A No Longer Home egy rendkívül furcsa… játék? Nehéz játékként hivatkozni rá, mert az egész olyan, mint egy szomorkás visual novel, amelyben két karakter egyre messzebb kerül egymástól. És ez még csak nem is a távolságra vonatkozik, bár a sztori oda fut ki, hogy az egyikőjük visszautazik Japánba, a másik pedig a marad a kicsi, dél-londoni lakásban. Ez Bo és Ao, a két nembináris fiatal története, akik kapcsolatába beleszól az élet. Talán te is kerültél már olyan helyzetbe, hogy valakivel akaratlanul is eltávolodtatok egymástól, legyen szó akár egy régi barátról, osztálytársról vagy szerelemről. Az élet nem áll meg, az idő gyorsan telik, az emberi kapcsolatok pedig jönnek s mennek – mire észbe kapsz, már betöltötted a harmincat. Bo és Ao pontosan tudja, hogy hamarosan minden megváltozik. Egyikőjük elutazik egy messzi országba, a másik pedig ott ragad Londonban, két macskával meg a soha nem mutatkozó szomszédokkal.
Based On A True Story
A No Longer Home-ban hol Bo, hol Ao felett veheted át az irányítást. Érdemes lenyomni a külön elérhető prológust is, hiszen még többet árul el a játék háttértörténetéről. Az egész sztori a valóságból táplálkozik, hiszen a játék két fejlesztőjének (Hana és Cel), az egyetemi évek után, szintén külön kellett válnia. Pont azért készítették el ezt a játékot, hogy ezzel is kapcsolatban tudjanak maradni egymással – ha más nem, legalább a munka végett. Egyfajta közös szerelem-projektjük lett a No Longer Home, amihez eleinte Kickstarteren kerestek támogatókat, most pedig a PC-s verzió után itt a konzolos port is. Maga a játékmenet faék egyszerűségű: a környezettel tudsz interaktálni, és adott egy külön gomb a futásra – ennyi. Az egész még úgy is max. másfél-két óra alatt végigvihető, ha mindent megvizsgálsz és minden emléket összegyűjtesz. Persze nincs gond azzal, ha egy játék rövid, csak legyen megfelelő a hangulata és a mondanivalója.
Az üzenetet képes vagyok értékelni. Ha az élet távol sodor a számodra fontos emberektől, az sosem kellemes. Ezt a No Longer Home is nagyon szépen, árnyaltan mutatja be, érzékien megpengetve a szív húrjait, hiszen Bo és Ao hiába rendeznek BBQ-partit a hátsó kertben, az összegyűlt társaság poénjai és jókívánságai mögött érezhetően ott lapul egyfajta keserűség – a tudat, hogy egyszer mindennek vége szakad. A tavaszt felváltja a nyár, majd az ősz, és a hideg tél… az évek elrepülnek, az emlékek megfakulnak. Te mennyire emlékszel például az első szerelmedre vagy az általános iskolai osztályfőnöködre?
Sajnos a No Longer Home-nak nem a rövidsége a fő problémája, hanem a játékmenete. Az animációk nagyon furák: az egy dolog, hogy mindenki ugyanúgy sétál, de valamiért ezt is darabosan teszik. És ez az a játék, ahol minden ISZONYÚ lassan történik. Ha valaki beszél és rázoomol a kamera (majd vissza), vagy véget ér egy szkirptelt jelenet, akkor utána olyan szörnyen lassan kapod vissza az irányítást, hogy az egyszerűen félelmetes. Ha akad olyan videójáték, ami előtt a tej is megalszik az ember szájában, akkor a No Longer Home épp ilyen!
Ha menni kell...
Bár az LMBTQ+ karakterek szerepeltetése talán merész vállalás (bár manapság már ezt sem mondanánk biztosra, sőt), sajnos itt a mesterségesen belassított játékmenet már az elején elüldözheti azokat, akik egyébként vevők lettek volna egy újabb szívfacsaró történetre. Olyasmikre gondolok, hogy például zajlik egy párbeszéd (kalandjátékos felelet-választós mechanika került be) és a kamera eltávolodik, bemegy a föld alá, vagy teljesen másfelé pásztázik. Ez lehet, hogy papíron jó ötletnek tűnt, de engem rendre teljesen kizökkentett az élményből. Persze, ha úgy veszem, ez is egyfajta művészi megközelítése annak, hogy a karakterekkel együtt a játékos is eltávolodik, de ilyen szempontból akkor célszerűbb lett volna tényleg egy visual novel keretre felhúzni az egész sztorit. A No Longer Home nem rossz játék, csak vannak gyermekbetegségei (elsősorban az animációk terén). Én szívesen megtudtam volna még többet a szereplőkről, mindenesetre legalább az lekötött, hogy lejussak valahogy a pincébe, vagy megsimizzem Autumnot, a macskát. Igazi kalandjáték-ínyenceknek tudnám ajánlani, de kizárólag csak akciósan, hiszen egy ennyire rövidke élmény messze nem éri meg a több mint 5000 Ft-os árcímkét.
