Tudjátok, van az ember életében az az idő, amikor jön a szörny (nevezzük azt munkának, vagy csak szimplán „kötelességeknek”), és az méretes bárddal háromfelé csapja a fejünket. Ilyenkor egyik darabkánkkal ide figyelünk, a másikkal oda próbálunk fókuszálni, a harmadik meg közben egy zenedobozt teker, amiből időnként kiugrik egy bohócfej a klasszikus „cirkuszi zene” dallamaira. (Cue >> Julius_Fucik-Entry_of_the_Gladiators.mp3)
Épp ebben a fázisban támadta le a fejemet a The Many Pieces of Mr. Coo, ami mintha csak ennek a tudatállapotnak lenne egy szürreális, kézzel rajzolt mesefilmes manifesztációja. No, a játék nem ért meglepetésként, hiszen Twitteren már réges-régóta követe Nacho Rodriguez projektjét. Az egész cím erre az izgő-mozgó rajzfilmes gegvilágra épít. Kicsit bajban is vagyok, hogy nevezhetem-e egyáltalán klasszikus értelemben vett videójátéknak, vagy a Many Pieces inkább való valami posztmodern múzeum interaktív kiállítására.
Játékmenetét tekintve Mr. Coo a Neverhood vagy a Gobliiins vonalon mozog, ahol a képernyő bizonyos részeivel interakcióba lépve oldhatjuk meg az adott jelenet rejtvényeit. A logika mellett az időzítés is fontos szerepet kap, mindezt pedig szürreális sztori mellett, művészi, ugyanakkor eredeti módon vicces prezentációval élhetjük végig. Az „élni végig” mondjuk inkább a „megélni”-t jelenti, mivel a játék körülbelül egy óra alatt végigvihető – amennyiben nem akad el az ember. Érdemes akár többször is nekiülni, mert volt olyan poén, ami csak másodjára esett le, és az értelmezést is segítheti egy új kör. Az animáció amúgy tényleg tökéletes, de az is imádnivaló, ahogy a produktum a mindenféle dologra bökéssel is mini-animációkkal reagál. Imádtam például a főhőst is lépten-nyomon piszkálgatni, aki erre kövér pislogásokkal reagált, a helyzeteknek megfelelően. Ha elakadunk, akkor sincs nagy baj, a „hint” könyv ugyanis segít kitalálni a rejtvények megoldását. De ebben a programban nem érdemes ezzel elrontani az alkotó által megálmodott jelenetek és megoldások örömét.
Apropó, az alkotó (aki azóta „alkotói” kategóriában több jelölést is kapott a mindenféle díjak tekintetében) nemtetszését fejezte ki a Gammera Nest kódolói munkája kapcsán. Cikkünk alanyában (főleg a második felében) ugyanis az ok-okozati sorrendiségükben nem megfelelő dolgokkal simán kizárhatjuk magunkat a továbbjutásból, tehát lényegében „game breaking bug”-okat tartalmaz a játék, melyek vagy előjönnek, vagy nem. Az opusz hossza miatt is van okunk panaszkodni, és a „to be continued” felirat sem túl korrekt egy ilyen régóta várt, rövid kaland végén. De csodák nincsenek, a tizenpár éve fejlesztés alatt lévő, javarészt „solodev” módban készült játék prezentációja nemes egyszerűséggel elvitte az energiákat többi vonatkozás elől.
Akárhogy is legyen a bugokkal, Mr. Coo egy kisebb csodát ad nekünk, amely fél-egyórás elfoglaltságként garantáltan kiöblíti a fejünket egy szétesős munkanap végén. Puzzle feladványai tűrhető nehézségűek, látványa hibátlan, zenei/hangkísérete pompás. Lehet vitatkozni, hogy miért csak ennyi lett a vége? Persze, emellett pedig némiképp drága is a kispofa kalandja, de az értő közönségnél be fog találni, efelől semmi kétségem! Hogy mifelől van, azt, nos… majd a végigjátszás értelmezését taglaló topikokban megpróbálom magamban feloldani.
