Vissza kellett ellenőriznem, mert olyan, mintha csak tegnap lett volna, pedig valójában már majd’ egy fél év eltelt azóta, hogy a Warhammer 40,000: Rogue Trader (innentől csak Rogue Trader) alfatesztjéhez akadt szerencsém. És bár ez a fél év egy játék fejlesztésében nem sok idő, de még így is egészen komoly előrelépéseket hoztak tető alá a fejlesztők. A döcögős, képfrissítéssel küszködő korai verzió óta a technikai oldal kisimult, a főmenü átalakult, és végre az in medias res kezdés helyett belekóstolhattam a játék tényleges elejébe, ami megjelenésekor prológusként szolgál majd.
Szerepjáték és Birodalom
Ha esetleg lemaradtál volna, vagy a képek alapján ne lenne egyértelmű, egy keményvonalas szerepjátékhoz van szerencsénk, körökre osztott harcrendszerrel, rengeteg párbeszéddel és komoly következményeket magával hozó döntésekkel. És mint minden szerepjátéknál, úgy itt is a karaktergenerálással kezdünk, mely a megjelenésen túl néhány alapvető tulajdonságunk és persze kasztunk meghatározását is lehetővé teszi. Veterán szerepjátékosoknak nagy meglepetésekre nem kell számítaniuk, a Warhammer-univerzum rajongói pedig valószínűleg sokat fognak rágódni azon, hogy hősük milyen múlttal, sorsfordító krízissel és dicső tettel rendelkezzen.
Persze ezeket le lehet fordítani tisztán a számok nyelvére is, de minden egyes képességünk, tulajdonságunk és később cselekedetünk kihatással van arra, hogy a környezetünk miként reagál ránk. Már azon felül, hogy a Birodalomban kivételes hatalommal rendelkező Rogue Traderként gyakorlatilag csak az Inkvizíció ügynökeihez mérhető szabadsággal és hatalommal rendelkezünk. Míg például egy ex-gárdistához valaki pozitívabban viszonyul, egy megkérdőjelezhető lojalitású vagabundhoz már valószínűleg kevésbé. De nem csak a kezdeti tetteink lesznek kihatással a minket körülvevő világra, döntéseink a morális iránytű három égtájának (benevolentia, imperialis, hereticus) valamelyike felé tereli megítélésünket. Ezen felül pedig természetesen tetteink következményei is kihatással lehetnek a jövő alakulására, akár csapatunk egyes tagjaira, akik esetenként szintén reagálnak a válaszainkra. Például egy ponton el kellett döntenem, hogy egyáltalán foglalkozom-e az alsó fedélzeten zajló lázongással, vagy hagyom, hogy vérbefojtsák; a személyes tárgyalást választva akár fel is fegyverezhettem volna őket. Akárhogyan is, de később nem várt kellemes-kellemetlen meglepetésekkel jár a döntés.
Világépítés felsőfokon
Az alsó fedélzetről jut eszembe, az Owlcat alkotói a Warhammer-univerzum játék eddig ritkán bemutatott oldalát is feltárják: eddig jobbára csak a dicső csatákkal, a harcosokkal és grandiózus összecsapásokkal találkozhattunk, holott a világ ennél jóval többről szól. A Rogue Trader történései nem csak a hajónk, hanem az Impérium és az annak különböző szintjein élők hétköznapjaira is kis ablakot nyitnak, egy olyan arcát feltárva a világnak, melyért eleddig elég mélyen le kellett ásni. Mindezt pedig szervesen építik be a narratívába, egy valóban élő és lélegző egységgé varázsolva a Koronus expanziót. A nagyszerű és látványos világépítés mellett a kiválóan megírt párbeszédek és a remek zenei aláfestés pedig igazán egyedi hangulatot teremt, ahogy egyre mélyebbre süllyedünk az események egyre bonyolódó láncolatában.
Magáról a sztoriról túl sok mindent továbbra sem szeretnék elárulni, maradjunk annyiban, hogy a hajó először amég csak nem is a mienk, egy rövid és szűrzavaros eseménysorozat után pedig eléggé megtépázott állapotban és hiányos legénységgel kerül az irányításunk alá. Míg nagyjából helyrehozzuk a dolgokat, addig alsó hangon nyolc-tíz órányi játékidőnk már el is ment úgy, hogy űrcsatához még nem is volt szerencsénk (merthogy nem véletlenül fejleszthetjük a hajót). A fejlesztő szerint már a bétaverzió is közel 60 órányi tartalommal kecsegtet és csak tippelni merek, hogy mire kiteljesedik a játék, mennyi kalandban lehet részünk. Persze a sötét jövőben sem minden csupa jóság, amellett, hogy a bétaverzió még nem teljes, kisebb-nagyobb hibákkal is jócskán összefutottam harcban és azon kívül is. És persze ott van a tény, hogy az Owlcat mégiscsak egy kis stúdió, és ennek korlátai hellyel-közzel meglátszanak, a szimpla karaktermodellek és animációk, közel zéró szinkron ilyen tünetek - mégis merem állítani, hogy az odaadás és az alapanyag iránti tisztelet mindenért kárpótol. Az eddigiek alapján pedig egy roppant ígéretes szerepjátéknak nézünk elébe, melyet nem csak az univerzum rajongói tarthatnak nagyra.
