Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak, egy dolognak nincs vége, a boomer shooter árnak. Hiába írtam ugyanis összefoglaló cikket a legjobb friss megjelenésekről alig két hónappal ezelőtt, azóta a Quake 2 és a Rise of the Triad remasterei mellett is számtalan érdekes próbálkozás debütált a műfajban. A felhozatalban azonban észrevétlenül suhant volna tovább a Sprawl, ha néhány megbízható forrásom nem jelzi, hogy szerintük konkrétan az év egyik legjobb, legzseniálisabb játékáról van szó, mely elegendő motivációnak bizonyult ahhoz, hogy vessek rá egy pillantást, és kiderítsem, vajon ebből az állításból mennyi az igazság és mennyi a hype.
Doomrunner
Alapvetően egy disztópikus, retro látványvilágú FPS-ről van szó, melynek hangulatát, és legfőképp hanganyagát olyan klasszikus animék inspirálták, mint a Ghost in the Shell, míg játékmenete leginkább a Mirror’s Edge fegyverekkel, időlassítással és kiborg szuperkatonákkal felturbózott változataként írható körül a legkönnyebben – vagy mondjuk egy lövöldözősebb Ghostrunnerként. Hősünk Hetes, a cyberpunk világot uraló aktuális gonosz szuperhatalom egyik legprofibb halálosztója, aki egy nap megundorodott a kenyéradó gazdái nevében végzett rengeteg mészárlástól, és elvonult, hogy egy lepukkant, pár száz emeletes panel mélyén vezekeljen bűneiért. A béke azonban nem tart sokáig, munkaadói ugyanis egyik tisztogató műveletük során ráakadnak, és hősünk kénytelen a magát csak “Apának” nevező, szabadságra vágyó mesterséges intelligencia segítségével felvenni a harcot egykori főnökeivel.
Hetes akrobatikus alkat, aki képes falakon futni, közöttük ide-oda pattogni, beültetései révén pedig a harc hevében felgyülemlett adrenalinnal ideiglenesen lelassíthatja az időt, hogy kissé könnyebben lavírozzon az ellenfelek golyózáporában, illetve szemügyre vehesse az ilyenkor narancs fénnyel felizzó sebezhető pontjaikat. Ezen területek lövöldözése, illetve az ideiglenesen lebénult ellenfelek lekaszabolása a legegyszerűbb módja annak, hogy a harc hevében visszatölthessük életerőnket, muníciónkat, illetve az időlassításhoz szükséges adrenalint. A Sprawl bár nem egy hosszú darab (5-6 óra alatt végigjátszható) cserébe nem is túlságosan könnyű, hősünk ugyanis nem bírja túl jól az ólmot és a robbanásokat, a játék pedig egy percig sem finomkodik. Már az alacsonyabb nehézségi szinteken is képes nagy mennyiségű és erejű ellenfelet nyakunkba szabadítani a hol nyitottabb, hol zártabb arénákban, akik ellen, ha nem alkalmazzuk közel tökéletesen a trükkjeinket és az egyre növekvő számú, ám limitált munícióval rendelkező fegyvertárunk különböző darabjait, gyakrabban szemlélhetjük a Game Over feliratot, mint az átlag soulslike játékokban.
Mélyvízben úszó kiborgok
Kezdeti negatív benyomásaim elsődleges oka is ez a könyörtelenség volt, a játék ugyanis egy röpke oktatómód után már igen komoly platformozós és lövöldözős feladványokat állított elém, és bizony kellett egy kis idő, mire ráéreztem a dologra. Ám miután ez megtörtént, elsajátítottam a sebességet és játékstílust, a Sprawl egy egészen fantasztikus élménnyé változott. A játékmenet a folyamatos tanulás és vizsgázás sorozataként írható le: amikor már épp belejövünk az addigi pályaelemek, fegyverek alkalmazásába, eléggé kiismerjük az ellenfeleket, a program különösebb csinnadratta nélkül bedob egy új akadálytípust, egy újabb, combosabb ellent vagy épp fegyvert – egy pályán belül akár többször is. A szembenállók sora hol láthatatlanná váló nindzsákkal, hol óriási mechákkal bővül, fegyvertárunk révén pedig sosem válunk túlságosan erőssé, pusztán erősebbé az új kihívások teljesítéséhez. Hetes sem lesz szívósabb vagy brutálisabb a játék során, csupán mi válunk egyre tapasztaltabbá és rutinosabbá az akrobatikus lövöldözésben. A kezdeti bénázásom ellenére pár óra után már azon kaptam magam, hogy falon futásból ugrok át az ellenfelek feje fölött, hogy az egyik hátán elhelyezett robbanó hátizsákot kilőve egy egész csapatot végezzek ki, majd figyelemre sem méltatva a pusztítást száguldok tovább tetőkön, hirdetőtáblákon.
Problémát leginkább a helyes irány megtalálása okozott egy-egy pálya esetén, illetve a főellenfelek a frenetikus arénaharcokhoz képest kissé csalódásnak bizonyultak az egyszerűbb, monotonabb mechanikáikkal. Ezek azonban közel sem mondhatók akkora negatívumnak, hogy feltétlenül a kedvemet szegjék. Ha szeretitek a lövöldözős játékokat, és még az utóbbi hónapok dömpingje után sem lett elegetek a boomer shooterekből, feltétlenül adjatok egy esélyt a Sprawlnak, pláne, hogy a csekély 15 eurós, azaz 5800 forint körüli árával még csak nem is kifejezetten drága darab.
