Hiába írunk 2012-t a naptárban, a Unit 13-at fejlesztő Zipper mégis úgy állt neki a legújabb játékának, mintha még mindig a kilencvenes évek közepe lenne. Hogy mire gondolok? Arra, hogy a program legnagyobb hibája az, hogy semmiféle történettel nem kívánja összefűzni azt a több mint harminc küldetést, amit a Unit 13 keretében lehetőségünk lesz végigjátszani. Adott egy csomó gonosz terrorista, meg adott a világ legjobbjait összegyűjtő terrorelhárító csoport, és a játék minden pályán összeereszti a két csapatot. Összekötő szál? Átívelő sztori? Bármi? Minek az! Van egy szépnek még a legnagyobb túlzással sem nevezhető menü, aztán ott kiválaszthatjuk, hogy hol is akarunk terroristákra vadászni -- még sorrend sincs, mehetünk, amerre látunk.
Pedig egy kis történet, némi cselekmény nem ártana, hiszen az ember szívesebben bújik olyan karakterek bőrébe, akikkel azon kívül is történik valami, hogy halomra lövik a gonoszokat. Szerencsére a játék ezen utóbbi része elég jól sikerült, lényegében egy klasszikus TPS-t kapunk, ahol nem a rambózáson, hanem a helyszínek taktikus felderítésén és kipucolásán van a hangsúly. Mindezt hat választható karakter segítségével hajthatjuk végre, és a derék legények nem csak a neveikben, de a képességeikben is különböznek, és még fejleszthetőek is. A küldetések teljesítéséért minden pályán tapasztalati pontot kapunk (a teljesítményünk fényében), és ha kellő XP összegyűlik, akkor jön a szintlépés, ami új fegyvereket és képességeket jelent, és nem csak a fejlődést összehozó katonának, de alkalmanként az egész csapatnak is. A küldetések amúgy változatosak, kihívás is akad, és a grafikára sem lehet panasz, ugyanis a pályák tényleg különböznek egymástól, és rendesen ki is vannak dolgozva -- néha ugyan sok a szűk hely, és a bejárható térképek sem hatalmasak, de azért egy elég korrekt játékélménnyel van dolgunk, amit csak fokoz a kooperatív mód jelenléte.
A játék másik hibája -- az épkézláb történet hiánya mellett --, hogy a három tucat pálya ellenére is viszonylag gyorsan végigjátszható, és hiába a coop és a pályák újrajátszására ösztönző csillagosztogatós rendszer (amiket szintén a teljesítményünk után kapunk), valójában az összkép mégsem annyira csábító, hogy egynél többször végigvigyük a küldetéseket.
Pedig egy kis történet, némi cselekmény nem ártana, hiszen az ember szívesebben bújik olyan karakterek bőrébe, akikkel azon kívül is történik valami, hogy halomra lövik a gonoszokat. Szerencsére a játék ezen utóbbi része elég jól sikerült, lényegében egy klasszikus TPS-t kapunk, ahol nem a rambózáson, hanem a helyszínek taktikus felderítésén és kipucolásán van a hangsúly. Mindezt hat választható karakter segítségével hajthatjuk végre, és a derék legények nem csak a neveikben, de a képességeikben is különböznek, és még fejleszthetőek is. A küldetések teljesítéséért minden pályán tapasztalati pontot kapunk (a teljesítményünk fényében), és ha kellő XP összegyűlik, akkor jön a szintlépés, ami új fegyvereket és képességeket jelent, és nem csak a fejlődést összehozó katonának, de alkalmanként az egész csapatnak is. A küldetések amúgy változatosak, kihívás is akad, és a grafikára sem lehet panasz, ugyanis a pályák tényleg különböznek egymástól, és rendesen ki is vannak dolgozva -- néha ugyan sok a szűk hely, és a bejárható térképek sem hatalmasak, de azért egy elég korrekt játékélménnyel van dolgunk, amit csak fokoz a kooperatív mód jelenléte.
A játék másik hibája -- az épkézláb történet hiánya mellett --, hogy a három tucat pálya ellenére is viszonylag gyorsan végigjátszható, és hiába a coop és a pályák újrajátszására ösztönző csillagosztogatós rendszer (amiket szintén a teljesítményünk után kapunk), valójában az összkép mégsem annyira csábító, hogy egynél többször végigvigyük a küldetéseket.
