2020-ban, a Horizon Zero Dawn PC-re érkezésekor talán még senki sem gondolta volna, hogy a Sony végül ilyen mértékben fog nyitni a platform felé, de végül megvalósult a konzolt istenként tisztelő játékosok rémálma: a japán cég mostanra nagyon is számol a PC-s piaccal. Felvásárolt például egy portolásért felelős fejlesztőcsapatot is (Nixxes Software), az elmúlt években pedig olyan gyöngyszemek látogattak személyi számítógépekre, mint a Days Gone, a God of War, a Marvel’s Spider-Man Remastered, vagy épp az Uncharted: Legacy of Thieves Collection. A legújabb fecske pedig a november 18-án megjelent Miles Morales, melynek kapcsán összeállítottunk egy listát azokból a címekből, amiket egy minőségi port formájában szívesen látnánk viszont. Fontos leszögeznünk, hogy az ötösfogat kiválasztása során a PlayStation 4-es (esetenként 5-ös) felhozatalt vettük alapul, mert ezek zöme minimális ráfordítással még ma is jól nézne ki a legmodernebb hardvereken.

5. InFamous: Second Son

Mivel a Ghost of Tsushima PC-s portjával kapcsolatban már túl sok pletyka és szivárgás látott napvilágot ahhoz, hogy semmi ne legyen igaz belőle, így Sucker Punch egy másik közkedvelt címéhez térnénk vissza. Az inFamous: Second Son ugyan nem az első a sorban, de egy teljesen új karakterrel indít, így a program története az előzmények ismerete nélkül is érthető. Igaz ugyan, hogy sok szempontból nem öregedett túl jól, például a PS4 erejét demonstrálni hivatott részecskeeffektek, vagy a kontroller mozgatásával történő graffitis részek ma már nem ütnek akkorát, mint 2014-ben, de a játék azért még most sem nevezhető csúnyának, sőt.

Játékmenet terén sem definiálta újra saját műfaját a program, de Seattle városát a tetőkön ugrálva, szuperképességeket használva felfedezni még ennyi év elteltével is nagyszerű érzés (a fluid, látványos harcról már nem is beszélve), mondhatni, maga a nagybetűs szórakozás, Ezt az élményt pedig az sem tudja ténylegesen rontani, hogy a történet túl sok meglepetést nem tartogat, a moralitási rendszer egyszerű, mint a faék, a mellékfeladatok pedig nem túl változatosak – pláne a mai open world címekhez képest. A tényleges játékmenetet előtérbe helyező alkotás a Second Son, és eléggé valószínű, hogy minden PC-tulajnak kellemes időtöltés lenne, pláne, ha valaki csupán vegytiszta szórakozásra vágyik.

4. Gran Turismo 7

Számítógépeken ugyan akadnak kiváló versenyszimulátorok (elég csak az Assetto Corsára vagy a Project Cars-szériára gondolni), de a műfaj rajongói egészen biztosan nem vennék zokon, ha a Polyphony Digital 1997-ben indult sorozatának legújabb darabja PC-n is beindítaná a motorokat. Legfőképp azért, mert a Gran Turismo 7 grafika terén már PlayStation 5-ön is párját ritkítja (hála leginkább a ray tracingnek és a dinamikus időjárásnak), így bele sem merünk gondolni, milyen látvány tárulhatna elénk egy csúcskategóriás masinán. A prezentáció persze nem minden, tudják ezt a japánok is, éppen ezért a játék minden más téren is impozáns. Bár a mikrotranzakciók implementálása „némiképp” kiverte a biztosítékot a rajongóknál (olyannyira, hogy Metacritic-en a játék felhasználói értékelése jelenleg 2.1 ponton áll), az tagadhatatlan, hogy az autók tisztelete és szeretete a GT7 minden szegmensén tetten érhető.

A több mint 400 járgány mindegyike kellő részletességgel lett megalkotva (legyen szó a külsőségekről vagy a vezetési élményről), a versenyek izgalmasak, minden alkatrész cseréjével érződik a különbség az irányításban (ami egy szimulátor egyik legfőbb erénye, ugye), és még a történelem kedvelői is megtalálhatják a számításaikat, hiszen számos archív felvétel, fénykép, dokumentum gondoskodik arról, hogy megismerkedhessünk az egyes márkák életútjával. A rengeteg kioldható (vagy jó magyar forintért megvehető) négykerekű, a számos pálya és verseny, na meg persze a multiplayer komponens garantálja a hosszútávú szórakozást, amit egyszer talán a PC-sek is megtapasztalhatnak majd.

3. Until Dawn

Az Until Dawn 2015-ös megjelenése óta számos alkotással gazdagította már a videójátékos palettát a Supermassive Games csapata, de abban szinte mindenki egyet ért, hogy annak szintjét máig nem sikerült megugrani. Hiába építkezett hasonló alapokra például a The Quarry, vagy az első évadát épp a napokban summázó The Dark Pictures Anthology, a PlayStation 4-re megjelent horrorkaland még mindig ott csücsül a trónon. Egymagában. A klisés tinihorrornak induló alkotásról csakhamar kiderül, hogy nem rest kacérkodni a természetfelettivel, a felvonultatott nyolc főszereplő pedig csak eleinte nevezhető felszínesnek, elvégre ahogy megismerjük őket, úgy bontakoznak ki a személyiségek is.

Már persze, ha sikerül őket megismerni, hiszen – ahogy a stúdió későbbi címeiben is – elég egyetlen rossz döntés, hogy valamelyik szereplő elhalálozzon – az esetek többségében ráadásul eléggé csúnya módon. A pillangóhatás lényegében az egész koncepció alapja, a hozzávetőlegesen 8 órás tortúra során mind a választási lehetőségek, mind pedig a QTE szekvenciák során a fűbe haraphat bárki, ha viszont jól keverjük a lapokat, akár az egész csapatot is megmenthetjük – ezzel lényegében a maximumra tekerve az újrajátszhatósági faktort. Az Until Dawn ugyan nem egy minden ízében tökéletes alkotás (a kamera például megviccelhet néha), de az esetek többségében vérfagyasztóan izgalmas, a mai napig elképesztően szép, a karakterek hangját és arcát pedig olyan ismert színészek kölcsönözték, mint például Brett Dalton, Hayden Panettiere, vagy az immáron Oscar-díjas Rami Malek. Ezek után nem csoda, hogy a PC-s közösség tűkön ülve várja az esetleges bejelentést.

2. Shadow of the Colossus

Listánk túlzás nélkül legkülönlegesebb darabja az eredetileg a Team Ico által jegyzett Shadow of the Colossus, mely 2005-ös megjelenése óta kapott már egy újrakiadást PlayStation 3-mon, majd egy alapoktól újraépített remake-et is, PlayStation 4-en – értelemszerűen utóbbi nyújtja a legjobb élményt. Éppen ezért a Bluepoint Games 2018-as feldolgozása az, aminek a leginkább örülhetne a PC-s tábor, a 2021 óta már a Sony esernyője alá tartozó stúdió ugyanis kiváló munkát végzett. Bár az irányítás így sem nevezhető tökéletesnek (sőt), a látvány – különös tekintettel a méretarányokra – viszont letaglózó, igazából semminemű ráncfelvarrásra nem lenne szükség, máig megállja a helyét.

A Shadow of the Colossus mégsem a külsőségeknek köszönhetően válhatott klasszikussá (pláne, hogy PS2-n azért akadtak vele gondok), hanem az élmény miatt, amit nyújtani képes. Az ugyanis cseppet sem nevezhető szokványosnak, és ez már az első, fölénk tornyosuló Kolosszus megpillantásakor világossá válik. A cselekmény nem hagyományos párbeszédek vagy átvezetők során bontakozik ki, sőt a sztori interpretálását igazából teljesen ránk bízza a játék, annyi viszont bizonyos, hogy az ősi létezők, melyeket szisztematikusan lemészárolunk a játék során, egyáltalán nem rosszak vagy gonoszak. Ők csupán az áldozat szerepét töltik be annak érdekében, hogy a prológusban az oltárra helyezett halott lány, Mono, visszatérhessen az élők sorába. Önző, netán gonosz lenne a főhős Wanderer, azért, mert egy életért feláldoz megannyi másikat? Ki-ki döntse el maga, hiszen a játék lényege pont az, hogy gondolkodóba ejtsen – meg merem kockáztatni, hogy a Shadow of the Colossus jobb önismereti gyakorlat, mint bármilyen terápia. Az már csak a hab a tortán, hogy minden Kolosszus legyőzése egyedi taktikát igényel, és olyan látványos jelenetekkel szolgál (fantasztikus zenével kiegészülve), amilyeneket azóta sem nagyon láthattunk videójátékban. Nem való mindenkinek, ez tény, de aki ráérez, az soha nem felejti el.

1. Bloodborne

Lényegében adta magát, hogy a FromSoftware kozmikus borzalmakat felvonultató alkotása kerüljön az első helyre, hisz míg a PlayStation 5-tulajdonosok egy 60 fps-t biztosító módért, addig a PC-sek magáért a játékért könyörögnek már jó ideje – mindeddig hiába. Ez a kérés pedig nem véletlen, hiszen a rajongók túlnyomó része szerint a Bloodborne a valaha készült legjobb FromSoftware-játék – és ezen sokaknál még az Elden Ring sem tudott változtatni. A program leginkább a körítésnek köszönheti sikerét, hiszen az H.P. Lovecraft munkássága ihlette történet és a viktoriánus kort idéző Yharnam városa együtt olyan egyedi atmoszférát teremtettek, amit minden horrorrajongó megkönnyezett – persze az örömtől.

Emellett a gyors, offenzív harcmodor (melynek hatása már a Dark Souls 3-mon is érezhető volt) is betalált a legtöbb játékosnál, ami ráadásul még a sztorit is kiszolgálta, hiszen mégis csak egy vadászt alakítunk, aki értelemszerűen nem egy pajzs mögött kuporogva várja az ellent. Ez az ellen pedig zömében olyan szerzetekből áll, akik mintha a legrosszabb rémálmainkból léptek volna elő – a stúdió mindig is a felső kategóriát képviselte, ha dizájnról van szó, de itt még önmagukon is túltettek. Mindezek mellett pedig ott a csapatra jellemző kiváló pályatervezés, a sokszor idegőrlő (de csak nagyritkán unfair) nehézség, melynek hála minden egyes győzelem jelentőségteljes, no meg a felfedezés öröme, hiszen minden sarkon akad egy eldugott tárgy, vagy némi vér, ami az itteni lélek ugyebár. Ki tudja, talán a Bluepoint egyszer ehhez is készít egy Demon’s Souls-szintű felújítást (ami egyébként szintén felkerülhetett volna a listára), ami már PC-re is ellátogat. Addig viszont marad a vágyakozás, vagy épp a demake, aminek már a gokartos verziója is készül.

Mi tehát ezeket a PlayStation-játékokat látnánk legszívesebben PC-n. Igyekeztünk úgy összeállítani a listát, hogy műfajok tekintetében a lehető legváltozatosabb legyen. Sok cím ugyanakkor így is kimaradt, példának okáért a 2016-os Ratchet & Clank, ami remekül gondolta újra a furcsa páros kalandjait, és – a Second Sonhoz hasonlóan – leginkább a felhőtlen szórakoztatást tartotta szem előtt. De műfajából adódóan a Killzone-széria is remekül működne egér+billentyűzet kombóval, kár, hogy a Sony a Horizon javára lényegében lemondott a sorozatról. Ezek mellett pedig az olyan, egyedi koncepcióra építő alkotásokat is szívesen fogadnánk, mint például a Concrete Genie vagy a The Last Guardian.