A Deadline friss értesülése szerint Brad Pitt produkciós cége, a Plan B Entertainment már a korai tárgyalásokat folytatja arról, hogy elkészítsék a Kamaszok (Adolescence) 2. évadát. A Plan B társelnöke, Dede Gardner szerint „azon gondolkodnak, hogyan tudnák tágítani a sorozat világát, ám emellett hűek maradni a DNS-éhez [és] nem csak magukat ismételni”. A sorozat első évadában a 13 éves Jamie Millert (Owen Cooper) megvádolják egyik iskolatársa meggyilkolásával, az eset pedig a családot nagyon megrázza. Stephen Graham – aki Jack Thorne mellett a sorozat társalkotója – Jamie apját, Eddie-t alakítja és már több alkalommal szegezték neki a kérdést, hogy lesz-e 2. szezon.

A négyrészes minisorozat brutálisan erős, 99%-os pontszámmal áll jelenleg a Rotten Tomatoes oldalán, ami elképesztő eredmény. Szinte biztos, hogy a 2. évadban eltávolodnánk a Miller-családtól és egy egészen más esetet mutatnának be nekünk a készítők. A Kamaszok erőteljes társadalomkritika is egyben, hiszen beemel olyan témákat, mint a mai fiatalság köreiben elterjedő sigma-életstílus (lásd: Andrew Tate és társai), ugyanakkor drámai módon mutat be egy, a széthullás szélére sodródó családot.

Borítókép forrása: Netflix