A 2016-os esztendőt botránnyal indította a Capcom, mikor útnak eresztette az egymás elleni verekedős játékok egyik legprominensebb képviselőjét. A komoly múltra visszatekintő széria ötödik epizódja (ha érdekel, honnan jött a franchise, olvass utána, vagy ess neki a 2016/3-as számban lévő első tesztnek) ugyanis meglehetősen foghíjasan került piacra. Az online, egy-egy ellen multin túl csak az offline barát elleni mérkőzés volt a program része, illetve egy nulla nehézséggel, beleéléssel elkészített mód, amelynél minden karakter saját sztoriját tudhatta le a közönség néhány meccs és állókép segítségével. Mindezen túl csak az ígéretek maradtak a mindenféle ingyenes frissítésre, meg a meglehetősen magas árcédula (60 euró, közel 20 000 forint), plusz a karakterbérlet, amiért persze külön lehetett fizetni, miközben az alapjáték 16 fővel indult útnak. Érthető tehát, hogy a sajtót nem számítva (tisztelet a kivételnek) szinte mindenki kibukott ettől a szintű pofátlanságtól, a steames értékeléseknek meg több mint a fele negatív lett. Jómagam úgy voltam vele, hogy majd egyszer (talán) visszatérek a produkcióra, ha már minden belekerült – ez a pillanat pedig közel két évvel később jött el, méghozzá az Arcade Edition képében. Ennek egy része ingyenes frissítés a korábbi vásárlók számára, plusz az újaknak tartalmazza az eddigi két karakterbérletet is, ami összesen 12 harcost ad hozzá a nyitó repertoárhoz. Így tehát érdemben is lehet foglalkozni a Street Fighter V-tel, ami lényegében kilépett végre a korai hozzáférésből, hogy immáron teljes értékű játékként állja meg a helyét a piacon.
TÖRTÉNETES ÉS ARCADE MÓD
Bison, a széria örök rosszfiúja már megint csúnya dolgot eszelt ki, avagy az égen megjelennek a Fekete Holdak, amik különleges energiákat biztosítanak a Bossnak, hogy végre elfoglalhassa méltó helyét és uralhassa a Föld teljes területét és lakosságát. Persze a hősök ezt nem hagyhatják annyiban, sőt még olyan alakok is csatlakoznak hozzájuk, akikre nem is számítanának – más kérdés, hogy mindenkinek megvan a maga indítéka, ami miatt küzd, mondhatni, csak a rossz oldalon annyi a motiváció, hogy „gonoszak vagyunk, mérgezünk, meg mindenkit elpusztítunk”. Továbbmegyek… a végre rendes átvezetőket is alkalmazó, néhány órás sztori itt-ott arra is képes, hogy kicsit emberibb pillanatokban mutassa meg a már jól ismert szereplőket, így mondjuk a Kent és fiát figyelő Cammy és Chun-Li között egy érdekes párbeszéd hangzik el, ami képes érzelmeket felszabadítani a játékosban. De egyébként is vannak nagyon jó pillanatok, erős jelenetek, sőt a végjáték után a katarzis is eljön egy nagyon hangulatos átvezető formájában, hogy a stáblista végét kivárva még egy kis játékos küzdelem legyen a győztesek jussa. Így a sztorimód beiktatása mindenképpen pozitív fejlemény lett, noha ez már nem mai darab, elvégre a kampány még 2016 júniusának legvégén jelent meg ingyenes frissítésként. Ami igazi újdonság, az maga az elnevezést adó Arcade mód, ami több alternatív útvonallal kínálja az 1v1 meccseket, a Street Fighter epizódjainak szentelve.
Avagy a megfelelő menüpontba belépve ott a Street Fighter, a Street Fighter II és így tovább, ami tulajdonképpen ellenfelek (4-6-10) összefűzött sorát jelenti, miközben a köztük haladás megidézi a régi játékok utazási menüképét, illetve lehetőséget nyújt arra is, hogy az összecsapások előtt kiválaszd a szimpatikus opponenst. Persze így is, úgy is meg kell küzdened mindenkivel, átvezetők pedig nincsenek a harcok előtt, de így is megkapod a klasszikus Arcade verekedések hangulatát. Hogy miért kellett erre közel két évet várni, és miért nem volt benne az eredeti verzióban, az már legyen a Capcom gondja. Ehhez jött még a kihívásokon belül az Extra Battle, ami további különleges missziókat ad a profiknak, egy-egy esetben más játékokból átemelt ruhákkal, meghatározott jellemzőkkel, persze komolyabb nehézség mellett. Valamint ott a Team Versus, szóval mindenki megkapta, amire vágyott. Más kérdés, hogy kicsit későn, illetve így is egy pénztemetőre épülve, ahonnan nem a halottak szellemei és a szekrényekbe rejtett csontvázak jönnek elő, hanem a kifosztott és meggyalázott pénztárcák.
MAJDNEM MINDEN A RÉGI
Mert mindez szép és jó (már amennyire szép és jó lehet, hogy egy 60 eurós+extra fizetős játék két év után kap meg minden elvárt összetevőt), de még mindig van miért felhúzni a szemöldököt. Persze, a játékmenet immáron teljesen letisztulttá vált – ezzel mondjuk sok gond a megjelenéskor sem volt –, plusz a kijelzőket is érte egy teljes ráncfelvarrás, ami miatt a program sokkal jobban mutat, élettel telibb. A gond nem is ezekkel van, hanem azzal, hogy aki anno megvette a teljes játékot, az csak a frissítéseket kapta meg, továbbá hiába a csökkentett árú Arcade Edition, ha mellette máris ott a harmadik karakterbérlet 30 euróért, avagy – kapaszkodj meg! – 9300 forintért (végre Blanka és Sagat is bekerül a repertoárba), illetve a mikrotranzakciók végeláthatatlan rengetege.
Mert bizony igen, még mindig nem egy teljes játékot kapsz a pénzedért, hanem egy, az elődnél sokkal kiforrottabb alapjátékot, amire aztán költhetsz egy csomót. Kezdetnek ott a karakterbérlet, majd van ugyan kicsivel több, mint tíz pálya, de ugyanennyit meg is vehetsz pluszban, mert az már nem része a csomagnak. Darabját több mint ezer forintért… igen, több mint ezerért – ismétlem, pályákról van szó, amikből közepes mennyiség került a játékba. Aztán tetszenek az extra ruhák, zavar a folyamatosan egy-két göncben szereplő karakterek látványa? Van vagy 90, darabjuk pedig 600-900 forint között található, bundle persze nincs, amivel barátibb áron mindent elvihetnél a „gyűjtsd össze mind” elvén – ki ne számold, mert agyvérzést kapsz! Én szóltam. Persze még mindig ott a játékon belüli pénzmag, amiből mindezt ki lehet váltani, de szólok előre, hogy ahhoz semmi mással nem szabad játszani, egy év alatt meg talán ki is hajtasz mindent – erre meg úgy gondolom, csak a fanatikusok lesznek hajlandók. A kérdés az, hogy akinek csak napi egy-két meccsre van ideje, de ugyanúgy kifizette a játékot (akár az előző, teljes árú verziót), annak nincs joga Versusban is behívni minden egy pályát? És akkor jóindulatúan szemet hunyok a fizetős ruhák jelenléte felett, mint egyszerű kozmetikai bővítmények.
Hogy maga a Street Fighter V nagyszerű verekedős játék, ami leginkább a második epizódhoz áll közel, az vitán felüli, de ez már 2016-ban sem volt kérdéses. A mozdulatok jók, a látvány ragyogó (bár a legtöbb karakter irreális és ezzel együtt gusztustalan izomcsoportokkal rendelkezik, ami például teljesen kiöli a nőiességet egy-egy szereplőből), a hangulat is remek, igazából minden a helyén van, elvégre most már a foghíjas tartalomra sem lehet panaszkodni. A SFV tulajdonképpen az Injustice 2-vel is nyugodtan ringbe szállhatna, főleg, hogy két bérlettel érkezett karakterek is erősek (Akuma, Guile, Balrog kifejezetten hiányzott). A probléma nem is a minőségben, sőt most már nem is a tartalomban van, ezeket nézve ugyanis simán lehetne 90-95 százalék körül a játék. A gond az, hogy az eredeti megjelenés rablás és átverés volt, amiből csak az átverés tűnt el, a rablás részben megmaradt, sőt a Capcom tovább nyitogatja ballonkabátját a nemes gesztustól (ingyenes frissítések, Arcade mód) elérzékenyülő vásárlóknak. Csak egy kis karakterbérletet tessék, mindössze 9000 forint, nem fog fájni. De igenis fáj… legalábbis a rajongóknak, meg mindazoknak, akik megbíztak a kiadóban, és megvették a korai hozzáférésű első verziót. Te is köztük lehetsz. Akarsz még nagyjából 60 000 forintot költeni a játékra? Na, ugye. Itt van a kutya elásva. És már messziről szaglik.
