Aki esetleg nem ismerné – valószínűleg ebben a táborban vannak többen –, a Fairy Fencer egy eredetileg 2013-ban, PlayStation 3-ra megjelent JRPG, melynek kibővített változata előbb PC-n, majd PlayStation 4-en és Nintendo Switchcsen is tiszteletét tette. Nem volt egy kiemelkedő alkotás, és éppenséggel sikeresnek sem mondhatnám, de a tesztelők és a játékosok is kedvelték annyira, hogy a Compile Heart végül úgy döntött, egy kis megújulás után visszahozzák a karaktereket, valamint a tündérek varázslatosan fura, nem mellesleg erősen túlfűtött világát.
Egyszer volt, hol nem volt...
A Fairy Fencer F: Refrain Chord története az előző rész után játszódik, tehát azt követően, hogy Fang és barátai már leküzdötték az eléjük gördült akadályokat, és elsajátították a Fury nevezetű speciális fegyverek használatát. Akinek esetleg kimaradt volna az előző rész, annak elmondom, hogy ezek az egyedi harci szerszámok két isten küzdelméből születtek, és az a különlegességük, hogy a tündérek kötődnek hozzájuk, így rendkívüli erővel ruházzák fel viselőiket. Hőseink tehát ezen eszközök nyomában loholva szeretnék elérni céljukat, azaz, hogy feltámasszák az Istennőt, aki végül teljesíti kívánságaikat. A világot járva aztán belefutnak egy rejtélyes hölgybe, aki az énekével agymosást képes végrehajtani az embereken, célja pedig szintén a Furyk összegyűjtése. A közös vágy és a veszélyes ellenfél pedig számtalan bonyodalmat okoz a bandának.
Szögezzük le már az elején, hogy bár a történet az előző rész után játszódik, nem egy közvetlen folytatásról van szó, így egyáltalán nem szükséges az előzmények ismerete. Az alkotás egy teljesen új sztorit vázol fel, ami önállóan is remekül megállja a helyét. A megújulás azonban nem merült ki annyiba, hogy a játék kapott egy új, különálló cselekményt, mivel emellett a körökre osztott harcrendszer és a szabadon bejárható kazamaták is ugrottak. A klasszikus csetepatékat egy a Final Fantasy Tactics-re vagy a Fire Emblem-szériára hajazó taktikai harcrendszer, míg a bóklászást vizuális novella-betétek váltották.
A fejünket törni jó!
Véleményem szerint mindkét ötlet feldobja a folytatást, bár manapság azért már nem olyan népszerűek a taktikai RPG-k és a vizuális novellák, mint mondjuk, néhány évvel ezelőtt. A rendszer viszont jól kidolgozott és kellően összetett – szerencsére épp csak annyira, hogy ne menjen el tőle az ember kedve. Kiválóan használhatjuk például a terep nyújtotta adottságokat és a kötöttségeket arra, hogy különféle stratégiákat dolgozzunk ki, de a fejtörés mellett a korábbi részek harcaiból is megtartottak néhány elemet – visszatér többek között a Fairize és az Avalanche Attack is. Az ellenfeleinkre újfent lecsaphatunk a korlátozott ideig felerősített karaktereinkkel, sőt akár az egész csapatot is bevethetjük egyszerre, melynek eredményét talán nem kell ecsetelni. Kellemes újdonságnak bizonyult a múzsák bevezetése, akik a daluk segítségével előnyös tulajdonságokkal tudják felvértezni a csapatokat – így befolyásolva a harctéri erőviszonyokat.
Mivel a műfaját tekintve a Fairy Fencer F: Refrain Chord egy szerepjáték, így értelemszerűen nagy hangsúlyt kapott a fejlődés, amit (nem túl nagy meglepetésre) a harcokkal tudunk elősegíteni, emellett pedig a karaktereink közötti kötődést is erősíthetjük. A már említett vizuális novella-betétek tehát nem csupán a történetmesélést szolgálják, de két küldetés között a szereplők egymáshoz való viszonyát is alakíthatjuk – hol vicces, hol pedig véresen komoly párbeszédek keretében. A főküldetések mellett természetesen számos melléktevékenység is akad, melyek az előrehaladással párhuzamosan válnak elérhetővé. Érdekes adalék továbbá a Location Shaping nevű opció, melynek lényege, hogy a bekockázott világtérképre “szúrhatunk” a Furynkal, hogy ezáltal kincset, nyersanyagot, újabb felfedeznivalókat, vagy épp mellékküldetéseket tárjunk fel.
Semmit a szemnek
Prezentációt tekintve viszont nem sokat lépett előre a játék, sőt lényegében megmaradt a korábbi szinten, ami az általam tesztelt Nintendo Switch-változat esetében mondjuk, nem olyan nagy gond. Az viszont már annál inkább, hogy a gyengécske hardver még a rengeteg újrahasznosított elem ellenére sem igazán tudja tartani a tempót, így helyenként hajlamos bezuhanni a képfrissítés néhány másodpercre. A probléma sajnos dokkolt és handheld módban is jelentkezett, de utóbbi esetben azért jobban éreztem a “kakaó hiányát”. Nem nevezném égbekiáltó hibának, de azért eléggé illúzióromboló. Emellett a játék negyedénél már a múzsák dalait is kifejezetten untam, ezt a részt nem ártott volna változatosabbá tenni, ha egyszer ennyire erősen építenek rá. További negatívum ezzel kapcsolatban, hogy ha egy nagyobb csatában mindkét fél beveti a saját dalát, akkor a játéktér eléggé átláthatatlanná válik, így nem győzzük forgatni a kamerát, hogy megtaláljuk, mit és hol kell csinálni.
Az említett negatívumok miatt nem mondanám, hogy a játék megéri a teljes árat, de hamarosan talán érkezik egy tisztes, százalékbeli racionalizálás, ami után már bátran tudom ajánlani. Ennek ellenére, aki bírja a stílust, és netán még a pótolnivalóból is kifogyott, az nyugodtan próbálja ki, mert szerencsére bőven van benne (többnyire élvezetes) tartalom.
