Nah ezt azért nem gondoltam volna rólad... Lebarbározni, a Törököket és a Perzsákat...
Ez, már ne is haragudj meg érte, elég középkorias felfogás... Véleményem szerint a Törökök, mind esztétikában mind kultúrában előrébb jártak, az ápolatlan minden kórtól/fertőtől és miegyébtől csesztett, igénytelen "barbár" európai népektől. Akik megjegyzendő írtóztak a fürdéstől, azt gondolván, hogy beáznak a szerveik... Sokkal barbárabbak voltak, mint a fürdőket építő Törökök és Arabok,akik ránkhagyták az Ókori Nagyok tudásait. Nélkülük még mindig Ptolemaiosi térképekkel vacakolnánk, mi a hős európaiak...
A perzsák meg, ugyan miért lettek volna barbárok. Persze mindig csak a nagy CSúnya gonosz perzsa sereget láttatják velünk a tankönyvek, mi meg el is hisszük, hogy csúnyák és gonoszak voltak és lemészárolták a hős görögöket. Nem, a Perzsák, legalább olyan kiműveltek hanem jobban kiműveltek voltak mint a görögök. Erősek voltak, hódítottak, de ettől még nem voltak sem barbárok, sem gonoszak. Ott van Perszepolisz, jópéldának. Egy barbár nép nem válhatott volna, ilyen hatalmas és uralkodó kultúrává, amely nagyban befolyásolta az egész közel keletet.
Ez a "lebarbározás" egyfajta allúzió volt, utalás az Egri csillagokra, vagy Hérodotosz: Görög-perzsa háborúk története c. műveire. Ott ugyanis barbározták, kutyázták a perzsákat, törököket .
Persze, hogy előrébb jártak... Hiszen a nagy arab tudósoktól származik számos találmány, illetve a számaink is, melyek ma vannak életben.
A perzsák sem voltak egy alacsonykultúrájú népség, ez is mindenképp igaz. Olyan közigazgatási rendszerük volt, melyet sokan megirigyeltek volna. S nem volt meglepő az sem, hogy egy jóideig ők uralták a közép-keletet.
Viszont a filmek, regények, szubjektív történetírások elég egyoldalúan mutatják be őket, mint támadó nép. S mint tudjuk, nem a tudósaik támadtak, hanem a nagyon is agresszív katonáik . Ha beleolvas az ember Hérodotosz, vagy Thükudidész írásaiba (melyek elvileg objektív munkák), akkor láthatja az ember, hogy a perzsákat erősen barbárnak titulálják. De ez nem is meglepő, hiszen akkoriban két fogalom volt: hellén és barbár. Aki nem művelte a görög kultúrát, nem volt a görög kultúra része, az barbár volt. Ugyanígy a rómaiaknál. Lehet, hogy voltak kiváló gall költők, vagy egyiptomi csillagászok, barbárok voltak, mert nem voltak a római-görög kultúra részei.
A törökök, vagy inkább oszmánok pedig arról voltak híresek, hogy felégetik a városokat, nőket rabolnak, gyerekeket visznek janicsárnak (s nemcsak Gárodnyi regénye mutatja így be őket ). A magyarok, vagy más, szenvedő népek szemszögéből ez barbárság...
Tehát ilyen értelmeben használtam a szót. Nagyon is sokat szopattak középiskolában is az arab kultúrával, tehát tisztában vagyok azzal, hogy nem barbárok . Csak a katonáik .
Nah ezt azért nem gondoltam volna rólad... Lebarbározni, a Törököket és a Perzsákat...
Ez, már ne is haragudj meg érte, elég középkorias felfogás... Véleményem szerint a Törökök, mind esztétikában mind kultúrában előrébb jártak, az ápolatlan minden kórtól/fertőtől és miegyébtől csesztett, igénytelen "barbár" európai népektől. Akik megjegyzendő írtóztak a fürdéstől, azt gondolván, hogy beáznak a szerveik... Sokkal barbárabbak voltak, mint a fürdőket építő Törökök és Arabok,akik ránkhagyták az Ókori Nagyok tudásait. Nélkülük még mindig Ptolemaiosi térképekkel vacakolnánk, mi a hős európaiak...
A perzsák meg, ugyan miért lettek volna barbárok. Persze mindig csak a nagy CSúnya gonosz perzsa sereget láttatják velünk a tankönyvek, mi meg el is hisszük, hogy csúnyák és gonoszak voltak és lemészárolták a hős görögöket. Nem, a Perzsák, legalább olyan kiműveltek hanem jobban kiműveltek voltak mint a görögök. Erősek voltak, hódítottak, de ettől még nem voltak sem barbárok, sem gonoszak. Ott van Perszepolisz, jópéldának. Egy barbár nép nem válhatott volna, ilyen hatalmas és uralkodó kultúrává, amely nagyban befolyásolta az egész közel keletet.
Akkor, hogy ne térjünk el a tárgytól...
Nektek melyik, antik (Ó vagy Középkori) kúltúra, fegyveres testülete, fegyverneme, tetszik a legjobban? Illetve kedvenc Hadvezéretek ebben az időintervallumban van-e?
Ami engem illet, világéletemben rajongtam a görögökért, elsősorban Spártáért. No igen ez kicsit sablonos, hiszen Spártát nem lehet nem szeretni, legalábbis nem tisztelni. A spártaiak mai szemmel, kegyetlennek tünhetnek, de bizts vagyok benne, ha az övéké és nem az athéni vagy a római demokratikus dolgok maradtak volna fenn. Ma egy jobb világban élnénk... Igaz az a világ (persze ezt nem lehet igazolni) kicsivel vadabb lenne, valahogy olyan, mint a Star Warsban a mandalori népség.
Ami a fegyveres testületet illeti bár a Hopliták lenyűgözőek közel sem állnak hozzám olyan közel, mint a távoli Japán, és ennek titokzatos rendje a Nindzsák. Alattomosak, és precízek az általuk képviselt Silent Assassination a Hitman óta... nagyon bejön. a művészetük/rendjük a Nindzsocu pedig egész egyszerűen félelmetes és lenyűgöző.
Természetesen ehhez kapcsolódnak kedvenc fegyvernemeim is, a Katana, a Vakizashi, a Tachi, a Tanto. Magyarosabban szólva a szamurájkardok. A zelső kettő a békeidőben használták, és hosszúságuk csak kicsivel tért el egymástól a Katana javára. A másikkettő kifejezetten harci kard volt, melyben elsősorban a Tachi, mint a hosszú kard dominált, a tanto (sokkal rövidebb) megmaradt hárításra, és a becsület megmentésére... Az a szellemiség, misztikusság ami a szamurájkardokat övezi az, az ami magával ragad. Számtalanszór láttam filmeket e kardok hosszadalmas készítéséről. de igazán megérteni hogymit jelent szamurájnak lenni, és mit jelent kardot viselni, a bushido szerint élni azt csak a Shógun című könyvből tudom. Fantasztikus könyv az egyszer biztos: többek között azt tudtam meg, belőle hogy a kard pengéjét még tulajdonosa sem érintheti, az szent dolog, és minden kard saját névvel bír. Amelyet sokszor első áldozatuk után kapnak.
Kedvenc hadvezérem... Nos bőséges a választék, és nem is igazán tudok választani. De ha mégis kellene Dzsingisz kánt választanám, mongólia egyesítéséért és a fél világ meghódításáért. S bár magyar földet csak két évig járták, Oroszországban pl még nagyon sokáig jelen voltak...
Ez egy jó kérdés... Sokminden tetszik, legyen az ókori, vagy XVIII. századi...
Bár én is imádom az ókori dolgokat, sőt, kedvenc korszakom, de a legjobban a XVI-XVII. századot szeretem... Ez az átmeneti korszak a modern és a középkori között nagyon megfogott. Főleg a kalózkodás a Karib-tengeren, vagy máshol (s emiatt tudom megnézni a Karib-tenger kalózai-t is /jó, meg tényleg jó kis film, na/). Gyönyörűek a kardok (igazi elegancia van pl. egy Rapier-ben), és a kovás pisztolyok is tetszenek. Igazán ölni ezekkel még nem lehetett, csak sebezni, vagy lassítani az ellent, elsősorban ezért is.
Illetve az ekkori magyar történelem, bármilyen sötét is, nagyon tetszik. Ekkor kezdett kialakulni az igazi összetartás a magyarok között, ekkor kezdett ébredezni a hungarus tudat. A törökökkel vívott csaták igazi hősi küzdelmek voltak, élet-halál, igazi értelemmel bíró harcok (hiszen a történelmünkért, őseinkért, és fennmaradásunkért küzdöttek). Tehát a Várháborúk-kora nagyon tetszik... Nemcsak az Egri csillagok miatt... Nekem már régen is valahogy ez a kor jött be nagyon.
Éppen ezért a két Zrínyi Miklós kedvenc hadvezéreim, s egy párhuzam révén Leónidasz, spártai bazileosz... Hiszen 1566-ban ugyanolyan hősi halált halt Zrínyi és serege, mint Kr. e. 480-ban Leónidasz serege. Ugyanúgy keleti barbárokkal küzdöttek, ugyanúgy több tízszeres túlerő... Csak éppen Leónidasz egy földszorosba volt beszorítva, Zrínyiék pedig egy várba...
A másik Zrínyi Miklós (tehát a dédunoka) is a kedvenc hadvezérem... Rengeteget tett a hazáért, akár még a kecseg Habsburgokkal szemben is. S ne feledjük, az egyik legnagyobb költőnk, aki világ-szinten is ismert! Elsősorban az ő műve (Szigeti veszedelem - Obsidionis Sigetianae) alapján ismertem meg a hős dédnagyapját is.
A római-athéni-spártai kultúrát imádom én is, amúgy. Szerintem azoknak lenna ma is létjogosultsága. Legalábbis a laza erkölcsű, napi tivornyákat élő athéniak és rómaiak nagyon tetszenek nekem. Mikor még a nők a karjaiba omlottak az embernek, s mikor nem vitt el a rendőrség, ha egy parkban szeretkezik az ember A spártai szigor és becsület pedig a rendfenntartó és katonai szervekre férne rá... Magyarországon mindenképp...
Én eddig egyszer lőttem fegyverrel, az is íj volt... Szerintem az egyik legjobb mindenképp az íj... Azzal valakit átlövünk, nem biztos, hogy túléli. Mert egy golyó megáll az emberben, de egy nyílvesszővel ha valakit átlövünk... Nem biztos, hogy életben marad.
Ennek ellenére mindenképp kedvencem a pöröly is... Na, nemcsak Diablo-őrületem miatt , hanem azért is, mert bár tompa fegyver, de az ellenség nem igen maradna életben, ha egy ilyennel szétzúznám a koponyáját.
De a kardokért ugyanúgy rajongok, mint itt bárki... De elsősorban nem a böszme nagy kardok, s nem is a gladius-ok tetszenek, hanem az említett elegáns XVI-XVII. századi vívótőrök, rövidkardok.
Én igen. Egy m1 Carbine-nal (a Garand elődje...). Itt nálunk falunapon a lőtér megnyitóján. És el kell hogy mondjam, nagyon nagy élmény volt, hogy egy ilyen történelmi fegyverből kilőhettem egy tárat, főleg úgy, hogy rajongok a II. vh-s dolgok iránt.
Én még nem lőttem fegyverrel, de mikor egy nyári táborral eltipliztünk a fóti filmgyárba, sok egyéb érdekesség mellet egy szép kolekciót is megnézhettünk (és megfoghattunk!) a kelléknek használt, vaktöltényes tüzelésre átalakított fegyverekből. Néhányan azonnal egy pisztolyt ragadtak, és beálltak James Bond-os beállás-ba, én szépen végigpróbáltam minden puskát. Elég kemény súlya van a fegyvereknek, az biztos! Az M1 Garand-ot alig bírtam el... Eyébként ez az egyik legnagyobb élményem volt...
Akkor ON: sütött már el valaki fegyvert? Bármilyet?
Én igen. Egy m1 Carbine-nal (a Garand elődje...). Itt nálunk falunapon a lőtér megnyitóján. És el kell hogy mondjam, nagyon nagy élmény volt, hogy egy ilyen történelmi fegyverből kilőhettem egy tárat, főleg úgy, hogy rajongok a II. vh-s dolgok iránt.
Nektek melyik, antik (Ó vagy Középkori) kúltúra, fegyveres testülete, fegyverneme, tetszik a legjobban? Illetve kedvenc Hadvezéretek ebben az időintervallumban van-e?
Ami engem illet, világéletemben rajongtam a görögökért, elsősorban Spártáért. No igen ez kicsit sablonos, hiszen Spártát nem lehet nem szeretni, legalábbis nem tisztelni. A spártaiak mai szemmel, kegyetlennek tünhetnek, de bizts vagyok benne, ha az övéké és nem az athéni vagy a római demokratikus dolgok maradtak volna fenn. Ma egy jobb világban élnénk... Igaz az a világ (persze ezt nem lehet igazolni) kicsivel vadabb lenne, valahogy olyan, mint a Star Warsban a mandalori népség.
Ami a fegyveres testületet illeti bár a Hopliták lenyűgözőek közel sem állnak hozzám olyan közel, mint a távoli Japán, és ennek titokzatos rendje a Nindzsák. Alattomosak, és precízek az általuk képviselt Silent Assassination a Hitman óta... nagyon bejön. a művészetük/rendjük a Nindzsocu pedig egész egyszerűen félelmetes és lenyűgöző.
Természetesen ehhez kapcsolódnak kedvenc fegyvernemeim is, a Katana, a Vakizashi, a Tachi, a Tanto. Magyarosabban szólva a szamurájkardok. A zelső kettő a békeidőben használták, és hosszúságuk csak kicsivel tért el egymástól a Katana javára. A másikkettő kifejezetten harci kard volt, melyben elsősorban a Tachi, mint a hosszú kard dominált, a tanto (sokkal rövidebb) megmaradt hárításra, és a becsület megmentésére... Az a szellemiség, misztikusság ami a szamurájkardokat övezi az, az ami magával ragad. Számtalanszór láttam filmeket e kardok hosszadalmas készítéséről. de igazán megérteni hogymit jelent szamurájnak lenni, és mit jelent kardot viselni, a bushido szerint élni azt csak a Shógun című könyvből tudom. Fantasztikus könyv az egyszer biztos: többek között azt tudtam meg, belőle hogy a kard pengéjét még tulajdonosa sem érintheti, az szent dolog, és minden kard saját névvel bír. Amelyet sokszor első áldozatuk után kapnak.
Kedvenc hadvezérem... Nos bőséges a választék, és nem is igazán tudok választani. De ha mégis kellene Dzsingisz kánt választanám, mongólia egyesítéséért és a fél világ meghódításáért. S bár magyar földet csak két évig járták, Oroszországban pl még nagyon sokáig jelen voltak...
Isten van. Már az is megmagyarázhatatlan, hogy élek. Nem csak úgy, hanem tényleg, mert én már születésem előtt is életveszélyben voltam. Rosszul tapadtam meg anyukám méhében és az orvosok azt mondták, hogy el kell vetélni, mert különben ő is életveszélybe kerülhet, de anyukám azt mondta, nem (főleg, mivel én már a 3. gyereke lettem volna akit elveszít). Hála Istennek anyukám nem hallgatott az orvosokra és most itt vagyok. Örültök, nem? Szóval ezt még az orvosok sem tudták megmagyarázni, hogy hogy történhetett, úgyhogy én ezt most deus ex-nek veszem. Nekem ne mondjátok, hogy nincs Isten!
Ja és amúgy ez a katonák topic kezd egy kicsit szétoffolódni.
Nos, én hiszek. Nem tudom pontosan miben, de hiszek valamiben, egy felsőbb hatalomban, hiszek abban hogy rengeteg értelmes lény él még rajtunk kívül, szerte az univerzumban. Hiszek abban, hogy a tér végtelen, az idővel annyira nem foglalkozok, de az is az életünk része. A tér végtelenségének még a képzeletem sem szabhat határt, hisz a tér végtelen. Kár hogy csak az agyunk kis részét tudjuk kihasználni, biztos fantasztikus lehetőségeket rejt az emberi elme. És azt is sajnálom, hogy az én életemben nem fogunk sokkal többet megtudni a minket körülvevő világról, hiába rohamos a fejlődés.
A halál? Nos, a legegyszerűbb, és legkegyetlenebb magyarázat a tudat azonnali elvesztése a halál beálltakor, minden emlékünk, és gondolatunk azonnali enyészete.
Végül is mint egy memória modul, ami kisül. Vagy ilyesmi (bocs, de szakács vagyok).
De! Ezt nem tudhatjuk, hisz még senki nem jött vissza elmesélni, hogy van-e egyáltalán mit elmesélni.
Ezért szeretem a csillagkaput, mert az áll legközelebb ahhoz, amiben én hiszek - ill amiben én hinni akarok.
Na most lehet anyázni, meg hozni a fát máglyának, mert nem hiszek egy szakállas vén *****ban, mint sokan mások...
Fa nem volt, bocs .
Persze, én tiszteletben is tartom, hogy nem hisz valaki. Nem is kell, hiszen szabadakaratot kaptunk... Vagyis azunk van. S ez Istentől-transzcendentálistól független. Ennek pont az a lényege, hogy mi döntjük el, kik vagyunk, mit követünk.
De szerintem mindegy, hogy hisz-e valaki, vagy sem, ateista, vagy sem, olyan kijelentést, hogy nincs, nem tehet, hacsak nem akarja felrúgni a tárgyilagosságot. Vagyis tehet, hiszen szabadakarat, de akkor felrúgja a tárgyilagosságot. Ilyen kérdést pedig szubjektíven nem tudunk kezelni. Vagy tőlem lehet, de az igazságot rúgnánk fel, ha egy kérdésről egyoldalúan beszélnénk.
Egy biztos: az emberi élet véges, ha magunkon nem is tapasztaltuk még ( ), tehát egyszer véget fog érni (adja <képzelje ide mindenki, ki adja>, hogy minél később), s akkor megbizonyosodunk róla, hogy van-e élet a halál után. Illetve egyáltalán azt, hogy van-e tudatunk az élet után. Vagy, hogy van-e egyáltalán valami, miután a földi élet véget ér. Nem kell ilyen kérdésekkel foglalkozni, de érdemes szem előtt tartani - számolni vele. S érdemes azért felkészülni eshetőségekre, akármi is lesz. A bizonytalanra hogy készül az amatőr? (Mert a halálhoz mindenki amatőr...) A profi tudná az eshetőségeket, és egy speciális esetre készülne. Az amatőr mindent számba vesz, mert tudatlan. Szerintem érdemes számolni dolgokkal.
Sok mindenben nem értek egyet a mára kialakult katolicizmussal (a többi felekezettel még úgy, ahogy, bár mindegyiknél elidegenít az, mikor meg akarják mondnai, mi a jó nekem...), de azért olyat kijelenteni, hogy "nem létező Isten" pfff... Ez olyan, mintha kijelentenénk, hogy Usama Bin Laden, vagy George Bush nem létezik, mert még az életben meg nem tapinthattuk őket (látni láttuk, persze... De a szemének se nagyon hisz az ember manapság). Istenről az ateisták is csak annyit állíthatnának, ha nem akarnak egyoldalúnak tűnni, hogy "nem tudjuk, hogy létezik". Azt, hogy nem létező, már csak azért sem lehet kijelenteni, mert nincs bizonyíték, legalábbis fizikális arra, hogy létezik, vagy nem létezik. Egyáltalán honnan tudjuk, hogy nem létezik? Ősrobbanás, evolúció... Persze, aki orvos, vagy biológus, joggal mondhatja, hogy random folyamatok... De be tudták bizonyítani, hogy valóban senkinek sincs köze hozzá? Valóban létezhet a létező csak úgy? Illogikus és megalapozatlan szerintem kijelenteni, hogy nem létező. Ha elvonatkoztatok attól, hogy Istenhívő ember vagyok, akkor persze ott van, hogy "jah, de te hogy bizonyítod akkor, hogy létezik? Te sem tudod!". Nem, nem tudom, de a hitemnek pont ez a lényege. Aki nem hisz, nem is érti. S nem vagyok templombajáró, vagy fanatikus hittérítő én sem... Csupán számomra érződik életem mindne percén, hogy Istennek lennie kell. Nekem ez meggyőződésem. De én ugyanúgy nem tudnám bebizonyítani, hogy van Isten, annak, aki nem hisz. Mert nem vagyok próféta sem, s olyan sem, aki meg tudná mutatni a metafizikait. Egyetlen bizonyíték talán a halálunk... Majd akkor minden kiderül. Csak akkor már nem tudjuk itt levonni a konklúziót . Mindenesetre szerintem csak óvatosan azzal, hogy "nemlétező Isten".
Istenért lehet, hogy én sem halnék meg... Egyfelől Istennek nem az az érdeke, hogy meghaljak, másfelől pedig az isteni törvény 5. paragrafusa is kimondja, hogy tilos a gyilkosság. Más kérdés az is, hogy ha megtámadják az én városomat, akkor az ölés szabad-e? Ha abszolútak az isteni törvények, tilos. Ha pedig vannak kivételek, akkor az két dolgot jelenthet: 1.) komolytalanná válik az isteni törvény 2.)Isten is elfogadja a tökéletlenséget, és kimondja, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Csak éppen ezt még nem nyilatkoztatta ki soha. Legalábbis a Bibliában még az Ószövetségben, kifejezetten Isten parancsolja meg Gedeonnak, a bírának, hogy vezessen harcot a választott nép ellen támadók ellen... Tehát a védelem itt igazoltnak látszik... És számos bibliai példában. Az ember ezt értelmezheti úgy, hogy ha Isten népe csak áll, és mosolyog, attól a barbár népek nem riadnak vissza. Ugyanúgy lekaszabolták volna, mintha tesznek valamit. S Istennek az semmiképp sem érdeke, hogy eltűnjön a jelenléte a Világból... Én ezt így értelmezem.
A támadó háborút is igazolja az első kánaáni város elleni támadás, amikor a Frigyládával szétrombolták a falakat a pusztában vándorlók... Isten választott népének földje, mindenki más bitorló ott... Így ez is jogos volt, ha úgy vesszük. Egy kivétel, mely erősíti a szabályt.
A keresztes háborúk megint más kérdéskörbe tartoznak. Teljesen igaz, hogy Jézus sírja, szülőföldje, elég morbid lett volna, ha olyanok kezén van, akik Jézust csak Iszának ismerik, és egy másodlagos prófétának tartják... Megint más kérdés, hogy a lovagok, királyok a jeruzsálemi titkos kincsekért, és hatalmért mentek oda, rabolni vagy fosztogatni többségben. Persze akkor is volt propaganda, mint ma Amerikában, s ahogy ma az iraki és az afganisztáni háborút igazolta Bush egy álságos dumával (demokrácia=olaj), úgy akkor Orbán pápa szintén örök búcsút adott a gyilkosoknak, minthogy Isten nevében ölnek, és az nemes (szent küldetés = vagyon, hatalom)... Csak hát Isten itt nem szólt senkihez látomásban, vagy egyéb extatikus formában, így vajmi kevéssé akarhatta, hogy ártatlan embereket is lemészároljanak a vagyonért...
Amúgy a hódítóháborúknak nem ugyanez volt a célja véletlenül? Szerintem azok sem szóltak másról, mint hatalomszerzésről. Illetve az (ős)lakosok agyatlan kiirtásáról, azokéról, akik jogosan britokolták a földjüket (lásd: indiánok vs. spanyol hódítók). Szerintem ez sem aljasabb dolog, mint azért harcolni, azon vitázni, hogy buddhista vagy keresztény, vagy pedig szunnita vagy siíta, vagy katolikus vagy evangélikus.
Ezért szeretem a csillagkaput, mert az áll legközelebb ahhoz, amiben én hiszek - ill amiben én hinni akarok.
Na most lehet anyázni, meg hozni a fát máglyának, mert nem hiszek egy szakállas vén *****ban, mint sokan mások...
Na azért a középkorban sem volt kegyelem a lakosságnak. Ha bejutott az ostromlósereg, kardélrehánytak mindenkit, aztán meggyalázták a hullákat, utánna elmentek a templomba meggyónták a bűnüket, és az Isten nem büntette meg őket. Izzadtan, büdösen, levágott füllel-lábbal végtagokkal ugyanolyan vidáman tekeregtek a mennyekben mintha mi sem történt volna.
Engem az ostoba vallásháborúk készítenek ki teljesen. Na azokat utálom. A Hódító háborúknak van céluk, de vallásháború verekedni egy nem létező Istenért, egy kegytárgyért. Ezrek essenek el valami ostoba ideológia miatt. Essenek el egy terület megszerzése közben, vagy annak védelme közben ha mindenképpen csatában kell meghalniuk, de ne egy Isteni lényért vagy tárgyért.
Sok mindenben nem értek egyet a mára kialakult katolicizmussal (a többi felekezettel még úgy, ahogy, bár mindegyiknél elidegenít az, mikor meg akarják mondnai, mi a jó nekem...), de azért olyat kijelenteni, hogy "nem létező Isten" pfff... Ez olyan, mintha kijelentenénk, hogy Usama Bin Laden, vagy George Bush nem létezik, mert még az életben meg nem tapinthattuk őket (látni láttuk, persze... De a szemének se nagyon hisz az ember manapság). Istenről az ateisták is csak annyit állíthatnának, ha nem akarnak egyoldalúnak tűnni, hogy "nem tudjuk, hogy létezik". Azt, hogy nem létező, már csak azért sem lehet kijelenteni, mert nincs bizonyíték, legalábbis fizikális arra, hogy létezik, vagy nem létezik. Egyáltalán honnan tudjuk, hogy nem létezik? Ősrobbanás, evolúció... Persze, aki orvos, vagy biológus, joggal mondhatja, hogy random folyamatok... De be tudták bizonyítani, hogy valóban senkinek sincs köze hozzá? Valóban létezhet a létező csak úgy? Illogikus és megalapozatlan szerintem kijelenteni, hogy nem létező. Ha elvonatkoztatok attól, hogy Istenhívő ember vagyok, akkor persze ott van, hogy "jah, de te hogy bizonyítod akkor, hogy létezik? Te sem tudod!". Nem, nem tudom, de a hitemnek pont ez a lényege. Aki nem hisz, nem is érti. S nem vagyok templombajáró, vagy fanatikus hittérítő én sem... Csupán számomra érződik életem mindne percén, hogy Istennek lennie kell. Nekem ez meggyőződésem. De én ugyanúgy nem tudnám bebizonyítani, hogy van Isten, annak, aki nem hisz. Mert nem vagyok próféta sem, s olyan sem, aki meg tudná mutatni a metafizikait. Egyetlen bizonyíték talán a halálunk... Majd akkor minden kiderül. Csak akkor már nem tudjuk itt levonni a konklúziót . Mindenesetre szerintem csak óvatosan azzal, hogy "nemlétező Isten".
Istenért lehet, hogy én sem halnék meg... Egyfelől Istennek nem az az érdeke, hogy meghaljak, másfelől pedig az isteni törvény 5. paragrafusa is kimondja, hogy tilos a gyilkosság. Más kérdés az is, hogy ha megtámadják az én városomat, akkor az ölés szabad-e? Ha abszolútak az isteni törvények, tilos. Ha pedig vannak kivételek, akkor az két dolgot jelenthet: 1.) komolytalanná válik az isteni törvény 2.)Isten is elfogadja a tökéletlenséget, és kimondja, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Csak éppen ezt még nem nyilatkoztatta ki soha. Legalábbis a Bibliában még az Ószövetségben, kifejezetten Isten parancsolja meg Gedeonnak, a bírának, hogy vezessen harcot a választott nép ellen támadók ellen... Tehát a védelem itt igazoltnak látszik... És számos bibliai példában. Az ember ezt értelmezheti úgy, hogy ha Isten népe csak áll, és mosolyog, attól a barbár népek nem riadnak vissza. Ugyanúgy lekaszabolták volna, mintha tesznek valamit. S Istennek az semmiképp sem érdeke, hogy eltűnjön a jelenléte a Világból... Én ezt így értelmezem.
A támadó háborút is igazolja az első kánaáni város elleni támadás, amikor a Frigyládával szétrombolták a falakat a pusztában vándorlók... Isten választott népének földje, mindenki más bitorló ott... Így ez is jogos volt, ha úgy vesszük. Egy kivétel, mely erősíti a szabályt.
A keresztes háborúk megint más kérdéskörbe tartoznak. Teljesen igaz, hogy Jézus sírja, szülőföldje, elég morbid lett volna, ha olyanok kezén van, akik Jézust csak Iszának ismerik, és egy másodlagos prófétának tartják... Megint más kérdés, hogy a lovagok, királyok a jeruzsálemi titkos kincsekért, és hatalmért mentek oda, rabolni vagy fosztogatni többségben. Persze akkor is volt propaganda, mint ma Amerikában, s ahogy ma az iraki és az afganisztáni háborút igazolta Bush egy álságos dumával (demokrácia=olaj), úgy akkor Orbán pápa szintén örök búcsút adott a gyilkosoknak, minthogy Isten nevében ölnek, és az nemes (szent küldetés = vagyon, hatalom)... Csak hát Isten itt nem szólt senkihez látomásban, vagy egyéb extatikus formában, így vajmi kevéssé akarhatta, hogy ártatlan embereket is lemészároljanak a vagyonért...
Amúgy a hódítóháborúknak nem ugyanez volt a célja véletlenül? Szerintem azok sem szóltak másról, mint hatalomszerzésről. Illetve az (ős)lakosok agyatlan kiirtásáról, azokéról, akik jogosan britokolták a földjüket (lásd: indiánok vs. spanyol hódítók). Szerintem ez sem aljasabb dolog, mint azért harcolni, azon vitázni, hogy buddhista vagy keresztény, vagy pedig szunnita vagy siíta, vagy katolikus vagy evangélikus.
Teljesen egyetértek Marka. A keresztes háború, az inkvizíció számomra nem más, mint a keresztény hit nevében elkövetett mészárlás, népirtás, aljas gyilkosságok sorozata.
Na azért a középkorban sem volt kegyelem a lakosságnak. Ha bejutott az ostromlósereg, kardélrehánytak mindenkit, aztán meggyalázták a hullákat, utánna elmentek a templomba meggyónták a bűnüket, és az Isten nem büntette meg őket. Izzadtan, büdösen, levágott füllel-lábbal végtagokkal ugyanolyan vidáman tekeregtek a mennyekben mintha mi sem történt volna.
Engem az ostoba vallásháborúk készítenek ki teljesen. Na azokat utálom. A Hódító háborúknak van céluk, de vallásháború verekedni egy nem létező Istenért, egy kegytárgyért. Ezrek essenek el valami ostoba ideológia miatt. Essenek el egy terület megszerzése közben, vagy annak védelme közben ha mindenképpen csatában kell meghalniuk, de ne egy Isteni lényért vagy tárgyért.
Annyiban viszot egyértelműen rosszabba háború a középkor óta, hogy míg a középkorban a seregek egy üres mezőn csatáztak, vagy várat/várost ostromoltak, ma az elsődleges cél, hogy a védtelenül maradt városokat az iparral és a lakossággal együt megsemmisítsék (bombázások, biológiai fegyverek, atombomba) aztán az ellenség serege hátország híján már könnyű falat lesz...
A középkorban, legalábbis az elején, nem voltak olyan véres harcok. A legtöbb lovag leesett a lováról, és a földön maradt. Hacsak valaki le nem szúrta, életben maradt. A nehézpáncél ugyanis nem hagyta felkelni őket. Akkor volt szívás, ha páncélátütő nyilakat alkalmaztak... Meg hát a puska feltalálása is jelentősen növelte a halálos háborúkat.
Persze nem azt mondom, hogy nem voltak véres csaták a középkorban... Sőt, undorító, becstelen csaták is voltak, pl. a keresztes hadjáratok idején, mikor pestissel fertőzött holttesteket dobáltak be egy városba katapultokkal. Az első biológiai fegyver...
Lehet, hogy csata részese nem lennék én sem. Bár, ha a hazát kellene védeni, szerintem nem ülnék tétlen kézzel. De lehet, hogy gyáván menekülnék. A halál közelében nem biztos, hogy olyan az ember, amilyen lenni akar...
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.