A játék címe és a fejlesztők neve hallatán valószínűleg nem sok ember fogja felkapnia a fejét, pedig a Heart Core csapatának tagjai olyan produktumok felett is bábáskodtak, mint az Assassins Creed Valhalla, vagy a közelmúltban debütált Atomic Heart. Első önálló projektjük a Gripper, ami nemcsak az akciójátékok szerelmeseinek fog izgalmas perceket nyújtani, hanem a kihívások kedvelőinek is.
Born To Be Wild
None, a játék főhőse, kénytelen szembeszállni egy mesterséges intelligenciával, hogy megmentse szüleit – és nem mellesleg a világot. Ez a párszavas összefoglaló tulajdonképpen a játék felütése, azonban tévedés lenne emiatt egy szürke, klisékben tobzódó tömegcikknek tekinteni a programot. Már csak azért is, mert a kezdő szekvencia során a főszereplőt szinte azonnal darabokra tépi Zero, a fent említett MI. Ezt követően pedig, nos, egy elég szürreális élmény veszi kezdetét. Félig gép testben történő reinkarnáció, egykori gyermekjáték, ami több ízben is a segítségünkre van, portálok, alagutak, meteoritként becsapódó szilánkok és száguldás. Hajsza valami után, amit talán soha nem érhetünk el.
A rövid bevezető után azonnal motorunk nyergében (és egyben az akció kellős közepén) találjuk magunkat, ahol gyorsan elsajátíthatjuk az irányítás alapjait, hogy az újonnan szerzett tudással felvértezve vethessük bele magunkat a pörgős játékmenetbe. Méghozzá újra és újra, hiszen már az első komolyabb alagútban szembesülhetünk vele, hogy ide bizony kevés lesz a más versenyjátékokban megszerzett rutin. (Jómagam nem igazán rajongok a műfajért, valószínűleg ezért is lettem olyan gyakran frontális ütközés áldozata, vagy kenődtem fel a hatalmas turbinák lapátjaira.) Ezen a téren tehát maximális figyelmet követel a játék, melynek köszönhetően minden elért eredményt, minden 100 méternyi előrehaladást értékelni fogunk. Idővel persze kiismerhetjük az adott pályát, de a sebesség még akkor is tud váratlan meglepetéseket okozni – ahogy az adott szakasz végén beköszönő főellenfelek is problémát jelenthetnek. A Gripper tehát egyáltalán nem olyan egyszerű, mint az a koncepció alapján tűnhet. Akár a játék legelején is falakba ütközhetünk, mivel a kezdetben kapott UP-t (fejlesztési pont) relatíve gyorsan fel tudjuk használni, és már az első boss legyőzéséhez is taktikáznunk kell – mégpedig sokat. A türelem és az ügyesség mellett tehát nem árt néha, ha a szerencse is mellénk szegődik.
A játékmenet három, jól elkülöníthető részre oszlik. Az alagutak/valóságtöredékek között az otthonunkban beszélgethetünk segítőnkkel (lényegében ezek a dialógusok igyekeznek elmélyíteni a történetet), valamint ezen a helyszínen található a garázs is, ahol None-t és hűséges motorját fejleszthetjük – a nehezen megszerzett UP-k fejében. A következő szegmens az alagutakban történő végtelen száguldást jelenti. Ahogy azt már említettem, ebben az esetben elég meredek a tanulási görbe, mivel pillanatok alatt alkalmazkodnunk kell az adott pályához, az akadályok fajtáihoz és a sebességhez – a receptet ráadásul időzített interakciók is nehezítik. Így leírva talán nem hangzik túl hívogatóan a dolog, de higgyétek el: nagyon felemelő tud lenni, amikor a sokadik próbálkozás után végre sikerül egy-egy szakasz teljesítése, és az ilyen alkalmak hozzák elő igazán a „még egy utolsó kör” érzést.
A harmadik játékmeneti egységet a különféle arénákban zajló harcok adják. Az ilyen összecsapások célja a Zero által alkotott Őrzők megsemmisítése, és a szívük megszerzése – ebből nyerjük a fejlesztésre fordítható pontjainkat. Ezek a játék legizgalmasabb és egyben legtöbb kihívást tartogató szegmensei, mivel a harcok során nem elég csupán a karakterünket irányítani – sőt, ez jelenti a kisebbik gondot. Emellett ugyanis figyelnünk kell arra, hogy minél pontosabban juttassuk célba a horgunk által felvehető és fegyverként használható tárgyakat (robbanó hordók, kisebb ellenfelek satöbbi), méghozzá twin-stick shooter stílusban. Tapasztalatból mondom, hogy ez a művelet erősen megköveteli a gamepad használatát – megkíséreltem egér+billentyűzet kombóval is abszolválni ezeket a részeket, de két-három sikertelen próbálkozás után inkább visszatértem a kontrollerhez.
A Gripper főbb részei, bár jelentősen különbözőek, mégis képesek kerek egésszé összeállni, és magukkal ragadni a játékosokat. A sztori felkelti az érdeklődést, a fejlesztések motivációként szolgálnak, a száguldás élvezetes, a győzelemmel záruló harcok pedig garantáltan elégedettséggel töltenek el mindenkit, aki bizalmat szavaz a programnak.
A sebesség ára
További jó pont, hogy a játékkal töltött tesztidőszak alatt egyáltalán nem tapasztaltam technikai problémákat, emellett az optimalizációra sem lehet panasz – egy RTX 3050 Mobile (16 GB rendszermemória társaságában) bőven elegendőnek bizonyult a 1080p-s, Epic beállításokhoz. Az élmény végig folyamatos volt, és maximálisan kihasználta a 144 Hz-es monitorom adottságait – remek munkát végeztek a fejlesztők, több ilyen játékra lenne szükség. A Gripper a nehézsége ellenére is egy jó szívvel ajánlható játék, méghozzá abból a fajtából, ami nemcsak ígér, de bizonyít is, a követelésekért cserébe pedig jutalmat kínál. Hogy mit? Jó történetet, elképesztő sebességet és izgalmas harcokat. Akik beruháznak rá, biztosan nem fognak csalódni.
