A japán Omega Force először a saját gyártmányú Dynasty Warriors-sorozatban mutatta be hirtelenjében üdítőnek mutatkozó receptjét, majd a csapat egész egyszerűen ráállt a sorozatgyártásra. Noha a széria első darabja még Street Fighter-szerű verekedős programként hódított, a 2000-ben megjelent folytatás új időszámításnak bizonyult a stúdió életében. Tömegével érkező, teljesen egyforma kinézetű és hasonló viselkedésű klónok, 3D-s akció, nyitott pályák – ezek jellemezték az új irányvonalat. Bár a korai hadvezérek és nagy háborúk világa sokakat megnyert magának, láthatóan nem lehetett a végtelenségig nyújtani a rétestésztát, ezért aztán az alkotók… nem új műfajba kezdtek, hanem a régit helyezték mindenféle egyéb körítésbe. Musou a Zelda fantasztikus univerzumában, musou a Gundam közkedvelt robotjaival, plusz ott a One Piece, a Dragon Quest, Arslan vagy éppen az Attack on Titan, amiről Bullseye a 2016/10-es számunkban írt egy egészen pozitív kritikát. A fejlesztők, megrészegedve a sikertől már tavaly bejelentették a Japánban egyébként 2016 októbere óta elérhető Berserk-feldolgozást, ami a szigetországban még PS3-ra is ki lett adva (érthető módon Európában ezen platformra már senki ne keresse a lemezt). És hogy miért volt telitalálat a gondolat? A közkedvelt manga és anime szinte kiált egy modernebb videojátékos adaptációért, ráadásul témájához is rendkívüli módon illik a kaszabolós, komolyabb értelmet nélkülöző játékmenet.
SÓLYMOK BANDÁJA
Az előző számunkban bemutatott Fate/EXTELLA tesztje után már nem áldoznék drága sorokat a musou elnevezésű műfaj ismertetésére (meg ugye a festék sem olcsó, és Chris nyugdíjára is spórolnunk kell), helyette inkább nézzük meg a történetet. Maga a Berserk egy 1989 óta futó manga, ami többek közt anime formájában is felbukkant már, főszereplője pedig Guts, aki hatalmas kardjával pillanatok alatt szabdal fel egész századokat. Mivel a sztori szervesen kapcsolódik a franchise-hoz, ténylegesen a Golden Age Arc és Millennium Empire Arc idővonalakat köti össze, onnan indulva, hogy a termetes hős összetalálkozik a Sólyom Alakulattal, melynek vezére (Griffith) fontos szereplő a történet végéig. Persze itt van Casca, a lojális és gyengédséggel teli lány, vagy éppen Halhatatlan Zodd is, akivel párszor meggyűlik a bajunk. Ahogy pedig halad előre a sztori, úgy válik egyre izgalmasabbá, köszönhetően az ingame átvezetők mellett megjelenő rajzfilmes betéteknek, a felbukkanó szörnyeknek. Árulás, félelem, orgyilkosság, becsvágy, romantika – minden megtalálható a Band of the Hawkban, sőt a steames adatlapon feltüntetett figyelmeztetés sem véletlen, elvégre ezúttal nemcsak úgy repkednek a hullák, hanem bizony vér is tartozik hozzájuk, nem is kevés. És bár ott a „nudity” és „sexual content” címke is, ez persze nem lengedező pélókat és cickókat jelent (Conan, ugye), csak egy kevéske erotikát.
HULLA, HULLA HÁTÁN
Ha egy musout láttál, mindet láttad, tartja az ősi japán közmondás, és ez abszolút igaz is, de a biztonság kedvéért leírom, mire is számíts, ha beruházol a programra. A Berserk, ahogyan az lenni szokott, egy külső nézetes akciójáték, aminél minden pálya egy kisebb-nagyobb térképet takar, ami általában teljesen nyitott. Itt kell a missziónak megfelelően eljutni a helyszín egyik végéből a másikba, leverni a főbb ellenfeleket, kimenteni a foglyokat, továbbá előfordul, hogy adott számú normál harcossal kell végezni. Első körben Guts bőrében vethetsz véget több ezer ember (vagy szörny) életének, de ahogy haladsz előre a sztoriban, úgy nyílnak meg más karakterek is, akiket aztán a kampányban vagy az extra játékmódokban vethetsz be. Persze mindenkinek megvan a sajátossága (Casca például gyengébb, viszont nyilazik, ellenben Zodd brutális erőt képvisel), legtöbbször személy szerint mégis a főszereplőt alkalmaztam. Van normál és erősebb csapás, illetve egyre több a kombó, valamint lehet vetődni, továbbá a megszokott extra képesség is jelen van egy csík formájában, amit ha az első elsütés után a második, függőleges sávban is sikerül telíteni, egy mindent elpusztító támadás a jutalom.
Vannak apró érdekességek is, ilyen az, hogy nemcsak társakkal, de lóháton is el lehet gyepálni a lelkes népitánc-csoportokat – nem vicc, ha éppen egy nagy halom ellenfél között ér a misszió vége, a megmaradt túlélők hanyatt-homlok szaladnának elfele, de mivel fennakadnak minden tereptárgyon, egyfajta mozgó biomasszává állnak össze, ami mintha Michael Flatley és klónjainak csapata volna. Persze van XP, avagy tapasztalati pont és fejlődés, szintlépés, lehet buffokat adó tárgyakat találni (életerő visszatöltése, nagyobb sebzés vagy védekezés), de állandó kiegészítők is hozzárendelhetők az éppen használatos szereplőhöz. Gyűrűk, karperecek és mindenféle egyéb tárgyak várják, hogy bekerüljenek az aktív tárgylistába, ráadásul ezeket a ritkábban kapott összetevőkkel fejleszteni is lehet, hogy a karakterre aggatott kiegészítők még hatásosabbá váljanak.
„SZERELMEM, OLYAN VAD, MINT EGY BERZERKER…”
Nincs bajom a sorozattal, sőt… de azt mindenáron le akartam írni, hogy magáról a címről már életem végéig a Shop Stop Olafja fog eszembe jutni, na és persze slágerlistás dala, amit most hang és tűrőképességgel rendelkező nyomdafesték hiányában inkább nem adnék elő. Maga a Band of the Hawk pedig – nos, olyan, amilyen a műfaj. A látvány nem rossz, mindenképpen kellemesebb az összkép, mint a csapat korábbi produkcióinál, bár azt szomorúan teszem hozzá, hogy a hullák még mindig eltűnnek, és még egy jobb gépen is előfordul némi be-belassulás, szaggatás, ami mindenképpen sajnálatos és illúzióromboló. Ezzel együtt, ha valaki nem bírja az echte japán stílust, aminél ugye lányos fiúk és fiús lányok egyaránt megfordulnak, az nem lesz oda a Sólyom Alakulatért, illetve Griffithért, no meg a monotonitást nem annyira bírók is lapozzanak másik teszt irányába. Akik viszont odáig vannak a Berserk-sorozatért, imádják az Omega Force henteldéit, csípik a nagy vérfürdőket, amiknél a „Valhalla!!!” szót üvöltve, hangulatos kórusok kíséretében lehet kétezer ellenfelet kardélre hányni néhány perc alatt, nos, nekik telitalálat lehet az új játék. Szerintem konkrétan a csapat eddigi legjobbja, a megszokottnál kicsit komorabb sztorival, remek rajzfilmes átvezetőkkel, simán 10-20 óra játékidővel alapesetben is, és ehhez még hozzáadódik a két extra játékmód (szabadon bejárhatjuk a küldetéseket, illetve a pokol bugyrait fedezhetjük fel), ami további újdonságokat rejt.
Persze nagy újdonságot és csodát nem szabad várni ettől a zsánertől, a minimális fejlesztgetés pedig így is jó pont. A lovaglás viszont a legtöbb esetben még mindig felesleges, elvégre muszáj állandóan harcolni, azt meg két lábon állva könnyebb megtenni. Ellenben jó lenne végre az alapokat újragondolni a köddé váló holtestekkel, a buta, klónszerű ellenfelekkel, mert ezek most már, így sokadik (nagyjából ötvenedik) alkalommal kicsit fárasztóak. Nem mellesleg az Attack on Titan tesztje óta eltelt időszakban kicsit szigorítottunk az értékelésünkön, ami azt jelenti, hogy az most olyan 70% körül kapna, emiatt pedig értelemszerűen (a Berserk tényleg jobb, még úgy is, hogy bőven lenne min fejleszteni) ne csodálkozz a végeredményen. Ha rajongó vagy, ne is gondolkozz, ha bírod a zsánert, nézz meg pár trailert, ha viszont csak kedved volna némi agyatlan akcióhoz és gombnyomkodáshoz, a Band of the Hawk még mindig jó ötlet lehet, csak nem ezen az áron, ugyanis messzemenőkig túlzásnak érzem a hatvan eurós cédulát, még a rajzfilmes betétek ellenére is.
