Miközben kis túlzással számolatlanul ömlenek az égből a városépítős stratégiai játékok, teljesen új életet lehelve a Cities: Skylines óta aranykorát élő műfajba, szinte minden hónapra biztosítva egy totálisan időrabló példányt, úgy tűnik, a kisebb, kevésbé tapasztaltabb fejlesztők is kedvet kaptak ahhoz, hogy szerencsét próbáljanak a mostohán kezelt RTS műfajban. Hogy a svéd, 2015-ben alapított Pathos Interactive-ot pontosan mi is terelte erre az útra, az talán közel sem annyira érdekes, mint az, hogy mit csináltak az elmúlt négy évben – merthogy a végeredményt látva a Bannermennek ilyen hosszú időre nem volt szüksége, az egészen biztos.
EGY-EDÜL
A városépítős játékokat példaként felhozni nem feltétlenül volt a legjobb ötlet, hiszen a Bannermen (nem összetévesztendő a Bannerman nevű side scrollerrel) valójában egy valós idejű stratégiai játék, abból is a legortodoxabb. Olyan, mintha nem sokkal az Age of Empires után jelent volna meg, csak épp sokkal kevesebb pénzből, kevésbé színvonalasan és drasztikusan kevesebb tartalommal. Az AoE-vel való párhuzam a történetre nem vonatkozik, az ugyanis fantasy, de nem a jó fajtából. Az epikusan lassú mederben folyó sztoriban megvan a tipikus főgonosz, az erejét elvesztő hős, és a menet közben megtalálandó társak, mindez megfejelve egy, a hetvenes-nyolcvanas évek nem éppen a legjobb részét idéző bárgyúsággal és teljesen hiteltelen fantasy nevekkel és helyszínekkel. Jobb is, ha elfelejtjük...
...vagy legalábbis megpróbáljuk, hiszen jelen sorok írásakor a kettő lehetséges játékmód (na, jó, van Skirmish is) egyike pont a kampány. A közel két tucat misszióból álló hadjárat sajnos nemcsak a történet, de a küldetések szintjén sem brillírózik, egy két házból és egy bázisból álló falut az elején vagy háromszor kell különféle ellenfelektől megvédeni, és ezt a nem éppen izgalmas feladatot később olyan vérnyomásnövelő, váratlan kihívások váltják, mint a hullámokban érkező ellenfelek kivédése, az ellenséges vonalak mögé lopakodás vagy egy erőd elleni ostrom kiállása.
KETTEN, MINT A…
És hogy ez miért nem túl izgalmas? Például mert csak két nyersanyag van, a fa és az arany, ezt pedig egyszerre 10-10 paraszt termelheti ki, akik néha még az egyenes vonalban való közlekedéssel is nehezen tudnak megküzdeni, hát még az odatévedő ellenfelekkel – örömmel ugorva neki a páncélozott lovagoknak, persze nem sok sikerrel. Ráadásul nem csak a termelés, de maga az építkezés és a gyártás sem éppen a leggyorsabb feladat: bár elegendő mennyiségű nyersanyagot gyorsan össze lehet kalapálni, egy egyszerű íjász elkészítése is fájdalmasan sok ideig tart, és a jelenlegi balansz mellett nem is feltétlen a leghasznosabb. Alapjáraton főhősünk mellé két egység rendelhető (az íjász és a lovag), utóbbi viszont annyira irreálisan erős, hogy másra szinte nincs is szükség. Öt-hat másodpercek alatt szét tud kapni akár egy főbázist is, ami nemcsak leírva hangzik furán, de eléggé komikusan is néz ki.
Ahogy igazából a Bannermen kinézetéről sem lehet ódákat zengeni. Hiába dolgozik alatta az Unreal Engine, ha közben a modellek és a textúrák egy minimum másfél évtizeddel ezelőtti korszakot idéznek, ami a későbbi helyszíneken sem javul, ahogy multiplayerben sem, amit szinte lehetetlen összehozni. A megjelenés hetében összesen 150 vásárlót számlál a Steam, ami nem éppen jó kiindulási alap, ráadásul a soványka tartalomnak, a gyatra tálalásnak, a fapados játékmenetnek meg is kérik az árát: a Bannermenért 29,99 eurót, közel 10 000 forintot kérnek a Steamen, de ez nem éppen az a lobogó, amiért az ember a királyságát is odaadná.
