A kanadai származású indie-fejlesztőcsapat, a 13AM Games a Nintendo konzolján (Wii U) jelentette meg a Runbowt, és nem is véletlenül. A játék nagyon élvezetes, ha csak egyedül vágunk neki, de a foga fehérjét akkor mutatja meg igazán, amikor többen is nekiülünk egyszerre – és ezt egy nagy wiis parti alatt könnyen elérhetjük.
Fuss, Forrest, fuss!
A Runbow egy pofon egyszerű mechanikát hivatott újra a képernyőinkre hozni, nevezetesen pontosan annyit, amennyit az első Mario-játékok tartalmaztak. Balról jobbra, vagy éppen jobbról balra futunk a pályán, kikerüljük az akadályokat (néha-néha felpofozzuk az alieneket), és a legvégén felszedjük a serleget. Majd megyünk tovább a következő szintre. Akik olvasták a korábbi Axe, Bow and Staff cikkemet, azok a kollégák most felhúzhatnák a szemöldöküket, és lehetne bennük egy kicsi félsz, hiszen már ott is említettem, hogyha nincs egy játékban újítás, csak fognak egy régi sémát és új köntösbe öltöztetik, akkor nem lesz túlzottan jó az alkotás. De most nem ez a helyzet! A Runbow egy rettentő élvezetes kis program lett.
Szóval, lehet benne futkosni és pofozni néha az alieneket. Oké, de őszintén ebben nincs sok újdonság illat. Ezért spékelték meg a fejlesztők a környezethez való alkalmazkodással. A Runbow, ahogy a címe is mutatja, a szivárvány összes színét felhasználva generálja a pályáknak a hátterét. Ez annyit tesz, hogy nem egy egyszínű teret kapunk, hanem többé-kevésbé másodpercenként változó tónussal operáló szférákat. Ezek a változó hátterek nyithatnak meg rövidebb útvonalakat a pálya végére, különféle pallókat és platformokat mutathatnak nekünk, de ezen tárgyakat csak addig vagyunk képesek igénybe venni, amíg tart a háttérben az adott szín. Ha átveszi a helyét egy másik, akkor eltűnnek ezek a pallók, de értelemszerűen ehhez a másikhoz igazodva újak keletkeznek - persze eltérő helyeken. Hogy egy példával is illusztráljam: pálya kezdődik, zöld az alap szín. Futunk, és látunk két platformot, amelyek magasabb területekre tudnak minket felvinni. De mire odaérünk, a háttérszín átvált lilára, a zöld platformok eltűntek, és helyettük lila pallók bukkannak fel, viszont azok egy másik irányba terelnek bennünket. Leírva bonyolultnak látszik, ennek ellenére nagyon hamar belejön az emberfia.
Felkészülni… vigyázz…
A Runbow nem hanyagolta el az offline játékosokat, nem mindent a multiplyaerre hegyezett ki, és ez egy nagyon nagy piros pont. Háromféle eltérő mód közül választhatunk, ha csak egymagunk vágunk bele ebbe az őrületes kalandba. Az első a sima, egyszerű gyakorló rész (Get Ready to Run). Itt tudjuk leginkább elsajátítani és begyakorolni az irányítást, hogy majd élesben minden flottul menjen. Természetesen különféle kisebb-nagyobb opciókat is be tudunk állítani, úgymint nehézségi szint, háttérben váltakozó színek palettája, milyen zeneszám szóljon, hány „körös” legyen a futam stb.-stb.
A második egyjátékos mód már sokkal érdekesebb, hiszen a szimplán csak „Kaland” címre titulált fülre rákattintva, az a meglepetés érhet minket (ami egy ilyen típusú játéknál nagyon fura), hogy egy kampányba kezdhetünk bele. Nyilvánvalóan nem kell és nem is érdemes egy fordulatokban gazdag történetet várni a Runbowtól, mert nem azon van a lényeg. Egy csúnya, gonosz néni, Satura el akarja foglalni a Földet, és egyben kiterjeszteni a hatalmát, és ezt nekünk kutya kötelességünk megállítani. Ennyi, nem több, de roppantul élvezetes. Továbbá az a tény, hogy nem éppen rövid kampányról beszélhetünk jelen esetben, hiszen több mint 140 egyedi pálya vár ránk ebben módban, még egy pozitívum írható a játék babérjaira. Mindamellett ehhez a rész a fejlesztők már készítik is a következő fejezetet…
A harmadik egyben utolsó egyjátékos mód elsőre rettentő furcsának és elborultnak hangozhat. Ez a rész a Bowhemoth (magyarul Behemót) névre hallgat, és pontosan annyit takar, amennyit a neve mutat. Ez a Behemót nagyon éhes, ezért a közeli lehetőségeket konstatálva magát a földet kezdi el megebédelni, viszont karakterünk (pechjére) azon a részen szeretett volna romantikázni a kiszemeltjével, amit a gigantikus szörny bekebelezett. Így főhősünknek akarva-akaratlanul kiutat kell találnia a Behemóth belsőjéből, hogy életben maradhasson. Nagyon abszurd, de nagyon szórakoztató.
Párosan szép az élet
Az egyjátékos mód mellett a multiplayer opciók sem elhanyagolhatóak, hiszen egyszerre többen nekiiramodva valóban sokkal élvezetesebb maga a játék. Ahhoz hogy társaságban játszunk, nem muszáj rögvest az online részre kattintanunk, hiszen csaknem mindegyik módot egy gépen is kipróbálhatjuk – összesen kilencen. Az Aréna egy egyfajta Super Smash Bros. alkotásra hajaz leginkább, hiszen itt nincs más dolgunk, mint az összes többi játékost kiütni az adott körben. A Hail to the King! (ami címében egy nagyon szép utalás a Gonosz halott-filmekre) pedig időfutamként értelmezhető, mert ebben a módban a legfontosabb, hogy mindenki előtt megszerezd a pálya végén lévő serleget. Az online felület pedig nem takar mást, mint ugyanezeket a módokat, csak éppen a világ másik pontján lévő játékosokkal.
Power Up-ot nekem!
Hogy ne csak futkossunk össze-vissza, hanem legyen a játékban egy kis változatosság is, a 13AM Games az összes pályán (módtól függetlenül) elszórt nekünk különböző Power Up-okat. Ezek a legegyszerűbb és legtöbbször látott képességekkel nyitnak (pl. pár pillanatig gyorsabban futsz), majd nagymértékben fel tudják kavarni az állóvizet. Olyan bogyókat vehetünk fel, amelyek talán nem is segítik az előrejutásunkat, inkább megnehezítik azt. A „kedvencem” mind közül a megfordító, ami gyakorlatilag a feje tetejére állítja az egész pályát, ezzel azonnal kizökkentve a játékost, plusz hogy tovább fokozzák élményt minden egyes alkalommal, még az irány is ellentétes lesz. Szerencsénkre a gyakorlás módban - kezdés előtt - ezt ki lehet kapcsolni (vagy éppen beállítani a „Chaos” módot, de az a könnyűnél nehezebb fokozatokon eléggé meg tud izzasztani, így azt csak mazochista játékosoknak ajánlanám.).
Jó játékhoz szól a nóta
Mielőtt rátérnénk a Runbow apró hibáira, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a fejlesztők mennyire fülbemászó és megunhatatlan zenét szereztek a játékukhoz. Nem szokásom ezt külön kiemelni (abból a lényegtelen okból kiindulva, hogy nem értek egy kicsit sem a zenéhez), de jelen esetben bűn lett volna kihagyni. Nincsen sok szám, sőt az a kevés is nagyon sokszor ismétlődik, de egymás után tizedjére sem hatnak unalmasnak. Hang alig van ugyan a játékban, csak ilyen-olyan ütések, meg puffanások, de az már nagyon szőrszálhasogató lenne, ha ezekbe kötnék bele. Illetve külön megmosolyogtató tény, hogy az alapjáték mellett Steamen az összes zeneszám külön megvásárolható lesz a megjelenéskor (http://store.steampowered.com/app/505480/).
Célba érés
A Runbow egy aprócska program, így nem fogjuk még évekkel később is elővenni, és a jó hír az, hogy nem is akar ilyen lenni, megmarad annak, aminek látszik. Ez az alkotás pontosan arra jó, hogy két AAA-s játék között hozzon valami újat is a repertoárba, illetve hogy erre a kis időre szórakoztató legyen. Hibái közt előfordulnak kisebb bugok (beakadnak néha a karakterek például), emellett pedig a billentyűzettel való irányítás egy kész rémálom – nem hiába készült el először Wii U-ra, aztán PC-re. Viszont haragudni nem tudtam rá, még az izzasztó részek is nagyon élvezetesek voltak. Online játékosoknak szinte kötelező vétel, de egyedül is bátran neki lehet vágni a kalandnak.
