A Sebhelyesarcú a filmtörténelem igazi klasszikusa. Nemcsak egy remekül kidolgozott gengszterfilm, hanem a ’80-as évek miami alvilágának hihetetlenül jól működő krónikája egyben, a zseniális Al Pacino főszereplésével, aki karrierje vitathatatlanul legelképesztőbb alakítását nyújtja. Nem véletlen, hogy a Rockstar csapatát is megihlette, és hogy a Grand Theft Auto: Vice City rengeteg Sebhelyesarcú-utalást tartalmaz. A Radical Entertainment azonban a 2000-es évek közepén nem kisebb vállalkozásba fogott, minthogy magából a filmből készítenek komplett, hivatalos játékadaptációt, megváltoztatva az eredeti befejezést és megmentve Tony életét, a sztorit pedig ott folytatva, ahol a film abbamaradt: a Sebhelyesarcú luxus-villájában, miközben minden oldalról özönlenek a kolumbiai rosszfiúk, hogy véget vessenek a drogbáró gyümölcsöző karrierjének.
Már a menü is roppant hangulatos, de aztán kezdődik maga a játék. A film utolsó képkockáin Tony odasétál a fegyvertárhoz, előveszi brutális katonai géppuskáját, immár legendás harci üvöltésével kirúgja az ajtót, majd hihetetlen mészárlást rendez a szobáját ostromló kolumbiai maffiózók sorai között. Ott hátbalövik, itt viszont nem. Tony menekülése az épületből alig több, mint egyfajta Serious Sam stílusú hentelés (az elején alig sérülhetsz meg), ahol először kapsz ízelítőt a "blind madness" képességből, amikor is Tony látása elhomályosul, minden egyes sikeres találattal meggyógyul, és másodpercekig egyáltalán nem sérül. Ez az első (kissé eltúlzott) non-stop mészárlás viszont szerencsére messze nem jellemző a nagyszerű játék egészére.
A Scarface: The World Is Yours alapjaiban egy GTA-klón, de a jobbik fajtából. 1983-ban játszódik Miamiban, és a heroin-kereskedelmet kell visszahozni a csúcsra, rengeteg vér, megvesztegetett zsaruk, alvilági figurák és egyéb befolyásos emberek, meg persze számos eltulajdonított jármű segítségével. Itt nemcsak a pénz, hanem a hírnév is számít. A játékmenet nem sokban különbözik egy GTA-tól: órákon át lophatsz autókat, hogy végigszáguldhass Miami napsütötte, vagy épp neonfényes utcáin, cirkálhatsz luxusmotorcsónakkal (motorok, repülőgépek és ingyenes helikopterezés sajnos nincs), vagy koncentrálhatsz a heroincsempészetre és az ahhoz kapcsolódó küldetésekre. Az igazság az, hogy akár tetszik, akár nem, sok időt kell töltened a fehér por terjesztésével, mert a fejlődéshez elég pénzre van szükséged, hiszen Miami alvilágának meghódítása nemcsak a rivális bandák kiiktatásából áll, hanem mindenféle befektetésből is a különböző üzletekbe. Ez persze a GTA: Vice Cityből is ismerős lehet, de valami idióta fejlesztői ötlet miatt sajnos a játék során ezekből a létesítményekből nem kapsz semmiféle bevételt, hanem mindent a mocskos kis drogüzletekből kell finanszíroznod.
Tudod mit szeretnék? Egy saját farmermárkát!
A heroin-kereskedelem minden alkalommal úgy működik, hogy beszélsz Felixszel, a legfontosabb és legmegbízhatóbb embereddel, aki ad neked egy mellékküldetést, ami általában a rivális maffiózók megölését vagy az informátorok védelmét jelenti. Aztán, ha végeztél, tárgyalhatsz a vevővel, hogy megvehesd a cuccot egy kisebb összegért, majd a dílerrel, hogy minél olcsóbban eladhasd neki. Ha az üzlet mindkét fél részéről megköttetett, a bevételt a bankodban kell tisztára mosnod, és csak ezután lehet legálisan tiéd a lóvé. Ha elég pénzt gyűjtöttél össze, megvásárolhatod Miami egyik szórakozóhelyét és belecsöppenhetsz az éjszakai életbe: a játék lassan átadja neked az irányítást szállodák, kaszinók, zeneboltok, mozik felett, de csak akkor, ha segítettél a tulajdonosnak megoldani egy-egy kényes ügyet, mondjuk rivális bandák és bandavezérek kiiktatásával, korrupt ügyvédek lebuktatásával, vagy egyszerűen csak a tulajdonos életének megmentésével. Bár ez a küldetésszerkezet kissé monotonnak tűnhet, minden egyes tulajdonos felettébb érdekes karakter lett. A küldetések annyira izgalmasak és kreatívak, hogy egy percig sem fogod megunni őket. Sajnos magára a heroin-kereskedelemre ez már kevésbé igaz, ami a játék többi részéhez képest hosszú távon képes elég unalmassá válni. Ennek ellenére a készítők mindent megtettek azért, hogy teljesen beleéld magad Tony Montana szerepébe. Az alaptörténet arról szól, hogy Tonyval visszaveszed az irányítást Miami felett, és bosszút állsz Alejandro Sosán. Mivel az eredeti filmben kvázi mindenki meghalt, David McKenna – aki az Amerikai história X forgatókönyvét is írta – szabad kezet kapott az új karakterek kitalálásában. Vannak régi ismerősök, de előtérbe kerülnek azok a szereplők, akikre mindig is kíváncsi voltál, de sosem láttad őket: Gaspar Gomez, a Diaz-fivérek (akikre az egyik jelenetben Lopez, Tony főnöke hivatkozik), és persze Sosa... mind tiszteletüket teszik.
Persze az igazi sztár maga Tony Montana, akinek karakterét hihetetlenül jól ábrázolja a játék. Bár köztudott, hogy nem maga Al Pacino végezte a szinkronizálást, találtak egy színészt a helyettesítésére, akinek sikerült megdöbbentően, szinte hátborzongatóan visszaadnia Pacino jellegzetes hanghordozását. André Sogliuzzo kubai akcentusa pontosan olyan, mint Pacinóé, és ugyanúgy folyamatosan káromkodik, mint az olasz színész. A hangok mellett a készítők a színész kinézetével és mozgásával is remek munkát végeztek: nemcsak az arcát és a testét modellezték le tökéletesen, hanem a gesztusait, és szúrós tekintetét is. A többi szinkronszínész is profi munkát végzett, ami nem volt nehéz, hiszen olyan világsztárok kerültek be, mint Michael York, James Woods, Robert Davi, Ice-T és Steven Bauer. Zenékből olyan előadók válogatott dalai csendülnek fel, mint a Cypress Hill, D12, Judas Priest, Motörhead, Rob Zombie, Iggy Pop, valamint jó kis latin muzsikák.
Az akciórészek kifejezetten izgalmasak. A Radical nem a Rockstar-stílusú automatikus célzást alkalmazta a lövöldözéseknél; ehelyett célozhatsz úgy, mint egy hagyományos Max Payne-ben vagy más TPS-ben. Bár aki mindenáron a célzásrásegítést akarja, az a Caps Lock segítségével automatikusan kijelölheti az ellenséget. Az ellenfelek nem a túlfejlett mesterséges intelligenciájukról vagy a különböző sunyi trükkjeikről híresek (néha ugyan lopakodnak, de mást nem nagyon csinálnak), de ez a GTA-kban sem volt nagy dolog, sőt nem is alapkövetelmény ebben a műfajban. Ami viszont negatívum (és az volt már 2006-ban is), az a kissé elavult grafika: akárhogy is nézzük, ez sajnos nem az "amerikai álom", hanem egy GTA: Vice City szintű látványvilág. Nem nevezném éppen csúnyának, és egyes elemek (mint Tony és néhány fontosabb karakter, illetve néhány autó dizájnja) elsőosztályúak, de érezhető, hogy eleve egy PS2/Xbox-játék volt a cél, és a PC-s port csak ezután lett összedobva. Az utcák nem olyan szerteágazóak, mint ahogy azt a GTA-játékokban megszokhattad, így utad sokszor egyetlen útvonalra szűkül, ezért bizonyos utcákat túl gyakran láthatsz.
A játék második felétől kezdve az is egyre frusztrálóbbá válik, hogy minél több szórakozóhelybe kell beruházni. Sanszos, hogy valahol itt el is fogy a pénzed nagy része, és borzasztóan lélekromboló megint pitiáner drogdílerekkel szenvedni ahelyett, hogy a fő történetben haladhatnál előre. De ettől függetlenül a Scarface: The World Is Yours nemcsak egy remek GTA-klón, hanem egy remek játékadaptáció is. A film és a műfaj kedvelőinek ideális csemege lehet még manapság is (már ha sikerül beszerezni, én emulátorral toltam), ugyanis a szintén 2006-os The Godfather: The Game mellett Tony Montana is nagyszerűen helyt állt a műfajban.
