A Telltale Games valószínűleg élete legjobb üzletét kötötte, mikor lecsapott a The Walking Dead képregény videojátékos jogaira, hiszen az általuk készített epizodikus sorozat mind a játékosokat, mind a kritikusokat meghódította, és valószínűleg a kasszáknál is igen jól teljesített. Ez utóbbit némileg alátámasztja az a tény, hogy a fejlesztők az utóbbi időben további sikeres (és vélhetőleg nem olcsó) franchise-okra csaptak le, hogy még több, részekre bontott programmal örvendeztessék meg a rajongókat (erről bővebben keretes összeállításunkban). A hatalmas siker persze nem csak a jól csengő névnek köszönhető, és ezt jól példázza a tavalyi The Walking Dead: Survival Instinct csúfos buktája is – a Telltale önerőből alkotott olyat, amire még évek múlva is emlékezni fogunk. Már csak azért is, mert a kaliforniai fejlesztők nem ültek a babérjaikon, inkább folytatták a munkát, és tizenhárom hónapnyi várakozást követően letették elénk a folytatást.
Az előző rész tartalmából...
Az első évad főhőse Lee Everett volt, akivel egy rendőrautó hátsó ülésén ismerkedtünk meg, hogy aztán öt epizódon keresztül irányítsuk, válogatott borzalmak és súlyos döntések közepette, egy kislánnyal, az árván maradt Clementine-nal az oldalán. A játékvilág egyik legszimpatikusabb főhőse a folytatásra már nem tér vissza, és ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy bár a második évad alapvetően élvezhető az előzmények ismerete nélkül is, azért mindenkinek melegen ajánlott az első etap beszerzése (ha még nincs meg), egyrészt, mivel tényleg maradandó alkotásról van szó, másrészt, mert a korábbi események ismeretében az új résznek is jóval erősebb hangulata lesz.
A második évad az előző közvetlen folytatása, és a főszereplő ezúttal az a Clementine, aki korábban a szemünkre láttára vált félszeg kislányból igazi túlélővé. Habár már a hivatalos bejelentés előtt sejteni lehetett, hogy ezúttal őt fogjuk irányítani, de az a tény, hogy egy fiatal gyermek „bőrébe bújva” kalandozunk a TWD halott világában, újabb mélységgel és komoly érzelmi töltettel ruházza fel a friss epizódot. A történet kezdetén az előző szezonból megismert Omid és Christa társaságában járjuk Georgia állam vidékeit, s bár a nyitány kifejezetten idilli, edzett Walking Dead rajongóként már az első percben sejti mindenki, hogy a látszólagos harmónia és nyugalom nem fog sokáig tartani. A játék természetesen rá is szolgál a hírnevére: pár perc leforgása alatt egy meglehetősen drámai szituációban találjuk magunkat, hogy aztán egy jó kövér ugrással közel másfél évet repüljünk előre az időben.
Előre a kitaposott ösvényen
A történetről ennél többet nem ildomos elárulni, azonban annyit nyugodtan elmondhatunk, hogy az atmoszférát és a feszültséget illetően a Telltale szakemberei ezúttal is remek munkát végeztek. A drámai felhang ugyan nem annyira erős, mint az előző évad két utolsó epizódjában, ellenben nem is vártunk ilyesmit, hiszen ez még csak a bemelegítés: meg kell szoknunk, hogy immáron Clementine karakterét terelgetjük, és a sorozat jó szokásához híven meg kell ismerkednünk jó néhány vadonatúj szereplővel is.
Az alapozás viszont majdhogynem tökéletes, az idővel felbukkanó új figurák megjelenése már most számos konfliktust vetít előre, és hiába testesítünk meg egy ártatlan lánykát, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy azonnal elnyerjük mindenki bizalmát. A történet szerint már évek teltek el a zombiapokalipszis kitörése óta, a játék pedig a cselekményen keresztül remekül mutatja be, hogy a rettegésben és szenvedések közepette töltött idő miképp hat az egyszerű emberekre. A félelem felülírja a bizalmat, a túlélés pedig elhomályosítja a régi világ szabályait.
Az „All That Remains” című első epizód azonban nem csak a hangulat és a világábrázolás terén remekel, de a karakterfejlődés tekintetében sem lehet okunk panaszra. Bár az új rész nagyjából két óra alatt kipörgethető, az alkotóknak még ebbe a rövidke játékidőbe is rengeteg eseményt sikerült bezsúfolni, és a nem egyszer megrázó történések (az elhagyatott tábor, a pajtában töltött este) fokozatosan megmutatják, hogy Clementine mennyi mindent tanult és hogy megváltozott, mióta először találkoztunk vele a civilizáció pusztulásának hajnalán. Az új főhős tehát egyáltalán nem vált a sorozat kárára, sőt, mondhatni új erőt adott a játéknak, és összességében a történet is hozza azt a színvonalat, amit már megszokhattunk a szériától. Egyedül az epizód végi cliffhanger kapcsán érződik kissé, hogy muszájból kapunk egy kissé elkapkodott tragédiát, de ha a folytatásban sikerül szépen kibontani a látottakat, akkor ezt a kis botlást simán megbocsátjuk az íróknak.
Egy lépés előre...
Az eddig ecsetelt pozitívumok mellett újabb piros pont jár azért, hogy nem egy másol/beilleszt metódussal készült játékot kapunk, hanem látható, hogy a fejlesztők az új történet kiagyalása mellett a program alatt futó motoron is dolgoztak egy kicsit. Az első indítást megelőzően, mint egy felvezetés gyanánt végigjátszottuk a The Walking Dead: 400 Days című DLC-t, és az új évad betöltését követően azonnal látszott, hogy a grafika számottevően javult a legutóbbi TWD játékhoz képest – viszont akik a The Wolf Among Usszal játszottak utoljára, valószínűleg már csak akkor fedezik fel a különbséget, ha direkt összehasonlítják a két szezont.
A megbütykölt motornak hála a karakterek annak ellenére is jobban néznek ki, hogy a Telltale megtartotta a képregényes cel-shading technológiát. E mellé a környezet is jóval részletesebb, érezhetően javult a textúrák minősége, a bejárható terepek sokkal szebben ki vannak dolgozva, továbbá a színek is jóval kellemesebbek, élettel telibbek, mint legutóbb, már nyoma sincs a kissé elmosódott, sokszor fátyolos és életlen látványvilágnak.
És nem csak a grafika változott, de a kezelőfelület is átesett némi ráncfelvarráson: új formában jelennek meg a beszélgetések választható sorai, a korábbinál is átláthatóbbak az interakciós lehetőségek, és a quick time eventek felbukkanó jelzései is átestek egy dizájnváltáson. Mindez persze számottevően nem változtat a játékélményen, de azért mégiscsak jó látni, hogy a Telltale-nél odafigyelnek az ilyen apró részletekre is.
...egy lépés hátra
A The Walking Dead a műfaját tekintve mindig is a nehezen kategorizálható darabok közé tartozott, hiszen az első öt rész folyamatosan egyensúlyozott a kalandjátékokat az interaktív filmektől elválasztó vékonyka határvonalon. Az új rész érkezésével viszont erőteljesen érezhető, hogy a játék elbillent a felhasználó közreműködését (és szürkeállományát) egyre kevésbé igénylő interaktív történetmesélés irányába, ami ugyan nem szívszaggató katasztrófa, de mégiscsak böki kicsit a játékos énünk csőrét. Clementine-t irányítva mindössze kétszer keveredünk olyan szituációba, mikor kicsit meg kell dolgoznunk a továbbjutásért, minden más esetben alig pár kattintás, egy-két párbeszéd átgondolása (helyenként időre) és az újra feltűnő, gyors reflexeket igénylő, gombnyomkodós QTE-k levezénylése a feladatunk. Persze Lee kalandjai sem voltak ennél sokkal bonyolultabbak, de korábban egy epizódon belül azért jóval több interakcióra volt lehetőségünk, mint ebben az új epizódban – reméljük, hogy a folytatásban ez a rész még bővülni fog, mert hiába zseniálisan jó a történet, mégiscsak azért ülünk le a gép elé, hogy játsszunk egy kicsit...
Minden hatással van mindenre?
Említettük, hogy a program motorja javult egy kicsit, és úgy tűnik, hogy a Telltale szakemberei a kódba is belenyúltak, ugyanis a második évad indítása már korántsem okozott annyi fejtörést, mint a 2012-ben indult széria. Biztos sokan emlékeztek még az induláskor folyamatosan összeomló, csak valamilyen kompatibilitási módban futó játékra (mi is minden egyes új résznél megszenvedtünk vele), de a második évadba már ilyen buktatók nélkül vághattunk bele, és ez reménysugárként szolgál azt illetően is, hogy a következő epizódnál (az előddel ellentétben) nem válnak majd kámforrá a mentéseink. Ezeknek, vagyis a játék során hozott döntéseinknek ugyanis (elméletben) most is jelentősége lesz, hisz az elkövetkezendőkben a cselekedeteink hatására vehetnek majd eltérő fordulatokat az események. Ráadásul nemcsak a mostani játékállások számítanak, de a korábbiak is, sőt, még a 400 Days DLC-ben történtek is hatással lehetnek a második évadra – éppen ezért bosszantó, hogy a Telltale nem fordított erre kellő figyelmet a múltban, így sokan vannak, akik vagy újrajátsszák az első öt (plusz egy) részt a friss epizód előtt, vagy választhatják a véletlengenerált döntéseket, ami azért mégsem ugyanaz...
Apropó, döntések! A második évad főmenüjében felbukkant egy „My Choices” menüpont is, amin belül immár bármikor visszanézhető az a százalékos lista, ami eddig csak az egyes epizódok végén mutatta meg, hogy a játékosok közössége (minket is beleértve) miképp cselekedett az adott rész legfontosabb választásait illetően.
Újra a holtak között
A The Walking Dead második évada összességében kiválóan indított, hiszen nemcsak egy remek történetet kaptunk, de a fejlesztők a játék működéséért felelős motort is megdolgozták egy kicsit, így minden eddiginél szebb tálalásban élhetjük át a sokszor libabőrös kalandokat. A Telltale munkája ugyan nem makulátlan, de a hiányosságok felett segít átlendülni az az élmény, amit csakis ez a széria képes biztosítani a játékosok számára. Részünkről tűkön ülve várjuk a folytatást (hivatalos dátum sajnos még nincs), és emellett arra is kíváncsiak vagyunk, hogy a TWD-vel párhuzamosan, vagy az után még milyen programokkal fog megajándékozni minket ez a remek fejlesztőcsapat.
