Assassin's Creed 4: Black Flag - single player teszt

Nem túlzok, mikor azt állítom, hogy (a második rész óta) nagy rajongója vagyok az Assassin’s Creed szériának, ennek ellenére a sorozat legújabb részének tavaszi leleplezésekor még némileg szkeptikus voltam az érkező játékkal kapcsolatban. Bár az senkit nem lephetett meg igazán, hogy idén is kapunk egy új részt, de a 4-es sorszám kissé elhamarkodottnak tűnt (ne feledjük, az 1 és a 2 között kettő, míg a 2 és a 3 között három év telt el!), továbbá furcsa lépésként éltem meg, hogy a sorozat ezúttal nem előre halad, hanem két mezőt visszalép az időben. Ehhez jött még a játék kalózos alaptémája, ami soha nem állt különösebben közel a szívemhez, így összességében minden komolyabb izgalom nélkül vártam a Black Flag érkezését – aztán én voltam a legjobban meglepődve, mikor az első órák után a halálfejes lobogóval fémjelzett miliő végül teljes egészében beszippantott...

Hét tenger ördöge

Akárcsak az Assassin’s Creed III, a Black Flag is meglehetősen érdekes nyitánnyal bír, és az első pár órában zajló események igencsak meglepik majd a sorozat rajongóit. Bár az internet valószínűleg nem lesz ilyen kegyes az olvasókhoz, én a cikkünkben kerülöm a spoilereket, így a sztorival kapcsolatban legyen elég annyi, hogy Edward Kenway (aki a harmadik rész főhősének nagyapja) minden eddigi főhősnél különlegesebb karakter, aki valójában nem is igazi asszaszin, csak önhibáján kívül belekeveredik a két rend viszályába, és ennek folyományaként összeakasztja a bajszot mindkét csoportosulással. Ezt a meglepő felállást pedig csak tovább tetézi hősünk alapvetően egyszerű motivációja: szeretne minél előbb meggazdagodni, és mindezt kalózkodással kívánja elérni.

Az Assassin’s Creed IV történetének egyik legpozitívabb tulajdonsága éppen az, hogy mer szakítani a sorozat hagyományaival, és nem egy hithű, vagy bosszúvágy hajtotta orgyilkost alakítunk, hanem egy olyan embert, akinek végeredményben ugyanolyan hétköznapi céljai vannak, mint bármelyikünknek: a maga módján szeretne boldogulni az életben. Hogy mindezt egy hatalmas hajóval, ágyúkkal és pengékkel teszi? Ettől csak még szimpatikusabb lesz a számunkra! Edward tökös és határozott figura, tudja mit akar, ám emellett van egy sajátos becsületkódexe is, és ha úgy alakul, kész kiállni a jó ügyek mellett. Az én személyes kedvencem mostanáig Ezio volt a sorozat főhősei közül, de a Black Flag megjelenésével erősen megingott ez a képzeletbeli trón...

Bele kell lendülni

Hiába nyit viszont a játék egy meglehetősen érdekes csavarral, ennek ellenére a hangulat nem feltétlenül sodorja magával az embert. Ennek oka főleg az, hogy az Assassin’s Creed IV nem csak a veteránoknak szól, de a frissen belépő játékosoknak is, így az első két-három óra lényegében tutorialként funkcionál, és hiába csordogál közben a történet, a sorozat ismerőinek gúzsba van kötve a keze, és kénytelenek sablonküldetések közepette újra végigvenni az összes, már jól ismert funkciót. Sajnos nincs mit tenni, ezt ki kell bírni, át kell verekednünk magunkat a hosszúra nyúló és kissé vontatott bevezetőn, ám higgyétek el, hogy megéri, ugyanis saját hajónk, a Jackdaw megszerzését követően hirtelen kinyílik a világ, és olyan játékélmény köszönt ránk, amihez foghatóval csak nagyon ritkán találkozhattunk mostanában – a játékterület mérete a GTA V-ével vetekszik, és a szabadság foka, no meg a mellékes feladatok mennyisége is a Rockstar legutóbbi alkotását idézi.

A Black Flag gerincét természetesen ezúttal is a főszál képezi, asszaszinokkal, templomosokkal, kalózokkal, Fekete Szakállal, akcióval, lopakodással, cselszövéssel, ármánnyal és fordulatokkal, azonban nem túlzás azt állítani, hogy a játék igazi élvezeti értékét most nem a sztori adja, hanem az a mérhetetlenül sok opcionális tartalom, amit a Ubisoft nyolc fejlesztőstúdiója (igen, ennyien dolgoztak a játékon!) zsúfolt a programba. Az AC4-ben egy kalózt személyesítesz meg, saját hajóval, saját legénységgel, és az alkotók tényleg komolyan vették a feladatot: ennyire élvezetesen még senki nem dolgozta fel a témát, és ezt bizony úgy értem, hogy még a klasszikus Sid Meier’s Pirates! sem.

Tengerre, tata!

Maga a hajózás persze nem újdonság, hiszen már találkozhattunk vele a harmadik részben is, de ez a játékelem most a program alapját képezi, és jóval kidolgozottabb formában van jelen, mint a függetlenségi háborús elődben. Az első és legfontosabb dolog, hogy kapunk egy megdöbbentően nagy játékteret, szinte a teljes karibi szigetvilágot, ami teljes egészében szabadon bejárható, ráadásul tényleg elképesztő mennyiségű tartalmat rejt. A tengereket járva kisebb és nagyobb városokat (Kingston, Havanna, Nassau, Tortuga stb.), maja romokat, érintetlen területeket, kikötőket, lakatlan és kincses szigeteket, csempésztanyákat és vadászterületeket fedezhetünk fel, és ezek bizony telis-tele vannak extra feladatokkal. Felvehetünk mellékküldetéseket (orgyilkos- és tengerész missziók, többlépcsős templomos-vadászat, logikai feladványokkal megtűzdelt platformrészek), gyűjtögethetünk mindenféle apróságokat (Animus-töredékek, kincsesládák és térképek, palackposták stb.), legénységet toborozhatunk, továbbá vadászhatunk és harcolhatunk – szóval amikor a fejlesztők azt állították, hogy akár 80-100 órát is bele lehet ölni az egyszemélyes kampányba, akkor egyáltalán nem lódítottak.

És ez korántsem minden, hiszen még csak szót sem ejtettünk a vízi életről, márpedig az Assassin’s Creed IV legnagyobb újdonságai itt várnak ránk. A nyílt vízen hajótöröttekre és gazdátlanul úszó rakományokra lelhetünk, megállhatunk cápákra, bálnákra és más tengeri lényekre vadászni, ostrom alá vehetünk, kifoszthatunk és a saját oldalunkra állíthatunk ellenséges erődöket, és természetesen rengeteg hajó szeli a habokat, amiket mi, kalóz lévén, bármikor megtámadhatunk – és ekkor jön a játék legjobb, az ismétlődés ellenére is megunhatatlan része.

Csatázz, rabolj, gyarapodj!

A végeláthatatlan vizeket szelve tényleg szinte „minden sarkon” hajókba botlunk, és csakis rajtunk áll, hogy békén hagyjuk-e őket, vagy nekilátunk mesterségünk gyakorlásának. A távcsövünkkel már messziről kikémlelhetjük a prédánkat, ami igen hasznos, hiszen így előre tájékozódhatunk a rakományról, illetve a kiszemelt hajó szintjéről – ez utóbbi főleg azért fontos, mert kezdetben nem mi vagyunk a vizek oroszlánja, simán összefuthatunk olyan tengerjárókkal, amelyek pillanatok alatt a mélybe küldenek minket. Ha viszont vállalhatónak ítéljük a küzdelmet, akkor indulhat a roham, méghozzá a jól ismert módon: Edwarddal kormányozzuk a hajót és felügyeljük az ágyúkat, és a kamera mozgatásával tudunk váltogatni az elülső és az oldalsó lövegek, illetve a tatról hajigálható robbanó hordók között, sőt, ezúttal még mozsárágyú is lesz a repertoárunkban.

A kiszemelt delikvensek persze sosem adják könnyen magukat, így szükség van az okos és taktikus mozgásra, no meg a helyes célzásra, és külön öröm, hogy ezúttal már nem csak elsüllyeszteni lehet a bárkákat (ilyenkor viszonylag csekély zsákmány marad utánuk), de a fedélzet kellő leamortizálása után (ezt külön jelzi nekünk a program) meg is csáklyázhatjuk az áldozatunkat. Ezzel persze a harc még nem ér véget, a következő feladat a legénység legyűrése, és ebben kapitányként is tevékenyen részt kell vállalnunk. Kezdetben csak adott számú embert kell lebirkózni (a hajóról ágyúval, vagy karddal és pisztollyal testközelből), de a nagyobb lélekvesztőkön már a kapitányra, a lövészekre és a lőporos hordókra is külön oda kell figyelni, sőt, vannak olyan esetek, mikor a végső győzelem előtt még a hajó zászlaját is nekünk kell letépni.

Ha a portya sikerrel jár, akkor miénk a préda, esetleg némi pénzmag, illetve hozzájutunk pár új emberhez, és még arról is dönthetünk, hogy mi legyen a levadászott hajóval: felhasználhatjuk a Jackdaw javítására, vagy dönthetünk a legénység megkímélése mellett, ami azért hálás dolog, mert ezzel csökkenthetjük a „körözési szintünket”. Ez utóbbira érdemes figyelni, ugyanis minél több bárkát támadunk meg, annál magasabbra kúszik ennek értéke (amit kis kardok jelölnek a hajó „életereje” felett), és idővel vadászok szegődnek a nyomunkba, ami nem feltétlenül üdítő, ha éppen azzal vagyunk elfoglalva, hogy egy egész flottát tegyünk ártalmatlanná.

A tengeri élet tehát meglehetősen mozgalmas, de a csaták mellett a víz alatti roncsok megközelítése és kifosztása búvárkodással, a lövegekkel és mozsárágyúkkal felszerelt erődök bevétele, továbbá a vízi élőlények levadászása is külön élvezet és művészet. Ezek az elemek ráadásul nem csak új színt hoztak az Assassin’s Creed világába, de végre kihívást is, ugyanis bármit csinálunk a tengereken, tényleg mindig résen kell lenni. Egyszerre több hajó legyengítése és elfoglalása egyáltalán nem piskóta, a nagyobb erődítmények villámgyorsan képesek darabokra kapni kedvenc járművünket, és egy bálna leterítése is jó reflexeket és koncentrációt igényel. A nehézség mértéke pedig még fokozható is, ugyanis a térkép Easy, Medium és Hard területekre van felosztva; az utóbbiaknál természetesen jóval erősebb és agresszívabb bárkákkal találkozhatunk, továbbá a többi játékelem is lényegesen nagyobb kihívás elé állítja a játékosokat. Persze megoldás erre is van: oda kell figyelnünk hajónk folyamatos fejlesztésére!

Kicsikém, Jackdaw

Igaz, ez sem vadonatúj elem, hiszen már  találkozhattunk vele az AC3-ban, de a kidolgozás jóval összetettebb, mint korábban, és ahhoz, hogy igazi tengeri szörnyeteget faraghassunk bárkánkból, bizony rengeteg ellenséges vízi jármű megcsáklyázására van szükség. Maga Jackdaw 11 kategóriában (test, ágyúk, lövedékek stb.) fejleszthető, több szinten keresztül, ezen felül tuningolhatjuk a befogadóképességet (rakomány, legénység, muníció), illetve külön foglalkozhatunk a vízi vadászat kellékeinek (ladik, szigony) erősítésével. Az újabb és újabb elemek megvásárlásához viszont nem csak rengeteg pénz kell, de jelentős mennyiségű alapanyag (szövet, fa, fém) is, ilyet pedig kellő mennyiségben csak ellenséges rakomány megszerzésével, vagy a katonák által őrzött szárazföldi raktárak kipucolásával szerezhetünk. A portyák során továbbá zsákmányolható cukor és rum is, ezeket azonban érdemes szinte azonnal eladni, ugyanis a pénzszerzésen kívül másra nem alkalmasak. Ha pedig már szóba került Jackdaw, akkor jó ha tudjátok, hogy a kicsike kinézete is módosítható: súlyos összegekért vásárolhatunk egyre cifrább vitorlákat, egyedi kormánykerekeket, valamint olyan különleges figurákat, amivel aztán a hajónk orrát díszíthetjük.

Fejleszteni egyébként nem csak a hajónkat lehet, de Edward felszerelését is, méghozzá a Far Cry 3-ból kölcsönvett rendszer segítségével. Ahogy említettem, a vadászat visszatért, és az elejtett állatokat azon nyomban meg is nyúzhatjuk. Bár az így szerzett javak akár pénzzé is tehetők, sokkal okosabb, ha a különböző alapanyagokat a tárgykészítős rendszerben használjuk fel hősünk életerejének és fegyvertartó kapacitásának növelésére, illetve ugyanitt készíthetünk neki egészen különleges hacukákat, ha esetleg az alapöltözékkel nem vagyunk megelégedve.

Tömör gyönyör

A játékmenet taglalásából remélhetőleg már érzékelhető, hogy a Black Flagben a kalózos hangulat a maximumra lett járatva, mindezt pedig olyan látvány szolgálja ki, amibe csak itt-ott lehet belekötni. A kristálytiszta, vakítóan kék tenger gyönyörű, a hullámok életszerűek, a víz alatti részek egyszerre félelmetesek és lenyűgözőek, a napszakok és időjárási viszonyok váltakozása is csodálatos, és még konzolon is sikerült megoldani a kilométerekre nyúló látótávolságot. Ugyanígy a szárazföldre sem lehet panasz – az egyes városok ugyan nem érik el a korábbi epizódokban látott méreteket, de jól megkülönböztethetők egymástól, és a lakatlan, a civilizáció által még érintetlen területek is nagyszerűen ki dolgozottak. Természetesen ezúttal is minden megmászható, a házaktól az erdő fáin át egészen a hatalmas sziklákig, és egyedül a mozgásanimáció szúrhatja a szemünket, hiszen a játék ezen részéhez nem nagyon nyúltak a fejlesztők, így futás közben Edward testtartása és mozgása kicsit már viccesnek hat.

Összességében azonban a látvány parádésnak mondható, és a vizuális részeket kiváló hanganyag egészíti ki. A szinkron hozza a jól megszokott szintet, a zenei betétek is nagyon jól sikerültek, és külön piros pont jár azért, hogy a hajónk legénysége mindig rázendít egy tengerésznótára, ha kifutunk a nyílt vizekre.

Semmi nem tökéletes

Habár az eddig írtak alapján úgy tűnhet, hogy elkészült az elmúlt időszak legjobb játéka, azért a Black Flag sem tökéletes – a legtöbb hibája abból fakad, hogy ugyanazt a motort használja, mint elődei. Emiatt a hagyományos harcrendszer még mindig nevetséges, gyakorlatilag két gomb felváltva nyomkodásával bárkit pillanatok alatt le lehet győzni, és az embertelen túlerő ezúttal sem jelent gondot hősünknek. A karakter kezelése egyébként szinte teljes egészében változatlan maradt, így továbbra is fennáll az egygombos irányításból fakadó azon frusztráló tényező, hogy Edward nem mindig azt csinálja, amit mi szeretnénk: futás helyett falra mászik, esetleg ugrál, ne adj isten fedezékbe húzódik, miközben az áldozatunk szép lassan lehagy minket. Kergetőzésből egyébként akad pár a sztoriban, sőt, ismét lopakodhatunk a susnyásban, bár érzésem szerint ezt az elemet abszolút túlzásba vitték a készítők: a történet során majdnem minden második feladatban kénytelenek vagyunk előre megírt útvonalon közlekedő személyeket követni, méghozzá úgy, hogy ne vegyenek észre, és ez sokszor csak úgy lehetséges, ha a fejlesztők által megálmodott irányba haladunk – a pálya persze nyitott, így könnyű elcsalinkázni, viszont ebben az esetben szinte biztos, hogy az adott szekvencia elbukása és visszatöltése lesz a kis kaland vége.

A Black Flag tehát nem hibátlan játék, néha bőven lesz okunk morogni miatta, ám a kellemetlen pillanatokat nagyon gyorsan palástolják a valódi élményt nyújtó részek – elég csak kifutni a tengerre, és máris elszáll minden bosszúságunk. Ugyan tény, hogy az Assassin’s Creed IV nem tartogat forradalmi újdonságokat, de a korábban látott hajós elemeket kibővítette és tökéletesre csiszolta, kaptunk néhány tényleg érdekes finomságot (vízi vadászat és búvárkodás), és lényegében megvan benne minden, ami az előző részekben jól működött. Mindezt csak tetézi az utánozhatatlan kalózos hangulat, és véleményem szerint ennek a plusznak köszönhetően még az Assassin’s Creed III-nál is jobb játékot kaptunk. A Black Flagben jelentkező változások persze nem mindenkinek fognak tetszeni, de az AC4-gyel akkor is érdemes tenni egy próbát, ha hozzám hasonlóan korábban téged is hidegen hagytak a kalózok.