Merengő
A minap egy érdekes tesztprogramon akadt meg a szemem, miközben a Guru3D oldalán böngészgettem, egyből megragadt a címben szereplő Dx10.1 megjegyzés. Gondoltam is, na végre egy nekem való jó kis benchmark, ami még a Dx10.1-et is támogatja, ami annak ellenére, hogy jó régóta megjelent, nem nagyon terjedt el ezidáig.
Nálam a grafikus tesztprogramok „újkor nemzedéke” a 2001-es 3DMark-kal kezdődött. Az akkori Geforce2 VGA-m alatt persze erősen szaggatott, de még így is tátott szájjal néztem, hogy mire is alakul a sárkányos jelenet, a halász milyen kidolgozott környezetben pecázik. Ennek a tesztprogramnak volt azonban egy olyan hibája-ha lehet annak nevezni- ami miatt sokan bírálták, miszerint annak ellenére, hogy VGA tesztnek szánták, rettenetesen sokat számított, hogy a videokártya mellett milyen processzor duruzsol a gépház fedele alatt.
A folytatásban jött a '03, ami még szebb és még inkább teljesítmény zabáló volt, persze kritika ezt is érte ám bőven, leginkább az, hogy habár a legújabb kártyákon is szaggatott bitangul, sokan mégis hiányolták belőle az újabb DirectX-es feature-ök garmadáját, olvastam olyat, ahol egyszerűen le Dx7-esezték egyesek. A megváltóra a '05-ös verzióig kellett várni, igaz ha jól emlékszem ez nagyon nem az Nvidia szája íze szerint alakult, hisz a Gef 4-ek alapján fabrikált FX sorozatnak nagyon nem feküdt az intenzív shader-ezés. Voltak is ám botrányok minden oldalról, a gyártók által megbuherált driver-ek, meg sok egyéb huncut dolog miatt, de ez már régen volt, talán sosem volt. A Mark '06 kb. az előző verzió jeleneteinek kibővített változata volt, sm3.0 támogatással. A mostani legújabb Vantage nevet birtokló verzió, habár Dx10-es, mégsem örvend valami nagy visszhangnak, gondolom ebben közre játszik, az is, hogy az ingyenes verziója csakis egyszer futtatható le, ami valljuk be tuningos/hardveres körökben nem épp egy főnyeremény.
Idő közben jelentek meg más, trónfosztónak kikiáltott szintetikus tesztek is, (pl.: Aquamark) amiktől sokat vártak ugyan, de mégsem lett meg a várva várt népszerűség, valami oknál fogva a 3DMark még ma is a legelterjedtebb grafikus tesztprogramnak számít. (Gondolom ebben az is közrejátszott, hogy az említett trónkövetelőknek, nem nagyon volt folytatásuk, jórészt egy rész készült belőlük.)
Külcsíny
No de ennyi filozófia és merengéssel egybekötött időutazás után nézzük csak meg miket tapasztaltam az új jövevényről.
Az indítást követően az alábbi ábrán is látható kép fogadott, ahol a beállításokat végezhetjük el.
A teszteket Dx9, 10 és 10.1-ben, valamint OpenGL-alatt lehet lefuttatni. Az érdekessége a programnak, hogy a Dx9-es részt olyan ügyesen le tudták programozni, hogy megjelenítésben alig-alig van különbség a fejlettebb Dx verziókkal kapott képekhez képest, persze mozgóképen ez azért jobban látható valamelyest. A másik dolog amivel szembesültem, hogy az OpenGL-es futtatáskor hiába ment le a teszt, a végén fekete képernyőt kaptam eredmény nélkül és csak a jól bevált Ctrl+Alt+Del trió segített.
A teszteket kétféle beállítással futtattam le, kétféle processzor sebességget beállítva, hogy lássam mennyit is nyom a latba, hogy egy 2,6Ghz-s, vagy egy 3,45Ghz környéki Core2 Duo proci karolja fel a lenti képen látható HD3870-es VGA-t.
A tesztrendszer további résztvevője volt még egy MSI Neo2-FR lap, 2Gb Kingmax 1066 társaságában.
A benchmark futtatásánál először megpróbáltam egy kevésbé VGA limites tesztsort lenyomni, majd egy kicsit feljebb véve a lehetőségeket erősebben megizzasztani a ma már nem épp csúcsnak mondható HD3870-esem.
1. beállítási mód:
2.beállítási mód:
Eredményeim az alábbiak lettek:
1.beállítási mód:
2.beállítási mód:
Végszó
Mint látható a több mint 850Mhz-s processzorsebesség növekedés alig hozott némi többletet az elért pontok terén, ezért jó közelítéssel mondható, hogy nagyon jól kiküszöbölték ennek hatását a program fejlesztői. A másik következtetés, hogy a programot Dx10-re kapcsolva bizony jóval kevesebb FPS értéket kaphatunk, persze ez várható is volt. A Dx10 és 10.1-es futtatások eredményei között nagy különbséget nem tapasztaltam.
Összességében véve nekem az Unigine Tropics dx10.1 teszt nagyon tetszik, sokféle beállítási lehetőséget kínál fel. Remélem hamarosan szélesebb körben is elterjed és sok-sok tesztet tartalmazó adatbázisok lesznek vele kapcsolatban netszerte.