Nem tudom, hogy első pillantásra másnak minek tűnik a TerraScape, úgyhogy tisztázzuk is rögtön az elején: ez egy nagyon nyugis, már-már zen játék. Zéró menedszment, zéró akció, zéró stressz – de gondolkodni picit nem árt néha, közben pedig csak gyönyörködünk a tájban, és rácsodálkozunk, hogy mivé lett, mire elérünk a feladat (vagy még inkább a rendelkezésre álló hely) végére. Ha ez az elgondolás alapvetően tetszik, akkor nagyon nem nyúlhatsz mellé a TerraScape-pel, mely nemrégiben rajtolt el a Steam korai hozzáférésű címei között.
Egek tengerén
A játékhoz nincs történet, sztori, vagy bármiféle körítés. Bármely játékmódot is válasszuk, adott egy kisebb vagy nagyobb, vagy inkább mondjuk úgy, egy bizonyos méretű lebegő sziget, melyen fák, folyók, hegyek, nyersanyaglelőhelyek, halak és vadak tarkítják a tájat. Ezek közé potyogtatunk épületeket oly módon, hogy a szomszédságukban levő elemekkel vagy más épületekkel a lehető legjobb szinergiát, ezáltal pedig a lehető legtöbb pontot hozzuk össze. Például egy gyümölcsös szeret folyók és erdők, vagy más gyümölcsösök közelében lenni; a favágó szeret erdők és gyümölcsösök mellett élni, de nem kedveli más favágók társaságát; a fűrészmalom körül pedig jó, ha minél több fa és minél több favágó van. Igen ám, csakhogy ők már elfoglalják a helyet a leendő városunktól, vagy más olyan épületektől, melyek talán többet érnének, ha oda kerülnek.
Ha mindez ismerősen hangzik, akkor valószínűleg ismerős lehet a Dorfromantik és/vagy az Islanders játékok neve, merthogy a TerraScape erős hasonlóságokat mutat velük, a kettő ötvözeteként igyekszik egy arany középutat járni, mely hellyel-közzel sikerül is. Előbbire inkább puzzle jellegében, utóbbira pedig a szomszédossági és területgazdálkodási mechanikákban hasonlít igen erősen. Ha pedig nem ismerősek, akkor máris ajánlottam kettő további címet, melyre érdemes lehet ránézni, ha egy kicsit otthagynád a stresszt és az agyad elfoglalt részét a valódi világban, és inkább csak lazítanál úgy, hogy közben mégis alkotsz.
Az alapvetően egyszerű mechanika a rendelkezésünkre álló három játékmód mindegyikében picit máshogy bontakozik ki. A szóló kihívásokban fix épületekből kell kisakkoznunk a legoptimálisabb sorrendet és pozíciót, míg a sandbox módban egy kártyaszettel kezdünk, majd fokozatosan haladunk felfele a ranglétrán, új paklikat nyitva és bővítve. A multiplayer játékmód pedig ugyanez, csak felváltva pakolászunk a térképre – legalábbis elvileg, mert az online lobbi csak úgy pang az ürességtől akárhányszor próbáltam bármit is találni vagy létrehozni.
Szigeti veszedelem
Emellett jelenleg a kihívások száma csekély, nehézségük pedig hullámzó, míg a szabad játék a szigetek számában már rendben is lenne, de egy idő után az összességében kevéske épület mellett nem sok meglepetést tartogat. Előbbinek Jót tenne néhány komolyabb fejtörő, utóbbinak meg nem ártana, ha véletlenszerűen generálható térképeket vagy egy pályaszerkesztőt kapna, a különféle havas, sivatagos, mocsaras tájak pedig csak a habot jelentenék a tortán – de hogy ezekből mi valósul meg, és hogy mi az, ami álom marad, az egyelőre nyitott kérdés. Az áruházi oldalon szűkszavúan úgy fogalmaznak, hogy „a korai hozzáférés időtartama alatt további tartalmakkal töltik fel a játékot”, ami elég tág fogalom, melybe belérteni és nem beleérteni nagyjából bármit lehet. Látva, hogy az alapok rendben vannak, efelől ugyan nincs kétségem, de jelen állapotában az általa kínált pár óra szórakozás kevéske, viszont szerencsére az ára is ehhez igazodik.
