Marvel's Guardians of the Galaxy teszt – Űrben zűr, vagy zűrben űr?

A Marvel-moziverzum kellőképpen híressé vált ahhoz, hogy a különleges világ karakterei ne csak a képregényrajongó rétegeket szórakoztassák, hanem saját diadalmenetüket is megérjék, így akár A galaxis őrzői is, akiknek története itthon nem annyira volt ismert vagy népszerű. James Gunn filmjeinek köszönhetően azonban Mordályék is felkerültek a térképre, így még nálunk is megtalálták a közönségüket, miközben globálisan is a legnagyobbak közé jutottak, ezzel odáig elérve, hogy Pókember és a Bosszúállók mellett saját játékkal rendelkezzenek. Egy olyan videójátékkal, amely utóbbihoz hasonlóan a Square Enixnél készült, de nem a multira összpontosít, hanem a Marvel’s Spider-Manhez hasonlóan az egyjátékos kampányra, ami valljuk meg, mindig öröm. 

Ujjat húzni mindenkivel

Űrlord, Groot, Mordály, Gamora és Drax mindent megtesz, hogy együtt felhívják magukra a figyelmet, így nyitányként egyből tiltott területen garázdálkodnak, majd belekeverednek mindenféle slamasztikába, hogy utána még rontsanak is a helyzetükön. Avagy, ha esetleg megbüntetik őket, akkor a gyors pénzszerzés reményében újabb ellenséget szereznek maguknak, míg végül alig akad valaki, akiben megbízhatnának, ráadásul még a csapaton belül sem mindig működik az egyetértés, amivel aztán alaposan rájár a rúd a hősökre.

Főleg, hogy feltűnik egy láthatóan és meglepően megerősödő kultusz, mely szépen lassan mindent az uralma alá hajt, emellett veszélybe sodor néhány olyan személyt, akik Űrlordhoz különösképpen közel állnak, avagy végül a szedett-vedett brancsra hárul a feladat, hogy amennyire lehet, rendbe hozzá a helyzetet. Közben azért kiegészül a társaság, többek között egy űrlámával, akit legalább minden esetben meg lehet simogatni, ha visszatérünk a hajóra.

Márpedig a hajóra többször is visszatérünk, a Guardians of the Galaxy ugyanis egy erősen sztori-központú, kampányalapú TPS, amelynél Űrlordot irányítva kell a missziókat teljesíteni, két fejezet között pedig repkedünk kicsit a csillagok birodalmában. Ilyenkor beszélgethetünk a többiekkel, fejlesztgetjük a karaktert, de van, hogy ténylegesen átvesszük az irányítást a hajó felett, lövöldözünk más űrhajókra, aztán ismét megyünk a dolgunkra. És ez az elején még elképesztően szórakoztató és látványos feladatokat jelent, amiknél új bolygókat ismerünk meg, minden esetben új ellenfelekkel, nagyon látványos közjátékokkal és vicces párbeszédekkel. Aztán elkezd az egész önismétlővé és középszerűvé válni. A megrontott rendfenntartók tömegesen érkeznek az egyforma folyósókon, amiknél nem mindig a harc a lényeg, van, amikor “többet ésszel” módon megúszhatjuk a rengeteg lövöldözést, de olyan is előfordul, hogy nincs mód a sok-sok küzdelem elkerülésére. És ilyenkor sajnos nemcsak a monotonitás okoz problémát.

Pedig olyan viccesen indult

Merthogy a Guardians of the Galaxy, amellett, hogy egészen repetitívvé és néhol kifejezetten középszerűvé válik, kellőképpen bugos is. Egy idő után már egyszerűen nem bíztam a játékban, és sokszor automatikusan nyúltam az előző checkpoint betöltése opcióhoz, ha valahol nem tudtam tovább haladni. És ilyen bőven van. Néhol totálisan logikátlanul sikerült felépíteni a játékteret, olyan elemeket megjelölve Űrlord speciális nézetében, amiknek aztán semmi hasznát nem látjuk, de van, amikor szimplán nem tölt be a soron következő, szükséges akció, aminek nélkülözésével viszont a történetfolyam is megreked. Tehát nem olyan bugokról van szó, hogy egy-egy ellenfél beragad valahova, meg kiesünk a talajon túlra, hanem kifejezetten olyanokról, amik nem engedik tovább a játékost, mintha valamit nem tett volna meg, pedig csak a játék nem lép tovább a megfelelő időpontban. Mert a többiek speciális képességeit rendszeresen használni kell, ezeket is mindig meg kell találni, hogy mi mihez passzol, nemcsak a harcok között, hanem a különleges helyzetekben is. És bizony van, hogy valamit feleslegesen nyomkodunk, mert a játék úgy gondolja, hogy nem, te most nem oldod meg, próbálkozz újra.

És ez elképesztően zavaró és irritáló egy idő után, nem is emlékszem, hogy ilyen hibákba mikor futottam bele ilyen mennyiségben, amin nem segít az sem, hogy a kezdeti jó ötletek idővel szinte teljesen kivesznek a játékból. A párbeszédek jók, a teljes, nagyjából 20 órás játékidő alatt azért vannak emlékezetes pillanatok, ahogy a koncepció is rendben volna, de összességében mégsem sikerül igazán jó, emlékezetes eredményt felmutatni, amiért igazán kár. Pedig tényleg vannak nagyon(-nagyon) vicces szituációk és izgalmas harcok, csak éppen a játékidő felét nem kellett volna ismétlődő és unalmas töltelék harcokkal kitölteni.