Az Igazság Ligája épp lazul. Batman sütögeti a húst, Superman sörözik, Wonder Woman pedig jópofizik a többiekkel, mikor hirtelen megjelenik a megátalkodott Mr. Mxyzptlk, hogy borsot törjön… no, nem a steak húsra, hanem a hősök orra alá. Hogy miért csinálja mindezt? Hát, mert gonosz és nincs jobb dolga! Ahelyett, hogy valami szupertitkos erődítmény mélyén szövögetné ördögi terveit, inkább elhozza Starrót, a Hódítót (a legutóbbi Öngyilkos Osztag-filmből lehet ismerős), hogy ha már a Liga annak idején eleve miatta állt össze, nosztalgiázzanak egy kicsit, amíg Starro lerombolja az egész várost. Happy Harbour tehát veszélyben, a BBQ-parti is odalett, így Batman, Superman és Wonder Woman összekapják magukat, és nekiindulnak megmenteni a helyi lakosságot, valamint ellátni mindenki baját, aki nem a szeretet és a béke híve a vidéken.
Három jóbarát és Victor
Nem én vagyok a Gurunál a legnagyobb képregény-fanatikus, de a Cosmic Chaos már korábban felkeltette a figyelmemet, hiszen egyrészt hiper-cuki hősök szerepelnek benne, másrészt kooperatív módban lehet otthon is játszani vele, ha valakit magad mellé tudsz ültetni – ez utóbbi sajnos szép nagy lufi, de erről majd később. A játék lényege, hogy adott a három, korábban említett szuperhős. Közöttük gombnyomásra lehet váltogatni, és mindegyiknek vannak speciális képességei, amik a harcok során kifejezetten jól jönnek. Superman a szemével tud lézert lőni, Wonder Woman jókora robbanást képes előidézni maga körül, Batman pedig robbanó batarangokkal operál. Érdemes is közöttük gyakran váltogatni, ugyanis a legyőzött ellenfelek után járó pontokból a hősök képesek fejlődni: új képességek és egyéb finomságok nyílnak meg számukra, amik lényegesen megkönnyítik a városka kipucolását. Mert bizony Happy Harbourt elég rendesen ellepték a különféle rosszfiúk, és itt nemcsak olyanokra gondolok, mint például Clayface. Szinte minden sarkon van egy kisebb bagázs, akiket le lehet verni, a zsíros XP és némi pénzecske reményében.
A látványvilág a kisebbeket célzó korhatárbesorolás miatt nyilván aranyos, rajzfilmszerű, már-már chibi kinézetet kapott. Komolyabb erőszak nincs, a bunyók során a képregényes POW! és hasonló feliratok villannak fel, a térkép pedig kellően nagy, és tömve van gyűjtögethető cuccokkal. A főküldetések mellett ugyanis számos mellékfeladat akad, amiket érdemes megcsinálni, mert a jutalom elég busás. Ha valaki a kioldható kosztümök nagy rajongója, annak a Cosmic Chaos aranybánya, ugyanis nemcsak spéci képregényeket lehet városszerte gyűjtögetni, de a központi bázison, a boltban, meg lehet vásárolni mindenkinek az egyedi ruháit, amik mind egy-egy fontosabb képregény oldalairól lettek átemelve (ezek a képregények szintén megtekinthetők a boltban). Jópofa apróság, és biztos vagyok benne, hogy az erre fogékonyakat bőven le fogja kötni. A Cosmic Chaos ráadásul játszható kétfős couch co-op módban, szóval apu vagy anyu bármikor leülhet a csemete mellé, és nekiállhatnak együtt zúzni Happy Harbourban. Sajnos az élmény nem teljes értékű: a multis játékmódot a menüből érheted el (Instant Action Mode), akár rögtön a program indítása után, de ez inkább egy IKEA-s gyermekmegőrző hatását kelti, mintsem egy komolyabb kooperatív mókát. A két játékos szabadon mászkálhat a városkában, és csépelheti a minden égtájból érkező rosszarcúakat, mindenfajta cél és jutalmazás nélkül. Aranyos, de picit értelmetlen extra – inkább a sztorit nyomtam volna valakivel kettesben.
Közönségtalálkozó
Nagyon klassz viszont, hogy az egészre rá tudták húzni a hivatalos DC-mázat, ugyanis enélkül a játék meglehetősen unalmas és érdektelen lenne. Ha nem Cyborg adná a küldetéseket, vagy nem tűnne fel Flash, akkor a sztori nem hiszem, hogy hosszabb távon bárkit is lekötne, és ezen sajnos a rettentő átlagos küldetések sem segítenek. Totálisan a 2000-es éveket (vagy még az azelőtti korszakot) idézik az olyan feladatok, mint például, hogy juss le a csatornába, ott találj meg három fogantyút, amiket el kell tekerned, és akkor megnyílik az út. Mivel az ellenfelek is állandóan újratermelődnek, 2-3 óra után már azon kaptam magam, hogy inkább le sem állok harcolni, csak megcsinálom a fő feladatot és jöhet a következő. Általában mindig örülök, ha egy játékhoz jóval a megjelenés előtt kapunk tesztkódot, de a Cosmic Chaos esetében ez kétélű kard lett: Supermannel harcolva a játék bizonyos időközönként egyszerűen kifagyott, de csontra. Nem leállt vagy kidobott, hanem fekete képernyő és semmi nem segített, csak a hard-reset. Háromszor futottam bele ebbe a hibába (és kizárólag csak Supermannel), aminek a vége az lett, hogy az Acélembert parkolópályára tettem, és helyette csak Bruce-szal meg Dianával aprítottam az ellenfeleket.
A DC's Justice League: Cosmic Chaosnak még a betöltőképernyője is vicces, mert Mr. Mxyzptlk mindig elereszt valami poént, ami képes mosolyt csalni az ember arcára. Sajnos a küldetések általában véve fantáziátlanok, hamar rá lehet unni a csihi-puhira, viszont két dolog javít a helyzeten: az egyik maga a DC jelenléte, azaz, hogy minden egyes bekerült karakter ismerős lehet a képregény-fanoknak. A másik a megvalósítás. A szuperhősös játékok egyre erőszakosabbak, véresebbek, és jó látni köztük egy olyat, amely ugyanúgy tartalmazza Batmant vagy Supermant, ám mégis elsősorban a gyerekeket célozza. Ez tipikusan az a fajta játék, amit a kisöcséddel órákon át játszhatsz, és semmi olyasmi nem fog történni a képernyőn, ami miatt az öcskös megállna a fejlődésben. Aranyos, cuki, de a játékmenetét tekintve elég fapados élmény lett a Cosmic Chaos – ezt figyelembe véve érdemes megfontolni a vásárlást.
