Hiába ugatták sokan a Holdat (persze átvitt értelemben véve), végül nem jött be a teória, és elmaradt a GTA 6 második előzetesének bemutatása – persze nincs még vége az évnek, így bármi megeshet, pláne, hogy már csak alig több mint egy hét választ el minket a jobb esetben számos bejelentést tartalmazó The Game Awards-tól. Tekintve, hogy a Rockstar Games és a Take-Two még patikamérlegen sem nagyon akarja adagolni az információkat (már az olyan, hype-ot generáló kijelentéseken túlmenően, hogy le fogjuk tenni a hajunkat a végeredmény láttán), a rajongók értelemszerűen minden apró információmorzsára lecsapnak, függetlenül attól, hogy az csak egy szimpla szóbeszéd, esetenként pedig egyszerűen kamu.

Ez utóbbi kategóriába leginkább a rejtélyes módon „kiszivárgott” képernyőfotókat sorolhatjuk, melyekről szinte minden esetben kiderül, hogy mesterséges intelligencia által készített képekkel vagy a GTA 5 szénné modolt verziójával állunk szemben. November közepén már értekeztünk egy kicsit a témával kapcsolatban a Tech4Gamers cikkére hivatkozva, most pedig újfent a szóban forgó portál közölt egy hírt az újabb „álleejtő” képekről – talán mondanunk sem kell, hogy ezúttal sem tűnnek valódinak az ITT megtekinthető anyagok.

Az oldal rendre a „fotórealisztikus” jelzővel illeti a szokás szerint rendkívül rossz minőségű screenshotokat, ami ugyan megállja a helyét, ám a karaktereken eléggé látszik, hogy az AI áll a háttérben. Mostanra egyébként annyira megszaporodtak az ilyen jellegű alkotások, hogy a Reddit moderátorai nem győzik törölni őket – az új szabályzat szerint csak a minőségi művészi munkák maradhatnak a mesterséges intelligenciával generált képek és videók közül. A Grand Theft Auto 6 körüli felhajtásból kiindulva nagyjából biztosra vehető, hogy a megjelenésig még rengeteg hasonló látnivaló üti majd fel a fejét az internet bugyraiban (pláne, amíg nem kapunk egy gameplay-t is tartalmazó előzetest), szóval újfent arra kérünk minden kedves olvasót, hogy még csak véletlenül se dőljön be nekik!

A borítóképek forrása: Rockstar Games