Szeretettel Oroszországból -- ahogyan a klasszikus James Bond sztori címe is mondja, kár hogy a nagy sikerű Insane folytatásának elkészítésénél a hozzáértés sokkal fontosabb ismérv lett volna. Azt már valószínűleg a franchise jogait birtokló Codemasters kiadó is alaposan megbánta, hogy az Insane 2 gondozását a moszkvai illetőségű GFI–Targem Games duóra bízta, hát még a játékosok hogy fogják, akiknek elméjében még élénken élnek az első epizód, netán a Terep 2 legjobb pillanatai. Például, amikor izgalmas LAN partikon görnyedtek a monitorok felett, hogy a teljesen leamortizálható mini dzsipekkel hatalmas ugratások közepette vívjanak off road versenyeket egymással. Hajaj! Régen minden jobb volt... De legalábbis az Insane néven futó játék egészen biztosan, lévén a folytatás meglepően harmatos lett. 

Első pillantásra pedig úgy tűnhet, hogy az oroszok rendesen odatették magukat, és egy hihetetlenül tartalmas és szórakoztató játékot tettek le az asztalra. Tíz különböző versenytípus, hatalmas bejárható pályák, több kategóriába sorolt, korrekt mennyiségű tuningolható járgány, törésmodell, változó időjárási körülmények, giga hosszúságú karriermód, megszerezhető achivementek, osztott képernyős móka... És akkor most jön az a bizonyos de! Merthogy mindezeket sikerült valami olyan unalmas és bosszantó hibákkal teli formába önteni, hogy nem csak a sorozat rajongói, hanem akik életükben nem játszottak hasonló játékkal azok is vállvonogatva állnak majd fel mellőle rövid időt követően. De vegyük szépen sorba a dolgokat.

Nem off roadosnak való vidék

Először is a játékmódok tényleg változatosak, ezt jóváírhatjuk a fejlesztőknek, hiszen a szimpla körverseny mellett kieséses futamokkal, zászlószerző akciókkal, checkpoint gyűjtő menettel, sőt, helikopterüldözéssel is találkozhatunk. Ezek közül azonban több is rettentő frusztráló, főként azok, melyek a mesterséges intelligencia képességeire hagyatkoznak. Ott van például a capture the flag azon változata, melyben a pálya random pontjain feltűnő zászlót a megadott zónán belülre kell furikáznunk, amit a többiek természetesen próbálnak megakadályozni. Nos, itt nincs más dolgunk, mint a zóna határán lecövekelni, megvárni, míg a zászlót bitorló lelkes ellenfél megérkezik, nekirongyolni, elvenni a trófeát, majd elegánsan begurulni a célterületre. A helikopteres fogócska (adott ideig a légi jármű reflektor csóvájában kell maradni) másként bosszantó, a nehezebb pályákon nagyon gyorsan fordul, mi pedig nem tudjuk követni a cikázását, mert végsebességgel kell száguldanunk, hogy egyáltalán beérjük. A futam pedig addig tart, amíg a versenyzők közül valaki nem teljesíti az előírt limitet, és mivel gépi sorstársaink sokszor bénáznak, így a negyedórás körözés sem ritka. A játékmódok teli vannak hasonló apró, de az élvezeti faktor szempontjából mégis döntő fontosságú problémákkal. 

Amin bizony az egysíkú pályaszerkesztés sem segít. Igaz, mind a húsz helyszínen hatalmas a látótávolság (viszonylag jól is néz ki a játék, főként a fény-árnyékhatások, ám szegény orosz fejlesztők nem sok homokos tengerpartot láttak életükben az fix) és irdatlan méretű a bejárható terep, de a checkpointok által határolt pályák szélesek, szűk átjárók, kanyargós szakaszok ritkán akadnak, így nem szükségeltetik hozzá különösebb vezetői tudomány, hogy tejesítsük a futamokat. Persze ez egy off road játék, így elvileg nem is szükséges ragaszkodnunk az ideális pályaívekhez, mivel nincsen pálya, de azért néhány technikásabb szakasz elfért volna a futamok között. 

Ami a vezetési élményt illeti, itt sem kecsegtethetek semmi jóval, a féket nem igazán kell használnunk, elegendő a gáz és a nitro gombok megjegyzése a győzelemhez. Utóbbi ráadásul folyamatosan újratöltődik, így még csak takarékoskodnunk sem kell vele, nyomhatjuk, amikor a lángcsík megfelelő méretűre duzzad a bal alsó sarokban (ami amúgy gyanúsan emlékeztet a Burnout dizájnra). Nyilván arcade stílusú játékról beszélünk, de azért ez így 2012-ben már kissé kevésnek tűnik.

Árkon-bokron egyformán

A dolgunkat egyébként az időjárási viszonyok sem nehezítik, mert nem túlzás, a jégfoltokkal tarkított pálya vezetési szempontból szinte semmiben sem különbözik a tengerparti homoktól, és az eső is csak vizuális elem, nem csúszik tőle jobban az autónk. A sár és vízfoltokat azért nem árt elkerülni, mert azok jelentősen lassítják a verdát, ezen kívül már csak a sziklatömbökre, a kósza villámcsapásokra, a sétálgató orrszarvúkra, a menetrendszerű vonatjáratokra és a termetesebb fákra kell ügyelnünk. Ez amúgy nem lesz különösebben megerőltető, hiszen az egyes autók vezetési technikáját gyorsan elsajátíthatjuk, lévén nagyjából a könnyű és gyors, illetőleg a masszív, de jól kormányozható kategóriákba lehet sorolni mind a tizennyolcat. Előbbibe a buggyk és a kisebb dzsipek, utóbbiba a már-már kamionszerű szörnyetegek és az SUV-ok tartoznak. A tuningolás opció is inkább amolyan jópofaság, ahogyan azt a bonyolultsági, vagyis inkább egyszerűségi fokozata is jelzi. A versenyeken megszerzett helyezésünktől függő pénzdíjakból fejleszthetjük a kasztnit, a motort és a gumikat, amiktől elvileg a verdánk értékei javulnak, de ebből a gyakorlatban már nem sok érződik, maximum egy kicsit jobban repeszt a gép az egyenesekben. Ja, és háromféle festésminta áll azok rendelkezésére, akik az autójuk vizuális megjelenésére is adni szeretnének. Ezzel le is tudtuk a tuning opciót. 

A gépek fizikai modellje egyébként tetszetős, de még az első résztől is elrugaszkodottabb: hatalmasakat lehet ugratni, akár a meredek falakra is felhajthatunk, és persze az óriási ütközések, bukások is benne vannak a pakliban. Törésmodell ennek megfelelően van, de ettől se várjunk sokat. Közepes ütközést az autó teljesítménye nem, csak a kasztni egy darabja bánja (jellemzően ajtó vagy motorháztető), nagyobb koccnál pedig kitörik az összes kerék, és meg is van a totálkár. Mindez azonban nem következetes módon lett felépítve, hiszen néha egy jó 150 méteres repülést követően simán landolunk, máskor meg minimális sebességgel egy oszlopnak hajtva gallyra megy a gép alattunk. Persze gond nincs ekkor sem, hiszen a pályákon korlátlan mennyiségben zúzhatjuk az autót, pár másodpercet követően (vagy gombnyomásra) „újraéleszt” minket a gép. 

Tartalom izgalom nélkül

A 170 (!!!) versenyen keresztül zajló karriermódban kezdésnek 3 csapat közül választhatunk, más-más autóosztályokkal, így ennek megfelelően csapatonként változik a futamok elosztása is. Az első megmérettetések egyébként könnyen nyerhetők, utána pedig elég rendesen bedurvul a játék, az ellenfelek egész egyszerűen annyira felgyorsulnak, hogy nehéz tartani velük a lépést, ráadásul némelyikük egy idő után kifejezetten csak arra fókuszál, hogy valahogy keresztbe tegyen nekünk a pályán. Szerencsére ezt kompenzálandó nem kell feltétlenül megnyernünk a futamokat, elég benne lenni a legjobb háromban, igaz az ezüst és a bronz medál kevésbé jövedelmező a pénz, az achivementek és a kinyitható járművek tekintetében. No, nem mintha pár óra versenyzést követően sok kedvünk lenne még ilyenekkel foglalkozni. Szívesen írnánk, hogy a multi része legalább hozzátesz a játékhoz, de… Az offline osztott képernyős megoldás még szórakoztató is a maga módján, viszont ami az online részleget illeti: többszöri próbálkozás után sem sikerült egyetlen működő szervert sem találni, amihez csatlakozhattunk volna. No comment. 

Sajnos az Insane 2 érdektelen folytatás lett, melyből iszonyatosan hiányzik az Invictus által összerakott fizikai modellező és MI rendszer, amik oly szerethető szórakozássá varázsolták a játékot. A nosztalgiaérzés talán az Insane 2 mellett szólhatna, azonban a Steamen érte kért 28 eurós vételárat egészen biztosan nem éri meg.