Az egyik legnépszerűbb multiplayer FPS műfaj jelenleg a battle royale mellett tagadhatatlanul a PvPvE, melyben a játékosok csapata nem csupán különböző combosabb-gyengébb mobokkal, hanem ellenséges játékosokkal is össze kell, hogy mérje tudását. Escape from Tarkov, The Cycle, Hunt Showdown – a lista folyamatosan növekszik, annak ellenére, hogy alapvetően nem túl kezdőbarát játékokról van szó, gyakran brutális nehézségi szinttel, a műfaj képviselőihez ráadásul elengedhetetlen tartozék a megfelelő baráti társaság.
A Marauders-t viszont mind a Gamescomon, mind az októberi Early Access-be kerülését követően úgy emlegették sokan, mint a műfaj jelenlegi legígéretesebb darabját, így túlságosan is fúrta az oldalam a kíváncsiság ahhoz, hogy szó nélkül elmenjek mellette. Egy komor, dieselpunk címről van szó, melynek története szerint az első világháború még a '90-es évek elején, hét évtizeddel kirobbanása után is tombol. A nagyhatalmak harca alapvetően határozta meg mind a technológia fejlődését, mind az életminőség alakulását. Miután a Föld szép lassan lakhatatlanná vált, a hadakozás pedig átterjedt a világűrbe is, egyre többen ábrándulnak ki a végtelennek tűnő csatározásból, és állnak martalócnak, törvényen kívüli fosztogatónak. A martalócok elsősorban önmaguknak dolgoznak, esetenként teljesítenek egy-egy megbízást valamelyik nagyhatalomnak, tevékenységük pedig abból áll, hogy betörnek a különböző, nagyobb méretű hajókra, bányatelepekre, börtönállomásokra, majd onnan minél nagyobb zsákmány birtokában próbálnak meg kereket oldani. Ezalatt pedig egyszerre kell szembeszállniuk az állomások komoly védelmi erőivel és más martalócokkal is.
Mindenki magáért
A Marauders játékmenet tekintetében kétségtelenül a jelenlegi legváltozatosabb PvPvE lövölde: a bevetések elején például saját hajónkon kezdünk, mellyel előbb meg kell közelítenünk a célpontot. Ez alatt már az állomás védelmi lövegei is kilőhetnek minket, de az ellenséges legénységek is úgy dönthetnek, hogy kicsit megritkítják a konkurenciát. A sikeres dokkolást követően döbbenetesen nagy (és nyomasztó) pályára szabadulunk rá, ahol pillanatok leforgása alatt fűbe haraphatunk, elhalálozás esetén pedig bukjuk a teljes felszerelést, amellyel a bevetésre indultunk. Ellenben, ha velünk van a szerencse (és taktikusak vagyunk, figyeljük a lépések zaját, a fegyverdörgés közelségét és irányát), busás jutalommal távozhatunk, vészhelyzet esetén pedig még élhetünk a mentőkabinok egyikével is. Ekkor ugyan hajónkat szintén elveszítjük (ami nagy érvágás lehet, ha már nem az alapgéppel, hanem egy drágább darabbal rendelkezünk), viszont megindulhatunk a legközelebbi menekülési pont felé.
De ez csak egy lehetőség. Ha például a játék PvP aspektusára mennénk rá, az is opció, ha szimplán letáborozunk az állomás körüli aszteroida mezőn, majd amikor egy másik legénység zsákmánnyal megrakva elhagyja azt, megtámadjuk. Idegen hajóra akár még saját mentőkabinjainkkal is átugorhatunk, hogy űrcsata nélkül levadásszuk a legénységet, és a teljes zsákmányuk, minden felszerelésük birtokában távozzunk. A begyűjtött dolgokat aztán számtalan módon használhatjuk: értelemszerűen magunkra aggathatjuk a következő bevetésen, egy részüket craftingra használhatjuk a fokozatosan megnyíló receptek révén, vagy el is adhatjuk, hogy a profitból egyre jobb cuccokat vehessünk. Itt jönnek a képbe a már említett elvállalható küldetések: minél több megbízást teljesítünk egy adott frakciónak, annál nagyobb kedvezménnyel kínál egyre több és jobb minőségű felszerelést a hozzájuk tartozó árus.
Magányos farkasok kíméljenek
A recept tehát üde színfolt a műfajon belül, ám sajnos annak legfőbb problémájával még mindig nem számol le: a nehézségi szinttel és a barátok szükségességével. Bár még csak alig két hónapja fut az Early Access, nem egyszer előfordult, hogy korai próbálkozásaim során nálam jóval tapasztaltabb játékosok szedtek le anélkül, hogy meg tudtam volna állapítani, honnan tüzeltek rám. A szóló élmény a Marauders-ben leginkább úgy fest, hogy megpróbálunk minél észrevétlenebbül dokkolni a célállomáson, a saját légzsilipünk környékén felmarkolni mindent, ami csak elfér a zsebünkben, majd olyan gyorsan kereket oldani, amennyire csak lehetséges. Természetesen bizonyos küldetéstípusok így egyenesen teljesíthetetlenek, a játékélménynek pedig csak a töredéke jön át. Ráadásul egyedül még a combosabb hajók különböző védelmi ütegeit és speciális opcióit sem tudjuk teljesen kihasználni.
A játék pedig, bár kínál matchmaking, avagy „crew finder” (legénység-kereső) opciót, próbálkozásaim során az összes ilyen lobby privát, jelszóval védett volt. Így ha nincs három, a játékkal rendelkező, vállalkozó kedvű barátunk Steamen, marad a hivatalos Discord – mely viszont az egyik legjobb közösség, amihez az utóbbi időben szerencsém volt a GTFO óta. A szerveren még egy speciális Vanguard program is üzemel, melynek keretén belül tapasztaltabb, veterán játékosok jelentkeznek arra, hogy a kezdőknek megtanítsák a játék alapjait, bevezessék őket az alapvető mechanikákba (ha már tutorial helyett jelenleg csak oktatóvideókkal rendelkezik a játék), természetesen angol nyelvtudás mellett.
A Marauders így érdekes, hatalmas potenciállal bíró játék, melyből könnyen lehet a Hunt és a Tarkov vetélytársa, sőt akár azok legyőzője is. Viszont értelemszerűen minél több baráttal tudtok belevágni, vagy minél nyitottabbak vagytok a spontán, Discordon szerveződő társaságok iránt, annál pozitívabb az élmény, míg magányos farkasoknak hiába adott a lehetőség, nem feltétlenül ajánlom, hogy éljenek vele.
