A The Movies közel 18 évvel később is megállja a helyét mind grafika, mind játékélmény szempontjából, így elkerülhetetlen, hogy minden hasonló tematikájú szimet azonnal ehhez a máig páratlan darabhoz hasonlítsunk – kezdjük is gyorsan ezzel a Moviehouse értékelését. Ha a filmkészítés folyamata, Hollywood gyártósorának működése izgatja fantáziádat, szereted a szimulátorokat, de még sosem játszottál a témát feldolgozó alkotással, akkor cikkünk alanya talán csak közepes csalódást fog okozni. De ha inkább tényleg emlékezetes élménybe fektetnéd az idődet, továbbra is a The Movies nyeri a kategória képzeletbeli Oscar-díját.
Volt egyszer egy Hollywood
A játék az 1980-as években kezdődik, ahol saját, független filmstúdiód csak egy pár, üres telekre leparkolt lakókocsiból és félkész díszletből áll. Első feladatod egy tehetséges, de olcsó forgatókönyvíró alkalmazása, aki instrukcióid alapján áll hozzá a projekthez. A film hosszát, műfaját (eleinte csak pár opció van, például sci-fi, komédia, krimi), címét, karaktereit, helyszíneit mind te határozod meg, a mű pedig némi várakozás után készen áll arra, hogy vászonra kerüljön. Az író (később természetesen több is lehet) ügyességétől függő minőségű forgatókönyv birtokában ideje találni egy rendezőt, akinek megmondod, mekkora büdzsét szánsz a filmre, ahogy azt is, hogy hol és kikkel forgasson. Itt már több inputra van szüksége a stábnak, választanod kell például a megfizethető színészek közül, illetve hogy szép díszletekre vagy tehetséges mellékszereplőkre költsék inkább a pénzt, egy ponton pedig a témához illő forgatási helyszínek listája is eléd kerül. Az első években a filmezés minden aspektusa alig pár opcióra van limitálva, így gyakran lehetetlen jó döntést hozni. Ilyen mondjuk, ha épp western filmet forgatsz, de csak egy modern nagyvárosi, és egy futurisztikus űrhajós díszlet állna rendelkezésre. Vagy ha a Tesco-gazdaságos forgatási büdzsé miatt választani kell egy közepesen ismert sztár alkalmazása, vagy fontos kellékek finanszírozása közt.
Ha ezeket a buktatókat sikerrel vettük, következhet a kész alkotás forgalmazása. Egy ismeretlen stúdió olcsó produkcióját senki sem hajlandó kiadni, így egyetlen esélyünk a filmfesztiválokra való benevezés, és mesterséges érdeklődés generálása a moziba járók közt. Kezdő filmkészítőként még csak egy-két kisebb fesztivál fogadja el a nevezést, de szerencsére mindig elérjük velük a minimális érdeklődési szintet, melynek köszönhetően valaki hajlandó forgalmazni a művet. A kompenzációt az esetek többségében vagy egyszeri összegben kapjuk, vagy megegyezünk a végső bevételek egy bizonyos százalékában. Később arról is dönthetünk, mely jogokat adjuk át (mint például a VHS kazetta, CD eladások, vagy streaming joga), vagy akár stúdiónk forgalmazásban is kiadhatjuk a filmeket, ami nyilván jövedelmezőbb, de komplexebb feladat – többek között saját marketinggel és nagyobb rizikóval is jár.
Ha filmünk jó helyezést kap fesztiválokon, a jegyeladások is nőnek, alkalmazottaink boldogok, a stúdió bankszámlája pedig dagad. Máris megvan a tőke egy újabb mozifilmhez! Innentől igazából ezt az alap folyamatot ismételgetjük az idők végezetéig, de ideális esetben egyre minőségibb, nagyszabásúbb és jövedelmezőbb alkotásokkal. Minden elkészült filmmel nő az ismertségünk, a stúdió alkalmazottak tapasztalata, és mindennek fejébe még kutatási pontokat is kapunk, amiket a stúdió fejlesztésébe forgathatunk. Új zsánerek válnak elérhetővé, megkapjuk a folytatások, rebootok, és egész mozi-univerzumok kreálásához szükséges tudást, és idővel a CD-k, DVD-k, majd streaming szolgáltatások is megjelennek az opciók közt. Háttérben dolgozó munkásainkat megbízhatjuk potenciális forgatási helyszínek felkutatásával, illetve kellékek és díszletek építésével, amivel egyre bővül a forgatáshoz használható dolgok listája. Minden múló évvel a filmgyártás egyre több, gyorsan változó aspektusával kell foglalkoznunk, ami kezdeti kis stúdiónkkal épp csak kezelhető, később viszont egyre fojtogatóbbá válik. De hát ilyen ez a Hollywood!
A vásznon túl
Bőven akad teendő ebben a játékban, de sajnos ez nem jelent arányosan sok élvezetet. A filmgyártás lépései hamar egyhangúvá válnak, korai döntéseink pedig aránytalanul kihatnak a későbbi lehetőségekre. Az elsőként felvett, és emiatt tapasztaltabb forgatókönyvírónk és rendezőnk képességei a továbbiakban mindig meg fogják haladni a frissen elérhetővé váló új alkalmazottakét, így sosem kell gondolkodni rajta, kit használunk az aktuális kasszasikerhez. A színészek esetében is hasonló a sztori, a korai Sims-játékokban látott, túl egyforma arcok által reprezentált sztárok mindig visszatérnek – filmenként csak két színészt kell szerepeltetnünk, és akiket gyakran használunk, azok egyre népszerűbbé is válnak, így saját érdekünkben úgyis mindig ugyanazokat fogjuk választani. Bár az évtizedek névlegesen múlnak, nincsenek trendi vagy kiöregedő színészeink, akár hetven évnyi játékidő után is ugyanazok a nevek és arcok tűnnek fel a kamera előtt és mögött. Emberi erőforrásaink nem csak halhatatlanok, de igényeik sincsenek: még ha a 80-as évek óta nem kaptak fizuemelést és félholtra dolgoztatjuk őket, akkor sem mondanak fel vagy okoznak problémát.
A játék egyik legreálisabb aspektusa, hogy a pénzcsináláshoz elsősorban pénzre van szükséged. Filmgyártásból lehetetlen meggazdagodni (főleg, ha nem egy Disney jellegű megavállalatot vezetsz), viszont az okos befektetések azért megtérülnek. Néhány kutatási pontba kerül csak, hogy részesedést vehess a konkurens, sikeresebb filmstúdiókból, és stabil bevételed legyen az ő profitjuk után is. Az első pár befektetési szintre még kuporgatnod kell, ám exponenciálisan tudod növelni a százalékodat más stúdiókban – persze csak akkor, ha egy ideig nem költesz semmi másra. Ezzel a trükkel gyorsan megveheted a konkurencia többségét, a havi bevétel pedig onnantól megállíthatatlanul ömlik a számládra. Milliárdosként már nem sok tétje van közepesen kreatív, nagyjából egyforma mozifilmeket gyártani... Hacsak nem a művészi sugallat, az önkifejezés vágya hajt? Ebben az esetben viszont csalódni fogsz, mivel a Moviehouse nem igazán hagyja, hogy kiéld alkotói oldaladat, és mondjuk jelenetenként megtervezd elképzelt sikerfilmed, zenei aláfestésekkel kísérletezz, vagy sztárok mesterséges botrányait szivárogtasd ki a médiának. A forgatókönyv tervezés során sztori- és szereplőkártyák közül választva írod meg a filmet, amik karaktereket vagy helyszíneket reprezentálnak. Ugyan a pakli idővel bővül, a leírások egyszerűek és sokszor zavarosak. Elvileg színkód alapján azonosítható, melyik zsánerhez melyik helyszín, főhős és főgonosz kártyák passzolnak, a gyakorlatban azonban véletlenszerűnek érződik, hogy mi tetszik a közönségnek, így a kártyán látszó színárnyalatnak csak néha van jelentősége. Hogy ez a számtalan bug egyike, vagy a koncepció része, az persze jó kérdés.
Hasonló formátumban tudod hozzáadni a fimhez a forgatási helyszíneket is: a stáb által felfedezett terepen akár opcionális díszletet is építhetsz, ám ezekhez meglévő kellékeidből kell választani, amikhez tényleg semmiféle leírás nincs. Elméletben ez is színkóddal működne (a fejlesztő szerint színátmeneteket és árnyalatokat kéne figyelni), ám ez a rendszer totális káosz. Példaképpen, a sci-fi műfaj mindig kék, a fénykard és légdeszka kellékek szintén kékek, ami működik is... Viszont a tematikába logikusan (és a játék szerint is) passzoló “galaxis” helyszín halványpink. Ugyanitt a “gonosz szuperhős” főgonosz kártya hiába kék színű, a kritikusok és a játék szerint sem illik a sci-fihez! Az alig pár perc hosszúságú, a UI negyedét lefedő oktatómód sem segít kibogozni ezt a zavaros játékmechanikát, így a játék tetemes része a felhasználó leleményességére van bízva. Bármilyen kreatív elképzeléssel állsz is neki a filmgyártás Moviehouse-ban prezentált lehetőségeinek, a játék még az elérhető opciókat is frusztrálóvá teszi.
A fő baj valószínűleg az, hogy a Moviehouse sosem került független tesztelők kezébe, mert egy átlag játékos villámgyorsan megmondja róla, hogy az élvezhető szegmensek feleslegesen komplikáltak, a bonyolult részek pedig élvezhetetlenek. A tycoon műfaj rajongójaként többet vártam, a The Movies létezésének ismeretében pedig végtelenül csalódott vagyok. Különösen hiányzik az egyensúly a pénzügyi aspektusból, hiszen itt igazából minden a menedzsmentről, a piaci igények és a legtöbb megtérülést hozó kiadások egyensúlyáról szól. A filmipar ugyan egy jól hangzó alaptéma, de hiába, ha nincsen igazán kihasználva. Ha nem létezne más filmstúdió szim, akkor is csak fenntartások mellett ajánlanám az Odyssey Studios alkotását – lehetőleg leértékelésen megvásárolva, és több hónappal a megjelenése után, mikor a fejlesztő már kiadott hozzá egy sor javítást.
