Az isztambuli Cultic Games csapata a sztori-orientált játékokat részesíti előnyben, első alkotásuk, a Stygian: Reign of the Old Ones sikerén felbuzdulva pedig el is készítették nekünk a Cats and the Other Lives című „mesét”. A játék gyakorlatilag egy interaktív regény, point & click elemekkel megfűszerezve, ami igazán érdekes témát boncolgat: háziállataink – tekintsük őket akár családtagnak, akár szimpla „lakótársnak” – vajon mekkora befolyással bírnak életünkre?
A múlt súlya
Főszereplőink Masonék, akik a családfő, Bernard Mason halála miatt térnek vissza a gyerekkoruk színhelyéül szolgáló hatalmas kúriába, mi pedig a helyi egerész, Aspen felett vehetjük át az irányítást, a történetről azonban többet nem árulnék el. A karakterek kifejezetten változatosak, megismerhetjük többek között a beszámíthatatlan nagymamát, a szigorú édesanyát, a különc nagynénit (akivel valószínűleg a legkönnyebb szimpatizálni), és még rengeteg hozzátartozót, kiegészülve a takarítónővel, a gondokkal, de még a família ügyvédjével is. Ahogy már említettem, mi egy macska képében csöppenünk az események sűrűjébe: egy vörös cicával, aki igazán okos (és néha kicsit komisz) teremtés. Segítségével 3 fejezeten keresztül követhetjük végig nemcsak a gyász feldolgozásának különféle változatait, hanem a sokszínű emberi kapcsolatokat, a személyes problémákat és a család fontosabb múltbéli eseményeit. A történet helyenként kicsit elvont és lassan csordogál egyik jelenetből a másikba, de szerencsére csak annyira, hogy érdeklődésünket még ne veszítsük el tőle, így ez sem annyira zavaró.
Csak egy átlagos házimacska
A Cats and the Other Lives játékmenete point & click jellegéből adódóan nem túl változatos, a kattintgatás pedig az 5-6 órás játékidő alatt hamar monotonná válhat. Szerepünk ugyanis mindössze annyi, hogy a hatalmas házban megkeressük az éppen nyitva álló ajtót, aztán a szobákban valamivel elbíbelődve elindítsuk a videókat, avagy kihallgassuk a családtagokat. Ezt a fejlesztők próbálták kreatívabbá tenni azzal, hogy néha hangokat vagy szagokat kell követnünk, ami két felfedezés között kifejezetten üdítően hat. Helyiségekben lévő feladataink valamivel változatosabbra sikerültek, az osonástól kezdve a kergetőzésig, a dörgölőzéstől a tárgyak cipeléséig megtalálható köztük szinte bármi, amit egy átlagos házimacska csinálni szokott. Nem mindig olyan egyértelmű, hogy éppen mit szeretne tőlünk a játék, a szabadon ki-/bekapcsolható segítség menüpont viszont könnyedén rávezet minket a megoldásra. Az egyetlen bosszúságot a minijátékok okozhatják, és nagyon sajnálom, hogy ezeket nem lehet valahogy átugrani, a történet szempontjából lényegtelen, a türelmünket azonban igencsak próbára tevő missziók ugyanis sokat rontanak az összélményen. Annak ellenére, hogy nem tudunk túl precíz mozdulatokat tenni, több ügyességi feladványon is át kell magunkat verekedni, ahol a gyors és pontos reakció elengedhetetlen.
A nem túl vidám sztorihoz remekül passzol a sötét színvilág és a pixeles grafika, amit csak tovább tetéztek azzal, hogy a karaktereknek se arcuk, se arckifejezésük nincs. A helyenként felcsendülő háttérhangok – zenének talán túlzás lenne nevezni – még jobban fokozzák a nyugtalanító hangulatot, de persze a játék nem mindenhol szomorú/nyomasztó, Aspen nagyon aranyos, a bőrébe bújva macskás dolgokat csinálni pedig meglehetősen szórakoztató.
Súlyos hibával nem találkoztam, de nálam valamiért szörnyen nehezen akart elindulni a játék, még a menü előtt is minden egyes bekapcsolásnál több perces fagyásokat tapasztaltam, de az is előfordult, hogy egy-egy elrontott feladat után nem töltődött vissza minden elem a helyére. Utóbbit szerencsére a legutolsó mentőponttól – ezekből elég sok van, a Cats and the Other Lives ráadásul minden szobánál automatikusan ment – való visszatöltés hamar orvosolta.
Összességében a Cats and the Other Lives játékmechanikailag kifejezetten lassú és sokszor egyhangú, cserébe viszont érdekes és elgondolkoztató. Aki szereti a jó történeteket és sajátos narratív kalandokat, az apróbb hibái ellenére is nyugodtan tegyen vele egy próbát.
