A gyerekfilmek játékadaptációi általában vagy együgyű minijáték-kollekciók, vagy pofonegyszerű platformerek, amik szinte nulla kihívást nyújtanak, hogy a türelmetlen gyerkőcöknek is legyen sikerélménye. Ugyan vannak kivételek, de a Jégvarázs című rajzfilm alapján készült Frozen: Olaf’s Quest sajnos nem az. Legalábbis nem akkor, ha az ember csak végig szeretne szaladni a 60 rövidke pályán. Ha viszont valaki megszállott gyűjtő, és minden apróságot össze akar szedni, akkor bizony fordul a kocka.
Mégis mi ez?
A Jégvarázs nemcsak az utóbbi, de minden idők egyik legjobban sikerült animációs filmje. Pont. Éppen ezért különös, hogy a Disney nem erőltette meg magát marketing terén. Ha a Jégvarázst a Pixar készítette volna, már a film premierje előtt hónapokkal McDonald’s figurák, óriásplakátok, trailerek és sajtóesemények promózták volna a közelgő alkotást, nem beszélve az ilyenkor kötelező videojáték-adaptációkról. Lenne Jégvarázs PC-n, Xboxon, PlayStationön, sőt, okostelefonon is, hogy a teljesen el(jég)varázsolt kis kölykök agya véletlenül se tudjon másra koncentrálni, és anyunak-apunak meg kelljen vennie minden merchandise-szemetet, ami csak kifér a The Walt Disney Company multicéges alfelén. Mivel viszont a Jégvarázst a nemrégiben újraélesztett Walt Disney Animation Studios készítette, a médiaóriás úgy tett, mintha nem is létezne. Minden bizonnyal úgy vélték a cég fejesei, hogy a még nem annyira ismert stúdió nem tud annyi pénzt termelni, mint a dédelgetett Pixar. Valószínűleg sokkolta a fejeseket, hogy a Jégvarázs a leggyorsabban nyereségessé váló Disney-film lett, amit nemcsak a nézők, de a kritikusok is imádtak. Jó lenne méltatni a film érdemeit, mert rengeteg van neki, de ez a cikk most nem a Jégvarázsról, hanem az egyetlen valamire való videojáték-változatról szól.
Igen az egyetlennek, ugyanis a visszafogott üzleti stratégiának az lett az eredménye, hogy Jégvarázs egy mobilos puzzle-játékot leszámítva csupán egy bolti játékot kapott. Ez a tesztünk alanyául szolgáló Frozen: Olaf’s Quest, amit csak és kizárólag Nintendo DS és 3DS készülékekre adott ki a... nem, nem a Disney, a vállalatóriás még a terjesztést sem volt hajlandó elintézni, helyette a GameMill Interactive juttatta polcokra a programot. Már ameddig elért a cég keze; sajnos hazánkban a Frozen: Olaf’s Quest nem kapható, így ha valaki be szeretné szerezni ezt a kedves kis platformert, muszáj a Nintendo E-Shopjához folyamodnia, ami nevetségesen túlárazva, tízezer forintos áron kínálja az USA-ban csak 25 dolláron forgalmazott játékot.
Olaf, a hóember
És hogy mégis miért akarná bárki is megvenni a Frozen: Olaf’s Questet? Nos, azon felül, hogy, mint már említettük, kedves játékról van szó, a 1st Playable Productions alkotása kifejezetten szórakoztató platformer, ami ugyan nem sok eredeti megoldást villant, de határozottan ajánlott darab, főleg mostanában, amikor a jó platformjáték ritka, mint a fehér holló. Aki esetleg nem tudja, ki Olaf, annak legyen elég annyi, hogy a Jégvarázs elsőre ijesztően irritálónak tűnő, de valójában imádnivaló mellékszereplője, aki történetesen egy életre kelt hóember. Tipikusan az a karakter, aki az amúgy felnőtteket célzó sztorit a kisgyerekek számára is emészthetővé teszi. A játékban egyedül Olafot irányíthatjuk, aki eldönti, hogy szerez egy szép virágot Annának, a Jégvarázs főszereplőjének.
Az Olaf’s Quest 2D-s, oldalra gördülős játékmenete egyszerű és magától értetődő: gyakorlatilag csak annyit kell tennünk, hogy eljutunk a pályák végéig. Ellenfelek alig-alig akadnak, meghalni csak nagyon ritkán lehet, a célba érés pedig akarva sem lehetne könnyebb. A Frozen: Olaf’s Quest 60 szintjét nagyjából egy óra alatt le lehet darálni, s noha ez felháborítóan hangzik, a játék csak a türelmet nem ismerő lurkók kedvéért ilyen rövid. A felnőtteket inkább az opcionális extrákkal próbálja Olaf a képernyő előtt tartani -- a dolog pedig működik, hála a folyamatosan növekvő, jól felépített kihívásfaktornak. A pályákon ugyanis azon túl, hogy végig lehet szaladni, egy csomó dolgot összegyűjthetünk. Eleve adott három szép lila virág, hogy Anna vidám mosolya biztosítva legyen, ezen felül a témának megfelelő tárgyakat kaparhatunk össze, amik néha teljesen lehetetlen helyeken találhatók.
Olaf ügyes kis fickó, hóember lévén képes elhajítani a fejét, hogy olyan helyeken is összegyűjthessen dolgokat, ahová az egész teste nem fér el. Ha mindent össze szeretnénk gyűjteni, beleértve a több liter forró kakaót, tonnányi répát és foci VB-t megszégyenítő mennyiségű labdát, bizony fel kell kötni a gatyát, és felkészülni rá, hogy a látszólag teljesen ártatlan játék néha igencsak fel fog bosszantani minket. Ez a bosszankodás azonban édes, mint a méz, mert ha egyszer sikerrel járunk, a játék ajándék ruhadarabbal jutalmaz, amivel testre szabhatjuk Olaf testét. Kesztyűk, sálak, gombok és kalapok várják, hogy kedvenc hóemberünk felpróbálja őket, és bár talán furcsának tűnik, hogy ez a pár apróság rávesz egy felnőtt férfiembert a Frozen: Olaf’s Quest végigjátszására, a helyzet az, hogy akiben legalább egy kicsi gyűjtőszenvedély található, gyakorlatilag egy ültő helyében mindent meg akar majd szerezni, amit csak lehetséges. Ha pedig célként tűzzük ki a Frozen: Olaf’s Quest kimaxolását, a fentebb egy órának saccolt játékidő akár öt- vagy hatszorosára is felduzzadhat.
Olvad a jég
Szinte látom magam előtt, ahogy a kedves olvasó csóválja a fejét, mert hiába dicsértük eddig a játékot, a százalékszám árulkodó lehet. Való igaz, hogy a Frozen: Olaf’s Quest nem hibátlan játék. A pályák például nagyon egyformának tűnnek, és hiába van belőlük 60 különböző darab, ha egyik-másik nevetségesen egyszerű, s mindössze háromféle téma szerint lehet csoportosítani őket: hó, karácsonyi városka és végül nyári strand. Továbbá, teljesen mindegy, hol járunk, ugyanazok a szabályok érvényesülnek mindenütt: ha látunk egy örvényt, akkor bele kell állnunk és repülnünk; ha megjelenik mögöttünk valamilyen más karakter (Sven vagy a hóóriás), akkor tuti, hogy menekülnünk kell előle. S bár Olaf szövegelése eleinte vicces, később marhára ráununk az ismétlődő mondatokra, és ezen az sem javít, hogy egyetlen zeneszám szól egész végig. A legnagyobb baj azonban még csak most jön: a Frozen: Olaf’s Quest csak és kizárólag Olafra összpontosít, a többi szereplőt teljesen figyelmen kívül hagyja. Értjük mi, hogy a játék címe Olaf’s Quest, de a Jégvarázs tele volt jópofa karakterekkel, ezért sem magyarázható meg, hogy miért kell kétszer is megküzdenünk a hóóriással.
Fontosnak érzem kiemelni viszont, hogy a százalékszám ebben az esetben kétélű fegyver. Az addig rendben van, hogy más tízezres játékok sokkal tartalmasabbak, és még a gyerekeknek szóló címek között is akadnak kreatívabb, teljesebb darabok. Az is igaz, hogy a Frozen: Olaf’s Quest monoton és önismétlő platformjáték, amit csak a műfajra érzékeny génnel megáldott olvasóknak merünk meleg szívvel ajánlani. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy ezt a programot elsősorban kisgyermekeknek tervezte a 1st Playable Productions, nekik pedig nagyon is megfelel. Ha nem akarják, nem nehéz. Ha nem akarják, nem frusztráló. És ami a legfontosabb: nem kell hozzá angolul tudni, mert a „történet” állóképek formájában kerül tálalásra. A grafika barátságos, a hangulat remekül idézi fel a rajzfilm Olafra koncentráló jeleneteit, a játékkal töltött idő pedig a negatívumok ismeretében sem tűnik elpazaroltnak. Szóval ez esetben tessék óvatosan bánni a százalékkal, mert bizony csalhat!
