Történetünk rögtön azzal kezd, hogy a főhős, ismeretlen okból, végez egy valódi istennel. Azonban azonnal kiderül, hogy ez nem volt olyan jó ötlet, ugyanis az istenség halálát követő mágikus robbanás letarolja a teljes kontinenst, hősünk pedig emlékei nélkül ébred a szomszédos földrészen. Ami viszont még nagyobb probléma, hogy ezzel a tettel kataklizmikus folyamatok indultak el, amik a világ végével fenyegetnek.
Új nap kel Agarest világán
A legnagyobb újítás egyértelműen a harcrendszer lecserélése, ami most egy fokkal tradicionálisabb JRPG élményt ad. Ugyan az SRPG kedvelők hullajthatnak egy-két könnyet, de amilyen hosszúak és gyakran repetitívek voltak a korábbi részek, úgy hiszem egy kis vérfrissítés nem ártott. A harcrendszer elvetette a formációk és a helyezkedés fontosságát, továbbá a csapat maximális létszáma hatról négyre csökkent. A teljesen körökre osztott csaták helyett a támadások végrehajtása valós időben történik, ahol négyféle alaptámadással és a négy karakter összehangolásával kell a különböző képességeket kombókká összefűzni.
Maga a kombórendszer is átdolgozásra került, korábban akár egyetlen karakterrel is végre lehetett hajtani ezeket, ha megvoltak a megfelelő képességek, most azonban a több szereplő használata kötelező, cserébe mindegyiknek négyféle változata van, attól függően hányan vesznek részt benne. Ez azt jelenti, hogy a variációknak köszönhetően megnégyszereződik a kombók száma, amihez ha hozzávesszük az egyéni és kombinált szupertámadásokat, akkor az arzenálunkban található összehangolt csapások száma a kétszáz fölé rúg.
Ami pedig a legjobb a harcrendszerben, azon kívül, hogy a sorozat magas színvonalát követve nagyon látványos és legalább olyan szórakoztató, az az, hogy sokkal gyorsabb, mint az elődje. Ennek köszönhetően pedig ez a széria legrövidebb része, ami e játékok esetében, igen nagy pozitívum. Azt azért meg kell jegyezni, hogy a körökre osztott harcrendszerről való elmozdulás kevésbé kedvez az egér + billentyűzet leosztásnak, a kényelmesebb használathoz kontroller javasolt.
Nem minden új a nap alatt
Ugyan a játék tempója a változtatásoknak hála sokkal feszesebb, a sorozat megtartotta azt a rossz szokását, hogy túlhúzza a játékidőt, így a száz órát is lazán elérő hossznak ismét sikerül unalomba fullasztania a harcrendszert. A pocsék tárgykészítést így, a harmadik nekifutásra sem voltak hajlandók megváltoztatni, a kaotikus menürendszerrel és az ezerféle felesleges fizetőeszközzel sem kezdtek semmit.
A történet viszont talán a legjobb lett a sorozatban, mindenre és mindenkire jutott elég idő, az istengyilkosság körülményeit övező rejtéllyel pedig sikerül fenntartani az érdeklődést. Továbbá ezúttal ahelyett, hogy minden városban feltölthetnénk a készleteinket, ezúttal csak egy város lesz, ahová mindig visszatérünk, és ami bázisként szolgál az egész sztori alatt. Itt több mellékszálon is megismerhetjük a város lakosait, mindenkinek van egy története. Mégsem fenékig tejfel minden: egyrészt sikerült még a sötétség gonosz erőinél is jellegtelenebb ellenfeleket találni, az egyszerű démonok képében. Másrészt a sztori ugyanazokat a köröket futja be, mint az előző részekben, nagyobbat merítve belőlük, mint ami illő lenne. Szóval a sorozatot behatóbban ismerőknek csak óvatosan.
Egy kietlen világ
Talán az egyik legnagyobb baj a játékkal az, ahogyan a világát ábrázolja. Az Agarest játékok sosem voltak nyílt világúak, semmilyen értelemben sem, általában csak a világtérképen lépegethettünk. Most azonban tényleg körbejárhatjuk a kontinenseket. Ami viszont teljesen üres, ráadásul még ronda is. Konkrétan három város található egész Agaresten, ami igencsak illúzióromboló, mert így az egész világ élettelennek és valótlannak tetszik. Ezen keresztül kell navigálnunk az egész játék alatt, ami nemcsak unalmas és lassú, hanem sikerült belecsempészni a JRPG-k rákfenéjét is, a random összecsapásokat. Az egész inkább kelti egy poszt-apokaliptikus világ képét, ahol emberi településeknek se híre, se hamva, a végtelen pusztaságokat pedig csak a démonhordák töltik meg élettel.
A zene és a grafika viszont rendben van. A játék kinézete hozza a kötelező szintet, az animált portrék sokat fejlődtek az előző rész óta, a csaták pedig olyan látványosak, mint mindig. Persze a sorozat korábbi részeihez hasonlóan e játékra sem a grafika részletessége miatt fogunk emlékezni, de különösebb panaszunk sem lehet. A zenék, mint mindig, remekek, egyetlen apróbb probléma van velük: kevés a dallamok száma. A játékban mindössze három harcokat aláfestő szám van… méghozzá közel száz órára, így a huszadik óra után már csak a fejhallgatómat levéve tudtam játszani, mert hiába voltak jók a zenék, ha ebben a mennyiségben kellett hallgatnom őket. Ellenben a bossharcok vagy nyolc különböző számot is kaptak, viszont ezek max a csaták egyötödét teszik csak ki, így nem is értem, hogy lehetett ilyen arányokat belőni.
Nem ragyog túl fényesen Agarest csillaga
Kinek is ajánlanám a játékot? Nehéz kérdés, mert a sorozatot ismerők nem feltétlenül veszik jó néven a stratégiai jelleg elhagyását, ráadásul számukra a történet egyes elemei is túlontúl ismerősek lehetnek. A szériát kezdőknek és a hagyományosabb japán szerepjátékokat kedvelőknek inkább ajánlanám, mert ez az a rész ahol mind a történetet, mind a játékmenetet a legjobban sikerült kiegyensúlyozni. Azonban nekik is csak óvatosan, jobb, ha tudják mibe vágnak bele, mivel a sorozatot régóta sújtó hibákból még mindig akad, és a játék még mindig baromi hosszú.
Ugyan a szériát korai lenne temetni, főleg a nem is olyan régi PC portolás fényében, mégsem hallottunk felőle semmit már hét éve. Amit, ha őszinték akarunk lenni, valamilyen szinten megérdemelt, az Agarest játékok sosem voltak igazán jók. Mégis tartok attól, hogy a sorozat végleg hátat akar fordítani a stratégai játékmenetnek. Ami nagy kár lenne, mert egyrészt nincs sok képviselője a műfajnak, másrészt lenne potenciál a sorozatban. Ha csiszolnának a harcrendszeren, nem húznák el a játékidőt, lecserélnék a kraftolást és letisztultabb formát adnának a kezelőfelületnek, akkor igenis lehetne jó Agarest játékot készíteni!
