Manapság valószínűleg már a Sony fejesei is beismerik maguknak, hogy a 2012-ben megjelent PlayStation Vita egyáltalán nem lett akkora siker, mint amit eredetileg vártak tőle. A japán gyártó kézi konzolja ugyan nem bukta, és a PS4 megjelenése valószínűleg a marokgép eladási mutatóira is jó hatással lesz, de ez aligha fogja vigasztalni azokat a kiadókat, amelyek komoly összegeket fektettek abba, hogy exkluzív játékokkal lássák el az amúgy tényleg impozáns hardverrel és lehetőségekkel rendelkező eszközt. Ebbe a csoportba tartozik a Ubisoft is, amely a legerősebb sorozatát, az Assassin’s Creedet küldte harcba a Vitán, vélhetőleg nem átütő sikerrel – legalábbis erre utal az a tény, hogy 2014 januárjában három újabb platformra (PC, PS3, X360) is megjelentették a Liberation című epizódot, méghozzá egy „HD” címkével megfejelve.
E két betű hallatán sokaknak (főleg a konzoltulajoknak) megsavanyodik a szája íze, hiszen az elmúlt időszakban számos HD-felbontásba átdolgozott klasszikus látott napvilágot, és ezek között bizony akadt jó pár olyan összecsapott munka, ami nem igazán érte meg a kasszáknál kifizetett összegeket. Mielőtt viszont bárki megijedne, már az elején szeretném leszögezni, hogy esetünkben erről szó sincs, a Liberation HD legjobb része egyértelműen a portolás, amin érződik, hogy a fejlesztők mindent megtettek azért, hogy a maximumot hozzák ki az eredetileg PS Vitára szabott motorból és játékmenetből. A kérdés már csak az, hogy mindez elég lesz-e az üdvösséghez...
Bugyiba bújva
A Liberation eredetileg az Assassin’s Creed 3 testvérjátékának lett szánva (a PS Vitás verzió címében még szerepelt a római hármas is), és nagyjából azzal párhuzamosan, az 1700-as évek második felében játszódik, csak a helyszín ezúttal Louisiana, az észak-amerikai kontinens déli része (azon belül New Orleans és vidéke), a főhős pedig Aveline de Grandpré, egy félvér orgyilkosnő, az Assassin’s Creed-széria első olyan főhőse, aki a gyengébbik nemet képviseli. Bár a környezet és a központi karakter kifejezetten érdekes, azt már most elárulom, hogy az eredeti fejlesztők (a Ubisoft Sofia a szomszédos Romániából) nem nagyon tudtak mit kezdeni a rájuk bízott lehetőséggel, és az izgalmas alapfelállás ellenére az egyre hatalmasabbra dagadó franchise egyik legsemmitmondóbb epizódját tették le az asztalra. A baj főleg a hősnőnkkel van, akinek a karakterét nem igazán sikerül kibontani. Kicsit olyan, mint Altair, akiről szintén nem tudtunk meg sokat az első Assassin’s Creedben – se íze, se bűze.
Aveline-t a játék elején gyerekként ismerjük meg, tanúi lehetünk annak, ahogy elveszti az édesanyját, majd egy túlságosan is éles huszárvágással ugrunk vagy húsz évet az időben, és már felkent orvgyilkosként kalandozhatunk vele, nem sokkal a francia és indián háborút követően. A sztori azonban hiába igazodik valós történelmi eseményekhez, hiába kap kiemelt szerepet a rabszolgaság, hiába vannak templomosok és ármány, hiába tűnik fel rövid időre Connor, hiába jutunk el a keleti partra és Mexikóba, továbbá hiába kapunk újabb infókat az Első Civilizációról, a Liberation sosem képes annyira magával ragadni, mint Ezio története, vagy a függetlenségi háború forgataga. Mindez főleg azzal okolható, hogy meglehetősen nehéz azonosulni a főhőssel, és mielőtt bárki azt hinné, nem azért mert nő, hanem mert teljesen kétdimenziós figura. Aveline nem vívódik, nincsenek kétségei, meg van győződve az igazáról, feddhetetlen, és túlságosan emancipált és nyitott ahhoz a korhoz képest, amiben a történet játszódik. Persze kedvelni azért őt is lehet, illetve a női mivolta kissé megkavarja a játékmenetet (erről majd később), de igencsak meglepődnék, ha a „ki volt a kedvenc AC-karaktered” kérdésre bárki a Liberation főszereplőjét tenné az első helyre...
Csak a szokásos
Az élményt ráadásul az sem mélyíti különösebben, hogy az alkotók nem igazán erőltették meg magukat a küldetések kidolgozását illetően. Ugyan akadnak kifejezetten szórakoztató pillanatok (menekülés lovaskocsival, úteltorlaszolás időre), de az esetek nagy többségében nem csinálunk mást, mint rohangálunk egyik helyszínről a másikra, megnézünk eszméletlen sok párbeszédes átvezetőt, aztán orvgyilkos lévén szépen elintézünk valakit, vagy közvetlenül letámadva, vagy némi lopakodást és bujkálást követően.
Viszont a Liberation hiába érkezik egy marokkonzolról, ennek ellenére is tartalmazza az Assassin’s Creed játékok összes jellemző elemét. Kapunk több, szabadon bejárható és méretes helyszínt, ezúttal is szinte minden megmászható, és nem csak az épületek, de a növényzet egy része is, akárcsak az Assassin’s Creed III-ban. A természet (a Bayou nevű mocsárvidék) most is kiemelt szerephez jut, rengeteg időt töltünk a városon kívül, és ha valami, hát ez azért feldobja az amúgy ismerős játékmenetet – a Liberation legjobb pillanatai egyértelműen a kissé misztikus lápvidéken játszódó részekhez kötődnek.
És nem csak a játékmenet gerince idézi a korábbi nagygépes epizódokat, de az összes szokásos „sallang” is. A bejárható területek tele vannak gyűjtögethető dolgokkal (ládák és naplórészletek), a térkép teljes megnyitásához most is szükséges a magasban történő szinkronizáció (ezen pontok elérése ráadásul nem mindig egyszerű), csökkenthetjük a körözési szintünket a „Wanted” poszterek letépésével és hivatalnokok megvesztegetésével, vannak orvgyilkos mellékküldetések, kedvünkre vásárolhatunk a boltokban, változtathatjuk az öltözékünket, sőt, az utóbbi évek AC-hagyományainak megfelelően még pénzt is kereshetünk, méghozzá a családi vállalkozásunk segítségével. A főhadiszállásunkon akár egy egész hajóflottát menedzselhetünk, és a különböző városok közti kereskedéssel gyarapíthatjuk vagyonunkat. A megszerzett pénzt eztán költhetjük a hajóparkunk bővítésére, vagy akár Aveline fejlesztésére is. A boltokban muníció, sok új és jobb fegyver, tengernyi különböző ruha és a kapacitásunkat bővítő kiegészítő várja, hogy lecsapjunk rájuk.
A szükséges plusz
Persze nincs Assassin’s Creed újdonságok nélkül, és ez alól természetesen a Liberation sem kivétel. A legnagyobb változást maga a főhős hozza, vagyis az a tény, hogy egy nővel van dolgunk. Aveline összesen három alteregóval (a játék ezeket personának hívja) rendelkezik, és a városban elhelyezett, általunk megvásárolható öltözködőszobákban válthat közöttük: lehetünk nemes kisasszonyok, rabszolgák, vagy átalakulhatunk asszasszinná. Mindegyik personának megvan a maga előnye és hátránya: habos ruhában tipegő úrilányként szinte senki nem gyanakszik ránk, és ideiglenesen elcsábíthatunk férfiakat, rabszolgaként el tudunk vegyülni olyan közegben is, ahol ez cicomában lehetetlen lenne, orvgyilkosként pedig ki tudjuk használni a rendelkezésünkre álló teljes harci repertoárt. Az ötlet kifejezetten remek, a gond csak az, hogy az alkotók itt sem tudták kiaknázni a meglévő potenciált, ugyanis bár a küldetések néha megkövetelik, hogy váltogassunk az alteregóink között, de a megváltozott viselet és az eltérő lehetőségek tárháza nem különösebben dobja fel az amúgy egy kaptafára készült missziókat.
Ezen felül a harcrendszer lett még egy kicsit megbolondítva a korábbi epizódokhoz képest, bár az új lehetőségek egy része (például a mérgezett nyilakat kilövő köpőcső) már egyáltalán nem jelent majd újdonságot azok számára, akik játszottak a tavaly télen megjelent Assassin’s Creed IV-gyel. A legszembetűnőbb elem, amivel máshol még nem találkozhattunk, a Chain Kill nevű támadás, amivel megállítható az idő, és pár kattintással kiválaszthatunk néhány ellenfelet, akiket Aveline az akció elindítását követően magától kivégez, méghozzá meglehetősen látványos módon. Ez az opció persze nem használható állandóan, kell egy kis idő, mire visszatöltődik, ami nem feltétlenül baj, hiszen akárcsak az összes többi AC epizód, úgy a Liberation sem tartogat különösebb kihívásokat a küzdelmeket illetően. A harcrendszer amúgy a szokásos háromgombos megoldás, a konfrontációk során bevethetők kis- és nagy vágófegyverek, a rejtett pengék, van pisztolyunk is, illetve ott van még az említett köpőcső is, igaz, ezt főleg a távolból, sunnyogás közben fogjuk kihasználni.
Szépen felcseperedett
A Liberation messze van a tökéletestől, és sok szempontból nem ér az olyan klasszikus AC-részek nyomába, mint a második rész vagy a Brotherhood, de ha van olyan pontja, amire nem lehet panasz, akkor az a portolás minősége. A bejelentést követően voltak fenntartásaink azt illetően, hogy miképp lehet egy Vitás játékot átdolgozni olyan képernyőkre, ahol a 720p és az 1080p az átlagos felbontás, de a Ubisoft derék fejlesztői igazán szépen megoldották a feladatot. A játék persze nem úgy néz ki, mint az AC III vagy IV, de az már az első percek után látszik, hogy a Ubisoft Montreal emberei kihozták a maximumot a Liberationből. A karaktermodellek teljesen át lettek dolgozva, jelentősen megnőtt a poligonszám, és a központi figurák kifejezetten impozánsan festenek Full HD felbontásban. Ugyanígy a környezet is átesett egy teljes ráncfelvarráson, a textúrák minőségére nem lehet panasz, a színek jóval élénkebbek, mint a kézi konzolos verzióban, és a különböző objektumok (házak, fák stb.) is sokkal jobban mutatnak, mint másfél évvel ezelőtt a Sonyi kisgépén. Főleg a kissé esetlen animációk, és az átvezető videók árulkodnak arról (szájmozgás, tekintet, statikus kameranézetek), hogy ez a játék eredetileg nem a nagyobb gépekre készült, de ezt simán el lehet nézni a Liberationnek, és egy idő után hozzá lehet szokni ahhoz, hogy itt nem olyan minőségben kapjuk a dolgokat, mint például a Black Flag esetében. Azért pedig külön piros pont jár, hogy a fejlesztők nem csak a grafikához nyúltak hozzá, de a játék kódját is rendesen átfésülték. Az eredeti megjelenésekor a Liberation egy kifejezetten bugos játék volt, nem egyszer futottunk benne olyan hibára, melyek miatt teljes küldetéseket kellett újrakezdeni. A HD verzióban szerencsére ennek már nyoma sincs, a korábban tapasztalt kellemetlenségek egyikével sem találkoztunk a PC-s verzió telepítését követően.
És ez még mindig nem minden, hiszen a Ubisoftnál (az iparban szokatlan és igencsak ritka módon) önkritikát is gyakoroltak: a teljesen felesleges, jobbára élvezhetetlen, stratégiai játékra emlékeztető multiplayer módot szépen kipurgálták a programból, így a PC-s és nagy konzolos játékosoknak már nem kell szembesülniük azzal, hogy milyen is az, mikor egy kiadó teljesen értelmetlen többszemélyes lehetőséget erőltet egy olyan játékba, aminek arra semmi szüksége.
Kell ez nekünk...?
A cikkből valószínűleg már érezhető, hogy nem a Liberationt tartom a világ legjobb Assassin’s Creed játékának. Ami a PS Vitán még lenyűgözőnek tűnt, az a nagy gépeken (a korábbi epizódok fényében) már maximum csak korrekt, helyenként pedig kevéske. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem éri meg beruházni a feljavított verzióra. Egyrészt ez mégiscsak egy AC-játék, 10-12 órányi játékidővel és rengeteg lehetőséggel, másrészt a Ubisoft is tisztában volt vele, hogy azért ez nem egy Assassin's Creed 4: Black Flag kaliber, így meglehetősen olcsón, mindössze 5000 forintért juthatunk hozzá, ha a hazai dobozos kiadást választjuk. Ez pedig kifejezetten baráti összeg, ennyi pénzért ekkora tartalmat ritkán kapunk, szóval, ha valaki rajongója az Assassin’s Creednek, ezzel a játékkal még a hibái ellenére sem tévedhet olyan nagyot.