A Lateralis Heavy Industrires lényegében vette a Hotline Miami adrenalindús játékmenetét és zenei aláfestését, a retro stílusú látványvilágot nyakon öntette Frank Miller Sin City képregényeit idéző színekkel, majd az egészet megfűszerezte rougelite játékelemekkel. Ebből a látszólagos káoszból született meg idén áprilisban az OTXO (ejtsd: oh-cho), a végeredmény pedig közel hibátlan.
Isten hozott, idegen!
Ki volt az a furcsa fickó a metrón? Hol vagyok, mi ez a hely? Hogy kerültem ide? Mi ez a rejtélyes maszk az arcomon? És hol van Ő? Meg kell Őt találnom… és meg kell mentenem. Minden áron. Névtelen és arctalan hősünkkel egy kietlen parton térünk magunkhoz, miközben csak úgy záporoznak fejünkben a megválaszolatlan kérdések. Körülnézve egy hatalmas, ódon kastélyt pillantunk meg és azonnal felé is vesszük az utunkat, hogy válaszokat kapjunk a kérdéseinkre. A kúria bejáratához érkezve a Gondnok fogad, aki tájékoztat minket, hogy minden hiába való. Menekülni nem tudunk, a maszkot nem tudjuk magunktól eltávolítani és az öngyilkosság sem megoldás, úgyis a parton ébrednénk fel újból. Ha meg akarjuk menteni szerettünket, és ki akarunk jutni erről az átkozott helyről, akkor végig kell küzdenünk magunkat a kúria szintjein, és el kell pusztítanunk a kastély szívét. Pofon egyszerűnek hangzik, nemde?
Ahhoz, hogy eljussunk a szívhez, nyolc szinten kell magunkat végig lövöldöznünk, melyeket véletlenszerűen generál a program a több mint 150 egyedileg készített szobából és folyosóból. A kúria szintjei persze nem lakatlanok. A termekben és a folyosókon fegyveres őrök strázsálnak, csak arra várva, hogy visszaküldhessenek minket a bejárathoz, és kezdhessünk mindent elölről. Legyőzésükben nagy segítségünkre van az időlassító képességünk és mozgékonyságunk, melyekkel könnyedén kerülhetjük ki az akadályokat és a felénk száguldó lövedékeket. Emellett a kezdő fegyverünket is bármikor lecserélhetjük az ellenfeleink által eldobott darabokra, változatosságot fokozandó. Egy hosszabb tűzharcot követően bőven lesz miből csemegéznünk, hiszen pisztolyok, géppisztolyok, sörétesek, nehéz és könnyű gépfegyverek is akadnak a repertoárban.
Ódon kúria, tele élettel és halállal
Ahogy haladunk a kúria falai és szintjei között, időről időre megállhatunk pihenni a bárban, ahol a Csapos és egy titokzatos Hölgy fogad minket minden alkalommal. A Csaposnál a megölt ellenfelek után járó érméinket költhetjük el. Egy-egy likőr megvásárlásával és elfogyasztásával fogjuk tudni erősíteni főhősünket passzív képességekkel, amik nagy segítséget nyújthatnak az előttünk álló ellenfelek és főellenfelek legyőzésében. Az OTXO csaposa egyébként meglehetősen bőkezű: összesen 102 különféle likőr fog felkerülni a végleges menüre, melyekből egyszerre mindig csak három közül válogathatunk (hacsak pár érme kicsengetésével nem ösztönözzük, hogy frissítsen az itallapon). A Hölgy segítségével új likőröket tudunk rendelni, mellyel a készletet bővíthetjük. A legjobb az egészben, hogy miután elszórtuk a kellő mennyiségű érmét, az adott likőr onnantól mindig elérhető lesz a menüről, tehát a későbbi próbálkozások során sem kell nélkülöznünk őket. Minden teljesített szint végén egy kihívást jelentő főellenfél vár ránk, melyek megjelenésüket tekintve ugyan egyediek, sajnos a legyőzésükhöz szükséges taktika már koránt sem az: kerülgetjük a támadásaikat, és közben addig lőjük őket, míg ki nem múlnak ólom túladagolásban. Legyőzésük után nagyobb mennyiségű érme üti a markunkat.
A vérgőzös tombolásunkat nagy ritkán megszakítja a játék egy-egy látomásszerű helyszínnel, ahol könyvekből és a kastély lakóitól tudhatunk meg többet a történetről és az ódon építmény múltjáról. Ezeken a helyszíneken mindig fogunk találni egy játékgépet, ahol szintén elszórhatjuk a nehezen megszerzett érméinket, így kioldva az új fegyvereket és értéktárgyakat. A gyilokszerszámokat az Apácánál vehetjük szemügyre, hogy bővebb információt kapjunk a tulajdonságaikról. Az értéktárgyak pedig a Kívülállóhoz kerülnek, melyeknek sajnos a gyűjtögetésen kívül más értelme nincs. Cserébe rengeteg van belőlük, így számoljunk azzal, hogy ha mindet össze akarjuk gyűjteni, akkor nem lesz elég egyszer végig sétálni a nyolc szinten.
Live. Die. Repeat.
A program nem bánik velünk kesztyűs kézzel, az OTXO ugyanis nehéz. Méghozzá nagyon nehéz, így könnyen elriaszthatja azokat a játékosokat, akik a túl nagy kihívásra nem élményként, hanem frusztrációként tekintenek. Amiatt sem kell aggódnunk, ha a program alap nehézsége nem biztosítana számunkra elegendő kihívást, az első végigjátszást követően ugyanis megnyílik az úgynevezett “professzionális mód”, amellyel még jobban megkínozhatjuk magunkat.
Az OTXO túlzás nélkül a hónap egyik legfényesebben ragyogó indie ékköve, amin nem nagyon lehet fogást találni. Bár innen-onnan kölcsönvett alapokból építkezik, a végeredménynek mégis sikerül egyediséget sugároznia. Csak remélni tudom, hogy meg fogja találni a célközönségét, mert egyaránt megérdemli a figyelmünket, az időnket és a pénzünket is.
