SOCK-IT
A felsorolt kiegészítők és fegyverek önmagukban viszont nem érnek sokat, még a sok cserélgetéssel sem. Akkor tudnak igazán hatásosak lenni, ha egy drágakő is van a belsejükben. A socketelés a stílus egyik nélkülözhetetlen talppillére, így a Torchlightból sem hiányozhat. Az egyes kövek mennyisége és fajtája természetesen van annyira részletes és bőséges, mint maguké a tárgyaké, ráadásul mindegyikük máshogy viselkedik, attól függően, hogy kiegészítőkbe, vagy szörnyvágó-eszközökbe kerülnek-e. A rendszer által biztosított flexibilitáshoz, változatossághoz egyszerűen semmi sem érhet fel, túlzás nélkül állítható, hogy ez minden idők egyik legjobban kimunkált hack 'n’ slash-e, ahol a lehető legmélyebb szintekig testre szabható az irányított hős.
Az első rész kasztkínálata nem köszön vissza, de azért nagy az áthallás a korábbi és az aktuális lehetőségek között. Ezúttal is négy kategóriából választható ki a főszereplő, lehetsz Berserker, Outlander, Embermage, valamint az Engineer. A legegyszerűbb ezúttal is a barbárszerű harcos, a Berserker, aki alapjáraton karmokkal, a lehető legközelebbről ugrik az ellenfelek nyakába, de természetesen minden kaszt képes bármilyen fegyvert hordozni, így az sem kizárt, hogy valaki olyan mágust indít, aki nemcsak varázsbottal, de akár gépfegyverrel is ritkítja az ellenfél sorait. A legnagyobb fejlődés ezen a területen történt: minden kaszt ténylegesen egyedi, semmiféle átjárás nincs köztük, mindegyikük saját skillekkel és képességfákkal rendelkezik.
Természetesen ez azt is jelenti, hogy mindegyiknek megvan a maga specialitása, illetve az a játékstílusa, amit követve a lehető leghatékonyabbak lehetünk. A Berserker a természetet hívja segítségül, farkasokat idézve, jég vagy tűzviharokat keltve. Az Engineer ezzel szemben apró robotokkal menti az irháját, valóságos mini sereget építve maga köré. Az Outlander az itteni rogue, aki íjjal és alacsony szintű mágiával boldogul, míg az Embermage a törzsgyökeres Gandalf imitátor, aki metálfehér haj és szakáll nélkül, földeket és persze ellenfeleket megmozgató, átformáló bűvigékkel teszi a dolgát.
LÁBHOZ, MENYÉT
A karakterek fejlesztése, erősebbé tétele minden hack 'n’ slash alapja: a bezsákolt tapasztalati pontok szintlépéssel járnak, azok pedig skillpontokat adnak. Képességből eszméletlenül sok van, a négyszer három fa kiismerése már önmagában hetekre elegendő játékidőt adhat, főleg, mert respecelésre, vagyis a megvásárolt képességek újra elosztására nincs is lehetőség. Minden döntés végleges, maximum csak az utolsó három elköltött pont kérhető vissza, ennél mélyebb átrendezésre azonban nincs lehetőség. Emiatt az újonnan elért szintek alkalmával tényleg alaposan meg kell gondolni, hogy mit is érdemes fejleszteni, mert egy tutinak hitt skillről is gyorsan kiderülhet, hogy a gyakorlatban teljesen haszontalan, vagy van helyette más, ami legalább annyira erős.
Ugyanez elmondható számszerűsített tulajdonságokról is. A nagy rivális, a Diablo III egyik legkellemetlenebb része az automatizált szintlépés volt, ott már egyáltalán nincs beleszólási lehetőség a karakterépítés ezen részébe. Ezzel szemben a Torchlight II igazi öreg motoros, aki bízik a játékosban, és hagyja, hogy az arra költse a pontjait, amire tényleg akarja. A határtalan szabadság ne tévesszen meg senkit: hiába indít valaki Berserkert, attól még ugyanúgy pakolnia kell a mágiára, mert az összes skill manát emészt fel. Teljesen elbaltázni a szereplőket azért nem lehet, szinte bármilyen összeállítással tudnak boldogulni, javítási lehetőség pedig akad bőven, elvégre 100 a felső szintkorlát, és az első végigjátszás alatt ennek általában csak a felét sikerül elérni. Persze akkor sincs baj, ha kifogynak a lehetőségek, mert egyrészt ott a New Game+, ahol már felfejlesztett hőssel tudható le ismét a történt, másrészt lehetőség van a harcosok nyugdíjazására is, akik annak függvényében hagynak egyre durvább bónuszokat az utódjukra, minél később költöztetjük be őket az öregek otthonába.
A MULTIPLAYER
Sajnos a három fejezet nem túl hosszú: a nevetségesen könnyű normal fokozat miatt szinte kötelező legalább veteránon nekikezdeni a játéknak, de lehetőség van hardcore karakter indítására is, amely az első elhalálozást követően azonnal az örök vadászmezőkre kerül.
Hiába azonban az alig 15 órás sztori, a rengeteg kaszt, a tengernyi fejlesztési lehetőség, illetve a New Game+ miatt mindenképp hosszú élet vár a Torchlight II-re, főleg a közelgő modok, illetve az ingyenes tartalmi bővítések fényében. A sztori végeztével ráadásul olyan kincses térképek is vásárolhatók, melyek a legdurvább lootot és a legkeményebb, legmagasabb szintű ellenfeleket tartalmazzák, így olyan endgame-re lehet készülni, ahol még a sokat látott veteránok is vért izzadhatnak. Ebben még csak magányra sincsenek ítélve, mert végre van multiplayer: maximum hat fő kerülhet egy csapatba. Ezen a téren a Runicnak még van mit tanulnia, a szerverkereső csapnivaló, a barátlista elérése körülményes, a játékosok egy területre való terelése pedig teljesen kidolgozatlan. Rengeteg a céltalan bolyongás, mindenki a maga feje után megy, az ellenfelek pedig egyáltalán nem erősödnek annyit, mint ahogy az elvárt lenne.
Javításra, fejlesztésre éppen ezért mindenképp szükség lesz, de biztosra vehető, hogy az elkövetkezendő hónapok frissítései mindent megoldanak. Hiszen ezeket leszámítva a Torchlight II pazar, az alacsony gépigénye, illetve a borzasztóan barátságos ára miatt vérbeli tömegjáték, egyben példaértékű folytatás, illetve olyan igazi rivális, amely nem csupán felnőtt a Diablo III-hoz, de szinte minden szempontból túl is szárnyalta azt.
[95%]
Azt hiszem, nem lenne jó a többi open world A-RPGhez hasonlítani, mert azokból nagyjából az hiányzik, ami ennek a vezérelve: a töménytelen akció és az hogy addiktív.