Épp a napokban értem a végére a How to Say Goodbye-nak, és máris nálam landolt a következő, erősen az agytekervényeket megmozgató kis indie játék, az A Little to the Left. Ez a remek puzzle-kalandjáték már az első videóknál teljesen magával ragadott, hiszen az alapvetően rejténymegoldós koncepciót azzal dobja fel, hogy olyan tárgyakat pakol eléd, amelyek nagy valószínűséggel a való életben is megtalálhatóak nálad odahaza. Az A Little to the Left rejtvényei olyan egyszerű feladatokat hoznak el, mint ceruzák magasság szerinti elrendezése, vagy kanalak méret szerinti egymásra pakolása. Ha a rendrakás legegyszerűbb formáiban is örömöt találsz, akkor nagy valószínűséggel azonnal bele fogsz szeretni ebbe a játékba, ugyanis némelyik feladat pont erre épül. Morzsákat kell letakarítani az étkezőasztalról, képeket megigazítani a falon és így tovább. Hétköznapi dolgok ezek, de pontosan ebben rejlik a varázsuk.
Ki látta a zoknimat?
Összesen öt fejezeten át oldhatod meg az egyre nehezedő rejtvényeket, és a kezdeti ide-oda pakolgatás után hamar elérkeznek a komplexebb, több gondolkodást igénylő darabok. És itt egy kissé megbotlik az A Little to the Left. Némelyik feladvány ugyanis túl bonyolult lett, vagy épp egyáltalán nem tiszta, hogy mit is kellene csinálni. Segítséget nem kapsz, magadtól kell kitalálnod mindent, és bár előfordul, hogy több megoldás is létezik, azért akadt néhány rész, ahol csak percekig vakargattam a fejemet. Fórumokon és Steam-értékeléseket olvasgatva pedig sajnos egyáltalán nem vagyok ezzel egyedül, vagyis kijelenthető, hogy az A Little to the Left olykor-olykor erősen átesik a ló túloldalára, már ami a feladványokat illeti. Van segítség, méghozzá a Hint alatt, de ez egyszerre jópofa és bosszantó. Ha rányomsz, akkor megkapod az adott rejtvény megoldását, méghozzá egy összefirkált papíron, amit neked kell leradíroznod, hogy előbukkanhasson a megfejtés. Igen ám, de mindez fekete-fehérben történik, szóval ha épp egy színekkel babráló feladványon ügyködsz (például mikor színes rajzszögeket kell elhelyezni), akkor bukta. Akad egy Let It Be opció is, amivel következmények nélkül átugorhatod az adott szintet, ha már ráuntál a gondolkodásra.
A játék azt akarja, hogy gondolkodj, de nem a pihentető hangulat rovására, szóval a skippelés itt bocsánatos bűn. Ahogy említettem, több megoldás is létezik. Például a könyveket magasság vagy vastagság szerint is rendezheted, ami tök jó. Ami nem tök jó, az például a kagylós feladvány, ahol tényleg konkrétan zéró fogalmad van róla, hogy mit kéne csinálnod. Sokkal hasznosabb lett volna ezekhez valami tipp-rendszer, ami csak rávezet a helyes megoldásra, de nem lövi le azt. Értem én, hogy eleve a koncepció része volt, hogy semmiféle útmutatást nem akarnak adni, de ez éppen azt a megnyugtató, zen-életérzést öli ki a programból, amire hivatott kellene, hogy legyen (lásd: Unpacking, ahol sikerült végig megtartani a chill hangulatot). Ettől függetlenül az A Little to the Left nem rossz játék, csak nem teljesen tudom hova tenni a fejlesztői döntéseket, azt meg pláne nem, hogy miért 15 euróért (kb. 6000 Ft) kínálják.
A látványvilág szép, letisztult, a cica mancsára ráklikkelve pedig még achievement is jár, hogy a fülbemászó zenéről már ne is beszéljünk. Szóval vannak a játéknak értékei, csak épp ami papíron jónak nézett ki (és működött a demóban is), az a teljes áras programban valahogy nem igazán akar összeállni egy nagy egésszé. Kis adagokban fogyasztva persze jó lehet, de semmiképp sem ennyi pénzért – minimum egy leárazást érdemes megvárni vele. Vannak tehát hiányosságai, de mégis szerethető játék lett az A Little to the Left, hiszen ha működik benne a kémia, akkor tényleg nagyon szórakoztató az alap hétköznapi tárgyak pakolgatása – rendmániásoknak meg aztán pláne!
