A mai nap folyamán Early Accessbe lépett a Supercube első játéka, a The Pioneers: Surviving Desolation. A sztori szerint 2084-ben elindul az Io-1 küldetés, amelynek célja a Jupiter holdjának kolonizálása. Ám az események tragikus fordulatot vesznek. A hajó lezuhan, és mindössze hárman élik túl a tragédiát. Ők a The Pioneers hősei, akiknek elég ideig kell életben maradniuk ezen a barátságtalan holdon ahhoz, hogy megszereljék űrhajójukat és folytathassák a küldetést.
Túlélés a könyv szerint
A játék tehát egy túlélésre kihegyezett szimulátor, úgyhogy annak rendje és módja szerint hőseink élete egy hajszálon függ. Bár jobb helyzetben vannak, mint Mark Watney, mert ő ugye teljesen egyedül volt A marsi című könyvben. Viszont ő egymaga rendelkezett minden szükséges készséggel, míg itt a három űrhajós együtt véve sincs birtokában minden tudásnak, még akkor sem, ha túlélőinket magunk válogatjuk össze egy jelenleg ötfős teamből. Valamilyen képesség mindig hiányozni fog. A kiváló programozó nem sokat ér a mechanikai gondoknál, a mérnök pedig csak gépeket tud hatékonyan szerelni, embert nem, szóval a gyengélkedőn kevesebb hasznát vesszük. Szerencsére hőseink azért így is bevethetőek szinte bármire, ám ha valamilyen területen nem szakértők, akkor jóval több időbe telik a probléma megoldása. Ami igazán kellemetlen, ha például egy lyukat kell betömni a bázis burkolatán, miközben az oxigénszint rohamosan csökken.
Munkaképességeiket tovább befolyásolja az, hogy mennyire kipihentek, jóllakottak, és milyen az elmeállapotuk (illetve légüres vagy mérgező térben az oxigénszint szintén szerepet kap). Ha túlságosan álmosak, akár az Io felszínén is képesek szundítani egyet – s ha ezt alacsony oxigénszint mellett teszik, könnyen örök álomra hajthatják a buksijukat. Az éhség meg ugye magával hozza az éhhalált. Plusz, ahogy csökken eme két szint, úgy lesz a mozgásuk és a munkavégzési sebességük egyre lassabb.
De az igazi kihívást a morál megtartása jelenti. Ezek a veterán, minden helyzetre kiképzett zűrhajósok a baj legkisebb jelére is megroggyannak érzelmileg. Félnek az elektromos vihartól, nagyon zokon veszik, ha egy földrengés miatt hasra esnek, és különösen rosszul viselik a lékeket. Ráadásul a morál akkor is folyamatosan zuhan, ha épp semmi sem veszélyezteti az életüket, és a folyamat annál gyorsabb, minél kevesebbet alszanak és esznek, vagy ha megsérülnek (ami szintén kihat a munkavégzésükre). Szerencsére ezen is lehet segíteni. Hőseink dumcsizhatnak egymással, építhetünk kommunikációs állomást, amivel beszélgethetnek odahaza maradt szeretteikkel, de a kondizás is jó stresszoldó. Ám ehhez dolgozni kell, és amíg nem épülnek meg a szükséges eszközök, addig az elmeállapot komoly gondokat okozhat. Ha hőseink depissé válnak, megtagadhatják parancsainkat, végül pedig jön a pánikbetegség, amiből csak egy társuk tudja őket felrázni.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a túlélési tanfolyamot nem kell nulláról kezdeni. Már eleve van egy kész bázisunk, nekünk csak a reaktort kell beizzítani, aztán pedig kedvünk szerint kibővíthetjük és berendezhetjük az Ión fellelhető különféle ércek és kemikáliák felhasználásával. Hogy mivel kezdünk, az rajtunk áll, csak azt kell észben tartani, hogy a bázis bővítése igen költséges, szóval a luxuscikkeket a játék korai szakaszában még nem engedhetjük meg magunknak. Azt sem árt észben tartani, hogy mi a fontosabb. Csábító lehet egy kert felállítása az élelmiszerellátás problémájának megoldására, de az sem árt, ha hőseinknek van ágya, és persze valahol az érceket is fel kéne ám dolgozni. Szóval fontos a fontossági sorrend.
Van még hová fejlődni
Mindez remekül működik és kifejezetten szórakoztató, ám a The Pioneers még közel sincsen kész, ami bugokban, kiegyensúlyozatlanságban és néhány idegesítő hiányban érhető leginkább tetten. Karaktereink hajlamosak figyelmen kívül hagyni parancsainkat, még akkor is, ha épelméjűek. Egy alkalommal például riasztást kaptam a közelgő elektromos viharról. Az egyik pupákom akkor éppen a szabadban dolgozott, nagy kavicsokból csinált kicsi kavicsokat. Uccu, kiadtam az ukázt, hogy húzza vissza a nemesebbik felét a bázisra. Ezzel le is tudtam a dolgot, folytattam tovább az állomás menedzselését, mígnem a gépek zümmögésének monotonitását egy éles sikoly törte meg. Hát a kis mamlaszt éppen megszexualizálta pár száz volt, mert valamiért áthidalhatatlan problémát okozott neki a lift hívógombjának megnyomása. Szerencsére túlélte, de mivel az orvosi állomásom ekkor még nem volt képes ellátni pirítós kenyérré vált embereket, fél órába telt (nem játékbeli, hanem valódi 30 percbe), mire ez az idióta újra használható lett.
Ami a hiányokat illeti, bár bolygóközi felfedezőkről van szó, akik 3D printerrel lakónegyedet és instant bányát tudnak összerakni, két olyan dolognak vannak híján, amivel az utazók már időszámításunk előtt is bírtak: iránytű és térkép. Mivel a kamerával nem távolodhatunk el túl messzire a bázistól, így a belátható tér nagyon minimális, és még valamire való tájékozódási pontok sincsenek, így a felfedezés inkább frusztráló, semmint szórakoztató. Pláne, ha még azt is hozzávesszük, hogy hőseink levegőkészlete szintén limitált. Szóval könnyen abba a helyzetbe kerülhetünk, hogy bár felfedezőnk meglelt valami értékeset, már nem tud elmenni érte, mivel csak annyi levegője maradt, amivel visszaérhet a bázisra. Ám míg ő úton van hazafelé, mi menedzseljük a másik két karaktert, aminek hála kétszer elforgatjuk a kamerát, variálunk kicsit a látószöggel, elmozgatjuk jobbra-balra, és voilà! Mire visszaküldenénk az űrhajóst a hátrahagyott cuccért, azt sem tudjuk, melyik irányba kéne klikkelni. És miért? Hát persze, hogy azért, mert nincs se iránytűnk, se térképünk, ami segítene a tájolásban.
De itt jön képbe a kiegyensúlyozatlanság. Ha a józan eszünkre és nem az oktatóként funkcionáló, hasznavehetetlen MI-re hallgatunk (bár lehet, hogy Skynet és HAL-9000 nyomdokaiban haladva szándékosan tör az életünkre), akkor elég gyorsan be lehet rendezkedni, nemcsak a mindennapok túlélésére, de egy igazi luxuséletre is. Azután meg menjen ki a bázisról az, akinek halálvágya van.
A The Pioneers első két órájában eljutottam oda, hogy a harmadik űrhajóst meg sem találtam, a meglévő két hősömet pedig az éhhalál kerülgette, és egymást váltva kuporogtak magzatpózban a padlón. Aztán felhagytam az MI tanácsainak követésével, és láss csodát, a harmadik órában már volt tornatermem, konyhám, az állomásról működő bányám és kiskertem, sőt megtaláltam a harmadik űrhajóst és a lezuhant űrhajó hiperhajtóművét is. A morál meg olyan magasra szökött, hogy a karakterek egymást kezdték boostolni. Ezzel pedig a játékból kihalt minden lelkesedés, hiszen innentől beindult a rutin. Szüretel, bányát takarít, feldolgoz, eszik, alszik, családdal beszélget… Aztán kezdődött minden elölről.
Szóval van még hová fejlődni, de ezt a készítők is jól tudják, mert szorgosan dolgoznak rajta. Az ígéretek között van még legalább tíz karakter, vannak különféle környezeti csapások (például láva és meteorzápor), míg a bugokat látványosan irtják, miközben a látvány is folyamatosan fejlődik (ezt a galériánkban is megnézhetitek, néhány grafikai változás pont tesztelés közben futott be). De azért még ne rohanjatok megvenni. Még legalább egy fél évet ildomos várni vele. Ha a fejlesztők ezt az irányt tartják, ezzel a tempóval és lelkesedéssel, akkor már érdemes lesz komolyabban ránézni a The Pioneers: Surviving Desolationre.
