Az alap vezérlő mellett már több spéci darabot is a piacra dobott a Microsoft az Xbox Series X-hez (vagy akár a korábbi masinákhoz), hiszen többek között a Starfield is kapott egy tematikus kontrollert anno, a Deadpool által tervezett műalkotásról már nem is beszélve, bár az ugye nem kerül kereskedelmi forgalomba. Emellett természetesen a némileg drágább, ugyanakkor extra hátsó gombokkal és csúszásgátló borítással ellátott Elite-től sem szabad megfeledkezni, ami még jobbá teheti az élményt (pláne FPS-ek esetén), a jelek szerint pedig már a küszöbön toporog a következő érkező – legalábbis abban az esetben, ha hihetünk a legújabb szóbeszédnek. 

xbox-kontroller-microsoft-vezetek-nelkuli.jpg

A már rengetegszer bizonyított (persze előfordult, hogy tévedett) billbil-kun írta meg ugyanis a Dealabs oldalán, hogy új Xbox kontroller van a láthatáron, ami a Sky Cipher Special Edition névre hallgat, és állítólag július 31-én jelenti majd be a Microsoft – mondjuk így már nem fog akkorát ütni a leleplezés. Kiderült továbbá, hogy már augusztus 13-án a boltok polcaira kerülhet a ketyere (az időpont az informátor szerint változhat), méghozzá 69,99 dolláros áron, ami nagyjából megegyezik a korábbi speciális darabok árcímkéjével.

Részleteket ugyan nem közölt a bennfentes, a vezeték nélküli vezérlő nevéből kiindulva viszont szinte biztos, hogy a kék szín fog dominálni, az viszont kérdeses, hogy helyet kap-e benne a DualSense-ben már bizonyított haptikus visszajelzés. Ha igaznak bizonyulnak az imént leírtak, akkor már napokon belül láthatjuk a spéci hardvert, addig azonban még senki ne zárja a fiókba a mostani kontrollerét.