A megállíthatatlanul dübörgő retró FPS-, avagy boomer shooter-dömpingben egyre nehezebb újat mutatni a nap alatt. Ez azonban a jelek szerint nem akadályozza az indie fejlesztőket abban, hogy próbálkozzanak, még akkor sem, ha történetesen egyszemélyes hadseregként, legfeljebb egy zeneszerző támogatásával kell megbirkózniuk a feladattal. SmoothBrainDev fedőnevű alkotónk is így döntött, álomjátéka, az Incision első fejezete alapján pedig úgy tűnik, tökéletesen érti, hogy miért is olyan szórakoztatóak ezek a látványban kissé elmaradt lövöldék mind a mai napig.
Az Incision világát szó szerint átszőtte egy rejtélyes, idegen parazita, mely szinte megkülönböztethetetlenül olvasztja össze a nyers húst, a fémet és a rozsdát. Az emberiség nagy része már elesett, jobb híján csak a nyersanyag szerepét töltik be az egyre növekvő sereg szemében. Hősünk az utolsó túlélők közé tartozik, aki mihelyst észreveszi, hogy jönnek érte, revolverrel és egy pár tölténnyel fogadja „vendégeit”– majd, ahogy sorra végez a megszállók egyre amorfabb és elborultabb teremtményeivel, és lemerészkedik a húshegyek által uralt városokba, úgy jut egyre közelebb a fertőzés eredetéhez is.
Ha a Doom nem lett volna elég véres
A játékmenet első pillantásra nem mutat túl sok újdonságot az olyan, Quake által inspirált boomer shooterekhez képest, mint például a Dusk vagy a Wrath. Legfeljebb a bizarr mordályok láttán gyaníthatjuk, hogy itt valami szokatlan dologról van szó. Ilyen például a csuklóra illeszthető parazita, melynek muníciója az ellenfelek tetemeiből ledarált “gib”, amiből aztán “tumor-gránátokat” illetve “hőkövető húsrakétát” öklendez vissza a lény. Ám a durvább különbségek is viszonylag gyorsan kiütköznek. Az első jelentős változás a pályák mérete: a legtöbb küldetés méretes, vertikálisan fokozatosan bővülő helyszíneken játszódik, az ellenfelek száma és változatossága pedig pályáról pályára egyre intenzívebben veszi igénybe a rendelkezésre álló teret. Hősünk egy egyedi, elnyújtatható duplaugrással is rendelkezik, mely a navigáció megkönnyítése mellett gyakran az összecsapások során is kulcsfontosságú szerepet tölt be.
A másik eltérés ugyanis a játék nehézsége. Indításkor az előre definiált nehézségi szintek mellett/helyett két csúszkával állíthatunk két fontos paramétert: a lövedékek sebességét és sebzését. Ez a két elem pedig már a közepesnek tekinthető szinten is képes bullet hell-szerű harcokat idézni. Egyes ellenfeleknek ráadásul elég három-négy sikeres találat ahhoz, hogy a másvilágra segítsenek minket, még akkor is, ha a vitalitás injekciókkal a maximális 100 pont fölé tornázzuk életerőnket. Annyi könnyítés azért akad, hogy amennyiben vannak felhalmozott extra életeink, úgy elhalálozás esetén – kissé a Doom Eternalra emlékeztető módon – ideiglenes sebezhetetlenség mellett folytathatjuk az aratást. Ám, ha nem volt egy ilyen bónuszunk sem, a legutóbbi mentési ponthoz kerülünk vissza, a játékban pedig – és talán ez az Early Access egyik legnagyobb hibája is – checkpoint csak az aktuális pálya elején van. Ennélfogva tehát bármikor megeshet, hogy egy röpke figyelmetlenségnek vagy bénázásnak „köszönhetően” akár 20 percnyi játékidőt is sikerül pillanatok alatt elbukni.
A játékmenet maga egyébként kifejezetten tetszett. Pörgős, stílusos, a látvány és a zene nagyon jól hozza a sötét, nyomasztó, horrorisztikus atmoszférát, az ellenfél- és pályadizájn pedig zseniálisan elborult. A durván három órányi játékidőt és három főellenfél-harcot biztosító első fejezet alapján jó eséllyel kerülhet majd a program a műfaj klasszikusai közé. Ám, ha már SmoothBrainDev felvetette, hogy a végső változat megjelenéséig még számtalan opciót és csúszkát tervez a nehézségi szint testreszabásához (természetesen a menetrend szerint érkező új pályák mellett), remélem, hogy azok közé egy ki-bekapcsolható manuális mentési lehetőség, esetleg checkpoint-rendszer is kerül. Vagy legalább azt sikerül megoldani, hogy ha egyszer az extra életek pályáról pályára átvihetők, akkor azok ne nullázódjanak le, ha kilépünk a játékból, és utána visszatöltjük a legutóbbi mentést. Az Incision remek játéknak ígérkezik, a 14 eurós (~ 5500 forint) árcédula pedig (főleg, hogy egyetlen indie fejlesztő támogatásáról van szó) egyáltalán nem vészes, mindössze lehetne nagyobb tekintettel a kezdőkre is, mire eléri a végleges változatot.
