2003-ban már javában tombolt a GTA-láz, és szinte havonta jelent meg egy sandbox játékmenettel megáldott GTA-klón. Ekkor már egy ideje kinn volt a Mafia (amelyet sokan a mai napig a műfaj abszolút királyának tekintenek), de év végére nagyon durván felpörgött az iram. Jött a The Simpsons: Hit & Run (a családbarát GTA), majd a True Crime: Streets of L.A., amely az egész cselekményt Los Angeles napfényes városába helyezte. Durván 622 négyzetkilométernyi területet modelleztek le digitális formában, ami lefedi Los Angeles nagyobb részét – például Beverly Hills és Santa Monica azonnal felismerhető részeit is nagyszerűen rekonstruálták – és a legtöbb utcanév, nevezetesség és autópálya pontosan reprodukálva lett. Büszkén mondhatom, hogy nekem ez a játék megvolt, méghozzá eredetiben. Emlékeim szerint 3 vagy 4 CD-n terpeszkedett és igen masszív, vastag, dizájnos tokban lehetett beszerezni, amely a gyűjteményem egyik ékes darabjának számított.
Szigorúan piszkos ügyek
A játék főszereplője Nick Kang nyomozó (Russell Wong), akinek megvannak a maga módszerei, és nem rest az öklével rendezni a vitákat. Továbbra is nyomasztja apja, Henry Wilson 20 évvel korábbi eltűnése, azonban a kínai negyedben történt robbanások miatt ráállítják az ügyre. Társával, Rosie Velasco nyomozóval (Michelle Rodriguez) neki is indulnak felgöngyölíteni a dolgot, amely mögött Kang szerint a kínai maffia állhat. Persze a szálak sokkal magasabbra nyúlnak holmi triádoknál, és hamarosan már az FBI is bekapcsolódik az eseményekbe. A sztori egy B kategóriás hongkongi akciófilmhez mérten csavarodik, de amik mindenképp feldobják, azok a szinkronhangok. Az akkortájt szinte minden videójátékban megjelenő Michael Madsen mellett olyan hollywoodi színészeket lehet hallani, mint Ron Perlman, Christopher Walken, vagy épp Gary Oldman. Az biztos, hogy az Activision nem spórolt a voice-cast összeállításán, a játékot pedig elsődlegesen PlayStation 2, Xbox és GameCube konzolokra fejlesztették, viszont később természetesen átvándorolt PC-re is.
A legfőbb különbség a GTA-játékokhoz (vagy akár a Mafiához) képest, hogy itt ugyebár egy hivatásos LAPD-nyomozót irányíthatsz, ergo az igazságszolgáltatás és rendfenntartás oldalán állsz. A civilek halomra lövését vagy palacsintává lapítását nem igazán díjazza a játék, és ez elsősorban a morál-rendszerben mutatkozik meg. A "Jó zsaru / Rossz zsaru" mérő aszerint változik, hogy miféle akciókat hajtasz végre a városban cirkálva – ennek függvényében többféle befejezést is el lehet érni. A játék négy fő küldetéstípust tartalmaz, és mindegyiknek megvan a maga egyedi játékmenete: ezek a lövöldözés, a harc, a lopakodás, és természetesen a vezetés. A lövöldözés abszolút fapados és az ormótlan nagy célkeresztnek köszönhetően elég hülyén is néz ki (tipikus konzolos dizájn), de lehetőség van bezoomolni és lassított időben szórni az áldást. A harc egy fokkal érdekesebb, hiszen adott a kombózás, amire emlékeim szerint a játék lemezes verziójának kézikönyvében külön oldalakat szenteltek, úgyhogy onnan próbáltam bemagolni a kombinációkat. A lopakodás eléggé kilóg, mert szintén elég fapados lett, a vezetés pedig inkább a középszerű alatti kategóriát súrolja. A kocsiknak valahogy nem igazán sikerült normális fizikát adni, a minitérkép meg egyszerűen borzalmas. Nem mutatja a konkrét útvonalat, csupán az adott pontot, ahová el kell jutni, ami a városban portyázva, a térképet meg-megnyitogatva még annyira nem is gond, de amikor egy küldetés időre megy… na, ott már tud kellemetlenségeket okozni. Egyébként igen, megteheted, hogy csak fel-alá mászkálsz a városban, és kivonulsz a különféle bűnesetekhez. Ezek persze messze nem annyira komplexek, mint mondjuk, az L.A. Noire-ban, inkább csak összeverekedő suttyókat vagy őrült módjára vezető balfékeket kell lekapcsolod.
A fegyverek istene
Bár a lehetőség adott az ámokfutásra, a True Crime: Streets of L.A. jutalmaz, ha a Jó zsaru minősítésre próbálsz törekedni. Ha random bűnözőket tartóztatsz le az utcán, bűncselekményeket oldasz meg, nem halálos lövésekkel teríted le az ellenfeleket, és a lopakodós küldetésekben inkább kiütöd, mintsem megölöd az ellenfeleket, akkor Good Cop pontokat kapsz. A játék bizonyos pontjain a történet másképp alakulhat, attól függően, hogy miként teljesítettél rendőrként – és ahogy említettem, mindez a játék végét is meghatározza. Ha inkább halomra gyilkolod a civileket és az ellenfeleket is fejbe lövöd, valamint elbukod a küldetéseket, akkor a Bad Cop pontok gyűlnek, ami odáig vezethet, hogy a járókelők random rád támadnak az utcán, sőt, ha ez a pontszám eléri a 99-et, akkor a többi rendőr, és végül a SWAT megpróbálja megölni a karaktered. A szinkronhangokat már méltattam, de egy kicsit kitérnék a zenékre is. A különféle rádióállomások nagyon fontosan egy sandbox játéknál, és szerencsére a soundtrack itt is telitalálat lett. Snoop Dogg és Ice-T mellett olyan előadókat lehet hallani, mint az Alice In Chains, a Megadeth, vagy a Static-X, csak hogy az akkortájt még épp kifutóban lévő nu-metal rajongók is megtalálják számításaikat.
Ahogy például később a Watch Dogs, úgy a True Crime: Streets of L.A. megjelenését is igen nagy várakozás előzte meg, hiszen az Activision a csúcsra járatta a marketingkampányt, és a lehető összes helyen úgy promózták a játékot, hogy megreformálja a műfajt, és a Rockstar csomagolhat. 2002. május 15-én jelentették be a True Crime: Streets of L.A. érkezését, akkor még 1036 négyzetkilométernyi digitalizált területtel. Ki is vitték a májusi E3-ra, ahol büszkén reklámozták Los Angeles földrajzi pontossággal megalkotott mását, valamint a különböző játékstílusokat. Decemberre a játék 60%-a volt kész, és ekkor a térkép méretét módosították 777 négyzetkilométerre, viszont elárulták, hogy a parádésan aprólékos modellezéshez műholdképeket, GPS-technológiát és hagyományos fényképeket is használtak. Ekkor fedték fel Russell Wong és Gary Oldman szereplését is, majd 2003 áprilisában a többi nagy név is bejelentésre került.
Végül a játékbeli Los Angeles csak 622 négyzetkilométer lett, de ez is igen tisztességes méretarány. Májusban szintén kivitték az E3-ra, és bár ekkor még nem volt 100%-ban kész, az IGN és a GameSpot is teljesen le volt nyűgözve mindattól, amit a Luxoflux csapata összerakott. A hype meg is hozta az eredményét, ugyanis a novemberi megjelenéskor az eladások egyenesen szárnyaltak: 2006 júliusára a PlayStation 2-verzióból 1,5 millió darabot adtak el, és ezzel 65 millió dollárt kerestek csak az Egyesült Államokban. Az összesített eladásokat nézve szintén az USA-ban, szintén 2006-ban, 2,8 millió darab ment el a játékból, ami egészen szép eredmény. Sajnos a True Crime: Streets of L.A. nem öregedett valami jól, és a kritikák főként a technikai problémákat, a klisés főhőst, valamint a nem elég változatos játékmenetet emelték ki. Ennek ellenére elkészült a folytatás, méghozzá 2005-ben: ez lett a True Crime: New York City – de erről majd legközelebb.
