A három, milliós rajongótábort magáénak tudó stratégiai játék címeiből összeollózott nevű Heroes of Annihilated Empires egyike volt azon nagyon kevés játéknak, amit a 2004-es lipcsei kiállításon mutattak be először a nagyközönség és kilátogató szerkesztőségi kommandónk számára. A derék ukrán fejlesztők a Cossacksszal már megmutatták annak idején, hogy tudnak ők jó játékot alkotni, így fokozott várakozás övezte az újabb „keleti Heroes”-t. Szomszédaink ezúttal sajnos egy átlagos, újdonságokat felmutatni képtelen RTS-sel álltak elő.
Ukrajnából szeretettel
A játék alapjául egy orosz fantasy regénysorozat szolgál: a történet bár elég kidolgozott, félelmetesen klisés. A sztorit roppant vontatott módon, a küldetések közötti képregényszerű elbeszélések útján, illetve a harcmezőn felbukkanó NPC-k végeláthatatlan monológjain keresztül ismerhetjük meg. Utóbbi nagy dérrel-dúrral beharangozott RPG-elemként került be a játékba, de csak púp lesz a hátunkon elnyomogatni a mindent elözönlő, a játékmenetet széttördelő párbeszédablakokat. Ráadásul a szereplőknek, egységeknek a csapat korábbi játékaihoz hasonlóan nincsen semmiféle hangjuk, ami már a Cossacks idején is megbocsáthatatlan igénytelenség volt. Oké, nagyon szép nagyzenekari aláfestéseket kapunk, de több óra játék után ez önmagában roppant álmosító. Ilyen módon a folyamatos, gyakran több száz fős csaták is elvesztik monumentális érzetüket. Az ígéretekhez méltó módon bődületesen nagy seregek csaphatnak össze egymással, de ezekben a különböző formációk és ma már alapvető utasítások hiánya miatt alig van taktika, ráadásul elég lassan is zajlanak. Húzzuk fel a bázisunkat, gyártsunk milliónyi egységet, aztán irány a daráló, ahol percekig némán csépelik egymást a négy nemzet katonái – ennyi.
A játékmenetet színesítendő, RPG-elemek is helyet kaptak a játékban. Ez sajnos alig mutat túl a Warcraft 3-ban is megismert rendszernél: hőseink fejlődnek, néhány tulajdonságukat fejleszthetjük szintlépéskor, illetve tárgyakat találhatunk és vásárolhatunk számukra a gigantikus pályákon. A táj és a grafikus megjelenítés egyedi és még hangulatosnak is mondható (a stílust bevallottan a Heroes of Might and Magic inspirálta), de a kidolgozottsága jócskán elmarad a mai RTS-ek színvonalától. A játékot a kiadó már most egy trilógia nyitányaként emlegeti, ami a minden tekintetben átlagos, helyenként az alatti megvalósítást figyelembe véve merész elképzelés. Lehet, hogy ukrán földön ez a szint elég 2006-ban, de én roppant mód meg lennék lepve, ha a játék nyugaton (is?) sikeres lenne.
Ukrajnából szeretettel
A játék alapjául egy orosz fantasy regénysorozat szolgál: a történet bár elég kidolgozott, félelmetesen klisés. A sztorit roppant vontatott módon, a küldetések közötti képregényszerű elbeszélések útján, illetve a harcmezőn felbukkanó NPC-k végeláthatatlan monológjain keresztül ismerhetjük meg. Utóbbi nagy dérrel-dúrral beharangozott RPG-elemként került be a játékba, de csak púp lesz a hátunkon elnyomogatni a mindent elözönlő, a játékmenetet széttördelő párbeszédablakokat. Ráadásul a szereplőknek, egységeknek a csapat korábbi játékaihoz hasonlóan nincsen semmiféle hangjuk, ami már a Cossacks idején is megbocsáthatatlan igénytelenség volt. Oké, nagyon szép nagyzenekari aláfestéseket kapunk, de több óra játék után ez önmagában roppant álmosító. Ilyen módon a folyamatos, gyakran több száz fős csaták is elvesztik monumentális érzetüket. Az ígéretekhez méltó módon bődületesen nagy seregek csaphatnak össze egymással, de ezekben a különböző formációk és ma már alapvető utasítások hiánya miatt alig van taktika, ráadásul elég lassan is zajlanak. Húzzuk fel a bázisunkat, gyártsunk milliónyi egységet, aztán irány a daráló, ahol percekig némán csépelik egymást a négy nemzet katonái – ennyi.
A játékmenetet színesítendő, RPG-elemek is helyet kaptak a játékban. Ez sajnos alig mutat túl a Warcraft 3-ban is megismert rendszernél: hőseink fejlődnek, néhány tulajdonságukat fejleszthetjük szintlépéskor, illetve tárgyakat találhatunk és vásárolhatunk számukra a gigantikus pályákon. A táj és a grafikus megjelenítés egyedi és még hangulatosnak is mondható (a stílust bevallottan a Heroes of Might and Magic inspirálta), de a kidolgozottsága jócskán elmarad a mai RTS-ek színvonalától. A játékot a kiadó már most egy trilógia nyitányaként emlegeti, ami a minden tekintetben átlagos, helyenként az alatti megvalósítást figyelembe véve merész elképzelés. Lehet, hogy ukrán földön ez a szint elég 2006-ban, de én roppant mód meg lennék lepve, ha a játék nyugaton (is?) sikeres lenne.
