Valahogy mindig is csábítottak a valódi munkákat feldolgozó játékok, legyen az bármilyen foglalkozás. Személy szerint a Kodzsima-féle Death Stranding vonatkozó részeit (igazából az egészet, de ez most nem releváns) is nagyon élveztem. Ettől függetlenül maximálisan megértem, ha valaki nem szeretné még a virtuális térben is azokat az unalmas dolgokat csinálni, melyeket nap mint nap a munkahelyén kell elvégeznie. Nem csodálom tehát, hogy sok játékost olyan szinten taszítanak ezek a programok, hogy még a kipróbálásukig sem jutnak el. Mai alanyunknak már a címe (The Last Worker, vagyis az utolsó munkás) is sok mindent elárul a ránk váró dolgokról – de messze nem eleget ahhoz, hogy tudjuk, mivel is állunk szemben.
Mesterségem címere
A The Last Workerben egy Kurt nevű fickót alakítunk, aki finoman szólva is a munkájának él. Kenyerét a Jüngle-nél keresi, ami a játék világában a legnagyobb logisztikai/kereskedelmi vállalat szerepét tölti be, felettébb széles termékpalettával. Főhősünk az utolsó emberi raktárosként tengődik a számtalan robot alkalmazott között, napi teendője pedig kimerül abban, hogy csomagokat szortíroz méretük, súlyuk és állapotuk alapján. Ám – ahogy az lenni szokott – végül ránk talál a maroknyi megmaradt ellenálló, innentől pedig rajtunk áll, hogy megmentsük a világot. Ebben a kaland során két eszköz nyújt segítséget: az egyik egy lebegő szék, amivel közlekedni tudunk a Manhattannél is nagyobb komplexumban (természetesen ennek csak néhány kisebb szeletét járhatjuk be), a másik pedig a Jüngle Gun. A fegyvernek látszó tárgy igazából egy antigravitációs puska, amivel a csomagokat tudjuk pakolni, emellett pedig a címkézésért is ez a gépezet felel. Természetesen az előrehaladás során a tudása is bővül, de sokkal hasznosabbá így sem válik.
A program alapvetően VR-felhasználásra készült, de – ahogy a legtöbb hasonló cím esetében – természetesen játszható sisak nélkül is, „mezei” hardvereken. Persze dedikált eszköz nélkül el szokott veszni az a bizonyos varázs, de megkockáztatom, hogy jelen esetben a virtuális valóság sem adna hozzá túl sokat az élményhez – az ugyanis erősen középszerű, és abból sem a legjobb fajta. A történet például sablonos és felejthető, gyakran kellett azon gondolkodnom, hogy kiről is van szó az adott jelenetben. Ennek legfőbb oka, hogy a karakterek papírmasé szinten vannak csak kidolgozva, emiatt pedig két pillanatig sem maradnak meg az ember fejében – a párbeszédek ugyan egész jók, de ez önmagában kevés az üdvösséghez.
A The Last Worker játékmenete elsősorban a csomagok rendezéséből áll, azonban ez sem mindig működik megfelelően, sokszor ugyanis rosszul érzékel a fogadó egység, ami rengeteg bosszúság forrása lehet. De akadnak egyéb hibák is, mint például a beakadó robotok, a rosszul érzékelő Jüngle Gun vagy a textúrákon történő átesés. A VR-jellegből adódóan erősen scriptelt a játék, tele bosszantó QTE szegmensekkel, amelyeknek a fele elég nehezen értelmezhető. És nem a feladványok szintje a probléma, sokkal inkább az, hogy általában semmilyen segítséget nem kapunk az amúgy teljesen logikátlan fejtörőkhöz, szituációkhoz.
A grafikát tekintve nincs túl sok kivetnivalóm a játékkal kapcsolatban, sőt a Borderlands-ekre hajazó, cel shaded stílus egészen tetszetős, bár látványorgiára azért igy sem kell számítani. Ennek ellenére előfordultak erősebb belassulások, amit kissé nevetségesnek éreztem egy PS5 esetében. Hangok szintjén szintén közepes a helyzet, mert bár a szinkron egész jó, technikailag azért vannak bajok. A zenék, a szövegek és a hangeffektek sokszor beakadtak, vagy épp rossz időben kerülnek lejátszásra, tovább rontva ezzel az amúgy is elég felemás érzéseimet a játék iránt.
Munkánk értékelése
Sajnos, ahogy már korábban is írtam, a The Last Worker minden aspektusában egy közepes alkotás: klisés sztorit, elfogadható, de bugos audiovizuális élményt, és körülbelül 8 órányi tartalmat kapunk a pénzünkért cserébe. Persze elképzelhető, hogy VR-ban jobb élményt nyújt (bár kétlem, hogy ez megmentené), de még így is azt mondom, hogy ha esetleg tennétek vele egy próbát, várjatok meg inkább egy tisztes leárazást.
