2001

Visszaemlékezni nehéz, még így, 10 évre is. Ha nem történnek különleges események, akkor általában nehéz visszaidézni az elmúlt esztendőket, még, ha a sajátjaink is azok. Így számomra 2000-2001 fordulója is elég homályos. Annyi bizonyos, hogy már akkor azon gondolkodtam, mi a franc lesz itt, ha eljön a ballagás. Egyáltalán azt tartottam hülyeségnek, még akkor, a cél előtt is, hogy középiskolába kell tovább menni. Valahogy akkor, 14-15 éves fejjel ezek jelentőségét nem fogtam fel. Pedig nagyom elkúrtam volna, ha akkor anyámék nem parancsolnak rám. Ezért is kell rájuk hallgatni ;D. Lényeg a lényeg: az akkori ünnepek nem voltak valami hú, de emlékezetesek, mivel ez a váltás erősen rányomta bélyegét az összejövetelekre is. Nagyon az az érzés kerített hatalmában, hogy itt már semmi nem a régi, valahogy nem az igazi. Pedig most visszatekintve akkor még tök jól összejött minden. (Persze most sem panaszkodok, de én bevallom, szeretem a családi összejöveteleket, s mostanra már rajtam kívül ebbe mindenki beleunt, úgyhogy nem volt akkora nagy felhajtás idén, mint szokott, mivel sokan csak „szerényebb” ünneplést akartak. Ok, legyen. Hozzá kell tenni, a különbség az eddigiekhez képest az volt, hogy nem nálunk csináltunk egy nagy ebédet, hanem, mint Húsvétkor, szaladgált mindenki mindenkihez. Hogy ez mennyivel jobb, az számomra rejtély, de családunk „bölcs” tagjai biztos jobban tudják. ;D)

Ekkorra sikerült egálba jönni a jegyeimmel. Mint írtam, 2000-ben jöttem fel 4-5-ösre. Akkor két 5-ösöm volt év végén, a többi 4-es lett. Félévkor viszont fordult a kocka: 2001. januárjában két 4-esem volt (rajt és testnevelés - botkezű és botlábú voltam akkoriban ;D), a többi 5-ös. Ezt év végére is sikerült megcsinálnom, így jó esélyem volt egy viszonylag neves gimnáziumba bejutni. Tehát akkor úgy tűnt, hogy sikerül végre egyenesbe jönni, és nem kukás lesz belőlem. Ez mára azért már ismét változott, hiszen még nyugodtan lehetek kukás, vagy szennyvizes is, a diploma nagyon nem számít. Na, de a lényeg, hogy akkor még kurvára örült az ember, ha az év végi bizonyítványa jóra sikeredett, és így kapta a dicsérő szavakat szülőktől, nagyszülőktől, barátoktól, egyéb családtagoktól. Persze fontos is ez, hiszen úgy épülnek e jelentéktelennek tűnő dolgok egymásra, mint a Diablo 2-ben a skillfán a képességek. A Bash pl. egy igen gagyi szar skill szerintem, legalábbis sokra nem lehetne vele menni, ha csak arra gyúrnánk magasabb nehézségi szinten, viszont elengedhetetlen követelménye a Double Swingnek, ami manát tölt vissza később, illetve ez is előkövetelmény ahhoz, hogy a Frenzyt megszerezzük, ami a Frenzy Barbár fő támadó skillje. Na, kb. ilyen ez az iskolai szarság is, habár a fos magyar oktatásnak köszönhetően egyre kaotikusabb. Ha az általánost nem végzi el valaki, akkor valószínűleg egyetemre sem mehet, mert egyszerűen hiába a tudás, papírok kellenek. Tehát akármennyire gagyinak is tűnik innen, 10 év távlatából az általános iskola, akkor az 5-ösök megszerzése igen is kemény feladatnak számított. (Ma meg már az egész általnos iskolai anyagot kb. 1 hét alatt meg tudnám tanulni. Vagy ki tudja ;D.) Tehát innen visszanézve büszke vagyok akkori teljesítményemre, ahhoz képest, hogy mennyire csesztem rá.

2001-ben sok változás történt, mint írtam. Gyökeresek. Az egyik ugyebár az volt, hogy gimnáziumba kellett menni továbbtanulni. Én mindenképp egyházi iskolába akartam menni akkor, mert azt hittem, azok majd mennyire jók lesznek, meg legalább válogatott ott a nép. Mondjuk tény és való, hogy Aszódon, az Evangéliku Gimnáziumban egész normális körülmények között lehetett tanulni, de meg voltak a hátulütői ennek a helynek is. De erről majd később.
Én Gödöllőre akartam eleinte menni, a Premontreibe, ami így utólag nézve egy irtó rossz választás lett volna. Katolikus gimnázium. Ezzel pedig már mindent elmondtam. Nem fogom felsorolni a „legendákat” róla, mert úgyis cáfolhatók, illetve én is csak „hallottam” őket, tehát bizonyítani nem tudom. Az viszont tény, hogy a család ismerősének gyerekei is oda jártak/járnak, és, ha nem adtak megfelelő mennyiségű adományt, akkor morcoskodtak, illetőleg ez a tanulmányi eredményekre is kihatással lehetett. Na, meg a másik, hogy egyházi iskola ide vagy oda, voltak ott is durvaságok.
Meg a felvételi is elég vicces volt. Tudni kell, hogy általános iskolában irtó gyenge magyaroktatást kaptunk. A magyar irodalom óráink arról szóltak, hogy az osztályfőnökünk magánéleti problémáit ecsetelte. Szóval szar. Nem is értem, hogy engedhették meg, hogy egy ilyen amatőr tanítsa ezt a tantárgyat. Haveromnak szerencséje volt, mert átnyomták egy jobb csoportba. Mivel én még akkor szar tanuló voltam, így nem volt esélyem sem rá. 8-ban meg már később volt. Tehát szépen lemaradtam én is, mint a borravaló. Úgyhogy a felvételin megkérdezték, a Toldinak mi a műfaja, én meg valami ilyesmit mondhattam, hogy „líra” :D. Nem csoda, hogy nem vettek fel…
De jobb is, mert az EGA azért ezerszer jobb hely volt, így visszatekintve. Barátságosabb felvételi pl.: elbeszélgetés volt csak. Egyszerűen meg kellett fogalmazni, miért akarok oda menni. Mivel akkoriban elég vallásos voltam, így nem volt nehéz eladni magamat hithű kereszténynek. (Ma is annak tartom magam, de már máshogy ;D.) Így jött is a levél májusban, hogy felvettek. Ámen.

"Pózolj géppel, nyakkendőben, mint egy jóllakott bankár."
Ez volt az akkori gépem, az akkori elcseszett színű szobámban. Kb. 1,5 GB-os lehetett a Winchester benne akkoriban. LOL? Igen, elég vicces, hogy 9-10 év alatt mennyire megnövekedtek a méretek is. Illetve másfelől pedig lecsökkentek, hiszen a mostani asztalomon a monitor kb. annyi helyet foglal, mint a CD-tokok (csak azért jóval magasabb, nagyobb átmerőjű ;D). A kép kb. ballagáskor készülhetett. Hogy mér' a gépemmel fotózkodtam, nem is tudom... Talán már akkor is éreztem, hogy ez egy tök jó kép lesz majd a blogomba :D.

A másik nagy változás az volt, hogy 2001-ben kerültem komolyabb kapcsolatba nőkkel. Rólam tudni kell, hogy elég mulya voltam akkoriban. Illetve elég gyerek voltam, illetve vagyok is. De akkor aztán tényleg. Szóval hiába ébredt fel bennem a vágy, esélyét sem láttam, hogy nekem valaha is lehet valamilyen viszonyom nővel. Aztán 2001-ben elkezdtek velem viccelődni, aztán meg egyszerűen hozzám bújni. Igen, többen is. Mármint lányok ;D. Szerencsére pont olyanok, akik akkoriban tetszettek is. Így „balfaszok szerencséje” jeligére lett két csaj is, akivel „enyelegtem”. Persz ez eleinte csak vicc volt, aztán utolsó osztálykiránduláson komolyodott, majd döntenem kellett, hogy most melyik tetszik igazán. Úgyhogy 2001-ben lett egy „barátnőm”. Persze ez akkori mércével mérve a 15 évesek futó kapcsolata volt. Én túlságosan is érdeklődtem a csaj iránt, mindig találkozni akartam vele, mert bevallom, le akartam fektetni :D. Igen, nekem akkoriban csak ez járt az eszemben. Ám volt bennem annyi tartás, hogy nem ugrok rá. Így az egyetlen lehetőséget, amikor már nagyon közel voltunk hozzá, szinte felkínálta magát nekem a csaj, szépen elszalasztottam nyáron, augusztusban. Így e hónapban mindig gondolok arra, h ogy ez bizony az „epic fail”-hava. Bizonyára, ha ma lennék 15 éves, sokkal tapasztaltabb lennék már, és nem ez az 1 csaj lenne eddig a „csajozós” listámon. Illetve igazából ő sem, mert tulajdonképpen ő szedett fel engem. Azóta meg tényleg nem voltam közelebbi viszonyban egy nőnemű egyeddel sem. Ez részben annak is betudható, hogy nagyon sokáig testsúlyproblémákkal küzdöttem. Illetve küzdött a franc, nem vallottam be magamnak sem, hogy ez irtóra szar dolog. De a lényeg, hogy érthető, ha nem tapadtak rám a csajok, mivel iszonyat hájfejű voltam, legalábbis én olyannak látom régi önmagam. Részben meg azért, mert lusta vagyok. Részben meg azért, mert a kifogásokat keresem. Mindenesetre már tényleg elég közömbös vagyok, pedig most már jól nézek ki viszonylag, tehát lenne rá esélyem. De hagyjuk is a csajozást, nem erről szól e bejegyzés!

2001-ben tehát fogdostam lányokat végre, illetve felvettek egy középiskolába, ahová végülis szerettem volna menni. A harmadik legfontosabb dolog a ballagás és a bérmálkozás voltak egyidejűleg. A bérmálkozás azért, mert tényleg akkor megváltozott valami. Nem tudom, ki, mennyire ismeri e szertartást, de a lényeg az, hogy ilyenkor másodszor is „megkeresztelnek”, felnőtté nyilvánítanak az egyházban, és ami a legfontosabb: a Szentlélek átjár, Isten megszólít. Akkor, ott nem éreztem semmit, tehát nem ilyen hitgyülekezetes marhaságra kell gondolni, hogy mind a 300 tanuló ott elkezd rángatózni a templomban (esetleg azért, mert a 3 órás szertartást nem bírták álva, és sokan lettek rosszul). Nem. Ez egy hosszú távú folyamat. Amit megtanulsz, amit elsajátítasz a hittanórákon, az mindössze egy maszlag még. Ám az idővel vissza-visszagondolsz rá, összegzed ezeket, és elkezded megérteni. Már, aki valóban akarta, hogy átjárja a lélek, és nemcsak azért ment el bérmálkozni, mert utána a szülei csináltak neki egy kikúrt nagy „lagzit”, ahol lehetett ismét zabálni. Én tényleg megvilágosodtam akkor, tényleg megértettem ennek a lényegét. Aki nem hiszi, nem hiszi. Én sem hiszem. Én tudom. S ez nem vallási téboly. Igen is sokat segített nekem a továbbiakban. Azok nélkül az ajándékok, tanítások nélkül nem az lennék, aki vagyok. Rég elzüllöttem volna már, mert hajlamos vagyok rá.
A ballagás pedig nem kell mondani, miért volt fontos. Nagyon örültem, mikor eljött az idő. Lehet, az általános iskola sokaknak szép emlék, meg visszavágynak oda, a „gondtalan gyermekévekbe”, de én kurvára örültem, hogy megszabadultam onnan. Eleve a légkör, amit ezerszer kitárgyaltam már, nyomasztó volt. Szinte el sem hittem, hogy többet nem kell bujkálni a könyvtárban órák után, meg nem kell gyomorgörccsel iskolába menni reggelente. Talán túl sokkoló is volt e szabadság, nem tudtam vele mit kezdeni. Így kissé túl is lőttünk a célon haverokkal, utolsó osztálykiránduláson balhéztunk egy keveset. :D Hogy ez miben nyilvánult meg? Inkább nem taglalom. Legyen elég annyi, hogy az amúgy is romokban levő tábort, ahová mentünk, még jobban szétkúrtuk. Hát igen: a sok évi elfojtás agresszióban tört ki ;D. De amúgy nagyon örülök még ma is, hogy akkor, ott annak vége volt. Azóta egyetlen egyszer mentem vissza iskolám szocreál dohos falai közé, többször nem. Nem is kívánkozok vissza, melynek okait, már csak Karácsony apropója miatt sem taglalom.

Akkori nyaram ezek ellenére jó szar lett. Egyfelől ugyebár a csajozáis kudarcok annyira nem érintettek pozitívan. Persze magamnak köszönhetem. Igaz, nem is nagyon tudtam, mit kell csinálni ilyenkor. Utáltam a csajozós-romantikus filmeket már akkor is, szóval még csak filmekből sem tudtam praktikákat ellesni. Illetve emellett ott volt az is, hogy furdalt a lelkiismeret, mennyi baromságot csináltunk. Ezek között ott volt az is, hogy unokatestvérem (lány) a neten egy elég pedo alakkal került kapcsolatba (ő is örült, hogy felfedezték, mint nőt - a kamaszkor már csak ilyen ;D), akit végül én oltottam le, ám az meg annyira felkapta rá a vizet, hogy feljelentéssel fenyegetőzött. Mivel akkor még nem ismertem az emberi balfaszság és az internet „szépségeit”, nagyon beijedtem. Meg is fogadtam, hogy többet én nem avatkozok ilyenekbe. Persze azóta csináltam sok meggondolatlan hülyeséget, de azért mára szerencsére sikerül mindig előbb gondolkodnom, utána cselekednem. Mindenesetre az akkor jó lecke volt, hogy nem szabad fenyegetőzni, még viccből sem.
De a nyárra az is rányomta bélyegét, hogy az új környezet miatt kedvetlen voltam. Egyszerűen fostam tőle, mi lesz majd a gimnáziumban. Egyik haverom sem jött oda, mindketten más helyre mentek. Ráadásul sikerült egy hatalmas baromság miatt legjobb barátommal úgy istenesen összeveszni. Vagyis nem is összevesztünk, hanem én ordítottam le úgy telefonon, hogy zengett még a ház is. Mondani sem kell, mennyire megbántam azóta ezt (persze kibékültünk már rég, illetve volt pár összetűzésünk még azután is), de egyszerűen akkor annyira felhalmozódott bennem a düh, a harag, hogy ezt arra zúdítottam, aki éppen nem tudta, hogy én akkor érzékenyebb időszakomat élem. Úgyhogy mindenki vegye lazán a dolgokat, nem érdemes egy barátságot hirtelen felindulásból csak úgy szétbaszni. Persze jóban vagyunk mai napig, de tény, hogy már koránt sem vagyunk akkora barátok, mint régen. (Igaz, ez az illető WoW-függőségének is betudható. Mióta WoW-ozik, kb. háromhavonta jó, ha találkozunk.) Ja, ráadásul azt nem is említettem, hogy neki az a csaj tetszett, akivel nekem volt „dolgom”… Tehát egyfajta lelkiismeretfurdalás is odavezetett részemről, ahová. Ha vissza lehetne csinálni valamit az életben, akkor az egyik ez a cucc lenne. Ha időgépem lenne, visszamennék, kicsit felpofoznám magam, és megakadályoznám, hogy egy hülyeség miatt megszakadjon 1,5 évre a barátságunk. Na, meg a csajt is kihasználnám kicsit, muhahaha. Na, jó, nem, mert az időutazás ide vagy oda, ma már pedofília lenne ;D.

Ősszel, vagyis augusztus 29-e környékén megkezdődött a gimnázium. Eleve azt utáltam, hogy augusztusban már iskolába kellett járni. De a környezet is igen idegen volt, teljesen el voltam veszve, nem ismertem senkit (egy elég fura csajon kívül, aki évfolyamtárs volt általánosban - és aki kiállhatatlan stílusa miatt mai napig előjön perverzebb álmaimban, hogy jól megbüntessem ;D). Na, de ezt majd a következő postban!

2001-ben elég sok jó játék jelent meg. Egyik ilyen volt a Max Payne, de a Return to Castle Wolfenstein is említhető. Még emlékszem, a 2001-es nyári Guruban olvastam ezekről (amit haverral vettünk közösen osztálykiránduláson), és bőszen jelölgettem be a címeket, melyeket majd mindenképp meg kell szerezni. Igaz, akkoriban annyi volt nálam a szempont, hogy „valami Project I.G.I-szerű cucc legyen”. Igen, ennyire perverz voltam, az a játék nagyon tetszett akkoriban. Úgyhogy meg is kaptam így ősszel a Red Factiont. Nem meglepő, hogy „Project I.G.I.-szerű” címen ilyet hozott anyám nekem, mivel FPS volt. Elképesztő, milyen előremutató ez a játék a mai napig. Totálisan rombolható környezet. Ez az, ami maitt forradalmi, a többi része tényleg tucat-FPS, habár volt benne járművezetés is, amit egészen jól megoldottak. De a lényeg tényleg az volt, hogy fogta az ember a rakétavetőt és lyukakat lőtt a pályákon. Emlékszem, órákig elszórakoztam azzal, hogy az első pályát a végétől az elejéig átfúrtam a fúrógéppel, mely szintén egy irányíthatő jármű volt. Ilyenektől akkoriban elélvezett az ember. Vagy 20X játszottam végig, főleg azért, mert „nem volt jobb”. 2001-ben még nem nagyon foglalkoztam magazinokkal, többnyire a Gurut olvastam, de nem voltam rendszeres vevő. Így nem is nagyon voltam otthon a játékvilágban. Azzal játszottam, amit adtak.

A másik meghatározó cím ekkoriban a Red Alert 2 + Yuri’s Revenge voltak számomra. Hogy ez mekkora jó RTS volt, aztamindenét! A RA2 volt az első olyan stratégiai játék, mint a Project I.G.I. FPS-ben: nem működtek a cheatek nekem, így kénytelen voltam magamtól nyerni. Meg is izzadtam vele, de a sztori letudása után már csuklóból nyomtam orrvérzésig a skirmish térképeken a meccseket. Bár utáltam a komcsikat mindig is, de itt a szovjetekkel szerettem lenni. A kampányuk is sokkal jobban tetszett, mint a szövetségeseké, meg az átvezetőik is hatalmasak voltak. Persze a lényeg a technológia. Nekem nem jött be a szövetségi „hipermodern” marhaság, sokkal jobban tetszett a szovjetek régivágású nukleáris rakétája, meg a stílusos, T-34-eseket idéző tankjaik. Na, meg a Tesla technológia is nagyon ütött! De a legjobb az volt, mint a StarCraftban a zerglingekkel: az alapegységeket végtelen számban, olcsón lehetett gyártani. Így tényleg „annyian voltunk, mint az oroszok” olykor, s csak gyalgosokkal rusholtam az amcsikat. Persze haltak „muszkák”, de vagy 500 ruszkit nem hiszem, hogy bármilyen csúcszuper technológia le tud nyomni.
Igaz, a legjobban azt szerettem, mikor elkészültek a Kirovok, illetve a Nukleáris rakéta. Szépen lebombáztam az ellen bázisát a léghajókkal, majd végső csapásként ledobtam rájuk az atombombát. Hatamas érzés volt látni a beköszöntő „nukleáris telet”.
Ami miatt még nagyon nagy játék volt a RA2, az a zenei körítés és a pörgősség. Első olyan RTS volt, ahol nagyon gyorsan kellett gondolkodni, és a rush kifejezetten követelmény volt. Itt nem kellett sokat szöszölni az építéssel: nagyon gyorsan meg volt minden. A kérdés csak az volt: van-e rá pénz? Na, igen, ezért kellett igyekezni.
Számomra a Red Alert 2-élményt mai napig nem tudta visszahozni semmi sem, ami (ex-)Westwood. A Generals túlságosan is imbalance-oltra sikeredett (terroristák túl szarok, amcsik túl jók lettek), a C&C 3 nekem nem jött be, a Red Alert 3-at meg még nem próbáltam, de elég érdekes arca van annak is.

Olyan év vége felé jutottam hozzá a Return to Castle Wolfensteinhez. Számora ez volt az első komolyabb II. Világháborús játék. Minthogy 2001-ben még rajongtam a témáért (az akkoriban kiadott Hadikrónika folyóirat rendszeres vevője voltam), így nagyon megörültem neki, hogy ez a következő FPS, ami eljutott hozzám. Csodálatos volt látni az akkor még elképesztően jól kidolgozott grafikát, meg úgy a Wolfenstein3D-t „igazi” 3D-ben. S még épkézláb történetet is kaptunk hozzá, nem csak valami gagyulós szöveget. Pörgős, misztikus, II. Vh-s - mindaz, ami miatt szerettem a Wolf3D-t, fel lett turbózva. Ezért is kár, hogy a Wolfenstein idén kicsit gyengébbre sikeredett a kelleténél. Habár nekem tetszett, de közel sem nyújtotta azt az élményt, mint amit 2001-ben a RtCW.

Aztán 2001-ben az új játékokon kívül maradt még az Age of Empires 2 + a The Conquerors kiegészítője, melyekkel gyakorlatilag a júniust töltöttem, skirmishben, illetve saját pályákat szerkesztgetve.
Hogy mit vártam? A Jedi Knight 2-t nyálcsorgatva. Az 1. részével 1999-2000 között sokat játszottam, habár cheattel, mert a fejtörőit, rejtett járatait nem tudtam soha megtalálni. Ez van, ekkora szar voltam akkoriban. De a Star Wars-élmény miatt nagyon tetszett. A 2 meg egyenesen lenyűgözött a PC Gurus képek alapján.
A másik ilyen volt a Star Wars: Galactic Battlegrounds, amit nem olyan rég próbáltam végül ki. Ahhoz képest, hogy mennyire feelingesnek tűnt, elég nagy okádék szar lett. A Lucas Arts akkoriban volt a mélyponton a Force Commanderrel, amire csak a GB rátett egy lapáttal valószínűleg. Mindenesetre én elélveztem akkor az írástól, hogy „Age of Empires 2-motorral fejlesztve”, meg , hogy a filmbeli „népeket” lehet majd irányítani, ahogy azt az AoE2-ben megszokhattuk. Ma kipróbálva viszont nevetségesen fos játék lett, irtózatosan rossz irányítással. Pedig pont ez a része az RTS-eknek a legkönnyebb, hiszen gyakorlatilag csak az egeret kellene használni.

Hogy a Max Payne és a Diablo 2 + LoD hol maradtak? Nem is nagyon tudtam ezekről. :D Szóval mindkettő kipróbálása évek múlva jött csak el. De 2001 nem is a játékokról, hanem a személyes érintettségű változásokról szólt. Egy megkomolyodási elvárás, melynek soha nem tettem eleget, epic failek és sikerek, felszabadulás és földre szállás jellemezte ezt az évet. De ami a legfontosabb: tapasztalatszerzés! Mert ez az év is hozzájárult ahhoz, hogy még edzettebb, még tapasztaltabb legyek, mind játékosként, mind mint önmagam.

A kép címe lehetne "irónia" is, hiszen a Windows Millenium legendásan szar Microsoft-termék volt. De ez még nem ironikus képnek készült, csak mára vált azzá. Igazából ez nem így nézett ki. Egy ősrégi CD-mre írtam ki még egy winreinstall apropóján, s most akadtam rá. A szívben a csaj neve volt, akivel 2001-ben "szütyögtem". Igazából nem voltam szerelmes belé, csak tetettem, hogy a mocskos gondolataimat ezzel is tereljem :D. Mindenesetre ez volt benn háttérképnek sokáig, na, meg azért is, mert a csaj is szeretett játszani, s mikor elhívtam magamhoz, kockultunk is egy sort. :P Persze a "forró" pillanatok akkor zajlottak, mikor társasjátékoztunk, tehát igazán közel a hagyományos, táblás játékok hozzák egymáshoz az embereket. Végülis nem volt rossz, és e képet sem bánom annyira. Csak az a Windows ME logó ne lenne ott...