselekedni
kellett. Ezt megtanultam egy életre. (S éppen ezért is rémálmom a tél,
hiszen ilyenkor a szar idő miatt eléggé beszorulok a szobába, habár
minden nap járok futni manapság is.)
Filmjeink egyike, ismét. Áldokumentumfilm az öv nevű lényekről. Amúgy a téma igen fárasztó, de a megvalósítás szerintem fasza lett.
Fontos megjegyezni mindemellett, hogy
ebben az évben készítettünk rengeteg (jó, vagy 6-7, de az azért sok ;D)
rövidfilmet is. Ezek már tényleg komolyabbak, mint az előzőekben
bemutatott vizsgafilm. Mivel korábban már linkeltem ezekből, így nem
térek ki rájuk. Mindenesetre a nyári változás megfigyelhető ezeken
keresztül is: sokkal kreatívabbak, frissebbek az újonnan készítettek,
mely mondjuk annak is köszönhető, hogy tapasztaltabbak lettünk ;D.
Sajnos a legutolsót nem sikerült megcsinálni, egy novellaadaptáció lett
volna. Emlékszem, összeültünk kocsmában, az egyik ismerős lakásán,
aztán nem haladtunk előre. Csak ittunk… Én mondjuk próbáltam ösztönözni
a többieket, de csoportunkban volt 1-2 vérbeli bölcsész is, akik nem
igazán tekintették szívügyüknek a film elkészítését. Mindegy. Legalább
jókat Rizikóztunk, mert azzal játszottunk a totális kudarcba fulladás
után, sör kíséretében ;D.
Ebben az évben futottunk össze
először egy-két fórumozóval. Jó volt. Kicsit sokat ittunk, egy abszolút
hangzavaros helyen (bölcsész kocsma, mi más), de nem volt rossz. Itt
szembesültem vele, hogy valahogy 30 kilóval könnyebben nem annyira
bírom már az italt. Jobb is ;D.
Apropó, berúgás. Elfelejtettem
említeni, hogy jogos haverommal egyszer, még 2007 májusában mennyire
sikerült taccsra vágni magunkat. Ez azért fontos, mert tanulságos,
hiszen nagy felelőtlenség fényes nappal a Gellért-hegyen fetrengeni.
Hozott ugyanis házipálinkát, disznótoros kaját, meg bort (ő is vidéki,
így egymásra találtunk ezekben a jó szokásokban ;D). Pálinkát csak
megkóstoltuk. Aztán haver meg öntögette nekem, azon címen, hogy „ezt
nekem hozta”. Én meg mondtam neki, hogy nehogy már csak én basszak be,
szépen igyon csak velem. Utána gondoltunk egyet, és kimentünk a
Gellért-hegyre budai lakásából, hogy akkor már valami szép, napos
részen igyuk le magunkat, ne votl osztálytársa szobájában, mert elég
morcos lesz. Itt bögrével vedeltük az erős házi bort. A végére annyira
ütött, hogy énekeltünk, már amennyire emlékszem. Aztán csak egy zavaros
kép: ugrok egy nagyot. Majd vízszintben látom haveromat, meg egy
embert, aki les rám. Röhögök. Aztán a villamaoson vagyunk. Majd haver
szobájában. Ő alszik, én felbaszom a saras lábam az asztalra. Majd a
fürdőkádban fetrengek ruhában, valami csaj nevét ordítozva. Aztán a
Keletinél (!) ülök egy padon. Majd hirtelen felébredek reggel az
ágyamban, a lábam kurvára fáj. Nem bírtam járni rá vagy 2 napig ;D.
Soha többet ilyet…
Ez nem a mi filmünk, de az évfolyamon készült. Egyik személyes kedvencem. Egyébként a Grindhouse fake trailerei ihlették ;D.
Tehát a 2008-as nyárnak meg volt a
májpusztító előzménye ekkor. S ez intő jel is volt arra, hogy ilyen
marhaságot többet ne. Inkább keressünk valami kocsmát, ahol lehet inni,
de közterületen nem szerencsés fényes nappal részegen támolyogni.
Főleg, hogy nem is nagyon emlékszem rá…
No, de ennyit az ivásról.
Mert annak ellenére, hogy 2008 a sport jegyében telt már inkább, azért kockultam rendesen.
Ami kimaradt…
Persze most is kihagytam fontos momentumokat!
Ugyan a World of Warcraftott idén is játszottam nyáron, trialban, ám
nem az első alkalom volt. 2007 februárjában próbáltam ki először.
Hatalmas volt! Áradoztam róla eleget már, de azért itt is leírom, mi
tetszett: testközelből látni a Warcraft világát, rendkívül egyszerű,
mégis mély szerepjátékos rendszer, illetve hatalmas, kidolgozott
játéktér, dinamizmussal, folyamatos fejlődéssel. Nem hiába kattantak rá
annyian. Emlékszem, mostani függő haver akkor fújolt rá, hogy micsoda
szar, meg szánalom az egész. „Nincs életük, akik ezzel játszanak” -
mondta ;D. Aztán, mikor vége lett a trialnak, törtön is kipróbáltam.
Persze szar volt, de így kattintottam rá több ismerőst is. Pl.
peti112-nek küldtem el a lemezt, vagy OhMyGod nevű havert is
rámozdítottam, illetve az említett, most függő haverom is miattam
kezdett el játszani, mert odaadtam neki a patcheket és a lemezt. De
persze sokan megveszik a tört után, mert a trialt kipróbálva érződik a
különbség a két „verzió” között. Én mondjuk leálltam vele, mert
meguntam akkor, de haver nem volt ilyen szerencsés. Megvette a játékot,
és azóta is rá van cuppanva. Mikor összefutunk, WoW-os sztorikkal
„szórakoztat”. Szóval durva egy játék. Ha 2000-ben jelenik meg, simán
én ezt tenném meg az évtized játékának, mert egyszerűen mindent lesöpör
a színről, ami eddig MMO. „Kár”, hogy ott a Diablo 2, mely régebb óta
legalább ekkora kult.
Ezt mindig megcsinálom, ha tiralozok. Tavaly is szépen leugrottam ;D. Az elsőn a 2007-es "munkásságom" látható. Idén is csináltam egy hasonló zenés videót, de a YouTube jó gyorsan törölte is :/.
2007 szeptemberében játszottam végig
először magamtól a Warcraft 3-at és a Frozen Throne-t. Katartikus volt.
Főleg a WoW után, ahol jobban megértettem egyes népek motivációit.
Ugyanis én nyálelfet indítottam, akiket nagyon nem bírtam addig, míg
nem WoW-oztam. Egy ismerős is ilyen karaktert indított trialban, s nem
akartam egyedül jászani, ezért én is csatlakoztam hozzá, együtt
questeltünk. Aztán szépen megtetszett a kultúrájuk, megértettem
lényegüket, s azt, hogy ők nem ilyen „fénylények”, hanem igen is van
köztük is „emberibb”, vagyis nem olyan, mint Malfurion, aki „mindent a
jó érdekében” cselekszik. Na, meg Illidanre jobban koncentráltam a
szeptemberi végigjátszáskor, s ekkor lettem fanja. Ezerszer jobb, mint
Arthas :P.
Régről hozom vissza, de akkor
elfelejtettem megemlíteni: 2001-ben az egyik tavaszi PC Guru a
Desperados nevű játékot tesztelte. Western környezet, stratégia,
kidolgozott sztori - egyértelműen nyerő volt akkor már nálam. Az
introja megfogott azonnal, amit a CD-n láthattunk, s a demora is
örömmel vetettem rá magam. A játék maga 2002-ben lett meg, az őszt
ennek végigjátszásával töltöttem a Jedi Knight 2 mellett. Aztán 2008
augusztusában vettem megint elő. Isteni hangulata van, jók a karakterek
és a stratégiai rész is elég nagy kihívást jeletn. El Diablohoz
közeledve már brutálisan nehéz pályákat kapunk, melyeken nagyon át kell
gondolni, mit csinálunk. Talán pont ez is a játék hibája: néhol már
idegesítően nehéz. De azért „erre vertük” akkoriban osztálytársakkal.
Szintén egyik osztálybéli ismerős révén
kerültem kapcsolatban a Commandos és Desperados vonalát követő Robin
Hood: Legend of Sherwooddal. Mint címe is mutatja, a játék az ismert
hős kalandját dolgozza fel, stratégiai környezetben. Ami miatt nálam
favorit lett, az egyfelől a tökéletes középkori környezet szimulációja,
illetve a kardvívás. Ugyanis itt az egérrel kellet rajzolgatni, és így
vihettünk be vágásokat az ellennek. Így egy kicsit akciósabb lett a
harcrendszer, de azért ez inkább amolyan „végső megoldás”-nak
számított, a cél mindig a lopakodás, a rajtaütés volt. Jó kis cím
tehát, el lehetett játszani vele, sőt, még manapság is elővenném, ha a
többi játéktól lenne rá idő. Egy hibája van: nagyon könnyű könnyebb
fokozaton, normalon pedig szinte játszhatatlanul nehéz lesz. Így sajnos
csak Commandoson nevelkedett „sajtreszelő-veteránok” élvezhették
magasabb nehéségi fokozaton.
Bár igazából 2008-ban nyüstöltm
orrvérzésig a Rome: Total Wart, de még 2004-ben, frissiben hozta el
nekem haver. Lenyűgözött! Mindig is arról álmodtam, hogy valóban nagy
csatákat vívhassak RTS-ekben, ne csak pár pixeldarab feszüljön
egymásnak. Itt aztán tényleg megkaptuk a totális háborút, ráadásul egy
kis Civilizations-ízzel megbolondítva (hiszen TBS-módban
menedzselhettük a városainkat a kampányban). Nagyon sokat játszottam
vele már akkor is, habár folyton szarban voltam, nem értettem a
gazdaság mechanizmusát. De a gépemen mindig fenn volt, és csak-csak
visszatértem, főként rómaiakkal. Kezdetben ugyanis a Scipiók voltak a
kedvenceim, velük többször is leromboltam Karthágót. Aztán 2008-ban a
300 hatására rácuppantam a görögökre. Természetesen a spártai hopliták
kifejlesztése volt a cél ;D. Utána azokkal aláztam meg a római
szenátori hadsereget, s meglepő módon a végős harcokat a spanyolokkal
kellet vívnom. Ezért is szép ez a játék, mert ilyen lehetetlen,
történelemben nem létezett csatákba kalauzol minket
A másik kedvenc
népem a szeleukidák. Ezek ugyebár elbuktak a történelemben, én viszont
jelenleg is velük igázom le a világot. Eleinte nagy szívás velük
játszani, mert minden nép ellenünk fordul a térségben, és kapunk a
nyakuknba 2000 fős seregeket már az első években, de ha ezt sikerül
túlélni és kifejleszteni a Katafraktokat és a falanxos egységeket,
utána már legyőzhetetlenek vagyunk.
De germánokkal is próbáltam, azok is nagyon jók. Meg az egyiptomiak is. Meg minden nép ;D. Felejthetetlen játék.
A Medieval 2: Total War is hasonló eset. 2006-ban mondjuk ez nem is
ment annyira jól a gépemen, szóval emiatt nem játszottam vele akkoriban
sokat. Kb. 2008 szeptemberében raktam fel, párhuzamosan toltam a
Rome-mal. Nagyon jó rész ez is, viszont valahogy kevésbé fogott meg.
Középkor ide vagy oda, de a TBS-rendszerét ezúttal kissé
túlbonyolították. Vagy csak én bénáztam el valamit állandóan, de egy
biztos: egyszerűen képtelen voltam stabilizálni benne a gazdaságot,
pedig végigolvastam egy 40 oldalas guide-ot is. Na, mindegy, azért
próbálkozom majd, mert itt van a Kingdoms is, melyet még tavaly
decemberben, karácsonyra szereztem be. (Ekkor vettem meg eredetiben a
Rome Anthology-t is, szerencsére még eredeti dobozban, fos gyémánt
felirat nélkül.)
Folytatásként pedig itt van az Empire: Total War,
végre hajókkal és fasza XVIII. századdal. Hogy a jövő mit hoz, azt nem
tudom, de remélem, azért II. Vh-s tankos stratégiát nem akarnak
csinálni, mert az kissé már unalmas lenne. Habár egy „World War II:
Total War” lehet, hogy megfelelően gigantikus lenne. Meglátjuk, előtte
még ott vannak a nagy forradalmak és a XIX. század egyéb eseményei,
hogy a XX. század eleji, egyelőre elég gyéren feldolgozott I.
Világháborúról ne is beszéljünk.
2007 nagy durranása volt a Call of Duty 4: Modern Warfare. A 3 után
állítólag felüdülés. Lehet, de nekem az tetszett a legjobban, hogy
végre nem a II. Vh „poklát” tárta elénk, hanem mai környezetbe helyezte
a hadmozdulatokat. Mondjuk az sem volt éppen erdeti ötlet, hogy egy
jövőbeli fiktív háborúban ténykedhettünk, de gondolom, nem mertek
konkrét vonatkozású eseményhez nyúlni, nem akarrták szítani a tüzet
(amit végülis ma sikerült a MW2-vel). Én a CoD2-vel játszottam
legutolsóként, mielőtt ezt kipróbáltam, de ég ás föld volt a különbség!
A 2 tényleg elég könnyű volt, s csak a hangulat az, ami miatt nagyon
megszerettem. Amúgy elég casualra sikerdett. Ez viszont még normalon is
megizzasztott, hát még veteranon. A Pripjatyos páját nem is bírtam
teljesíteni, mert annyira irtózatosan nehéz volt állni a sarat. Apropó,
Pripjaty: a S.T.A.L.K.E.R. után nagyon jó érzés volt ismét Chernobyl
közelében akciózni, tök jó, hogy itt is feldolgozták. A tankok között
kúszni pedig felemelő volt!
De talán a legjobb az egész CoD4-ben a
filmszerűsége, illetve a drámai, játéktörténelmi jelenetei voltak.
Mikor az atomot ledobták ránk, vagy mikor Zakhaevet ki kellett nyírni a
játék végén, amolyan westernes módon. Felejthetetlen. Kár, hogy annyira
veszettül drága még ma is, pedig szívesen feltenném végre a polcomra a
gyűjteményembe, illetve a multiját is kipróbálnám.
2008
Na, de térjünk rá a 2008-as játékokra. Ugyan erről tavaly már írtam, de
azért most is összegzem, mik voltak azok, amiket kipróbáltam. (Fontos,
hogy ezek nem feltétlenül esnek egybe a „tetszett” fogalmával.)
Az Assassin’s Creed számomra egy nagyon kellemes csalódás volt. A
Prince of Persiák után nem hittem volna, hogy tudnak újat mutatni,
illetve úgy éreztem, az AC-vel csak ezek sikerét akarják meglovagolni.
De nem így lett! Ugyan a harc tényleg elég primitív lett, illetve maga
a játék is valóban sokszor ismétli önmagát, de az illúzió, a világ
hatalmassága, a kiváló akrobatika, és a menekülés adrenalinpumpáló
pillanatai számomra nagyon emlékezetessé tették. Nekem egyedül az nem
tetszett, hogy ezzel az „Animus” vagy mi a fene nevű találmánnyal
szépen idézőjelbe tették a középkort, s tulajdonképpen így ez csak egy
leképzése lett a játéknak. Mondjuk művészi szempontból nem egy utolsó
ötlet, hiszen Altair jelenbeli leszármazottja tulajdonképpen olyan
pozícióba került, mint mi, játékosok, hiszen génjei révén egy másik
személyt kellett irányítania, vele kellett azonosulnia. De szerintem
tök jó lett volna, ha csak pőrén a középkori mókát tálalják és nem
törik meg ezzel a sci-fi-szállal a történetet.
A 2. rész pedig
nagyon úgy tűnik, az eddigi kételkedőket is megnyerte, s kijavította az
1. rész hibáit, melyek miatt sokan hagyták ott idő előtt a játékot.
Velence egy jó helyszín, habár kevésbé vonzódok a reneszánszhoz, inkább
a román és a gótikus stílust kedvelem. Mindenesetre játékmenetben
tökéletesnek ígérkezik. Meglátjuk…
Assassin's Creed screenshot. Alkotóját már nem ismerem, de egyszer még, mikor aktívabb voltam adminként, ebbe botlottam bele a képfeltöltői felületen. A Galériába nem soroltam be, minthogy Darths az ilyenektől ideglelést kapott volna, de magamnak megtartottam, mint gyöngyszemet ;D. Hogy miért nem került be Galériába? Lehet tippelni...
Nyáron jött a beteges, Alice nyomdokaiba lépő Amercian McGeee’s Grimm.
Gondolom, mindenki emkékszik rá, hogy ebből bizonyos fejezeteket ingyen
végigjátszhattunk egy adott időintervallumon belül, így könnyedén
kipróbálhattuk. Bár akkoriban eléggé leáltam a játszással a fent vázolt
okok miatt, de erre én is rálestem. Szerintem nem volt rossz
próbálkozás, sőt, egészen eredeti ötleteket is láthattunk benne,
illetve a hangulat nagyon beteg volt, de elég monoton és casual lett,
ami miatt az újrajátszhatósági értéke a zéróval egyenlő. Kár, pedig az
ilyen beteg játékok bejönnek.
Augusztusban próbáltam ki a Flatout 2-t. Azonnal rácuppantam. Korábban
nem értettem, mit ajnározzák annyira, hiszen „csak” vezetni kell ebben
is ;D. Igen ám, de a fasza zenék, a jól összerakott pályák, s
mindenekelőtt a törésmodell megléte olyan zúzós, kemény autóversenyekbe
kalauzolt minket, melyek mellett az NFS-ek nyugodtan elbújhatnak.
Ráadásul itt azt is pontozta a játék, hogy ha törtél-zúztál, nemcsak a
megadott körök letudása volt a cél. Mindezek tetejébe budget áron jött
ki, tehát az autós mókák szerelmesei azonnal lecsaphattak rá. Illetve
nekem nem kellett, mert nem olyan sokára egyik újság mellékleteként meg
is jelent (hogy a Gurué vagy a GS-é volt, nem emlékszem már).
Emlékszem, ekkor nyáron jött ki a Flatout: Ultimate Carnage. Sokan ezt
a 3. résznek vélték, de nagyot is tévedtek. Ez nem volt más, mint a 2
felturbózott változata (kb. jobb grafika), melyet konzolokra szántak,
de PC-re is kidobták újból. Lehúzás? Az. Hogy lesz-e igazi 3. rész, az
a jövő zenéje. (Vagy lehet, van is - autós játékokban nem vagyok
otthon.)
Mondjuk annak ellenére, hogy a Flatout 2 nálam kenterbe verte az
NFS-eket, azért 2008-ban csak rászántam magam a Most Wanted bővebb
kipróbálására. 2005-ben már tettem vele egy próbát, de akkor nem jött
be ez a „bullet time”-ozás. Aztán ’08-ban csak megszereztem a teljest
és zúztam vele egy keveset. Hosszú életű ezúttal sem volt, ám rájöttem,
hogy nem olyan szar ez, mint amilyen a Carbon vagy a Prostreet, ezzel
még simán jókat lehet játszani, illetve a rendőrös üldözések feldobták
a kissé monoton autóversenyzős részeket. Azért FAN-ja nem lettem ;D.
Spore. Istenként tiszteltük egy ideig. Én nagyon sokat vártam tőle.
Ígértek fűt-fát vele kapcsolatban: az evolúciót hozza el nekünk, meg
majd egyesíti a nagyobb játékstílusokat, és az egysejttől végül
eljutunk az Univerzum meghódításáig. Bla-bla-bla. Mondjuk a Maxis
annyira nem is ígért ezzel nagyokat, lévén, hogy mindez teljesült
(ellentétben Molyneux úr kijelentéseivel), csak éppen nem úgy, ahogy
azt szerettük volna. Titkon reméltük, hogy mindezen részek komolyan ki
lesznek dolgozva, de a realitás azért mégis sejthető volt, vagyis, hogy
ezekre nem jut majd kapacitás. Sajnos így lett. Minden szép, minden jó,
csak éppen olyan 8 óra alatt le is lehet tudni a játékot lényegében.
Van itt minden: Pac Man, akciójáték, RTS, űrstratégia, World of
Warcraft, csak éppen mindez lebutítva, kazualosítva. Az egysejtűség és
az űrkorszak közti részek pedig nem is izgalmasak, sőt, ásítoztam
rajtuk. A világűrben mondjuk jól lehet szórakozni, sok mindent lehet
csinálni, és tényleg rengeteg a bolygó, meg ez a közös adatbázis is jó
ötlet, csak éppen a játékos felteszi a kérdést, hogy „ennyi? ezért kell
ennyit bíbelődni a fejlesztéssel?”. Apropó, fejlesztés: na, még ez a
legjobb, legeredetibb része a Spore-nak: bármilyen lényt
megalkothatunk, gyakorolatilag szabad kezet kapunk, hogy kikkel
játszunk. Sőt, még a technológiát is csak és kizárólag mi fejlesztjük
ki, csupán a géntérkép ad valami útmutatást. Nagy kár, hogy mindez
hiába. Pedig még egy Creature Creatort is kiadtak nyáron, mellyel
önmagában jól el lehetett szórakozni, s azt reméltük, majd ez mekkora
jó lesz a játék egészében is. Sajnos nem lett az. Will Wright irtó
eredeti ötlete volt Spore, csak éppen a megvalósítás nem lett az igazi.
Mondjuk talán egyszer még adok neki egy esélyt, de ez nem feledteti,
hogy legutóbbi találkozásunkkor mennyire ráuntam.
Első "spóralkotásom" a Creature Creatorral. Ekkor még jót szórakoztam. (Vannak obszcénebb alkotások is, de azt inkább nem teszem közzé ;D.)
Kb. az év vége felé jött ki a „Messiás”, a Fallout 3. Az 1-2-vel
2007-ben játszottam, akkor még annyira nem hatottak meg, főleg a
körökre osztottság riasztott el. Legalábbis én jobbat vártam, olyan
Jagged Alliance 2-szerűt. Hiba volt persze feladni, de mentségemre
szóljon, hogy idén megvettem a Fallout Collectiont, és
játszottam/játszok is vele szép lassan ;D.
A 3 biztató volt
számomra, minthogy az Oblivion fejlesztői kedvenceim. Igaz, azért azt
én sem akartam, hogy Obiviont csináljanak egy ilyen klasszikus címből.
Sajnos ez részben mégis így lett, habár én ezen kevésbé keseregtem, a
rajongók sokkal inkább megsínylették az „akciósítást”. Amibe viszont
semmiképp nem lehet belekötni, az a hangulat! Irtó jól lett megrendezve
az egész. Mikor megszületünk. Mikor kisgyerekként járni tanulunk. Mikor
az 1. szülinapunkat ünnepeljük. S mindezt úgy, hogy apánkr hasonlítunk
(azok alapján, amilyen karaktert készítünk), illetve végig látszanak
arcvonásaink, melyeket a megalkotott karakternél alkalmaztunk. Aztán a
Vaultban vizsgázunk, majd pedig kidobnak minket az „életbe”, a
Pusztaságba, a könyörtelen, atomkatasztrófa-súlytotta világba.
Döbbenetes látvány, döbbenetesen jó ebben az atmoszférában létezni.
’50-es évek hangulata, de mégsem. Kicsit Majmok bolygója-, kicsit Mad
Max-érzésünk van. Én szinte lecövekeltem a látványtól, illetve
izgatottan mentem mindenfelé, felfedezve a legapróbb hülyeségeket,
átkuatva minden házat, romot, rejtekhelyt. Le is csaptam a Collector’s
Editionre, az uzsonnásdobozra, s ma is itt figyel rám a Vault
boy-figura. Sajnos a játékban még nem mélyedtem el igazán, mert akkor
éppen Total War-buzi voltam, után meg a Clear Sky izgatott fel, de, ha
végeztem a Witcherrel és a Mass Effecttel, akkor mindenképp a
Falloutokra fogok rákattanni.
Első Fallout 3 karakterem, még gyerekként. Igazi amerikai mintagyerek.
Apropó, Mass Effect. Már ekkori kipróbáltam. Bejött. Letöröltem. ;D
Valahogy nem kapott el a hangulata, de láttam, hogy ez jó játék lesz.
Na, majd most!
De elég is ennyi már 2008-ból, főleg, hogy
tavaly ilyenkor kiértékeltem azt az évet is játékos szempontból. A
jelentősége számomra mindenképp az életmódváltásban és az egészségem
megmentésében rejlik. Persze minden év újabb kihívás, így idén is
jöttek fordulópontok, mikor át kellett gondolni dolgokat, de ezt
meghagyom holnapra, az évtized utolsó napjára.
