Már most szeretném leszögezni, hogy a norvég Rain Games munkásságát mindeddig nem ismertem, mivel az általuk fejlesztett címek eléggé kívül esnek az érdeklődési körömön. Ebből kifolyólag a 2017-ben megjelent multiplatform játékuk, a Teslagrad is elkerülte a figyelmemet, végül azonban nálam landolt a folytatás Playstation 5-ös verziójának kódja, így kíváncsian vethettem bele magam Wyrmheim vidékének felderítésébe.
Ellentétes pólusok
Bár a címben szereplő 2-es szám folytatásra utal, cikkünk alanya mégis inkább a ’17-es alkotás mellékágának nevezhető. Ami nagy szerencse, hiszen így – hozzám hasonlóan – az újonnan érkezők is mindenféle feltételezés és elvárás nélkül kísérhetik el pár órás kalandjára a játék főhősét, Luminát. A történet szerint a lány egy viking támadás miatt lezuhan a messzi északi tájakon, majd útnak indul, hogy felfedezze az ismeretlen vidéket, valamint, hogy megtalálja családját. Ez lesz hát a feladatunk a mindenféle narrációt nélkülöző kalandozásunk során, melyben – a stílus jellegzetességeinek megfelelően – újabb és újabb képességeket nyitunk meg, amik segítik (és egyben meg is gyorsítják) az előrehaladásunkat.
A játék ugyanis maga a nagybetűs Platformer. Bár vannak kisebb, menekülésre kihegyezett szekvenciák, sőt főellenfelek is beesnek néha, ezek jelentősen kilógnak az összképből, hiszen a fő célunk az elénk gördülő fizikai akadályok leküzdése. A Teslagrad 2 ezen része pedig meglehetősen jól működik, kezdve azzal, hogy a különféle speciális mozdulatok rendkívül látványosak, ráadásul remekül illeszkednek a program rajzfilmekre emlékeztető megjelenítéséhez. A rövid távú teleport vagy a falakon járás is ötletes, de közel sem annyira, mint mondjuk a vizes közegben történő „pattogás” vagy a szikraként suhanás a drótokon keresztül. Ezek a mechanikák rendkívül folyamatossá teszik a játékélményt, amiből sajnos kérlelhetetlenül is kiragadnak minket a fent említett harci részek.
A csihi-puhi ugyanis meglepően esetlenre sikeredett. Leginkább a környezetünket használhatjuk fel az ütközetek során, de mivel erősen korlátozottak a lehetőségeink, így – egy-egy rosszul kivitelezett teleport vagy ugrás következtében – rengetegszer fogunk magunkhoz térni a legutóbbi, általában elég közel elhelyezkedő mentési pontnál. Ez eleinte „csak” frusztráló, később viszont már kifejezetten dühítővé tud válni. Ugyanez a probléma a puzzle feladványokkal is: egy adott rejtvény megoldásához kvázi elengedhetetlen a pontosan kivitelezett akció, aminek ugyan nem előfeltétele a pixelek számolgatása a kijelzőn, néha mégis az volt az érzésem, hogy erősen ajánlott bevetni ezt a fajta mágiát.
Irány Észak
A játékkal töltött tesztidőszak során nem találkoztam jelentős technikai problémával, az azonban feltűnt, hogy még a PS5 hardvere és gyors SSD-je sem volt mindig a helyzet magaslatán – leginkább az új pályaszakaszok elején tapasztaltam ezt a jelenséget. Egyáltalán nem zavaró hiba, de azért könnyedén szemet szúrhat, pláne, hogy a program egyetlen komponense sem indokolja a jelenlétét.
A Teslagrad második felvonása egyértelműen a stílus rajongóinak írt szerelmeslevél, amely dinamikus – bár olykor sajnos megszakított – játékmenettel, a gyűjtögethető tárgyaknak köszönhetően egyre jobban elmélyülő háttértörténettel és kreatív megoldásokkal várja a rajongókat. Akik szeretik a stílust és/vagy jól elvoltak az előddel is, egészen biztosan nem fognak csalódni benne. Nekik tehát jó szívvel ajánlom, a többiek meg valószínűleg még a létezéséről sem fognak tudni.
