Elég jól indult, a nap. Miután lefeküdt, a kávé friss volt és hideg, a hírekben is örömét lelte. Ahogy az újságot lapozta, újabb megbizonyosodást nyert az a megállapítása, miszerint honatyáink a legtisztességesebb emberek a világon. Minden minisztériumban hozzáértő, elkötelezett és korrumpálhatatlan emberek ülnek. Jó volt olvasni, ahogy az ellenzékek és a kormánypárt együtt dolgozik a nép érdekében, és egyikükben sincs meg a becs- és a hatalomvágy szikrája sem. A külpolitika részleg is ínyére volt: Slota követeli a magyar kissebbség kettős állampolgárrá nyílvánítását, az arabok és a zsidók tegnap ünnepelték ezeréves barátságukat, Észak-Korea átszervezte a régi rakéta-gyárakat gumicukorgyárrá, Brüsszel nevetségesnek tartotta, hogy bele kéne szólnia a tagországok belügyeibe, az USA kikérte magának, hogy valaha is megfordult volna a fejében, hogy idegen országokba küldjön katonákat: „Nem vagyunk mi pénzéhesek, másért meg minek küldenénk katonákat bárhova is? Persze ha azok lennénk, biztos találnánk indokot, de nem vagyunk olyanok.“
Mielőtt elindult a gyerekeitől kapott zsebpénzt. Útközben nézegette a benzinkutakat, melyiknél a legmagasabbak az árak. Megbotránkozott, hogy az üzemanyag ára megint lejjebb ment, majd beállt ahhoz amelyik a legdrágább volt (159Ft). A kút csövét bedugta a tankba, majd várt, míg az kiszívja a benzint, amit a kocsija termelt az elmúlt napokban, közben számolta, hány liternél és Ft-nál jár. Mikor végzett, bement az épületbe és a pultostól meg is kapta a pénzt.
Mikor továbbindult, eszébe jutott mit kell megtennie mikor megérkezik a munkahelyre. Gondolta előtte levezeti a feszültséget, hát kutatni kezdett a tekintetével. Hamarosan meg is látta, amit keresett: egy rendőrautó parkolt az út mellett. Megállt mellette, odasétált, intett a benne ülőnek, hogy húzza le az ablakot. Elkérte a forgalmit, a személyit, a jogsit és az igazolványát. Sajnos mindent rendben talált, hát elkezdett tanakodni, mivel büntesse meg. Elővetette a rendőrrel a szondáját, hogy megfújassa vele, de az nem volt nála. Hoppá! Közúti ellenőrzésnél nem hozta magával a szondát. Megvágta kemény 10E Ft-ra és ez bőven elég boldogságot jelentett neki, hogy továbbinduljon a melóba.
Mikor megérkezett átöltözött munkaruhába és elkezdte a melót a szalag mellett. Néhány társa emlékeztette rá, hogy őt sorsolták ki a feladatra. Nem volt erre szüksége, egyszerűen csak a főnök még nem érkezett meg. A főnök... szegény. Mikor megérkezett, azonnal lehívta az irodájából. Hellyel kínálta a szalag mellett, töltött neki egy pohár whiskey-t és megkínálta szivarral. Még most se tudta, hogyan kezdjen hozzá. Úgy döntött nem kertel, őszintén elmondta, hogy a cégnél leépítésekre van szükség, sajnos meg válniuk tőle. Kirúgta a főnökét. Hiába könyörgött, hiába hivatkozott az a három gyerekére akit el kellett tartani, nem volt más lehetőség. Kirúgta a főnökét.
Mikor hazaért, a munkából, a férje már kész vacsorával várta. Ettek, a gyerekeket lefektették aludni, azután ők is ágyba bújtak. Megpróbált kezdeményezni valamit. Simogatta a férjét, a fülébe sugdosott, de az csak megfordult az ágyon, mondván: „Most ne kérlek. Fáj a fejem...“ Így hát ő is megfordult, de csak hosszú idő után kelt fel.
Még ilyesmit is lehetett volna bele írni, hogy az emberek annyira tisztelték egymást, hogy előre látták, a másik mikor botlik meg véletlenül, így gyorsan figyelmeztették, hogy le ne lépjen a járdáról.