Érdekes elmélettel állt elő Jason VandenBerghe, az Ubisoft kreatív igazgatója. Szerinte tökéletesen elfogadható, mi több, támogatandó az, ha a játékfejlesztők a művüknek nem készítenek semmiféle finálét. „Tonnányi játék van, aminek nincs befejezése. A legtöbb arcade stílusú programnak és az MMOG-knek nincs valódi vége. A Simsnek sincsen. Póker? Sakk? Foci?” -- mondta Gamasutrának. -- „Tény, hogy a világ legtöbb máig népszerű játékát úgy tervezték, hogy soha ne legyenek lezárva.”
Érvelésében felhozta azt a 2011-es cikket is, mely szerint a játékosoknak mindössze 10-20%-a játssza végig a játékprogramokat. „Letenni a kontrollert az utolsó átvezető videó előtt nem bűn. Ez része ennek a formátumnak” -- mondta. -- „Sosem játszottam végig az első Bioshockot, mégis örök élmény maradt. Grim Fandango? Azt sem fejeztem be, de pokoli jó példa a tervezési vitákon. Soha nem vittem végig egyetlen Z-t sem, de ember, akkor is mókásak (általában).”
VandenBerghe szerint nem kéne a fejlesztőknek ráerőltetni a játékosokra, hogy mikor fejezzék be a játékokat, sokkal kényelmesebb, ha akkor hagyják abba, amikor akarják, hiszen annak számos oka lehet. A játék nem olyan műfaj, mint a mozi vagy az irodalom, így semmi szükség a lezárásokra, állítja.
Szavaiban van némi igazság, még ha a példái néha sántítanak is, hiszen a focimeccsek és a sakkpartik befejeződnek. Sok játékos szereti, ha a történet lezárásával tovább barangolhat az adott mű világában. Mi több, némely stílusban, például az online lövöldékben még a történet sem számít. Viszont a másik oldalon ott állnak azok, akik szeretik a jó sztorik jó lezárását, és sokszor pusztán ezért újra végigjátsszák az adott produktumot, pláne, amikor annak több befejezése is van.
Szerintetek igaza van az úriembernek, és tényleg szükségtelen egy játékban a finálé, vagy azért jó, ha a történet nincs végtelenítve?
Egyébként a lezárással kapcsolatban még annyit, hogy izgis lenne néha egy afféle Cliffhanger befejezés, és persze nem úgy, hogy két hónap múlva már be is jelentik a folytatást..
Bobby Fischer szerintem forog a sírjában.
A játékoknak aminek van single része igen is kell a sztori. Az egy másik dolog ha úgy csinálják meg, hogy van az alap sztori és ha azt végig vitted utána még barangolhatsz a világba, mert annyi minden van még benne, annyi mellék küldetés vagy gyűjtögetni való, hogy még totál elszórakozik vele az ember. Talán én vagyok régimódi, de egy játéknak igen is legyen eleje, közepe vége. Én eddig minden játékot végigvittem ami tetszett. Aki félbehagy egy játékot abban nincs elég kitartás. Az Ubi Soft-nál ha ez egy munkatársnál történik mondjuk a program kódot csak félig írja meg, mert a többihez már nincs kedve nincs kitartás, ma hol lennének a játékok?
A sakk is elég rossz példa, hisz valaki veszít ott is vagy remi a vége.
Enyhén fura a csávó szerintem.
Szólni kellene az öregnek, hogy minden játékot akkor fejeznek be a játékosok, amikor akarnak. Viszont ha nincs vége egy játéknak, akkor azokkal tolnak ki, akik szeretnék látni a sztori végét. Akik meg a másik táborba tartoznak, azok így is úgy is abbahagyják a felénél. Szóval ez az egész elmélet egy nagy nulla. Nem is tudom hogy miként jutnak ilyen baromságok az emberek eszébe.